Eger - hetilap, 1891
1891-12-15 / 50. szám
50-ik szám. 3Q-ik év-folyam 1891. deczember 15-én. Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt- kr Félévre . . 2 » •50 „ Negyed évre. 1 » 30 „ Egy hónapra — » 45 „ Egyes szám — „ 12 „ Hirdetésekért: minden 3 hasáb'zott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden Hirdetésiül 30, nyilttérbei egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő Po/ítiKai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 30. sz. Szabóféle ház) és Szolcsányi Gyula könykereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. rébe esik, épen azért különböző alkalmakkor különféle okokból könyezik. A szomorúságból eredő kények gyakoriabbak, mint azok, melyek a boldogság rózsáinak kelyhét, éltetik. De ezen ne csodálkozzunk. Nem szabad felednünk, hogy a ki a rózsát keresi és szereti, alkudjék meg annak töviseivel is. Az élet kertjében váltakozva teremnek rózsa és tövis; megelégedés és szenvedés. S valamint a harmat nemcsak a lobeliák és balsamorák keblét nedvesíti meg, hanem a bogáncsot is, úg y az életben is ott találjuk a könyet egyaránt a nagy örömök és nagy szenvedések nyomában. Minthogy pedig az életnek ezernyi változata van, az ezen változásokat figyelemmel kisérő könyek is többfélék. Vannak könyek, melyek nemesek, tiszták, gyémántcsepphez hasonlók, s a melyeket az emberi szív ragyogó szivárványának lehet, neveznünk. Ilyenek a magábaszállás, bánat, hála, hűség és szeretet könyei. Vannak ismét könyek, melyek a megelégedés, boldogság kebelén teremnek. Ezek becsesek szintén s az előbbiekkel együtt boldoggá teszik az embert. Ismét találkozunk olyan könyekkel, melyeket a gond, nélkülözés, szenvedés, méltatlanság, szeretetethiány, hidegség okoznak. Ezek fájnak, égetnek és keserűek. Majd végűi vannak olyan könyek is, melyek a lélek pusztító szenvedélyeinek járnak nyomába, s melyek képesek egy egész életet megmérgezni és elviselhetetlenné tenni. S ezek a sárga irigység, a hiúság, a nemtelen s ki nem elégített boszú könyei. Mind a négyféle könyekkel találkozunk az életben. Éltünk útja úgy tele van ezekkel szórva, mint az ég a csillagok milli- árdjífival. De mig ez utóbbiak látása szemeinket gyönyörködteti s Istenhez emelnek bennünket, addig az előbbiek megerősítenek minket azon meggyőződésünkben, hogy az emberek milliói úgy éreznek és tesznek, mintha szivük helyett hideg jégdarabot hord an ána k keblükben. Szólok e könvekről egyenkint. Nézzük legelőször a magábaszállás és bánat könyeit. E könyek becsesek nemcsak azért, mivel a királyi zsoltá- ros szerint: „akik könyhullatás közt vetnek, örvendezéssel aratnak,“ — hanem azért is, mert a legelső és legnagyobb hatalommal: a jóságos Istennel békitenek ki bennünket s e kegyelem mellett szivünknek megnyugvást, lelkűnknek édes békét eszközölnek. Azért mondja egy hires egyházi férfiú, ki könyei árán lett nagy- gyá: „Oh köny! tied a hatalom, mert legyőzöd a győzhetetlent.“ A bűnbánó Péter apostol könyei, melyek barázdákat szántottak arczán — hervadhatatlan babért szerzettek neki. Mária Magdolnának kiomló könyei lemosták leikéről a világ porát s azt eszközölték, hogy ő, ki azelőtt a világ kebelén érezte magát jól, most boldogságát egyedül a megbocsátás édességében találta. Az első köny, mely az Üdvözítő lábainál szeméből kicsordúlt, reá nézve a megelégedésnek és szivbékének kiapadhatatlan forrásává vált. A magunkbaszállás könyei megbecsülhetetlenek, mert értékükön megvásárolhatjuk az örök élet örömeit, melyeket csillogó alanyokon nem lehet megszerezni. Csak az tudja, becsét a könyeknek, ki térdelt már semmisége érzetében az Úr oltáránál s könyei nyomában érezte a megbocsátás édességét, amelyet, nem képes pótolni a világ semmiféle gyönyöre. A könyröl. Irta: Koncz Ákos. Semmi sem játszik nagyobb és gyakoribb szerepet az életben, mint a köny. A könyekkel épen úgy találkozunk a boldogság színes, verőfényes napjaiban, mint azon szomorú perczekben, melyekben — úgyszólván szvünkbe markol a fájdalom. S minthogy a köny a sírásból fakad, mely oly gyakori itt e földön, azért ideiglenes hazánkat jogosan nevezhetjük a siralom völgyének. Azonban nemcsak a fájdalom behatása alatt sírunk, hanem könyezünk akkor is, ha szivünk túláradó örömben úszik. Mert valamint a dús lombozató hegyek aljában elterülő völgyek ölén a mérges növények, szúró tövisek és bojtorjánok mellett illatos, ezerszinü virágok is teremnek, úgy ebben a földnek nevezett siralomvölgyben a fájdalmak, szenvedések bántó tövisei között találkozunk néha az örömök, tiszta gyönyörök illatos rózsáival is. A köny egész életünkben hú kísérőnk, mindenütt láthatjuk, ahol szív és érzelem van — s amint egy jeles iró mondja, mindig ugyanaz a meleg, fénylő, kicsiny csepp, de ezerféle nyelve s jelentése van. Beszél az örömről ép úgy, mint a fájdalomról, a boldogság virágát ép úgy szereti, mint a gyászfátyolt és az ara menyasszonyi koszorúját ép úgy ékesíti, mint a frissen felhányt földbe tűzött keresztet, melynek árnyékába kedveseinket elkísértük. Szépen mondja Tompa: „Oh a köny, a köny . . . örömed Óráiban mosolyg veled! Ha szived fáj, égetve kínja: A kint híven magába szívja, Oh szánlak érzéketlenek Kik sohasem könyeztetek“. Vagy: „Ami enyhít, díjaz s vigasztal; Erény, hűség s fájdalmak ára, Egész menyország itt a földön Gyakori’ egy könycseppbe zárva.“ Valóban az érzelmek világában, abban a világban, mely bennünk van, a köny a királyné. Uralkodik rajtunk, énünkön, felettünk. S meg lehet az embert mindentől fosztani, csak könyveitől nem. Ezek elkísérik bölcsőjétől sírjáig a föld vándorát, s midőn meghal a gondolat, megszűnik az érzés, kialszik az érzelem sugára, a köny akkor sem hagyja el az embert, hanem odatapadr vagy jobban mondva, odafagy a kiszenvedett arczára s vele megy a sirba. A könyeknek egy forrásuk van: a szív, de e forrásnak nincsenek zsilipéi, mert a ,lélek összes kellemes és kellemetlen érzéseinél felbugyognak. Ép úgy sírunk, ha örvendünk —■ hisz a magyar sírva vigad, — mint ha életünk ege búfelhőbe van temetve. S ha bármi okból kisírtuk magunkat, lelkünk felderül ép úgy. mint az ég is mosolyogni szokott, ha eső alkalmával kisírja csöppjeit. De minthogy a szív, mely kicsinysége mellett is az érzelmek egész világát zárja magában, fogékony minden iránt, mi kő-
