Eger - hetilap, 1891
1891-12-08 / 49. szám
működését, a természet primitiv állapotába esik vissza, melynél fogva borzalmának s undorának álomképeit azon kártékony állatok sorából kölcsönzi, melyek gyermekkorában rá ijesztőn hatottak. V. Vannak továbbá álmaink minőségét befolyásoló külső vagyis olyan okok is, melyek nem az alvónak organismusából indulnak ki. Legkülönálóbb természetűek ezek közt: az alvóval, vagy csak az alvó közelében történő mozzanatok. Ilyenek pl. hogy az alvóuak, ha kitakarózva fázni kezd, a fagy, jegesvidék képe, s ha égő gyertyát visznek közelébe, a fénynek, vagy fényesnek álomképe szövődik álmába. De még erősebb külső hatással van az álom minőségére az, a mi az alvónak halló-érzékét érinti, legyen az bár súgás, kiáltás, vagy zörej. A hallás érzéke i. i. az, mely alvásunkközben is a legérzékenyebb s legéberebb marad. Tüneményszerű volt egy Beattie nevű fiatal katonatiszt hallásának e fogékonysága s álmára való befolyása. Csak fülébe kellett valamit súgni alvásában, hogy arról álmodjék, és arról álmodott. A halló-szerv ezen nagy fogékonyságából fejthetni meg, hogy még a haldoklót is könnyebb hangos szólitással, mint bár kemény rázással magához téríteni. S minthogy tudva lévő, hogy a mélyebb ájulás könnyen a halál álmába ringat át : nem ok nélküli szokás az ájulásba hulló súlyos beteget erősebb hangon s nevén szólitgatui. VI. Sajátszerű játékokat szokott űzni az eszmetársitás is álmainkkal, melyek talán legbővebben tanúskodnak róla, hogy az álom éppen úgy nem ismer képtelenséget, mint lehetetlenséget. — „Egy édesanya messziről haza-látogató fiának kedvéért jó ebédecskét adott. A kappanpecsenye déli maradékát estére a hideg kamarába tette. Látta ezt kedves vendége, a fia, s következett éjjel álmodta, hogy anyja kappant sütött, melyet az asztalra adott fel. A kappanpecsenye azonban, épen mint a tyúkok, mikor a porban fürdenek, élénk mozgolódást vitt véghez a tálban. Erre az anya megrémülve a másik pecsenyeért sietett a kamarába, s ezt tette fia elé az asztalra. Hanem, ime, a hideg pecsenye is fészkelődik erősen a tányéron. Mire most már a szegény szíveskedő anya egész magánkívül lett ijedségében, mely váratlanság fiát is fölijeszté álmából.“ Ezen furcsa álom kulcsa az eszmetársitás. Az eset színhelyén t. i. a ház szűk udvarán csak úgy hemzsegett a sok házi szárnyas, melyeknek elvont fürge mozgás á t az álmodó a sült kappanra is általvitte. VII. Nevezetes módosúlása álmainknak: a beunök előforduló személyeknek, vagy tárgyaknak másra cserélődése. Ilyen azon álom, melyben az álmodó „egy malomban, az előbb még nem ismert molnárral s nejével társalogván, feltűnt előtte a nagy hasonlóság, melyet a molnárué s egy általa isméi t, kereskedőné között találni vélt. Midőn ezt a moluárnénak mondja, el sem hangzottak még jól szavai, midőn a molnárué egészen a kereskedőné arczát és termetét öltötte magára. S ugyanígy a molnár helyett is a kereskedő állott már előtte.“ — A személyeknek, vagy Savedoro titkos bizalmasan elbeszélte a bibornoknak,-hogy a gróf komornyikja nagy titokban azt beszélte neki, mikép ura, a gróf, ragályos száj-betegségben szenved, amit azonban mindenki előtt titkol, nehogy ismerősei a közelebbi érintkezést vele megszakítsák. Mi sem volt tehát természetesebb, mint hogy e közlés után a bibornok maga is a tehetségig kerülte a gróffal való közelebbi érintkezést, s maga Savedoro is oly tüntetőleg tartotta magát távul a gróftól, hogy ez egy alkalommal, midőn négy szem közt találkoztak, kérdőre "fogta az udvarmestert, mi annak az oka, hogy egy idő óta őt a házban mindnyájan oly tüntető módon kerülik? — Valóban, egészen zavarba hoz a gróf úr, — viszonzá Savedoro, — hanem, ha egyátalán tudni kívánja, s parancsolja, megmondom az okát. Beatrice signora volt az első, aki észrevette, hogy egy idő óta a gróf úr szája igen kellemetlen szagú; aminek kétségkívül az az oka, hogy a grófnak egy rósz foga van. Ha bízik bennem a gróf ur, a szobámban van egy kitűnő foghuzó műszerem, amelylyel a kellemetlen bajt nyomban eltávo- lithatom. Az egész operáczió nem tart tovább öt percznél, A gi'óf köszönettel fogadta a jó tanácsot, s még az nap kihúzta Savedoro a gróf egyik ép és egészséges fogát, amint azt Beatrice kívánta. Most már a második feladat végbevitelére került a sor. A karácsom ünnepekre, mikor a pápa áldást szokott osztogatni a népnek, Savedoro szerzett egy nyomorúságos zarándok- öltözetet, s belebujva, odaállt a Vatikán ajtaja elé. Kutyahideg volt, az egybegyült néptömeg csakhamar szétoszlott, csupán Sadolgoknak ily fölcserélődését az magyarázza, hogy mindenkor föl lehet beunök találni a hasonlóságnak valamely összekötő kapcsát. Ily összekötő kapocs az imént elmondott álomban: az ismert kereskedőné alakja. — Tanúsítja azt egy másik álom is. „Zenészeket hallgatott valaki álmában, kik egész szokatlanul hátuk mögött tartották vouós-hangszereiket; de azért keresztbe vetett vonóikkal ugyancsak mesterül húzták nótáikat. Utóbb azonban előre, a szokott helyzetbe hozták hangszereiket, s ekkor tűnt ki, hogy a hegedűkön a húrokat bőrrel bevont vékony sípok helyettesítik, de melyek vonókkal kezelve a legfinomabb hangokat adták, úgy, hogy sajnálkozék az álmodó, hogy erre a találmányra már régen rá nem jöttek az emberek?“ — S honnan a hegedűhúroknak ez a különcz cseréje? Csupán onnan, hogy előző napon az álmodó vékony vízvezetéki csöveket látott elhelyezni. Legerősebb fokai az ily fölcserélődéseknek álmainkban az átváltozások (metamorphosisok), melyekben már nem hasonló, vagy épen egynemű tárgyak között esik a csere, — mint midőn pl. a nyúl dámvaddá, a csalán rezedává, vagy éppen a hadnagy változik álmunkban századossá; hanem mikor, teszem, fatörzset vártoronynyá, vagy nőt madárrá varázsol át az álommetamor- phosis. „Két lovagló nő léptetett el valaki előtt álmában, feketébe öltözve mindkettő és kerek kalappal, melyről hosszú fátyol úszott a légben utánok. Mire ezek az álmodó szemei elől eltűntek, már egy major udvarán találta magát, körülvéve mindenféle majorsági állatoktól. De alig tekint körül, s im egy újabb hölgy lovagol be az udvarra, szintén feketében, ki azonban csakhamar el kezd sóhajtozni s a rosszúllét jelei közt lováról lassan lefordúlni. Mint a megholt, mozdúlatlanúl feküdt most a földön, miglen egyszer csak végtagjaiban madárrá kezd átalakulni, melynek azután tollazata s egész alakja egy földön fekvő, nagy fekete pulykát tükrözőnek le az álmodénak phantasmájában.“ — Ezen érdekes álom-metamorphosist talán ilykép fejthetnék meg. Az előre lovagolt fekete ruhás két hölgy szemléletéből egyet elkülönítvén az álmodénak képzelnie, új téren, egy majorudvarhan, és új álomképben, az ott izgó-mozgó házi szárnyasok egyikével, a fényes fekete-tollú s deli magatartáséi pulykával olvasztotta össze, vagyis a földön elterült fekete-ruhás lovagnőt madárrá metamor- phizálta. Az álmaiból fölocsudóra nézve alig van meglepőbb s mulatságosabb, mint oly valami eltűnt álmára emlékezni vissza, melyben ómaga, az álmodó, cserélte másra önmagát. Ily eseteket látunk a következőkben. „Álmodta valaki, hogy egy erdős helyen különös alkatú kis szárnyas-egér röpködte körül a fejét, mig végre az arczán lepett le. Megrebbenve, szárnyon ragadá az egeret; de ingerültségében fölébredt egyszersmind. S ime, mit tartott erősen ujjai közt ? . . Egyik saját orrczimpáját!“ — „Más valaki megint azt álmodta, hogy egy megholtnak a kezét tartja a magáéban. Fölébredvén, jól esett látnia, hogy a takarón kívül jutott s megfázott saját kezét fogja a másik kezével.“ vedoro maradt ott napestig a kapu előtt ácsorogva, s várva a pápa áldását. S a mit várt, csakhamar be is következett. A pápának ugyauis jelentették, hogy ottlenn a kapuban egy jámbor zarándok várakozik, aki távol Spanyolországból jött ama szent fogadással, hogy addig nem távozik a pápai palota kapujából, mig a pápa áldásában nem részesül, s ő szentsége saruit meg nem csókolja. A pápa, ennyi jámborságtól meghatva, maga elé hivatta a zarándokot. Térdelve fogadta Savedoro a pápa áldását, s csókjaival illette ő szentsége jobb lábának ezüst szegélyzetű biborbár- sony papucsát. A lábcsók közel egy perczig tartott. Ekkor Savedoro felugrott, s kitörő örömmel kiáltá: — Hála! Hála neked szent, Atya! Hála! Meg vagyok mentve! — Hát mi bajod volt, fiam ? — kérdé a, szent atya jóságos részvéttel. — Szülőföldemen, Corunnában, egy igen veszedelmes, ragályos szájbetegség uralkodik, — mondá Savedoro. Aki e betegséget elkapja, okvetlenül bele kell halnia. Azt mondják, csak egyetlen orvosság van, mely a bajt meggyógyíthatja. E gyógyszer egy csók a szent atya papucsára. Én megcsókoltam a papucsot, s most mentve vagyok! Miközben Savedoro ezeket beszélte, a pápa nyomban lerúgta a lábáról a megcsókolt papucsot, s gyorsan igy szólt: — Most pedig menj, fiam. szaporán! Béke veled! Savedoro pedig megragadta a levetett papucsot, s ismét fel
