Eger - hetilap, 1891
1891-10-20 / 42. szám
342 Igen furcsa s ferde szokásnak tartom azt is az iskolákban, hogy a gyermek, ha a tanítónál valamiért jelenkeztii akar, az egyik kezét fölemeli, s az ujjait mozgatja, mintha klavirozni akarna. Ha aztán a foglalatos tanító esetleg nem veszi mindjárt észre a jelenkezés e módját, a gyermek állhatatosan felnyujtott, de időközben kifáradt kezét könyökben a másikkal támasztja meg, s úgy csereberéli kezeit kettős működésökben felváltva egyiket a másikkal. — Nézetem az, hogy e ferde szokást ki kell irtani az iskolából. A növendék, ha valamiért jelenkezni akar, egyszerűn álljon fel. Arról a bajról is más alkalommal kívánok tüzetesebben szólni, hogy ritka gyermek az, aki az iskolai padban csak pár perczig is nyugodtan meg tudjon ülni, anélkül, hogy ide-oda tekint- gessen, izegjen-mozogjon, szomszédaival diskurálgasson, vagy valamelyik irószerszámával játszadozzék. Ez a baj legtöbbnyire egy modern betegség, az idegesség eredménye, melynek fékezése a tanító részéről a legnagyobb Óvatosságot igényli, miután a gyermek a baj kutforrását, az idegességet, a családból hozza magával az iskolába. Egy sajátságos visszásság az, amire ez alkalommal t. kartársaim, az elemi tanítók becses figyelmét fölhívni kívánom. Nem szándékom ezúttal annak vitatásába bocsátkozni, vájjon az „irva-olvasás“ tanítása, vagyis azon újabb keletű módszer, hogy a serdülő növendéket egyidejűleg tanítjuk olvasni is, meg Írni is, didaktikai s paedagogiai szempontokból czélszerünek, helyesnek, s időnyerés tekintetéből hasznosnak bizonyult-é a régi methodussal szemben. A régi tanítók, kiknek bő alkalmuk volt mindakét módszerrel huzamosabb ideig vesződni, legjobban megfelelhetnek a kérdésre. De egy bizonyos, s ez az: hogy az újabb, komplikált methodus a taniró figyelmét annyira igénybe veszi, hogy ezt csaknem teljesen elkerülik oly aprólékosaknak, kicsinyeknek látszó dolgok, melyek komolyabb megfontolás mellett, növelészeti tekintetben igen is nagy jelentőséggel bírnak. Ennek tulajdonítom például ama visszásságot, hogy a legtöbb gyermek irásközben, irófüzetét, a szabályszerű 45°-ú szöglet helyett, hosszában egész a pad irányával parallel fekteti maga elé, minek aztán ismét az a rósz következése, hogy irásközben, lehetőleg feszült derék, s egyenes testtartás helyett, egész felső testével a pádra „t eh e n ke d i k“, mellét a padasztal széléhez szorítja, s orrát csaknem beleüti az Írásába. Ehhez járul hogy fejét csaknem valamennyi balra görbíti. Ezeknek aztán egy még szomorúbb, s aggasztóbb következménye az, hogy a serdülő gyermekek nagyon is korán lesznek gör- behátuakká, rövid látókká, mint ezt, fájdalom, a mindennapi tapasztalás megdöbbentő módon igazolja, midőn nemcsak azon növéndékek közöl, kik esetleg a h á t r a b b eső Hanem azért mégis igen-igen nagy szálka volt nemzetes Seres Mihály uram valakinek a szemében. Ez a valaki pedig hatalmas ur volt, a ki nem tűrt ellen- moudást, a ki a mit kívánt, ha nem kapta jó szerével, elvette erőszakkal. Olyan volt akkor régen a világ sorsa, hogy a gazdag főnemes urak egész kis országot formáltak a maguk jószágain. Uralkodtak zsarnok módra, kemény falu váraikból kiszegezve az ágyukat, nem féltek senkitől, sem a király parancsától, sem a nép átkától. — Azt akarták, hogy valamint a fűszál meghajlik az ő lábaik alatt, úgy hajtsanak térdet-fejet előttük a vidék lakosai, hordják magtáraikba termésüket váltságul. Alázatosan, szó nélkül tűrjék, ha vadászat közben letapossák vetéseiket, mulatságból fölperzselik viskóikat. Igaz, voltak közöttük dicső hazafiak, kik életüket és vagyonukat a hazának szentelték, a kik, ha ragyogtak, csak annak örültek, hogy ragyogásuk fényt vet a nemzetre! Ezek, ha béke volt, a király oldalán tündöklő fegyverzetben, kincsekkel, ékesen, bölcs tanácsaikkal, személyük hatalmával és családjuk nagy erejével a hazát szolgálták; ha pedig vihart, veszedelmet jelentett az országban körülhordozott véres kard, maguk álltak a zászló alá, vitéz seregeik élére, és harczol- tak, győztek vagy meghaltak vitézül. De voltak ám olyanok is, a kik nagy nevük varázsát arra használták fel, hogy vad önzéssel, kapzsi irigységgel a gyöngébbeket, a gyámoltalanokat kizsákmányolták. Ezek közé tartozott gáborfaivi Gáborffy Dénes uram ő nagysága is, a kinek olyan nagy szálka volt a szemében nemzetes Seres Mihály uram nyakassága. padokba kerülnek, hanem az elsőbb padokban ülők közöl is számosán panaszkodnak, hogy a táblára Írott elég nagy betűket, s számjegyeket nem látják. Épen e sorok Írásával valék foglalatos, midőn a „Bpesti Hírlap“ egyik utóbbi számában, e tárgyra vonatkozólag, a következő igen érdekes közleményt találom: „A meredek írás. Még 1889-ben ismertettük azt a mozgalmat, mely arra irányul hogy az iskolában ne jobbra dtilt, hanem meredek betűvetéssel tanítsák Írni a gyermekeket. Egyik bécsi iskola igazgatója, Bayr Emánuel, a ki a szomszéd birodalomban az irás uj módjának a lelke, megküldötte nekünk azt a könyvét, melyet a meredek Írásról irt. Ebben a müvében az iskolai egészségügy irodalmának szorgalmas áttanulása és a saját tapasztalatai alapján tör lándsát a meredek irás védelmében, ajánlásában. Az irodalmi adatok egybeállításáról is meggyőzőbb hatásúak azok a fotográfiai pillanatos fölvételek, melyek a könyvhöz vannak csatolva. Világosan látjuk, milyen hibás ülésben görnyednek a tanulók, a mikor az eddig szokásos módon kell irniok: ellenben a kik az uj mód szerint Írnak, pompás egyenes fejtartással, egyenes gerinczczel ülnek. Az egyenes ülés a testi nevelés legelemibb követelése. Csakhogy az eddigi Írásmód jobbra dűlő betűinek leírása nem lehetséges a fejnek elforditása nélkül, a fej elforgatása pedig a test és a szem kifáradásával jár s maga után vonja a kényelmes ösz- szegörnyedést. Nem ok nélkül vádolja tehát az egészségtan az iskolát, hogy görbe-hátuságra szoktatja a tanulót, szemét pedig közellátővá rontja. Igaz, e bajok elhárítására sokat tesznek az iskolai hatóságok, úgy, hogy a mai iskolák épületeit, világos termeit, jó berendezését, kényelmes padjait öszs/.e sem lehet hasonlít aui a régi módi iskolákkal. Hogy még sem lehet a legköltségesebb intézkedésekkel sem elejét venni az iskolai bajoknak, annak okát az irás szokásos módjában ismerték föl. A meredek betűvetést nemcsak az elmélet tartja kifogástalan Írásmódnak, hanem gyakorlatban is kifogástalannak bizonyult. A tanuló annyira rá van utalva, hogy ilyen módon való íráskor egyenesen üljön, hogy még otthon is, a hol rendesen felügyelet nélkül írják a gyermekek házi föladataikat, kénytelenek megszokni az egyenes testtartást. A meredek irás nem is valami uj kitalálás. Angolországban és Amerikában általában meredek betűvetéssel Írnak. A nálunk is kötelező jobbra dűlt írást 1809-ben eszelte ki egy németországi szépiró, a ki a gót Írást igy akarta tetszősebbé tenni. Régi iratokban csupa meredek betűvetést találni. Érdekes a tanítóknak az a megfigyelése, hogy minden gyermek meredeken veti a betűket, mikor először Írni tanul, s csak nehezen lehet a dűlt Írásra rászoktatni. A szépírásban mind mostanáig annyira begyökerezett a dűlt Mert hát a Gáboiffvak — ország-világ tudja — mindig elsők voltak a nagyok közt is s minekutána Dénes ur valahol az alföldön jókora kincset összehalászott a zavarosból, feljött a Vág mentén fekvő ősi fészkébe, a nagy gáborfaivi várba, egyrészt, hogy a portyázó török csapatok elől biztos helyre zárkózzék, másrészt, hogy a vidék lakosságát, jobbágynépét biztos helyről zsarolhassa, üldözhesse. És ezzel a mindenható úrral merészel Seres Mihály uram daczolni. A Seres Mihály uram háza, telke, jószága ugyanis kellő közepébe bele volt ékelve a nagy Gáborffy-dominiumuak. Mikor Gáborffy Dénes uram ő nagysága csatlósaival, lovasaival, vadász- és udvar-cseléd népével felköltözött a vágparti várba, szörnyen szemet szúrt neki mindjárt, hogy az ő vadaskertje tövében idegen ember s hozzá még egy jámbor kurtanemes tanyája gubbasz- kodjék. Nosza nyomban meg is üzente Seres Mihály uramnak, hogy rövid időn hordja el a házát, mert különben meggyűlik a baja. Nagyot bámult erre Seres Mihály uram. Már hogy ő hordja el a házát a saját ősi portájáról! Bolond ember a nagyságos ur ő kegyelme, tisztán látszik. Azt üzente neki vissza, hogy nagyon mély annak a háznak a fundamentuma! Gáborffy uram csak elnyelte. Hanem aztán, ha kiment az erdőségbe, ha fönn barangolt a hegyen, kópékkal és solymárokkal törtetve a kizaklatott vad nyomán, mindenütt a birtokain közé nyúlt, mint egy kiöltött, csufojódó, hosszú nyelv, a Seres Mihály uram keskeny földecskéje, Ő kegyelme nem léphetett át
