Eger - hetilap, 1891

1891-11-03 / 44. szám

nyebb sorsú kántortanitók segélyezésére 1889. évi julius bő 18- án tett bőkezű alapitványát ismét igen jelentékeny összeggel gya­rapítván, 50,000 írtra egészíté ki. Ezen legmagasabb intézke­désről szóló jelentést a közgyűlés állva hallgatván meg, lelkesült éljenzésben adott egyhangúlag kifejezést 1 gmélyebb hálájának, és egyúttal önagyméltóságának ezen ujabbi áldozatkészségét nem­csak fiúi hódolattal és az örök hála legbensőbb érzelmeivel jegyezte föl a közgyűlés évkönyveibe, hanem a hódolattal szere­tett főpásztorhoz egy hála-felirat felterjesztését is elhatározta azon örökbecsű tényért. melylyel őexcellentiája a tanitők tartós örömének, unokáik- és dédunokáiknak a messze beláthatatlan jövő­ből elősugárzó boldogságának okozója lön. Ezen ünnepies jelenet után tovább tárgyalta a közgyűlés tárgysorozatát. Elnök bemu­tatta a múlt évi közgyűlés jegyzőkönyvét, melyet 64 nyomtatott, lapnyi terjedelemmel Szőke Sándor, az egyesület egyik jegy­zője állított, volt össze, s körülbelül 900 példányban nyomatott ki az egyesület. Következett a jegyzői jelentés. Kelemen La­jos, egyesületi jegyző szorgalommal és gonddal egybeállitott jelentését, olvasta fel az egyesületnek működéséről. Jelentése sze­rint az egyházmegye területén létező 24, illetőleg 21 tanítói kör közül a lefolyt egyesületi évben gyűlést tartott 17, nem tartott 4 kör. A kötelező tételre, a mely igy szólt,: JfA~Mócsy-Petro vácz- Schultzféle Első olvasó és Tanköt yv „Az afmafa“ czimű termé- szetrajzi tárgyú olvasmányának gyakorlati leczke alakjában kidol­gozott tárgyi kezelése“ — beérkezett a, 17 kerületből 105 dolgo­zat, 4 kerület nem küldött egyet sem. A pályatételekre bekülde­tett, összesen 8 dolgozat. Ezen jegyzöT'jelentés egész terjedelmé­ben tudomásul vétetett. Most Babik József, tanitöképzőintézeti tanár, mint az első számú pályatétel bíráló bizottságának elnöke, foglalt, helyet az előadói asztal mellett és terjedelmes, mély tanulmányra, kiváló irodalmi képességre valló bírálatát olvasta fel a beérkezett három pályamunka fölött. A pályatétel ez volt: „A nőnevelés fon­tossága; és mi feladata van e tekintetben a népisko­lának“? J u t al o ni d i j a : 100 frank aranyban. A bírálók egybehangzó véleménye alapján a 85 lapra terjedő, a kérdést teljesen megfejtő 3-ik számú pályamunka szerzőjének Ítélte oda a jutalmat. Ezen 3. számú pályamunka zárt levélkéje felbontatván, a munka szerzőjéül Szőke Sándor neve tűnt elő, kit a közgyű­lés a 100 frankon felül ősziufe éljenzésével is megjutalmazott. Fehér Gyula, bitelemző, a 2. számú pályatétel biráló bi­zottságának elnöke jelentette, hogy ezen pályakérdésre három munka érkezett be, melyeknek sorsát elintézni különböző fenforgó akadályok miatt nem lehet. Ezen tétel czime ez: „A részvét érzelmének fejlesztése és ápolása.“ Jutalma 60 frk. aranyban, kiadatlan és elintézetlen maradt. közeledni érezvén, megkérte barátját, készítené el a végső útra. Faigei el is látta őt a szentségekkel s többek közt következő­leg vigasztalta: — Ne félj, kedves barátom! hiszen e siralom völgyéből egy szebb hazába költözöl; a mennyországban még az ajtó mellett is különb helyed lesz, mint itt a legfényesebb palotában. — Nem jól beszélsz, Pali, monda mosolyogva a beteg, hi­szen az ajtó mellett czúg lesz. JCöltemények prózában. Három szál ibolya. Minden virág a szívnek egy gondolata, mondja a költő, s valóban alig van egy világ, melynek meglátásánál le ne hullna a fátyol a múltról, habár pillanatra is. — Vagy a fájó érzések utolsó akkordja rezeg át a szív húrjain, vagy egy kedves, boldog perez hozza sebesebb mozgásba a már-már elhaló, megsemmisülő szivet. . Csak bárom szál ibolya, átkötve egy halvány rózsaszínű sza­lagocskával, de valahányszor rátéved tekintetein, mindig feltűnik előttem az a kedves gyermek hosszú aranyhajával, ábrándos mély szemeivel, mintha még most is hallanám kedves csacsogását, most is — annyi év után — a fájdalom szorítja vasmarkával szivemet, pedig a mi egyszer elveszett, azt többé fel nem lelhetem soha, soha! Ott vagyok újra — képzeletben — ott űzzük a csapodár lepkét, kergetjük, de hiába, mint én a boldogságot. — Ki ne Várady Béla, tanitöképzőintézeti tanár, minta 3. számú pályakérdés bíráló bizottságának elnöke, szintén jeles szakkép­zettségről és alapos tanulmányról tanúskodó jelentést olvasott föl az ezen tételre beérkezett egy pályamunkáról, melyet jutalma­zásra ugyan nem, de dicséretre méltónak nyilvánított, A pá’yaté- tel ez volt: fifközség hely rajzának ismertetése.“ Ju­talma 30 frk. aranyban. Ezen tételre beérkezett egyetlen dolgozat igen kellemes és szokatlan meglepetésben részesítette a közgyűlést, amennyiben a dicséretre érdemesített szerzőül a ta­nítóképző intézet egyik volt negyedéves növendéke: Breznay Imre ismertetett fel, aki azóta már az intézetnél a tanképesitőt kitűnő eredménynyel kiállotta és jelenleg a budapesti polgári ta­nárképző tanfolyam hallgatója. VaJóban ezen jelenség igen hízelgő a helybeli tanitőképezdére nézve. Kon ez Ákos bitelemző, a 4. számú pályatétel biráló bi­zottságának elnöke, gyönyörű és poeticus lendületekben gazdag felolvasásával kellemes negyedórát nyújtott a közgyűlésnek, mi­dőn a „kisdedek védelme“ czimű pályamunkák bírálatát elő­adta, A beérkezett két dolgozat közül egyiket dicséretre, a má­sikat a kitűzött 50 frk. jutalomra érdemesnek nyilvánította. Mi­dőn mindkét dolgozat jeligéje felbontatott, a dolgozatok szerző­jéül Oiesz Ferenc* (apa, dicsérettel jutalmaztatott), és Olasz Alajos (amannak üa, 50 frkkal jutalmaztatott) ismertettek fel. Tehát e versenyben a fiú meggyőzte saját apját. . . Elnök a szorgalmas bírálóknak és előadóknak ügybuzgósá- gukért a közgyűlés nevében köszönetét nyilvánította. Következett Szerencse Józsefnek a kötelező tétel bi­ráló bizottsága nevében felolvasott jelentése. Ezután a jövő egye­sületi évre kitűzendő tételekkel foglalkozott a közgyűlés, örvende­tesen, forró köszönettel és mély hálával fogadván Zsendovics József kanonok úrnak azon kijelentését, hogy ő nagysága az egyesület érdekeinek előmozdítása czéljából, a tagok buzdítására pálya-dijakul ismét, mint az előző években is szokta volt tenni, az idén 120 frkot ajándékoz az egyesületnek. A közgyűlés ezen szives áldozatkészségért érzett hálájának jegyzőkönyvében is ki­fejezést kívánt adni és a nemeslelkü elnököt hosszasait megélje­nezte. Jövő évi tételekül a központi bizottság ajánlata fogadta­tott. el. a kir. tanfelügyelő ur által ajánlott tételre 30 frk, a 10. számúra 50 fik, a 8. számúra 30 frk, a 3. számúra 40 frank tűzetvén ki jutalmát. A jövő évi kötelező tétel comitivája gyanánt Szőke Sán­dor, mint a fitanitóképzőintézet gyakorló iskolájának vezetője, a központi bizottság megbízásából terjedelmesebb értekezést olva­sott fel. Dan assy Antal az országgyűlés asztalán heverő tanítói nyugdíj-törvény revisiójáról tartott felolvasást. Ez, nem­különben a Szőke Sándor felolvasása is élénk vitatkozásra szolgáltatott alkalmat, melyben számosán vettek részt a közgyü­emlékeznék vissza szívesen azon napok, azon perczekre, midőn boldognak vallhatta magát, midőn önfeledten tekinthetett annak szemébe, kitől boldogságát várta, s ki — épen mint a lepke — tovarebbent, s a rövid, édes álomból egy öröklétnek látszó fáj­dalmas ébrenlét született. Még fülemben cseng a zene mámoritó zsibogása, mely közt e bárom szál ibolya egy csábos mosoly kíséretében kezembe tétetett, mintha szép, soha el nem múló boldogságról regélne. — Ott voltam én is boldog! Talán a pillanatnyi boldogság áldott balzsama táplálja még e szív kialvó lángját, hogy eddig rá még nem borúit a végnélküli álom ? Még nem nyiltak újra az ibolyák, s a menyasszonyi koszorú diszité fejét, mely koszorú boldogságom álmát tépte darabokra, s ez a fájó két csepp, mely szememben rezeg, talán a múlt. emléke, vagy a jelen fájdalmának kifolyása?! Az eperfa-levól. Május vége felé volt; a kis kerek asztal mellett beszélget­tem veled, mely fölé az eperfa lombsátora borúit. — A szív, mintha egy titkos láthatatlan hatalom lepte volna be bilincseit, szabadabban dobogott. — Majd elhallgattunk, pillanatnyi csend váltá fel a beszéd zaját, szerettem volna lábaidhoz borulva bevallani végtelen szerelmemet, de szemeidbe néztem, büszke tekinteted megfagyasztá bennem a gondolatot, — Te tudtad, hogy szeretlek, ez hizelgett büszkeségednek, érezted szépséged hatal­mát, mit törődtél te annak a boldogtalanságával, ki nem tudta megparancsolni szivének, hogy őrült szerelmét, ölje ki magából, mely szív megtörni igen, de feledni nem képes. — Olyan voltál, mint a cherub, ki lángpallossal őrizte az éden kapuját; — az boldog

Next

/
Oldalképek
Tartalom