Eger - hetilap, 1891
1891-09-29 / 39. szám
39-ik szám. 30 -ik év-folyam 1891. szeptember 29-én. Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Negyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ Hirdetésekért: minden 3 hasáb'zott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden Hirdetéstől 30, nyilttérbeL egy petit - sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 30. sz. Szabóféle ház) és Szolcsányi Gyula könykereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Telekessy István. Pázután Alajos „Az egri megye főpásztorai sorából egy kép“ ez. értekezésében igy szól Télekessyről: „Épen másfél százada, bogy e földről a boldogabb hazába költözött, de neve és története, mint egy szent hagyomány, szelleme s magas törekvései mintegy családi örökség még mais közöttünk élnek és átfognak szállni, hiszsziik, utódainkra is. „Quidquid in illő amavimus, quidquid mirati sumus, manet, mansurumque est in animis homi- num, iu aetqrnitate temporum, fama remin.“ Tacitus Agricola 46. Az ősrégi egri egyházmegye második alapitóját, fenkölt lelkű főpásztorát, a tudomány buzgó Maecenását, az Isten ügye egyik legbátrabb liarczosát vesztette el, midőn Telekessy István ravatalon feküdt. A testből elszállt a lélek, de emléke megmaradt, és világitó fáklya gyanánt, phároszi lángként fog ragyogni azok előtt, kiket a haza és az egyház iránt való szeretet hevít nagy tettekre. Született 1633. aug. 20-ikán vasvármegyei Csömetén az ősrégi Telekessy családból. Gyermekéveiről ugyan nem tudunk semmit, de bogy neveltetését az édes anya körében nyerte, az bizonyos. Egész élete azt mutatta, hogy csakis az anyai meleg szeretet és gondos nevelés boldogító befolyása alatt lett nemessé szive. Később Sopronban találjuk, hol Battyány Katalin, korának egyik legkiválóbb, — erényekben gazdag — leánya neveli. InAz „EGER“ tározója. Sötét az ég. . . . Sötét az ég, felhő vonja sötétbe, Száll a fecske melegebb, szebb vidékre: Bár mehetnék, boldog fecskék, veletek, Én is látnám azt a tündér-szigetet. Oh szép tavasz arany napja, gyöngy világ! Ott van a te szülőfölded, ős hazád! Csak árnyékod látogat el idáig — S ez is mily szép! ... ott a kő is virágzik! Legalább én úgy képzelem magamban, Hogy oda a mennyország is közel van, Onnan még az egekbe is belátni, Oda szoktak az angyalok lejárni. Ha árnyéka vagy is annak a tájnak, Hova az ég angyalai lejárnak, Csak jöjj vissza, jöjj még egyszer, oh áldott! S mutass tőlük egy eltapodt virágot. Györffy Ilona. *) *) A t. fiatal költőnő, ki lapunkat közelebbről néhány hangulatteljes költemény beküldésével tisztelte meg, Vachott Sándor elhunyt jeles költőnk unokája. Szerk. nen Nagyszombatba ment és a papi pályára lépett. A szelíd lelkületű, íényes tehetségű itjűt elöljárói Rómába küldöttek, hol 1660-ban pappá szenteltetett. Bemutatva első szent miseáldozatát, szíve haza vágyódott; itt a haza édes nyelvén akarta hirdetni az Isten szent igéit, mely tisztre ott az örök városban megszerezte a tudományt és szónoki képességet. Először Rozsnyón működött, azután Hárskűtra ment plébánosnak, honnan a vasmegyei Sárvárra költözött. Buzgó működésére figyelmes lett Győr főpásztora és kanonokká nevezte ki az érdemes fiatal lelkészt. Szónoklatainak ereje és varázsa mindenfelé elterjedt úgy, hogy már 1667-ben papóczi préposttá, majd győri nagypréposttá és püspökhelyettessé választatott. — Fényes állásában mindig leereszkedő és nyájas maradt, különösen a szegények iránt, kik „atyjok“-nak nevezék. 1689-ben Csanádi püspökké nevezte ki a királyi trón, de mivel megyéjét a török tartotta megszállva, azt el sem foglalhatta. De a király minden áron főpásztori székhez akarta juttatni az erre érdemeivel nagyon is rászolgáló Telekessy t és 1699-ben Fenesy György halála után ki is nevezte egri püspökké. Az új főpásztor, midőn elfoglalta megyéjét, romlást és pusztulást látott mindenütt. Óriási terjedelmű egyházmegyéjében nagyon kevés munkaerőt talált. Az akkori mozgalmas idők nagyon kedveztek a protestantismusnak és Telekessy aggódó lélekkel tapasztalta, hogy egyházmegyéjének nincsenek elég számban Az elhagyatott. Egy rendőrtisztviselő emlékirataiból. — J. . . Angela! . . . Angela! Meglepetve fordítottam szemeimet a gyönge női teremtésre, ki fegyenezöltönyben előttem állott. Aranysárga, kissé kondor fürtök környezték rendkívül finom metszésű arczát, melynek a lesütött szemek fölött Ívelő, kissé barnább szemöldök, s pillák, különös ingerlő bájt kölcsönöztek. Valódi képe a gyermeteg kellemnek, s megható ártatlanságnak. S ez volna ama fe- gyencz, kinek komor aktája iró-asztalomon fekszik ? — „Angela!“ — kiáltám, gondolataimba mélyedve, önkéntelenül. A leányka lassan emelte szemeit reám. Bűvös kék szemeinek pillantása jéghideg zuhanyként borzongatott végig. E tekintet mindent megmondott. Itt minden tévedés ki vala zárva. Ha Angela valaha e nevet megérdemelte is, — most mint bukott angyal állott előttem. — Hány éves ön ? — Tizenhat. — Oly fiatal, s már is. . . Nem valék képes befejezni, amit mondani akartam. Keserű mosoly vonult végig a fiatal némber ajkain, mely évekkel tette idősebbekké arezvonásait. — S mégis ily mélyen sülyedt! — akarta ön mondani. Természetes. Másként most nem állanék itt! A hangban, melylyel e szavakat kiejtő, eltitkolhatatlan volt bizonyos cinizmus, mely sértette jobb érzésemet. —- Inkább szégyelhetné magát, hogy ennyire jutott. — Én? És miért csak én, és mindig csupán én, egyedül? Hát azok mik, akik engem azzá tettek, amivé lettem? — riadt fel mély keserűséggel. Hányszor hallottam már én hivataloskodásom folyamán, e szomorú mentséget! Mindig egy harmadik személynek kell visel-