Eger - hetilap, 1891
1891-02-10 / 6. szám
47 — Az „ex-királyoknak“ sincs épen rósz dolguk. Milán ő felségének, Szerbia ex-királyának. hogy magát, mint Szerbia kiskorú királyának édes atyja, tartózkodása helyén, rangjához illő- leg gerálhassa, — a közte és a szerb regensség közt kötött egyezmény szerint, havonkint 30,000 dinar (körülbelül 12,000 arany forint) tiszteletdija vagyon. Ez elég tisztességes gage arra nézve, hogy Takowa gróf ur — ezt az álnevet használja Milán ex-király — kényelmesei} élhessen, ez idő szerint Londonban, hol udvarias, előkelő s finom modoráért nemcsak a clubokban, de a női körökben is igen kedvelt egyéniség. Csupán egy körülmény érintette kellemetlenül ő exfelségét a büszke britek hazájában, hogy Viktoria angol királynő nem volt hajlandó ő exfelsége látogatását elfogadni. — Kirándulás Konstantinápolyba. A m. kir. államvasutak városi menetjegyirodája (Budapest, Hungária szálló) a húsvéti ünnepek alkalmából márczius 23-án különvonattal kirándulást rendez Budapestről — Belgrád-Nis-Szófián át Konstantiuápolyba. A részvételi árak (beleértve a teljes ellátást a vasúton) Konstan- tinápolyig és a konstantinápolyi 5 napi tartózkodás alatt I. oszt. 190 fit, II. oszt. 153 frt. Ellátás nélkül: I. oszt. 115 frt, IT. oszt. 85 frt. — A különvonathoz háló- és étkező kocsi lesz csatolva. Az edd'gi konstantinápolyi kirándulásoknál a menetjegyiroda által elért fényes siker biztos reményt nyújt arra, hogy ez a kirándulás is teljesen meg fog felelni a hozzá kötött várakozásnak. Részletes programútok a budapesti és vidéki menetjegyirodákban legközelebb kaphatók lesznek. — Legújabb zenemüvek „Baranyai nóták“ két eredeti magy. dal szerző Albert István, ára 60 kr. E két valóban gyönyörű zenéjű magy. dal megszerzését minden zongorázónak legjobban ajánlhatjuk. Az annyira közkedveltségű: Legújabb Budapesti népdalok czimü vállalat III. évfolyamának ismét kaptuk egy sükerűlt füzetét, mely a 23. és 24. számú következő dalokat tartalmazza: Harangoznak déli tizenkettőre. , . Csikós, csiikós azt az áldott voltodat . . . szerzé Joó Károly Ara 30 kr. Mindkét mű Nádor Kálmán zeneműkereskedésében jelent meg. — A kereskedelmi m. kir. minister úr ő nagyméltósága által a f. évben törekvő fiatal iparosok részére szakismereteik gyarapítása végett egy külföldi tanúlmáuy-útra adományozott 300 frtos ösztöndíj elnyerése czáljából a múlt évi 2234/90. sz. a. kihirdetett pályázat a már beérkezett folyamodványok érvényben tartása mellett a f. évi február hó végéig meghosszabbittatik. Eelhivatnak tehát a miskolczi kereskedelmi és iparkamara kerületéhez tartozó és pályázni szándékozó iparos ifjak, hogy lakhelyüket, családi viszonyukat, erkölcsi maguk viseletét, végzett tanulmányaikat, eddigi foglalkozásukat, valamint nyelvismereteiket igazoló okmányaikkal felszerelt és a kamarához intézett, szabályszerű bélyeggel úgy a kérvényt mint a mellékleteket ellátva, az említett határidőig a nevezett kamarához nyújtsák be. Az úti tervet a pályázó maga határozza meg, s úgy az. miut azon ipar-ág, melyre magát kiképezni óhajtja a kérvényben tüzetesen kifejtendő. A tett tanúlmány-űtról az ösztöndíjat nyert ifjú ugyancsak a kamara útján, mely az ajánlást a miniszter úrhoz eszközli, jelentést tartozik tenni. Miskolczon, 1891. január 31. Badvány István, elnök. Dr. Szentpali István, titkár. — Megyei csendélet. Púka János m.-tárkányi lakos, ki az ottani múlt évi gyújtogatások gyanújában állott, m. é. novemberben a kir. törvényszék által, mivel mindent tagadott, felmentetett; most azonban- sikerült oly nyomokat találni az illető házánál, melyek őt alaposan gyanúsítják. Vallatóra fogatván, beismerte, hogy szomszédja, Rosenfeld, házának eresze alá gyújtó- csövet alkalmazott, de vallomása szerint csak azért, hogy Rosen- feldet megtréfálja. Menti e tettét azzal, hogy a csövet oly helyre tette, hol azt R. könnyen észrevehette, és hogy komoly szándéka csak azért sem lehetett, mert saját házát is veszélyeztette volna, ha a szomszédjáét felgyújtja. — De mivel a törvényszék előtt annak idején tagadott, már ezért is nagyon alapos ellene a gyanú. — Elveszett. Egy tiszti irodából, egy antik német formájú kis „A“ betűs tajt-pipa elveszett; a becsületes útbaigazító illő jutalomban részesül. — Ezzel kapcsolatban felhívjuk rendőrségünk figyelmét a városunkban nagyon felszaporodott csavargó koldusokra; e gyanús egyének ugyanis házról-házra járva, hová észrevétlenül befurakodhatnak, onnan, a mit elvihetnek, ellopnak, így veszett el valószínűleg a fenti tárgy is. Ez az eset, azonban nem az első. Újólag is felhívjuk tehát e konesorgókra a rendőrség figyelmét. (Beküldetett.) Szépirodalmi csarnok. Az egri nagy-egyedhegyi remete. — Elbeszélés. — Irta: Id. Murányváry János. (Folytatás.) — Vezetéknevem Vas. — Keresztségben Gyula nevet nyertem. — Apám katona volt. Lelkem az ő példáján szilárdúlt becsületessé; mélyen érző szívvel sorsom átka vert meg. Anyámnak csak a koporsójára emlékezem s egyetlen nővéremmel — kinek ártatlan élete anyámét oltá ki — a legszigorúbb fegy alatt nevelkedve a leggyöngédebb szerelemben osztoztam. Apám, az önbecsére büszke katona, telve volt erényeivel s gyengeségeivel a rendnek, melyhez tartozott; gyülölé az előjogokat, ostorozá az osztálykülönbséget, mig saját nézeteihez makacsúl ragaszkodó lelke, az egyenruha szánandó rabja volt. Szerinte katonává kellett volna nőnöm, de én nem éreztem magamban kedvet e pályához. 21 évvel már okleveles ügyvéd valék, midőn apámtól megváltam. Az ezred, melynél ő, mint huszárkapitány állott szolgálatban, Lengyelországba tétetett át. Ilonkát különben is gyenge idegzetű kis húgomat, leverte a nem várt körülmény; s félnem kellett hogy nem fogja átélni a válás nehéz pillanatát. Apám az indúlás órájában is elkövete mindent, hogy katona legyek; kért, parancsolt, fenyegetett, én nézetemhez hű maradtam. Végre okaim kérdé; midőn azokat némi tartózkodással ugyan, de őszintén előadám: arczát. vér futá el, s hallgatott. Anyám szerelmére kértem, ne kényszeritsen oly pályához, melytől lelkem idegen, s mely számomra csak az elégületlenség, s életuntság vérző tövisét teremné. Mind hasztalan, a katona szive nem adta meg magát. Húgomnál valék utolsó istenhozzádot mondani, midőn apám legénye egy utalványt nyujta át, mely szerint néhány ezer forintból álló anyai örökségem kamatait szedhetém. Testvérem sírt, és én rövid fél óra múlva egyedül állottam, szülő s rokontalan. Kedves uram öcsém, ön nem bírja felfogni nyomasztóságát ama fájdalomnak, mely az üresen hagyott ház puszta falai közt, Telkemre nehezült. — Apámnak többször írtam, levelem minden sora oly meleg érzéssel — oly gyöngéd szeretettel volt Írva — minő hidegen ő azt olvasatlanul visszautasitá. A korán beállott telet tehát szomorúan elvonultan szobámban többnyire olvasással töltöttem, a bekövetkezett tavaszszal pedig az ingyen természet nagyszerű teremét vevőm igénybe. — Leggyakrabban időztem a szomszédos farmosi temetőkertben, hol az egymásra redőzött leveles gályák, mintegy zöld sátort képeztek. Egy új, s épen ez oknál fogva a többi felett mintegy felsőbséget igénylő sirdomb kötő le leginkább figyelmemet. Az alacsony sir zöld sorompóval kerített, gondos ápolást tanúsító vad-, s kerti virágokkal volt, díszítve. A márvány emlékkő sima lapján e pár szó: „Kandó Ákos“ állott. E keskeny porfészek termő meg a csirát, melyből boldogtalanságom életfája felnőtt. A sirt naponta egy koros férfi, s gyászba öltözött hölgy látogatá. A hölgy, mint messziről kivehettem, szép és fiatal volt. Sokszor eltökéltem magam, hozzá közelíteni. Imádságát sóhaját, egyes tört szavait lessem-e el? gondolám ismét, melyet talán az elhunyt kedves hamvaihoz intéz ? s véletlen megjelenésem könnyűit teremtse-e vissza az angyalnak ? Nem — nem — az gyön- gédtelenség lenne! intett egy belszózat, s közelíteni nem volt bátorságom. Alkonyat után, amint hazafelé indultam, a mindinkább érdekessé váló sirhalom virágait egy mogorva arczú aggastyán öntözgeté. Kíváncsian kérdezősködtem tőle a sírtól imént távozott látogatók és az elhunyt után. A sirásó vállat vont s az emlékkőre vezetett feliratra utalva, — bádog-korsóját karjára akasztá s távozott. Másnap alig végezém ebédemet, lábaim önkéntelenül a temető-kert felé vezettek. Olvasásra alkalmas helyet keresendő, elandalogva bolyongtam a temető ősvényein s akaratlanul az ismert sirdomb közelében, a lombok alatti gyepre pihentem le, zseb-könyvemet kezembe vevém. Nem tudtam olvasni. Nyugvóra hanyatlott a nap, midőn lassú beszéd, — az érdekes sir látogatói jöttét gyanittatta velem. Ok voltak. Bizonyos neme a szorongatásnak fogott el. — a midőn oly közel jöttek felém, hogy minden szarokat érthetőm s mozdulataikat tisztán kivehetőm. A koros férfi, körülnézegetvén a sirdomb kerítését, súlyos emeletü nádbotját, ezüsttel szőtt czafrangjánál fogva a sorompó szárnyára akasztá, s odább ballagott. A hölgy pedig a síremlék elébe térdelt, s imádkozott. Szép
