Eger - hetilap, 1891

1891-10-06 / 40. szám

328

— Az aradi hős vértanuk ki végeztetésének évfordulóját, a hevesmegyei 1848/9-iki honvédek egyesülete ma, kedden, f. okt. hó 6-án szokott kegyelettel fogja megünnepelni. Miért is az egri ft. minorita atyák templomában, reg. 10 órakor tartandó ünnepélyes gyászmisére, melyen az egri koszorús dalkör fogja a gyászdalokat zengeni, városunk minden rendű és rangú, s mindkét nembeli hazafias közönségét tisztelettel meghívja.

— Társas estély. Az egri koszorús dalkör, holnap, szerdán, f. okt. hó 7-én, a „Hungária“ szállóban tagjai számára társas estebédet rendez.

— Difteritisz uralkodik, néhány nap óta városunkban, s mint biztos forrásból értesülünk, járvanyszerüleg kezd föllépni a gyermekek közt, kik közöl az utóbbi napokban többeket ragadott el áldozatul, köztük az egri fógymnázium egyik jeles tanulóját ifj. Steiger Sándort is. Kérjük, s elvárjuk a veszedelmes baj elharapózásának megakadályozására nézve az orvosrendőri hatóság pontos és szükséges intézkedéseit.

— Az egri jogakadémia köréből. Az egri jogakadémia polgáisága egy évi szünetelés után, folyó hó 4-én ismét megalakította az olvasókört, melynek tisztikara a következőleg alakult meg; elnök: Danilovics Gyula, alelnök: HG-ay Andor, titkár: Horváth Géza, pénztáritok: Polerec/.ky Kálmán, jegyző: Györgyössy Iván, választmányi tagok pedig: Lipcsey Péter, Forgács Béla, Boross Gyula és Sipos János lettek. H.

— Nyilvános köszönet. Az olvasókör megalakulása alkalmával ft. dr. Kerekes Arvéd igazgatói helyettes úr, a kiadások fedezésére 10 irtot adományozott, mely nagylelkű s kegyes adományáért a választmány nevében köszönetét mond

Polereczky Kálmán, egyleti pénztáros.

— Az egri polgári lövész társulat választmánya folyó hó

4-én tartott ülésében elhatározta, hogy az idei libalövészetét folyó hó 18-án egész nap, társas ebéddel és tánczmulatsággal egybekötve, 19. és 20-ikán pedig d. u. 2 órától estig, kizárólag lövéssel fogja megtartani.

— Kinevezés. Szabó Ödön III. é. orvosnövendék, városunk szülöttje, a budapesti élettani intézetnél demonstrátorrá neveztetett ki.

— Az egri kath. legényegylet f. hó 4-én este, a nyári színkörben jótékony czélú szinelőadást rendezett. Előadatott „Az ördög párnája“ czimű, Tóth Kálmán által irt 3 felvonásos énekes népszínmű. A darab meséje az iparos életből vétetett s amennyiben a munkátlanságot, korhelykedést, és urhatnámságot

Villámként rohant át agyamon egy gondolat. A nő itt marad a málhája nélkül! A szegénynek legalább a holmija ne hiányozzék.

S ugyanabban a pillanatban már egy csomagban volt kezemben mind a négy táskája a pokróczczal együtt, melyeket rögtön kidobtam egy épen ott ácsorgó vasúti szolga kezeibe e kiáltással:

— Azé a hölgyé ott, aki a könyvtár előtt áll! — s a hölgy felé mutattam.

A szolga megkapta a málhát és sietett vele az általam megjelölt hölgy felé. E pillanatban fölnyilt a coupénk ajtaja a túlsó feljárat felől, s azon az én már alig pihegő utitársnémat tuszkolja be egy bősz konduktor. Azután becsapja az ajtót, s a vonat megindul. . . Iszonyú! . . Megtévedtem. Mást ismertem föl az én uti- társnőm helyett. Az a hölgy ott a könyvtár előtt. . . . ugyanaz a termet, ugyanaz a köpeny és kalap! . . s még sem az! No ez ugyan szép história! . . .

Alig lépett utitársnőm a coupéba, midőn ijedten fölsikoltott!

— A málhám! . . Ellopták a málhámat. . . .

S először történt, hogy egy tekintetet vetett rám, — de oly tekintetet, melyet soha sem fogok elfeledni.

— Nem, asszonyom, — mondám. Az ön málháját nem lopták el. Az a — az a málha — Tonerreben maradt.

— Tonerreben ? . . Hogyan ?

Mindent elmondtam neki. A másik tekintetet sem akarom jellemezni, melyet elbeszélésem után rám vetett, — de ezt sem fogom elfeledni soha.

— Vigasztalhatatlan vagyok asszonyom, — dadogám zavartan, — vigasztalhatatlan. . . A szándék jó volt. azt hittem, hogy kegyed a vonatról lemarad . . . elvégre is . . . bocsásson meg .... s ne aggódjék málhája miatt! — biztos kezekben yan ... A vasúti szolga sürgönyözni fog a legközelebbi állomáson, — nem, — én sürgönyözök, — mi sürgönyözünk, a kegyed

os'orozza s ezek következményeit elrettentő példákban mutatja be, irányát jónak és előadatását teljesen indokoltnak tartjuk; mert manapság sajnosán tapasztalható a társadalom minden rétegében, de különösen a jobb módú iparos osztályban a dologtalan- ság és úrhatnámság iránti hajlam, melynek szomorú következményeit minduntalan láthatjuk az életben. Az előadás, tekintettel a szereplők műveltségi fokára, teljesen összevágónak s kielégítőnek mondható. Meglátszott, hogy szorgalmasan betanulták szerepeiket, s az előforduló nehezebb alakításokkal is igyekeztek megbirkózni. Kaptak is csokrokat, koszorúkat és tapsot bőven s nem érdemet- letiül. Különösen kitűntek fesztelen, otthonos játékukkal Bozó Mariska, ki kitűnő műkedvelőnőnek bizonyult s igen kellemes- hanggal is bír; továbbá: Hornyák Anna; s a férfiak közöl: Sempach József (alkapitány), Gyarmatin Dezső (Siczky), Herczeg János (Gyuri), Herczeg István (Laczi), Pauli Gyula (Schvarcz), Gumpics János (Veisz), Fürjes József (Becker) stb. Valamennyien megérdemlik igyekezetükért a dicséretet. A színház egcszen megtelt közönséggel s igy a jótékony czélra az anyagi haszon is, azt hiszszük, kielégítő. Végül meg kell még emlékeznünk Balog Gábor zenekaráról, mely a felvonásközökben kitűnő játékával valóban kellemes élvezetet nyújtott a közönségnek.

— „Az egri egyházmegye papjai az irodalmi téren.“ E czimű, 18—20 ivre terjedő érdekes munkára hirdet előfizetést Kon ez Ákos, egri egyházmegyei áldor, középiskolai oki. hittanár, lapunk fiatal szép tehetségű, szorgalmas munkatársa. A műből az „Eger“ az utóbbi hetekben már hozott egy pár mutatványt, melyekből bizton megítélheti minden t. olvasónk, hogy a mű nemcsak érdekes, hanem kiválón tanulságos is leend. Előfizetési ára 1 frt 60 kr., mely szerzőhöz (Eger. érs.-lyceum) küldendő. Melegen ajánljuk a derék müvet tudománykedvelő müveit közönségünk pártoló figyelmébe.

— Az egri épület- és butorvasalás-gyár, mely ez idő szerint a „Braun, Rózsa és társ“ ezég tulajdonát képezi, s mely, mint annak idején tüzetesen megírtuk, pár hó óta van serény működésben, gyártmányainak jósága, s jutányossága által, any- nyira megnyerte a vásárló közönség tetszését, hogy az utóbbi időkben érkezett, s egyre szaporodó megrendeléseknek mostani erejével csak kis részben sem képes eleget tenni. Ennek folytán a gyártulajdonosok, szakemberek javaslatára is, kijelentették, hogy a gyárat, méltányos föltételek mellett, hajlandók egy na- nagyobb részvénytársaság birtokába átbocsátani. Egy ily részvénytársaság alakulása érdekében, a múlt vasárnap, f. hó 4-én délután, a városház termében előzetes értekezletre gyűltek össze

málháját nyomban utána küldik. . . Meg kell azt kegyednek kerítenem asszonyom, még ha magamnak kellene is érte Tonerrebe visszautaznom.

— Elég, uram, — viszonzá. Magam is tudom, mi a teendőm..

S e hideg, kimért szavakkal, ingerülten boszus azczczal

újra visszahúzódott a coupé szögletébe, miközben haragjában keztyfiit csaknem széttépte.

De . . . szegény kicsike! A számlát a csapiáros nélkül készítette, vagy, magyarán szólva: nem számolt a hideg őszi estére. Nem sokára észrevettem, hogy elkezdett — dideregni.

— Asszonyom, — szólítani meg udvariasan, — kérem takarózzék be a plaidembe! kegyed az én hibám miatt meg fogja magát hűteni, — s ezt nem tudnám a lelkiismeretemen elviselni.

— Én nem beszélek önnel, uram, — viszonzá szárazán.

Egyszerre idegessé, ingerültté lettem. Először azért, mert a

hölgyecskét nagyon igézőnek találtam; másodszor pedig azért, mert ostoba tévedésem miatt dühös voltam magamra; szóval: a nagy elhatározások pillanata elérkezett.

— Asszonyom, — mondám a teljes elhatározottság hangján, — fogadja el a plaidemet, mert ha nem teszi, esküszöm kegyednek, hogy kiugróm az ablakon.

Ezzel odadobtam a nagykendőmet melléje, s a következő pillanatban ropogva eresztettem le a coupé ablakát.

El voltam-é határozva e bolonságra ? — Nem tudnám biztosan megmondani. De vakmerő elszántságom alkalmasint visszatükröződött arczomról, mert a hölgy nyomban felkiáltott:

— Ön őrült, uram. Ön őrült!

— A piáidét, asszonyom : . . vagy . . . ugróm!

A hölgyecske elfogadta a piáidét, s igy szólt szeliden:

— De hát, most meg majd ön fázik meg. .

— Nem, asszonyom! . . De ha mégis, — ez méltó büntetés lenne ostobaságomért.