Eger - hetilap, 1892
1892-06-07 / 23. szám
179 S egy dicső alak im száguld fel a dombra Büszke paripáján . , nézzétek . . , nézzétek! . . . Fején ott tündöklik István koronája . . . Karja milyen erős, termete mily délczeg! Magasra emeli Szent István pallosát, Széttekint, mint midőn Munkácsnál Álmos állt Hatalmasan suhint világ négy tájára, A merre van éjszak, nyugat, dél és kelet . . , Törjön ránk ellenség bármelyik oldalról, Megvédi családját, a magyar nemzetet . . . S a kik Isten honát orvul megtámadják, — Megemlegetik a magyarok hős kardját . . . Öh dicső emlékek! még most is ragyogtok, Szivünkbe vagytok ti belegyökerezve, S mig egy magyar kebel dobog a föld hátán, Nem homályosúltok, nem lesztek feledve . . . Most is úgy ünnepel, mint negyed százada, Árpádnak nemzete, a hü magyar haza . . . Oltsd magadra, honom, ünneplő ruhádat, Boldog ara vagy te: vőlegényed fején Huszonöt év óta ragyog a korona, Örvendj hát az ezüstmenyegzö ünnepén! Bölcs, vitéz, jószivü, gondos hitestársad, Egy világ hallja meg: üdvét úgy kiáltsad! Huszonöt év alatt egybeforrott szivünk, Egymáshoz fűzé a kölcsönös szeretet, A melyet kivívott erényi gyöngyivel, — Azért lobog felé hódoló tisztelet! . , . Magas bérez s parányi fűszál azt hirdeti: Királyát e haza szeretve tiszteli. Szent oltár legyen hát minden magyar kebel, S minden ajk harsogjon mint zengő orgona! Lomnícz havas csúcsa s Ádria zöld vize Tájáról gyors szellők hordják a hirt tova, S visszhangozza vigan Magyarország népe: Szivében foglal helyt jó királya képe . . . Az „EGER“ tárczája. Adomák 1867-böl. *) Köztudomásúlag a Csanádi egyházmegye temesvári szemináriumában — másutt is —reggeli öt órától fogva este félki- lenczig minden csengetyüszóra történik. Azt csak zárjel között jegyzem meg, hogy sokszor lehetett, s gondolom most is lehet, ilyenféle megjegyzéseket hallani: „Hogy szakadna el a kötele“ . . . stb. Az 1867-ik évnek elején szörnyű alkotmányos világ uralkodott a temesvái'i szemináriumnak első múzeumában (tanterem), hol a negyedéves klerikusok s néhányan a harmadévesek közöl tartózkodtak. Hogy jobban tisztelték az akkori klerikusok a véleménykülönbséget, mint sok mostani liberális honatya és miniszter úr, a következő példával bizonyítom. Midőn délután fél öt órakor a csengetyűszó a tanulási időt jelezte, ilyféle eset minden héten legalább kétszer: szerdán és szombaton ismétlődött. — Akarsz tanulni? kérdé az egyik szomszédjától. — Igen! vagy: Nem! volt a felelet. Most ez kérdezte a szomszédjától: „Akarsz tanűlni?“ A felelet-adó tovább adta a kérdést, mig mind a tizenhat klerikus *) Mutatvány: „Noviczius Gaudenozius, Papi adomák, ötletek és jellemvonások gyűjteménye“ III. kötetéből. Összeszedte Babik József egri egyházmegyei áldozópap, tanítóképző tanár 288 lap, félezer adomával. Ára fűzve 1 frt 50 kr. Kötve 2 frt. A tavasz virága mind nekünk fakadjon, Ékes koszorúvá feje köré füzzük, Kéklö ég csillaga mind nekünk ragyogjon, Drága koronául homlokára tüzzük! Szólaljon meg szivünk hü, igaz érzelme: Légy áldva Istentől hazánk fejedelme! Nyiljon ki minden szív mint pünkösdi rózsa, S édes illatárja a magasba lengjen! Kárpátok bérczei s az alföldi róna Térségén lakozók ajka vig dalt zengjen: Magyarok Istene áldjon meg tégedet, Dicső király atyánk . . . igy köszönt nemzeted. Harangok zúgjanak, dörgjenek az ágyúk, Vig örömrivallgás szárnyaljon ég felé, Templom csarnokában harsogjon a zsoltár, Te Deum töltse be az úrnak lakhelyét! Egy szívvel s lélekkel országunk kiáltsa: Légy üdvöz magyarok koronás királya! A koronázás 1867-ben. Az 1867-iki kiegyezés egyik örvendetes mozzanata gyorsan követte a másikat. Deák Ferencz szelleme zajtalanul, de annál biztosabban termette meg hazafias fáradozásainak legszebb gyümölcseit, az alkotmány helyreállítását és a nemzetnek fejedelmével való örvendetes egyetértését. A csaták zaja nem tette az országot sem elbizakodottá, sem kicsinyhitűvé, a Deák Ferencz által képviselt közvélemény akkor sem követelt többet, mint azelőtt, mikor a nemzet igazát kereste. E bizalom összevágott az uralkodó bizalmával és igy alig folyt le nap a nélkül, hogy újabb lépés ne történt volna a végleges megoldás felé. A november 19-dikére összehívott ország- gyűlés elhatározta a „közös ügyek“ rendezését, ezt követte 1867. február 17-én az első magyar felelős minisztérium kinevezése, Andrássy Gyula gróf elnöklete alatt, majd a közösügyek rendezéséről szóló törvényjavaslatoknak elfogadása a törvényhozás mindkét háza részéről. Ez által egyfelől Magyarország önállósága és függetlensége elismertetvén, másfelől hazánk viszonya az örökös tartományokhoz rendeztetvén, a nemzet természetszerűleg oly ösvényre lépett, melynek a koronázáshoz kelle vezetnie. A koronázás előkészítésével csakhamar serényen foglalkozott nemcsak a nemzeti közvélemény, de a törvényhozás is; junius annak rendje s módja szerint leszavazott. Általános szótöbbség kilencz lévén, ha legalább kilenczen „nem“-et mondottak, azonnal előszedték az ördög bibliáját s csakhamar járta a „csöndes“ vagy a „pagát-fogás“. Ha pedig az „igen“-nel szavazók voltak többségben, úgy szigorú „silentiumot, csendet“ kellett tartani. Megtörtént, hogy a szavazatok egyenlők voltak. Itt az elnök (főductor) szavazata nem döntött, mert, mint mondották: „lile est tantum primus inter pares,“ és úgy segítettek a bajon, hogy az „igen“-nel szavazók a muzeum egyik részébe, a „nem“- mel szavazók pedig a másik részébe vonúltak; de a „nem“-mei szavazók kötelesek voltak a „csöndest“ „csöndesen“ csinálni. Hogy pedig a praefectus úr nyakon ne csípje őket jámbor foglalkozásukban, csak ennyit mondoltak: „Michli hinaus.“ S Michli barátunk valamiféle olvasmányt vett szórakoztatóűl a kezébe s a muzeum ajtó-fél közé állott, — hol kandi szemek elől födve volt, — „Vorpost“-nak. Ha gyanús lépteket hallott, a legkomolyabb arczczal benyitotta az ajtót, behúzódott a múzeumba s praelatusi komolysággal foglalta el helyét. Mire a praefectus úr a múzeumba ért, a legszebb csendben és rendben gyönyörködhetett. * Mint tudjuk, 1867-ik évi február hó 17-én ismerte el a legalkotmányosabb király, I. Ferencz József, a magyar jogfolytonosságot azzal, hogy boldogult Andrássy Gyula grófot megbízta a felelős magyar minisztérium megalakításával. E napon Temesvá- rott is izgalmas élet uralkodott. „Ha a városháza erkélyére kitűzik a nagy nemzeti zászlót, ez jele annak, hogy az alkotmányosság vissza van állítva.“ Ennyit tudtak meg, az első muzeum- beli klerikusok a temesvári újságlapokból. — Éppen praeparatio — vizsgálatra való előkészület — volt a pastoralisból. Képzel*
