Eger - hetilap, 1891
1891-12-29 / 52. szám
421 Igaz, hogy e „hogyanra“ nehéz a választ megadni, és e sorok Írója szintén képtelen, ha csak nagyképűsködni nem akar, az útvesztőből kivezető Ariadne-fonalat nyújtani, de arról lelkében meg van győződve, hogy kell lenni oly ellenszernek, kell lenni oly útnak, mely a boldogulás felé vezet, melynek megtalálásával az anyagi romlás elkerülhetővé válik. Ezen utat felkeresni és megtalálni t. képviselőtestületünk legfontosabb teendőjét lenne hivatva képezni, fájdalom! munkálkodása nem látszik igazolni, hogy arra komolyan törekednék. Nem akarjuk ugyan evvel azt mondani, hogy edd igeié éppenséggel semmi sem történt. Élénken él még emlékezetünkben, hogy egy Ízben, 1890. év nyarán anyagi bajaink elhárítása módozatainak megbeszélése czéljából a képviselő-testületből, egy bizottság küldetett ki, mely ugyanazon év őszének elején bemutatott munkálatában, bár sok tekintetben túloptiinisticus, de egyes részleteiben igen helyes és correct irányelvekre utalt, melyek a komoly megfigyelést és tárgyalást megérdemelték volna. E tervezet azután, ugyanazon alkalommal, tanulmányozás és concrét javaslattétel végett, egy szükebbkörű bizottságnak adatott ki, hol azonban úgy látszik megfeueklett, mert azóta hallgat róla a chrónica. Hogy pedig ezen memorandumban utópiák mellett igen is elfogadható s realisálható javaslatok tétettek, azt kivált két, a kérdéses tervezetben felemlített körülményre hivatkozva, a következőkben igazolhatjuk be. Az első a városunkban felállittatni óhajtott dohánygyár ügye. Ez a fenti memorandumban, a mint emlékezünk igen behatóan volt taglalva. Pedig ha meggondoljuk, hogy másfél évvel ezelőtt arról, miszerint az országban két új dohánygyár létesítése terveztetik, a miniszteren kívül aligha tudott még valaki, azt hiszszük, miként, ba akkor azonnal tettünk volna ez irányban lépéseket, a dohánygyár már a mienk volna, holott ma, mikor annyi s sokkal hatalmasabb concurrensekkel állunk a kiizd- téren, czélunk elérése több akadályba fog ütközni, és talán el sem érjük azt. A másik aphylloxera-mentes amerikai szőlőfajok beszerzésének ügye. Városunk jövője, s anyagi jóléte egész teljében a szőlőszet- s borászaton nyugszik, nemcsak, mert egy világhírű s róla elnevezett borvidék, középpontját képezi, hanem azért is, mivel hegyeink már gondviselésszerüleg szőlőtermelésre alkotvák, és városunk lakosságában a szőlő-cultura egy teljesen alkalmas és szakképzett elemét bírja, melynek ősidőktől az képezte fő- és egyúttal iegkedvenczebb foglalatosságát. Ezt az elemet a pusztulástól megmenteni s városunknak Szilveszter — az ősz — ajakén sir az ének, Most végezi bús temetésit az évnek. . . . Gőgös paloták magas ablakiban Reszket ragyogó szemű gyertyavilág. A gazdag is érzi talán, ma mi van, S küld ő is az égbe rövidke imát ?! .... Szilveszter — az ősz — ajakén sir az ének, Most végezi bús temetésit az évnek. . . . Mint búteli szívben a csalfa remény, Mécs haldokol a kicsi lakhelyeken. Ám tiszta szivekre világit e fény. . . . Hallom s velők én is im ezt rebegem : Szilveszter — az ősz — ajakén sir az ének, Most végezi bús temetésit az évnek ............ Vá gy száll le szivemre, szelíd epedés: Létem ha lehetne, mely eltün, az év! Számomra ha jőne a végfizetés S már végül imigy ha dobogna a szív : Szilveszter — az ősz — ajakán sir az ének, Most végezi bús temetésit az évnek! . . . Kong tompa zúgással a méla harang, Hangját viszi szárnyin az esteli szél. Álmokba merült szivemig hat a hang És ott szomorún, keseregve beszél: Szilveszter — az ősz — ajakán sir az ének, Most végezi bús temetésit az évnek. . . . Boross Gyula. megtartani, képviselő-testületünknek legfőbb czélját kell, hogy képezze. A mai viszonyok között pedig e czél elérése egyedül szőlőink reconstructiojától függ. A szőlőhegyek sikeres beültetése pedig, tekintettel talajviszonyainkra, csak is amerikai venyigék ültetése által eszközölhető. S kérdjük: mi történt mindeddig ez irányban ? Be kell vallanunk, hogy az u. n. kapás népünk érdekében, a mi történt, az nem sokkal több a semminél. Még komolyabb tanácskozások sem folytak ! Szerény véleményünk szerint az első teendő az lenne, gondoskodni arról, hogy elszegényedett kis-szőlő-tulajdonosaink szőlőik újból való benépesítése czéljából minimális árak mellett, vagy lehetőleg ingyen láttassanak el phyloxeramen- tes szőlövesszőkkel. Erről is van bőven szó idéztem memorandumban! S mi történik ? — Idestova a második tavasz, mint a szőlőültetés egyedüli ideje, el fog múlni, s mi még a készülődés, a komoly előmunkálatok stádiumában sem vagyunk. — A szegénységre jutott szőlőmüves teljesen magára "hagyatva marad, sehonnan sem erkölcsi, sem anyagi támogatást nem nyer. Sőt még felbátorító példát sem lát, részben, mert vagyonosabb szőlő- birtokosaink csak a minimumra redukálódott töredéke szánta magát rá, a veszedelemmel szembeszállni, — főleg pedig azért, mert városunkhan még ma is hivatottak és hívatlanok egyaránt azt hirdetik, hogy az amerikai fajban sincs köszönet, mert azt is elpusztítja a bogár. Ez pedig egyszerűen nem igaz ! Francziaországban a philloxera két akkora területen pusztította el a szőlőt, mennyi Magyarország összes szőlővidéke s amerikai venyigék alkalmazása által, ma volt szőlőterületének alig van híja. — De hazánkban is hány szőlővel biró község honosította meg, és teljes sikerrel ezen ellentálló szölővesszőt! Ily hamis prófétákra nem kell hallgatni, mert alapnélküli híresztelésük csak is akarathiáuyuk, tehetetlenségük, esetleg tudatlanságuk takarójául szolgál. A czél pedig annál is inkább lenne itt elérhető, most köztudomású, hogy városunkban az amerikai szőlővesszők szaporítása czéljából két telep létezik, s mint tudjuk, a város is e czélra évente 2000 fitt áldoz, azután szőlőszeti és borászati egylettel bírunk, — (sajnáljuk azonban, hogy az utóbbinak létéről leginkább csak az éverikinti alakulás alkalmával veszünk hirt) —, s így meglenuének a tényezők, melyek által szőlészetünk uj lendületnek indulhatna, csak ne engedjük a legközelebbi tavaszt is Hozsána néked! Harangok zúgnak. Hirdetik, hogy a szűz anya Megváltót ada a földnek! A malaszttalteljes szívből ajtatos ajkakra tör az ige.“ Megszületett a Fiú-Tsten. Hozsána! Karácsony van ! Hidegtől megjegesitet.t hó ropog, recseg az itt-ott járók lábai alatt. A szél szédítő tánczát járja. Lesodorja a száraz gályákról a vastag zúzmarát, szétszórja a hideg levegőben és a hold bágyadt fényében megtörve ezüst fátyolként tűnik fel. Az ereszek aljáról ökölnyi jégcsapok hullanak csörömpölve a fél öles hórétegre. Künn minden csendes! Csak a harangok zúgják: Halleluja! Hozsána! Künn minden csendes, de annál zajosabb benn. A fehér abrosszal terített asztalon van a karácsonyfa tele csecsebecsével. A kis Poldikának meg a Zsófikénak hozta a „Kriszkindli“; de milyen okos is az a Kriszkindli! hogy megtudta választani a mákos patkót Zsófikának, meg a kardot Poldikának. Hogy tudta, mi az eszményképük, az aranyos okos kis Krisztkindli. Az anya gyöngéden férje vállára hajtja fejét s kar a karban, boldog mosolylyal ajakon, szemlélik a két kis tacskót, mint ugrándoznak örömükben. — A mákos patkót nekem hozta. — Nekem meg a kardot, paripát. Papácska, hát a Pistának semmit sem hozott a jó Kriszkinli ? — A Pistának ? Az apa arczárói eltűnt a boldog mosoly. Az anya gyöngéden vonja magához a redős homlokot s csókjaival halmozza. A Pistának? Hol van az most? Úgy szereti apja anyja, mégis világgá ment, ott hagyta őket; miért? Mert apja egyszer meg találta ütni. Hát nem azért apja-e? Apja, a ki büntet, mert szeret és szeret, ha büntet. De Pista makranczos fejével zokon vette a * Karácsony este.
