Eger - hetilap, 1891
1891-07-14 / 28. szám
233 mutatkozó részvétel által lelkesítve a kiküldött bizottság működését már az előértekezletet követő napon, junius 4-én megkezdette. Az ekkor tartott összejövetelen, mely a huszas bizottság több mint fele részének jelenlétében történt, az intézkedés tárgyát az aláírási ivek számának meghatározása és az aláírási iveket bevezető felhívás szerkesztése képezte, — végeztetett: hogy 20 aláírási iv bocsájtassék ki s hogy a felhívás szerkesztésére dr. Bartalos Gyula, dr. Szolcsáuyi Hugó, Ledniczky Ipoly, Mednyánszky Sándor urakból álló albizottság küldessék ki, kiket az elnökség részéről a jegyző volt kiegészítendő. Ezen bizottság időközben még Klasánszky László megyei aljegyző úrral szaporodott. — A taggyüjtő iv kiállítása s a bevezető felhívás szövegének megállapítása végett a huszas bizottság junius 6. és 8. napjain jött össze. A junius 23-iki összejövetelnek már a gyűjtő ivek beszolgáltatása képezte főtárgyát. A taggyüjtés nehéz munkájával, habár nem egyenlő eredménynyel, de egyenlő lelkesedéssel foglalkoztak: dr. Bartalos Gyula, Kempelen Radó, Grónay Sándor, dr. Glósz Kálmán, Zalár József, Kasza p Bertalan, Ledniczky Ipoly, dr. Kösztler József, K a p á c s y Dezső, B a j z á t h S á u d o r, dr. M a c z k y Valér, dr. Szolcsányi Hugó, Radler Frigyes, Miticzky József, Klasánszky László, Derszib Rudolf, Katidra Kabos. A beiratkozottak összege már ekkor 223 volt, három gyűjtő iv pedig nem adatott be. A taggyüjtés még mindig folyamatban van, s már máig (az alakuló közgyűlés napjáig) 263 aláírást tüntetnek fel az ivek. Legtöbbet gyűjtött Kapácsy Dezső, ki egymaga a húsz többi iv mellett is 81 aláírást volt képes rövid idő alatt összeszerezni. Fárad háti an ságával újabban igazolta, hogy méltó a „gyűjtő-király“ névre. Nagyobb számú gyűjtést sikerült még eszközölni Klasánszky Lászlónak, az „Eger és Vidéke“ szerkesztőjének is. A szükebb-körü bizottság, elkészülvén az ügyrendi szabályok kidolgozásával, azt junius 23 án Klasánszky László által már a huszas bizottság elé terjeszthette. A junius 25-iki összejövetel kizárólagosan az alakuló közgyűlés előkészítésének volt szentelve. Legnehezebb feladataink egyike az osztály nevének olyatén körülírása volt, mely kifejezze a felölelt tért, melyet munkálkodásunk téréül magunk elé kitűztünk. E részben sokáig az egri és Eger-osztály nevezet között ingadoztunk, utóbb a bizottság majdnem általánosan az „Egri-Bükk-Osztály“ nevezetben állapodott meg azon okoknál fogva, melyeket dr. Kösztler József és dr. Bartalos Gyula tagtársaink lesznek szívesek a t. alakuló közgyűlés előtt részletezni.“ Ezen jelentés örvendetesen vétetett tudomásul. Dr. Kösztler József a birtokviszonyok szempontjából beható tü- zetességgel és példákkal illusztrálva részletesen magyarázta meg azon okokat, melyek az osztály elnevezésénél a „Bükk“szó alkalmazásához alapul szolgálnak. A közgyűlés egyhangú helyesléssel fogadta el az osztálynak igy megállapított elnevezését. Dr. Bartalos Gyula történeti, régészeti szempontból, tudományos jártasságai jelöli meg az osztály működése keretének vonalait, melyeknek iránya a tudós szakértő szerint, amennyiben az illető községekkel és a szomszédos osztályokkal e tekintetben megegyezésre lehetne jutni, a következő volna: Mezőkövesd-, Bogács-, Cserépfalu-, és a Hór-völgyén fel a Z sér czi-N agy-Déln ek, az Ördögoldalnak, Déde s ne k, Bánvölgyének, a Sajó és Rima völgyig, majd a „Fe 1 ed-Sal gótarjáu i“ vasútvonal mentén Péter vásárnak, Síroknak le a Ta ma- völgyön a Tisza vidékéig. E kijelölés az előadónak éljenzésével vétetett tudomásul. — Elnök előadja: a Kárpátegyesület érvényben levő szabályzata szerint, ha 50 taggal rendelkezünk, már akkor megalakulhatunk, miután pedig eddig 263 aláírással rendelkezünk, azt hiszem, kimonhatom határozatképen, hogy a magyarországi Kárpátegyesület Egri Bük k-Osztálya ezennel megalakultnak mondatik ki a közgyűlés által. Az elnök szavait éljenzés követte. Most a terjedelmes ügyrendi szabályzatot olvassa fel Klasánszky László, mely szabályzat egész terjedelmében elfo- gadtatik és az anya-egyesülethez jóváhagyás végett leendő megküldése elhatároztatik. Következett a tisztviselői karnak, az egyes szakosztályok tagjainak és a választmánynak megválasztása. A huszas bizottságnak e tekintetben való előterjesztése, dr. Köszler József és dr. Maczki Valér előadók javaslata alapján, egyhangúlag elfogadtatott, s igy megválasztattak tisztviselőkul: elnök : dr. Kállay Zoltán, Heves megye főispánja, ügyvivő alelnök: dr. P á s z t o r B e r t a 1 a n, másod alelnök: Kovács Kálmán, pénztáros: B u z á t h Lajos, titkárok: Klasánszky László és Kandra Kabos, az egyes szakosztályokban: I. Régészet-történelmi alosztáyban elnök: Kandra Kabos, jegyző : Ledniczky Ipoly, bizottsági tagok : Stephanovszky Sándor, Taiiczky Endre, dr, Bartalos Gyula, Kontra László, Ka- pác-sy Dezső, dr. Csutorás László; II. Földtan-természet- rajzi alosztályban elnök: Kempelen Radó, jegyző Szabó Ig- nácz, bizottsági tagok: Ignics Boldizsár, Weidl Gyula, Gesztes Lajos, Halász Ferencz, Derszib Rudolf, Répássy László; III. Nemzetgazdasági alosztályban elnök: Póka István, jegyző: dr. Szolcsányi Hugó, bizottsági tagok: dr. Schvartz Dávid, Hubert János, Steinhäuser Rafael, dr. Alföldy Dávid, Sve- ticska Antal; IV. Egészségügyi alosztályban elnök: dr. Kösztler József, jegyző: dr. Glósz Kálmán, bizottsági tagok: dr. Akantisz Jusztin, dr. Schvartz Sándor, dr. Trojan Alajos, dr. Brünauer Atnbró, Ligethy Gyula. A választmány tagjai: Babies Béla, Búzás Ágoston (Felnémet), Csiky Sándor, Csókás István, Dutka Ágoston, Fehér Gyula, dr. Philippy N, Fiedler Henrik báró, Gaal Béla, Grónay Sándor, Gröber Ferencz, Hunyor Sándor, Hickman Károly, Imre Miklós, Kaszap Bertalan, Katinszky Gyula, dr. Kozma Endre, Kobza Lajos, dr. Kállay Árpád, Gesztess Lajos, (F. Tárkány), Markasoly Vilmos, Mednyánszki Sándor, dr. Maczki Valér, Maczki Emil, Miticzki József, Melczer Ferencz. Nagy László, Petravich Bertalan, Pozsgay Antal, Patak Antal, Perger Ignácz, Répássy László, Radler Frigyes, Samassa János, Szvorényi József, Szederkényi Nándor, Szmrecsányi Pál, Sajóssy Alajos, Tan- csa Lajos, Zsendovics József. Sok és szép sikert kívánunk az ifjú s már is erőteljes egyletnek! Szőke Sándor. Különfélék. — Halálozás. Babies János, thenyői ez. prépost, egri főszékesegyházi őrkanonok, egri jogakad. igazgató, aranymisés ál- dozár, életének 76. évében, a r haldoklók szentségeinek ajtatos fölvétele után, f. hó 7-én az Úrban elhunyt. 1848-ban, Tisza Kálmánnal együtt, a kultuszminisztériumban volt alkalmazva, és Sztankovics győri püspök halála után a győri püspökséggel kínálta őt meg a kormány; de ő erre nem találta magát méltónak s nem fogadta el. Két ízben volt országgyűlési képviselő, s az autonómiai tárgyalásokban is tevékeny részt vett. 1871. óta kanonok s Danielik halála után a jogakademia közszeretetü igazgatója volt. A boldogult temetése az előkelő egyházi férfiút megillető fenj7- és pompával, városunk minden rendű s rangú lakosságának tömeges részvéte melett, a múlt szerdán, f. jul. hó 8-án délelőtt meut végbe. — Fenyvessy Ferencz országgyűlési képviselő földinket, ki jelenleg körünkben tartózkodik, s a cisterczi-rend egri házának különösen, — de általán városunknak is — kedves vendége, itt léte alatt azon újabb megtiszteltetés érte, hogy a soproni irodalmi s művészeti kör levélben kérte föl, miszerint a Sopronmegye által f. évi szept. havában, Sopronban rendezendő Széchenyiem 1 ék-ünnepen, — melyet tudvalevőleg a magyar tudományos akadémia is meg fog ünnepelni, — legyen szives „a legnagyobb magyar“ fölött az emlékbeszédet megtartani. A Sopronban rendezendő ezen emlékünnepen az egész Széchenyi-csalad is meg fog jelenni. T. barátunk, Fenyvessy Ferencz, e napokban tudatta Egerből, hogy az emlékbeszéd megtartására, a megtisztelő felhívás értelmében, készséggel vállalkozik. — Hymen. Póka Irma kisasszony, Póka István, egri fókáptalani jószágkormányzó kedves és müveit leánykája, a múlt vasárnap, f. hó 12-én váltott jegyet, szoros családi körben, Bariba Andor főkáptalani gazdatiszttel, az egri arany fiatalság egyik közkedveltségü tagjával. A nemes frigyhez, a nagyszámú előkelő rokonsággal együtt, mi is szívből kívánunk szerencsét és tartós boldogságot. — Az egri Dalkör hangversenye. Az „egri koszorús dalkör“ jövő vasárnap, f. jul. hó 19-én, a nyári színkör helyiségeiben rendkívül érdekes hangversenyt fog rendezni. E nagy szabású hangverseny érdekét különösen emelni fogja három hírneves budapesti művész föllépte, kik e hangversenyen való közreműködésüket kilátásba helyezték. E művészek, névsze- rint: Ney Dávid, a magy. kir. opera jeles bassistája, ki Lor- tzing „A fegyverkovács“ ez. dalművének egy gyönyörű magán- dalát, Schubert: „A vándor“, s Erkel „A magyarok istene“ ez. dalait, — Prosch: „A vak hegedűs“ ez. dalát fogja énekelni, ez utóbbit Strümp fler jeles hegedümüvészszel együtt, ki azonkívül a hangverseny folyamán még Chopin Nocturrne-jét, Wieni- awszky Mazurkáját és Vieuxtemps Polonaise-ét fogja magán