Eger - hetilap, 1891
1891-10-13 / 41. szám
336 ték. A felvételhez erkölcsi bizonyítvány s a munkakönyv vagy munkabizonyitvány szükséges. Vidékiek levélben is jelentkezhet- hetnek. A tandíj 5 frt. A beiratás október hó 8-án kezdődik. — Az egri polgári-leányiskola fölszentelése és megnyitása f. hó 15-én, sz. Terézia napján, fog véghez menni, 9 órakor lesz a szent mise, utána a fölszentelés szertartása, 10 órakor a megnyitási ünnepély, melynek programmja: 1. „Isten, világok, szivek Istene.“ Hala-himnusz, előadja a tanitónőképző és polg. leányiskola énekkara. — 2. Megnyitó beszéd, tartja a tanitónőképző igazgató-tanára. — 3. „Csak gyönyörű nemzet ez a magyar nemzet,“ Palatásytól; előadja ez énekkar. — 4. „Fohász“ Mindszentitől, szavalja Szolcsányi Olga, e polg. isk. I. osztályának növendéke. — Hála-hangok, előadja Lang Kornél, a tanitónőképező I. oszt. növendéke. — 6. „Magyar hölgynek szüle 11é 1,“ Garaytól, szavalja. Hub ért Mar i s ka, a polg. isk. II' oszt. növendéke. — 7. „Isten áldd meg a magyart," énekli az énekkar. — Szöleink reorganizálása. Évről- évre ijesztőbb a pusztítás, melyet a filoxera tesz szöleinkben. Maholnap már alig lesz hegyi szőlő az országban, mert az amerikai szőlőtelepítések sem bizonyultak egész teljességükben kielégítőknek. Számos oly amerikai szőlőfajról, melyet panaceának kürtőitek, bebizonyosodott, hogy nem áíl ellen a filloxerának, vagy hogy egyéb fogyatkozása van. Ma már mint határozottan ellenállót a direkt termők közül csak a York Madeirát ismerik el, a beolfandók közül pedig a Riparia Portalist és a Vitis Solonist. Csakhogy ezt nem minden szőlőgazda tudja az országban és a ki tudja is, nagy nehezen bir hozzájutni egy pár vesszőhöz, ha ez egyáltalán sikerül neki. A veszedelem ily óriási terjedésével szemben azt hittük, hogy a föllmivelési miniszter végre döntő lépésre határozza el magát. — De fájdalom, költségvetésében nem bírunk ennek nyomára akadni. Marad minden, mint eddig volt. Pedig már itt a legfőbb ideje, minden elmulasztott esztendő nemcsak hiba, de bűn. A szőlők reorganizálását szervezni kell, még pedig községen- kint. Szükséges, hogy minden egyes bortermő községnek meg legyen a maga amerikai szőlőiskolája, a hol a termelő megkaphassa a szükséges vesszőket. Ez nem is igen terhelné a budge- tet, mert minden község szívesen engedne át egy pár hold területet ily szőlőiskolák berendezésére és áldozna egy pár száz forintot a vesszők beszerzésére és a szőlőiskola kezelésére. Csakis ily módon lehet sikeresen megküzdeni a veszedelemmel. („Bp. H.“) — Difteritisz. A szomszéd Apátfalván, mint a borsod- megyei hivatalos lapban olvassuk, a roncsoló toroklob járványsze- rüleg lépett fel, s nagy mértékben pusztít. Figyelmeztetjük e körülményre megyénk orvosrendőri hatóságát. * * — Az örült. Hevesmegyebeli Sólymos község mellett, az oda tartozó Teke „pusztán hirtelen megőrült Csivincsik Yincze béres gazda. Őrült dühében két béres asszonyt megtámadott, s holtra verte mind a kettőt. Az egyik asszony keze alatt halt meg, teljesen össze volt marczangolva. A másik asszony, aki szintén súlyos sebeket kapott a dühös őrülttől, másnap adta ki lelkét nagy kinok közt. Az őrültet csak hosszú küzdelem után bírták megkötözni, s átadni a csendőröknek, kik aztán a gyöngyösi kórházba szállították a szerencsétlen Csivincsiket. — Betörés. F. okt. hó 6-án éjjel a szomszéd Verpeléten, tolvajok törtek be Dankó Mihály ottani plébános, heveskerületi fóesperes lakásába, s a szekrényt feltörve, mintegy 6—700 frtot elloptak. Azt hiszik, hogy e lopást is ugyanazok a tolvajok követték el, akik tavaly ép ily vakmerőséggel rabolták ki az ottani postát. — A legnagyobb koplár-müvész. Párisban most egy legújabb koplaló művész produkálja magát a Royal-aquariumban. Neve Japes Sándor. A múlt szerdán fejezte be öt ven napig tartó koplalását, miközben nem élvezett egyebet puszta víznél, s egy általa feltalált porból naponkint bevett négy unciát. Testsúlya ez idő alatt 28 fontot vesztett, koplalása megkezdése elő t oly erős volt, hogy egy vaskos embert könnyen elbírt a hátán. — Az ajk és az orr, a különféle népek és nemzetek köszöntésmódjában nemcsak a régibb, de az újabb időkben is mindenkor nevezetes szerepet játszottak. — A csókról Darwin, a világköltészet összes magasztalásaival szemben, azt állítja, hogy az nem egyéb „m egkurti t o11 nyal ak odásnál“, ami csaknem teljesen hasonlít ahhoz a nyalakodáshoz, melylyel az állatok szeretőtöket kifejezik, párjok vagy kies Ínyeik iránt. E tekintetben mennyiben van vagy nincs igaza Darwin- nek ? — azt ezúttal nem vitatjuk. A bálványok, szent képek és szent öltönyök csókolgatása már ősrégi szokás. Az imádást kifejező latin szó: „adorare“ is annyit jelent szoros értelemben, mint valamit a szájjal érinteni. A keresztény őskorban a testvéri kiengesztelődést békecsókkal pecsételték meg. E békecsók kezdetben csak tisztán egyneműek : férfiak és férfiak, vagy csupán nők és nők közt vala szokásban, mig nem sokára a szent hivatásukban foglalkozó papok megcsókolása lett divatossá. A középkorban s az újkor elején a csók, mint köszöntésforma sokkal inkább el volt terjedve, mint most. A bölcs rotterdámi Rézmán (Erasmus Rotterodamus) beszéli egyebek közt: hogy az ő idejében Angoloiszágban, ha egy családhoz udvarias vendég jött látogatóba, a házhoz tartozó összes asszonyszemélyeket sorra csókolta, mielőtt még bemutatták volna. — A régieknél a nagyrabecsülés csókja legfőképen a — szakállat illette, különösen a keleti népeknél, kik a férfiúi méltóság e jelvényét, tudvalevőleg A legelmésebb, s legfurfangosabb amerikai reklámok egyik legnevezetesebb példája a következő, mely nem rég Cincinnatiban fordult elő: Egy halálra ítélt gyilkos egyik állítólagos rokona azt kérte a bíróságtól: engedtessék meg neki, hogy az elitélttel halála előtt még néhány szót válthasson. Megengedték neki. A látogató, ki nem volt más, mint egy élelmes üzlet-ember, esküvel fogadta az elítéltnek, hogy feleségének s gyermekeinek jelentékeny összeget fog fizetni, ha — kívánságát teljesíteni fogja. Az elitéit megígérte. Midőn már a bitófa alatt állott, arra kérte biráit, engedjék meg, hogy a közönséghez néhány bucsú-szót intézhessen. Megadatván az engedély, a kivégeztetésére egybegyült rengeteg közönséghez a következő beszédet tartotta: „Tisztelt ladyk, és gentleman-ek! mielőtt meghalnék, nem akarok egy nagy és fontos titkot magammal vinni a másvilágra. Mielőtt tehát örök búcsút vennék önöktől, tisztelt hölgyeim és uraim, tudatni kívánom önökkel, hogy fogaim mind mai napig azért maradtak tökéletes épségben és fehérségben, mert a „Weckler et Comp.“ czégtől a világon a legjobb és legolcsóbb fogkeféket használtam! * Mindez rendén való dolog, mindaddig, mig lehetőleg a tisztesség határain belül történik. Az élelmes üzletember úgy ügyek- szik portékáján túladni, ahogy csak lehetséges. Mundus vult de- cipi. — De ha a reklám a tisztesség vagy a finomabb erkölcsi érzék korlátáit túllépi, s az efélék terjesztésének még az időszaki sajtó is szolgálatba áll, azt már aligha fogja korrektebb jellemű ember helyeselni. — Nem affektálom a puritánságot, én sem vagyok jobb, vagy rosszabb a Deákné vásznánál, de az a meggyőződésem, hogy az olyatén reklám-hirdetéseknek, melyekben Handler Mór, Bezenbeck, Kajdácsy stb. eféle tisztelt doktor urak, illő honoráriumért „titkos betegségek“ gyógyítására ajánlkozna5 , — az újságoknál még a hirdetési rovatban sincs helyük. Jobb reputácziójú lapok eféle hirdetéseket nem is vesznek föl. — Az olyan reklám-hirdetések pedig, pláne, melyek az elgyengült férfi erő reparálására potentatorokat, elektro-metallikus készülékeket, — s tudja manó, miféle titkos czélokra, holmi gommi-pre- páratumokat ajánlanak, — nézetem szerint, még csak zug lapokba se valók. Mert az a körülmény, hogy e reklámok csak a „hirdetések“ közt fordulnak elő: a dolog lényegén mit sem változtat. Mert alig akad valamely lap olvasói közt, aki, ha csupa kíváncsiságból is, a „hirdetéseket“ is át ne futná. Főleg napjainkban, midőn a hirdetési rovatban mind gyakoriabbak lesznek a „házassági ajánlatok,“ — amik különösen érdeklik a fiatal hölgyeket, (no, meg az idősbeket is!). Ha már aztán, teszem azt, valamely „bakfis“-nak szemébe ötlik egy ilyen „Potentátor“-féle hirdetés, amit nem ért, a természetes női kíváncsiság is rá viszi, hogy megkérdezze: „Mi az?“ — Kitől kérdezi? Első sorban kétségki vül valami tapasztalt gardedámtól. S tessék ebiinni, — számos példákból tudom, —hogy vannak olyan gardedámok, akik készséggel adnak teljes fölvilágositást ilyetén kérdéseikre a serdülő lánykáknak, azzal védekezve, hogy úgy is elébb-utóbb megtudják másoktól, — tehát jobb, ha ezt megelőzve, ők adnak nekik kellő magyarázatot. Ki itt a bünösebb? A lap, mely csupa kapzsiságból, pár krajezár nyereségért, eféle botrányos reklám-hirdetéseknek helyet ád, vagy a gárdedám, aki azokat megmagyarázza? annak megítélését a t. olvasóra bízom. Dr. Justus Ármin.
