Eger - hetilap, 1891
1891-12-01 / 48. szám
389 Mert megszoktuk, hogy az Almanach tartalma mindég olyan, hogy minden egyes darabja külön-külön megérdemli a figyelmet. A mostani kötet, melyet a régi szerkesztő, Mikszáth Kálmán gondos keze állított össze, tizenhat kisebb-nagyobb elbeszélést és rajzot hoz ugyanannyi Írótól. Mikszáth humoros előszava után, mely alapjában véve igen komoly intelemmel fordul az iróvilághoz, hogy a jelenkori hazai élet ismertetésének szentelje magát, Jókai Mór kezdi meg a sorozatot „A glóriás hölgy“ czimű tréfás elbeszélésével, mely tele van az ő aranyos humorával és pompás leírásaival. Azután Beniczkyné Bajza Lenke következik egy „Égi sugár“ czimű megkapó kis vázlattal, melyben egy b ánysziv története van elmondva. Tóth Béla „A beszélő kert“-ről ir tréfás bonhomiával és zamatos magyarsággal török nv sét. Vadnay Károly distinguált tolla „Az elsülyedt asszonyában kellemes folyékonysággal ir meg egy szomorú és megható történetet. Bródy Sándor „Mese a tulipánról“ czim alatt bizonyságot tesz arról, hogy a naturalisták, ha még olyan fiatalok is, igen szépen tudnak mesélni és ábrándozni, ha akarják. Békefi Antal f „Vérörök- lés“-e izmos irói tehetségnek a szüleménye. Porzó (Agai Adolf) „A hős“ czim alatt gyermekkori reminisczencziát ád a forradalom napjaiból. Justh Zsigmond „Veres kakas“ czimű rajza megrázó a maga egyszerűségében. Hevesi József néhány lapon nagy közvetlenséggel vádolja eoy ősi család utolsó sarjadékának lelki állapotát a — „Dobszó előtt“, mely birtokát idegen kézre jnitatja. Herczegh Ferencz, a fiatal nemzedék legkiválóbbja, remek képet fest egy festő modelljéről „A szent“ czim alatt. Kozma Andor jóizüen ir le egy vadmagyar „szegény atyafi ‘-t, kit a gazdag rokonok jószívűsége semmikép sem bír meglágyítani. Lipcsey Adám a nagyvilági élet sötétségét festi, biztos vonásokkal, az „Eladó lányok“ czimű elbeszélésében. Rákosi Viktor az ő számtalan pszeudo alakjainak egyikében jókedvű dévajkodással Írja meg, hogy „miért nem lett ő dalárdista“. Tábory Róbert az „Arany lelkiismeret“ czim alatt érdekes elbeszélést ad egy múlt-századi temesvári királybíróról. Bársony István, a remek tollú iró. „Örökre“ czim alatt állít élére egy társadalmi kérdést, melyre még folyvást nincs más megoldás, mint a kaid: a párbajt; s konklúziója az, hog}r a nő, ha elitéli is, gyávasága miatt, azt, a kit szeret, azért mégis tovább szereti. A díszes sorozatot Mikszáth Kálmán rekeszti be „Az elképzelt méz“ czimű tréfás rajzával. Egészben tehát az uj Almanach méltó utóda a korábbiaknak s beváltotta azt, a mit az előbbiek Ígértek. A közönség pedig fogadja jó szívvel s élvezze e kis irói gárda szellemességét, jókedvét, szivmelegségét, gazdag tehetsége hamvas gyümölcseit. Mikszáth előszója. Nemrégeu, de még I. Tisza alatt egyszer a szabadelvű clubban, elszólit a tarokktól „egy perezre“ Ivánka Imre. (Kár azért — Akkor ön ternót csinált, vén kópé. Gratulálok! — Soh’ se gratuláljon. Én a legnyomorultabb koldus vagyok a kerek világon. Bár csak meggebedtem volna. Tény az, hogy még a lelkem sem az enyira. A kalapot a háznál a feleségem viseli, természetesen a pénztár kulcsa is nála van. s csak hében- korban dob nekem egy nyomorult sovereignet, mintha iskolás gyerek volnék. Nőm nagy szenteskedő, háza tele van papokkal, prédikátorokkal, s e gentlemanek oly bátran járnak ki s be a házban, mintha minden az övék volna. Megpukkadok a méregtől. Nőm folyvást szent értekezleteket tart velők, hittérítő-gyülekezeteket rendez, s pinezéink összes borait a kórházakba küldi. Tamás úr egyideig figyelemmel hallgatta czimborája keserves panaszát. Aztán egyszerre megragadta a lord kezét, s egész komolyan felkiáltott: — Killarney! En önt meg akarom, meg fogom szabadítani. A lord tagadólag rázta a fejét. — Nem kételkedem benne, hogy ön minden telhetőt el fogna követni javamra, de arra csak gondolni is, hogy lady Killarney... — A mit föltettem, ki is viszem, — vágott Tamás a lord szavába. De csak azon föltétel alatt, ha ön két álló hónapig minden rendelkezésemnek, s parancsomnak föltétlenül engedelmeskedni fog. Nos, áll az alku? Parolát rá! . . . Jól van! két nap múlva a Kíllarney-birtokra utazunk! * Az Exeter-hall bejáratát egészen elfoglalta egy csapat tisztességes öltözetű ember : falusi prédikátorok nejeikkel s leányaikkal, nyugalomba vonult kereskedők, dúsgazdag tisztes korú nők, s jámbor erkölcsű férfiak. Az egyesült, két királyság m érték let esaz időért.) Átadtam a kártyámat Dániel Gábornak, mindjárt meg is bukott a nyakamra egy kettest. — Parancsolj, kegyelmes uram. — Egy szívességre kérlek. A trónörökös, Károly Lajos, magyar könyveket kíván olvasni. Válogass össze számára 10 darabot ! — Csak? — Természetesen egyelőre. Ezekből kell megkapnia a kedvet a többiekhez. — Az igaz! No majd kiválogatom, de milyenek legyenek körülbelül ? A kegyelmes ur egy levelet húzott ki a zsebéből: — Itt van az instrukezió. Elbeszélő müvek legyenek, köny- nyed, mulattató olvasmány, de mégis melyből a magyar nép szokásait, kedélyét, modorát, észjárását meglehessen ismerni, úgy amint a valóságban vannak, túlzások nélkül. — Meglesz, de tudnom kell. hogy a leendő király mit olvasott már eddig? — Eddig csak: az Arany „Toldiját“ és mondhatom tetszett neki. — A többivel is meg lesz elégedve. — Ez tehát el van intézve, — szólt Ivánka és visszaeresztett a tarokkhoz. Másnap reggel mindjárt eszembe jutott. Adjatok kérlek egy plajbászt, hadd csináljam meg a lajstromot! De mintha gúzsba kötötték volna a memóriámat, sehogysem tud mozdulni, csak mor- zsolgatom, szorítom a czeruzát, de nem jut eszembe alkalmas könyv. Nosza, átszaladok az elbeszélő Írókra, hátha igy inkább boldogulnék. A termőfákról eszembe jutnak a gyümölcseik. Még pedig kezdem a tiszteletreméltó nagyapókon. Ott fénylik a Kemény Zsigmond alakja. Nagy, de nehézkes is. Azonfelül filozofál. S mit keresne a filozófia a magas régiókban ! Itt van Jósika. Az az csak volt! Ah! milyen avasszag! Hagyjuk el az öreget. Itt volna Eötvös József, de a „Falu jegyzője“ már tempi passati. Mint egy középkori király, úgy lép ki Jókai, egy egész tábor van mögötte. Beláthatatlan bandérium a regényeiből. Lássuk csak. mit lelrntne elküldeni a főkerczegnek ? A kritika és a közönség az „Uj földesur“-at tartja a legjobbnak és méltán, magyar zamat, magyar élet s Pegazusa sem szaladt át ezúttal legelni a „lehetetlenség“ nevű buja rétre. Tán békó volt a lábán. Békó, de aranyból. Fölirtam tehát az első helyre : Jókai Mór: Az uj földesül-. ségi egylete tartotta nagygyűlését, s a hir, hogy két püspök, s Killarney lordné is meg fog jelenni a meetingen, nagy vonzó erőt gyakorolt a csődület megnövökvésére. A csarnok bejáratánál három-négy suhancz állott, akik nagjr buzgósággal nyomtak az érkezők kezeibe piros ezédulákat. A megérkező Killarney asszonyság is kapott egy ilyen ezédulát.... A nagyszerű tisztelgések, melyekkel a rengeteg közönség a megjelent lordnét fogadta, nem sokára elhangzottak. Lady Killarney az emelvényen elfoglalván helyét az egyik püspök mellett, kiváncsilag pillantott a kezébe nyomott ezédulára. Azon pedig sem egy újabb szent értekezlet czimét, sem egy bibliai idézetet, sem pedig egy újabb irgalmas társulat jelentését nem olvasta, — hanem nagy megdöbbenéssel látta rajta a Killarney lord czimerét a következő nagy betűs aláírással: „A legfinomabb whisky a világon!!! Lord Killarney és T-sa. egyedüli gyárosai s tulajdonosai a valódi K i 11 a r n e y-w h i s k y n e k ! mely a legfinomabb árpából, s a hírhedt Killarney-tavak vizéből van főzve! Egészséges! Éltető! Étvágy gerjesztő!“ A ezédula hátsó lapján pedig a társulat prospektusa volt leirva. Elnök: a minden tiszteletre méltó Earl of Killarney, a Bath-rend lovagja. Alelnök: Sidcup Tamás, lovag. Az egybegyült közönség mindjárt észrevette, hogy it t valami furcsa dolog történt. Feltűnt, hogy a zöld ezédulák kézről-kézre vándoroltak; némelyek szemöldökeiket magasra meresztették, má-
