Eger - hetilap, 1891
1891-10-27 / 43. szám
350 Éljen P erezel Mór, a , derék táb or nok, éljen ő, a fellázadt ráczok ostora“ Éljenek a szenttamási derék vitézeink !“ Vájjon van-e olvasó, a ki ha magában is, ne mondana egy éljent emlékezet ökre? Különfélék. — Fényes főúri esküvő folyt le a múlt szerdán, f. okt. hó 21-én regg. 10 órakor Budapesten, a budai királyi várpalota sz. Zsigmond-kápolnájában, mety ez alkalomra gazdag szőnyegekkel és délszaki növényekkel pazarul fél vala diszitve. E napon ugyanis két ősrégi magyar úri család ifjú tagja: Szápáry Ilma grófnő, a kormányon levő magyar ministerelnök leánya, és Révay Simon báró, főrangú ifjúságunk egyik legrokonszenvesebb tagja, esküdtek egymásnak örökhűséget. A két előkelő család ünnepségéhez az udvar, arisztokráczia és a fővárosi közönség részvéte oly fényes kerettel szolgált, mely a középkori hires nagyúri menyekzök ünnepségeinek pompájára emlékeztetett. — Pont regg. 10 órakor érkezett meg az esküvőre József fóherczeg felesége, Klotild főherczegnő ő fensége, leányával Mária Dorottyával. Utánok csakhamar belépett a kápolnába dr. Samassa József egri érsek ő exja is, kit a bejáratnál a segédkező papok fogadtak s a szentélybe kisértek. Tiz óra után vonult he az impozáns, főúri pompától tündöklő nászmenet, melyet Szápáry István gróf, volt pestmegyei főispán vezetett magyar díszruhában, bokrétás násznagyi bottal a kezében. — Az esketési szertartást« dr. Samassa József érsekünk ő nmlga végezte fényes papi segédlettel, melyben résztvettek: Szmrecsányi Pál egri apátkanonok, dr. Párvy Sándor ez. kanonok, őnsgaik, s főt. Szmrecsányi Lajos' éfs. titkár, továbbá dr. Walther Gyula, Vésinger Károly kir. palotai plébános, dr. Purs István kir. palotai káplán, Szevér Ferencz és Novák Lajos hittanárok és Tlmránszky nagymarosi esperes. — Dr. Samassa érsek ő exja az egyházi áldás előtt nagy hatású beszédet intézett az oltár előtti imazsámolyon térdelő mátkapárhoz. Az érsek messzehallható hangon, szónoki tűzzel beszélt s beszédében az ember, család és társadalom megalapítását fejtegette. „A mindenható rég megteremtette — úgymond — a világot, az égboltot, mikor azt mondta, alkossunk a magunk képére lelkes lényt s megteremtette az embert, a ki a teremtésnek főmüve. A férfi azonban az ő hatalmában és erejében nem volt tökéletes, Alig röpül v gig korcsolyánk a jégen egynéhányszor, már megint elolvad a hó, enged a fagy, kitörnek a gallyakból a fiatal rügyek és uj tavasz zsendiilése hajtja magasba a dalos pacsirtát. . . . Mire való hát az érzékeny bucsuzás, a jajgató sajnálkozás, mikor semmit se veszítünk? A fecske visszatér, a füle- mile ismét dalolni fog a lombok alatt, kivirul a rózsa, a mezőn virágot lenget, a szellő és mi boldogan andaloghatunk megint a ligetek árnyékában. . . Én csak örömeidet és szépségedet látom hát, kies vidám dalt dudorászva sütkérezek enyhe napodon ! S ha már a természetnek nem halál az ősz, csak édes el- szunnyadás, egy rövid éjszakai álom, — a társadalomnak, az embereknek meg éppen életet jelent,! Az ősz a család, a szellem és a jókedv élete. . . A család összébb vonul, egy födél alá kerül s a szeretet boldogságában uj életre kél az ősz kellemetességei közt. így aztán a jókedv is, ez az igazi fűszer, megterem, s mire a tél beáll, már javában bokrosodik. És ugyan ki látott nyáron 26 fok hőségben szellemes társalgót? A gavallér a homlokát törülgeti .... s a hölgy legyezőjével nemcsak a forróságot, — hanem az unalmat is el igyekszik magától hajtani. Ellenben ősszel nemcsak a színház és hangversenyek évadját éljük, hanem a szellemesség is tornára kél. Mert hála Istennek és a müveit magyar hölgyeknek, ma már nem elég, ha valaki feltüri a nadrágját a bokán felül, monoklit csiptet a félszemére, a kurta kabát bő zsebébe dugja Két karperecztől csörgő, — sár- gakeztyüs kezét; szóval ügyes gigerli, magyarul: majom. Manap a jóizlésü nő már az effélétől undorral fordul el és a férfiban legtöbbre becsüli a férfit. A nők mai ideálja többé nem a gavallér, nem a dzsentri, nem is a dandy, hanem a — gentleman. Már pedig a modern mert nem volt, a ki neki segítője, gyöngéd gyámolitója legyen s a kire isten iránti hitét bizhassa, azért az ur azt mondta, alkossunk hozzá hasonló segítőt és megteremté a nőt, a kinek hivatásául tűzte ki, hogy férjét szeresse, ápolja, vigasztalja, segítse. S ezzel megvetette a család, az emberi társadalom alapját. A férfinak biztosította az uralmat, de oly kikötéssel, hogy az nejét ne rabszolganőnek, hanem segítőjének, gyöngéd élettársának tekintse. És sajátos, hogy az ember félreismerte a nő e hivatását. A po- gányok rabszolgáknak és értéktelen tárgyaknak tekintették a nőt, s négy ezer év után egy idvözitőre volt szükség, hogy a nőt ez alárendelt helyzetből felszabadítsa. Az egyház azután megszentelte a házasságot, mely szent és felbonthatatlau. Az egyház a vallás vigaszával látja el az élet útjára induló ifjú párt s áldást könyörög reá. A midőn a most itt álló ifjú párt egybekapcsolja, ezt az aktust élete legszebb mozzanatának tekinti, mert a haza két ősi családjának sarjait köti össze, melynek egyikéhez őszinte barátság és szeretet, a másikához anyai ágon ugyanegy megye lelkesito emlékei fűzik.“ Végül megható áldást mondott az ifjú párra, melyet ezután a szokásos forma szerint megesketett. Szertartás közben és mise alatt a kóruson a szerviták ének- és zenekara, melyben közreműködtek az opera tagjai közül Rotter Gizella, Bárdossy Irén, Doppler Ilka, Kiss Béla és Szendrői. továbbá Moshammer hárfa- és Bürger gordonkaművész, Gounodvokál-mi- séjét adta elő Noséda Károly karnagy vezénylete alatt. Takáts Mihály az opera tagja pedig egy Noséda Károly által komponált „Nászkar“ baritonszolóját énekelte igazi művészettel. Mise végén Samassa érsek körülbelül a következő beszédet mondotta a már egybeadott ifjú párhoz: Önök tehát már egybe vannak adva. Immár csak egy tüzhelylyel, egy s ugyanazon névvel, egy és ugyanazon szívvel bírnak. Mindketten vallják az ur Krisztus tanát s át vannak hatva az ő szeretetétől. Jövőben közösen viselik az ur igáját s ha az ég termékenységgel áldja meg önöket, azon lesznek, hogy jó példájukkal megtanítsák gyermekeiket az isten nevének tiszteletére, a vallás-, erény- és a 'hazaszeretetre, mint önöket is saját példáikkal tanították erre szüleik. Együtt fogják ezentúl az istent imádni, együtt látogatják az ő házát s járulnak az ő asztalához. Az élet örömeit s bánatát ezentúl megosztják egymással ez egybekelésüktől kezdve, hogy egykor isten színe előtt a végtelenül boldogabb egyesülésben érjék el végczél- jukat, mely egyesülésüknek nem lesz határa, mély örök, mely v éghetetlen.“ A beszéd végeztével az érsek az egyházi ruhát leöltve a papság kíséretében kifelé indult. Az ifjú pár zsámolyához kor e tökéletes lovagja szellemesség nélkül egyáltalán nem képzelhető. Az olyan: „hallja maga! — mit csinál maga? — jaj beli csinos maga! — féle urfiak hetyke ficsurkodásának vége, ezeket immár legfölebb a szobalányok tűrik meg — három lépésnyire maguktól; az igazi társaságból kizárta őket a müveit szellem és a jóizlés. Még nyáron csak van némi létjoguk; a szúnyogokat elriasztják mellény helyett viselt czifra öveikkel, melyek a tót drótosok és az oláh bojtárok tüszőinek kitünően parodizált utánzatai. De mirevalók ősszel? Az ősz nem csupán a legyekre, hanem a gigerlikre is végzetes évszak. Az ősz a szellemesség ap- ródja, igen kedves, pajzán, költői természetű és gyorsan kötekedni kész jó gyerek, a milyennek egy igazi apródnak lennie kell. Az ősz tehát hamar és merészen kinézi a társaságból a divat üresfejü majmait és a tartalmasabb elméknek hódol. Meg vagyok győződve, hogy az őszt már csak azért is jobban szeretik még a hölgyek is, a kik pedig kedvességük és bájaik virulásával a tavaszt jelképezik, — tehát közelebb állanak a nyárhoz. Am a nyár — ismétlem — csak versben szép; ellenben az ősznek egyik előnye az is, hogy csak a versekben nem szép (mert az őszi versek mind kegyetlenül émelygősek az ő úgynevezett őszi hangulatukkal,) — de a valóságban csupa kellem és báj, igazán oly gracziózus és igéző, mint egy szép herczegasszony lehetett a rokokó-korszakban. Azonban elég legyen az ősz dicséretéből. Félek, hogy ez a néhány sor is őszi levél sorsára jut. Gyorsan lehull az olvasók szives emlékezetének fájáról és eltapossák az események, melyek őszi évadban oly sebesen vágtatnak a változatosság tündérszekerén . . .
