Eger - hetilap, 1891

1891-11-10 / 45. szám

367 fun, f. nov. hó 2-án vették kezdetűket. A nagyobb mérvű átala­kítások az épületben csak a folyó iskolai év befejeztével, a nyári szünidő alatt fognak eszközöltetni. A téli próba-idő bizonyára kedvező alkalinul fog szolgálni az uj helyiség előnyei s hátrá­nyainak megismerésére. Tartani lehet attól, hogy a főutczai élénk kocsiközlekedés, a rossz kövezeten jelentékenyen zavarólag fog hatni az előadásokra. — Ez alkalommal közöljük, hogy az egri áll. alreáliskolába a folyó iskolai évre beíratott tanulók száma, és pedig az I. osztályra 54; a II. osztályra 42; összesen 96. Ezek közöl vallásra nézve rom. katli. 50; ev. reform. 3; izraelita 43. — Hajlított fa-butorgyár Egerben. Egy budapesti konzor- czium, mely közelebbről a felvidéken egy bukott hajlitott-fabutor- gyár összes szerelvényeit megvásárolta, ajánlatot készül tenni egy hajlitott-fabutorgyár felállítására Egerben. E tárgyban teg­nap, hétfőn, f. hó 9-én az esti órákban városunk értelmiségének néhány kiválóbb, s a közügyek iránt érdeklődőbb tagja, Grónay polgármester meghívására, értekezletet tartott, melyben a buda­pesti konzorczium két tagja bemutatta a felállítandó hajlitott-fa­butorgyár részletes tervezetét. Az értekezlet abban állapodott meg, hogy a konzorczium a bemutatott tervezetet, beadvány mel­lett, terjeszsze Egerváros képviselőtestülete elé, hogy az már a legközelebb — esetleg jövő csütörtökön, f. hó 12-én — tartandó képviseleti közgyűlésben tárgyalható legyen, mely alkalommal az értekezleten jelen voltak melegen fogják ajánlani a képviselőtes­tületnek az igen életrevaló vállalat felkarolását. — Katalinbál Poroszlón. A poroszlói önkéntes tűzoltó egylet, saját pénztára javára f. nov. hó 22-én az „Újvilág“ vendéglőben Katalin-bált rendez. Belépti dij családjegy 1 frt. 50 kr. sze­mélyjegy 50 kr. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak, s hirlapi- lag nyugtáztatnak. — Tánczmulatság. A hevesi önkéntes tűzoltó egylet, saját pénztára javára, az ottani olvasóegylet helyiségeiben f. nov. hó 25-én tánczestélyt tart. Belépti dij: családjegy 2 frt. Sze- mélyjegy 1 frt. Fölülflzetések köszönettel fogadtatnak, s hirlapi- lag nyugtáztatnak. — Hymen. Dr. Ludányí Béla, kecskeméti kir. alügyész oltárhoz vezette Druga Paula kisasszonyt, Druga József ér- sekujvári takarékpénztári ügyész leányát Ersekujvártt. — Sar- kady Nagy István, kunhegyesi ev. ref. lelkész pedig Lipcsey Hona kisasszonynyal, Lipcsey József tiszafüredi nagybirtokos leánykájával lépett házassági frigyre. — Eljegyzések. Jegyet váltottak: Rosenfeld Benő, kábái földbirtokos Braun Lina. k. a.-nyal, Braun József tiszafüredi föld- birtokos leányával. — Kemény Dezső rendőrkapitánysági tiszt­viselő Rosenberg Etelka k. a.-nyal Rosenberg Károly pétervásári bérlő leányával. — Braun Ármin, az egri butorvasalásgyár társ- tulajdonosa s műszaki igazgatója Günsberg Aranka k. a.-nyal, Günsberg Adolf adonyi bérlő leányával. — Ellenőrzési szemle. Az Egerben állomásozó 60 sz. csász. és kir. Appelgyalogsorezred hadkiegészítő kerületében tartóz­kodó tartalékos tisztek főellenőrzési szemléje múlt szerdán f. nov. hó 4-én a reggeli órásban tartatott meg a vásártéri uj gyalog­sági laktanya helyiségeiben. A főszemlén, különböző fegyvernem­beli s egyéb hadi szolgálati tartalékos tisztek közöl mintegy 30- an jelentek meg Melczer K. őrnagy, itthelyőrségi hadkiegészítési parancsnok előtt. — Községjegyzöi vizsgálat tartatott a múlt hétfőn és ked­den f. é. nov. hó 2- és 3-án Egerben, Hevesmegye székházában, Zalár József megyei főjegyző elnöklete alatt. Vizsgálatot tett, ösz- szesen 10 jegyző kandidátus, mindannyian sükerrel; kik közöl 3-au egyhangúlag, a többiek szótöbbséggel nyertek községjegy­zői képesítést. — A Kézi Lexikon második füzete. Az Athenaeum Kézi Lexikona, az összes ismeretek encziklopediája különös tekintet­tel Magyarországra. Szakférfiak közreműködésével szerkeszti Dr. Adácsy Ignácz. Második füzet. Budapest 1891. Immár a hézag­pótló vállalat második füzete is megjelent s külső kiállításává], mellékletei nagy számával és belső tartalmával egyaránt igazolja a hozzá fűzött várakozásokat. Ez a füzet maga négy igen szép külön mellékletet tartalmaz. Az egyik színes mülap a 12 külön­böző bakteriurafajt teszi szemlélhetővé. Ezt követi afrika nasry s a legújabb adatok felhasználásával készült térképe; egy to­vábbi kettős mülap az újkori iparművészeiről hoz 24 mintaraj­zot; végül a negyedik melléklet az Árpádok és a magyar Anjouk családfaját adja. A második füzet szövege az Aliam-Árany közti anyagot dolgozza föl s csaknem kétezer kisebb-nagyobb czikket tartalmaz az emberi tudomány és ismeret összes köreiből, különös tekintettel a magyar közönség igényeire. Első sorban a hazai viszonyok vunuak minden czikben, a hol reá alkalom kínálkozott, figyelembe véve s ez a füzet is a magyar irodalom, tudomány, szellemi élet és polgárosodás legkülönbözőbb anyagának roppant tömegét viszi be az olvasó közönség legszélesebb rétegeibe. Min­den terjengős és felesleges kitérés nélkül szabatosan, népszerűén s mégis a tudomány modern színvonalán állva adnak az egyes czikkek tájékozást a felölelt kédésekrő), melyek fontosságukhoz mért terjedelemben irvák s a hol lehet, irodalmi utalásokkal is el vannak látva. A füzet nagyobb magyar tárgyú czikkei közt kiválóan érdekesek a három Ándrás magyar királyról, az And- rássyakról, az Anjou- és Árpádházról, az Apaffyakról szóló czik­kek. Amerika, Anglia, némely természettudományi, orvosi, tech­nikai, jogi, életrajzi czikkek tárgyuknak megfelelően szintén bővebben taglálvák s mindenütt emlitvék benne a hazai vonat­kozások is. Igen részletes az állattan történelme Magyarorszá­gon ; bő az állatgyógyászatra, állattenyésztésre s az állatügyre vonatkozó nagy számú czikk; az ásváuyország termékeinél pedig pontosan megjelölvék a magyar lelhelyek, gyárak stb. így az uj füzet is valóban magyar szellemben készült s e szellemben igyek­szik az ismeretek minden ágát, a tudomány összes vívmányait a hazai közönség körében terjeszteni. Épen ez a jellemvonás külön­bözteti meg a legelőnyösebben az összes eddigi hasonló munkák­tól az uj vállalatot, mely a magyaros műveltség terjesztésének érdekeit tervszerűen és tudatosan törekszik szolgálni. Ismételve ajánljuk a közönség pártfogásába, mert benue olyan munkát kap, melyből a tudomány és ismeret minden ágában czélszerü útbaiga­zítást meríthet. E mellett nemcsak az egyes czikkek élénk irálya kölcsönöz a Kézi Lexikonnak sajátságos becset, hanem egészen önálló rendszerével szerencsésen ki tudja kerülni más Lexikonok száraz nehézkességét. Költőiutől vett idézetek, közmondások, népies szólásmódok élénkítik a munkát s kölcsönöznek az egész­nek kiváló érdeket. A vállalat 40 két heti, három ives füzetben jelenik meg s egy füzet ára 30 kr. A legczélszerübb 3 írtjával 10 füzetre bármely hazai könyvkereskedésben vagy a kiadótár­sulatnál (Athenaeum, Budapest, Ferencziek-tere) előfizetni. — Hirdetmény. Az 1884. évi XVII. t. ez. 172. §-a értelmé­ben az iparhatósági megbízottak választására jogosűlt iparosok és kereskedők névjegyzéke 1892-ik évre összeiratván, 8 napon át Morvay János tanácsosnál közszemlére kitétetett; ezen körülmény azzal hozatik az iparosok, és kereskedők tudomására, hogy fel­szólamlásaikat ezen idő alatt nevezett tanácsosnál adhatják be. Eger, 1891. év november 7. Grónay Sándor, polgármester. — Uj zenemüvek. A Nádor és Bárd ezég kiadásában meg­jelent „Fene-lányok“ spanyol indulója, a czigány zenekarok által annyira keresett, hogy a czégnél most, második kiadásban je­lent meg a zenekarok részére szóló partitúra. Ára 1 frt. — A Linka Camilló által szerzett „Budapestet- Mad’ln“ czimű keringő, mely ugyancsak a Nádor és Bárd ezég kiadásában jelent meg zongorára, most újból megjelent czigány-zenekara. Ára 1 frt 50 kr. — Új zenemű. — Czinte: „Rózsa csárdás.“ Zongorára szer­zetté Báró Kemény Ilona — az erdélyrészi arisztokráczia fenkölt szellemű kiváló tagja. — Szerző a felette diszes kiállítású müvé­nek összes példányait a magyar nemzeti közművelődés egyik har- ezosa, a Szilágyvármegyei Wesselényi Egyletnek teljesen díjtala­nul, minden költség megtérítése nélkül átengedte. — 1 frt. 10 kr. előleges beküldése mellett, mely esetben a mű bérmentve kül­detik meg, mégrendelhető, a Szilágy vármegyei Wesselényi Egy­letnél — Zilálton. — Elárusítók a példányok készpénz fizetés melletti átvétele esetén jelentékeny kedvezményben részesittet- nek. — E mű megszerzését már csak a jótékony czél érdekében is olvasóink szives figyelmébe melegen ajánljuk. — Uj naptárak. Légrády testvérek, budapesti ismert nevű nyomdász- és könyvkiadó-ezég kiadásában közelebbről a követ­kező jóhirü Napt ár ak jelentek meg: 1. „Orvosi zsebnap­tár,“ az 1892. évre, szerkeszti dr. Faragó Gyula gyermekorvos. XXVI. évf. Ára 1 frt. 40 kr. 2. „Gazdák zsebnaptára,“ 1892. Szerkeszti dr. Lónyai Ferencz minist, fogalmazó XX. évf. Ára 1 fit. 60 kr. — 3. „Kertészeti zsebnaptár“ 1892. Irta: Pálgazda. XX. évf. Ára 1 frt. 40 kr. 4. „Jegyzék-napló mindenki számára“ 1892. XX. évfoly. Ára 1 frt. 20 kr. Mind a négy naptár a szo­kott kalendáriumi részleteken kivűl tele van sok hasznos gya­korlati tudnivalókkal, s bőséges lapokkal napi följegyzések szá­mára. Amellett mindegyik csinos vászonkötéssel bir. E naptára­kat nemcsak gazdag tartalmuk, de jutányosságuk is ajánlja t. ol­vasóink figyelmébe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom