Eger - hetilap, 1891
1891-07-21 / 29. szám
239 •gyűlés legfontosabb, vagy mondjuk: legérdekesebb tárgyát a néh. Farkas Gyula elhalálozása által üresedésbe jött lievesjárási alszol- gabirói állásnak alkotmányos szavalás utján való betöltése képezte. Pályáztak vala pedig ez állásra négyen, névszerint; dr. Nánássy Ö d ö n, jogtudor, hites ügyvéd, Fúlöp Zoltán közigazgatási gyakornok, a heved járás ez időszerinti szolgabirói helyettese, ifj. Simon yi Károly, és Hering Kálmán, közigazgatási joggyakornokok és tiszt, megyei aljegyzők. A kandidáló bizottság a betöltendő szolgabirói állásra, kvalifikácziójuknál fogva minda- négyet kijelölte. Mivel azonban a kandidáczió megtörténte után, ifj. Simonyi Károly és Hering Kálmán a jelöltségtől visszaléptek, a választó közönség csak Fiilöp Zoltánra és dr. Nánássy Ödönre adta be szavazatát. A rendkívül élénk érdeklődés mellett megejtett szavazás eredménye következő. Beadatott összesen 186. érvényes szavazat. Ebből kapott Nánássy Ödön '86-nt, Fülöp Zoltán 100-at, s igy Fiilöp Zoltán, a megyeközönség élénk éljenzése közt a hevesi járás alszolgabirájává 14 szótöbbséggel megválasztatott, ki a hivatalos esküt főispán ő mlga kezeibe nyomban le is tette. A megyei választó közönség túlnyomó részének élénk örömére s megnyugvására szolgált e választás azon szerencsés eredménye, mely a megye szolgálatában becsülettel, s szorgalommal szerzett érdemek megjutalmazásának fontos elvét juttatta, a magán-érdkelekek szemben, diadalra. — Áz egri dalkör hangversenye. Az egri koszorús dalkör, saját alapja javára, a múlt vasárnap, f. jul. hó 19-én a nyári színkörben, kiváló fiatal művészi erők közreműködésével, hangversenyt rendezett. E hangverseny, úgy változatosság, és érdekesség, mint kivitel tekintetében egyike volt a legsükerültebbek- nek, s nem mindennapi élvezetet nyújtott a városunk előkelő értelmiségének csaknem teljességét magába foglaló, díszes közönségnek, mely, daczára a rendkívüli hőségnek, a szinköri helyiségeket zsúfolásig betöltötte. Az iíju müvészerők közöl, kik a hangversenyen, a dalkör iránt való szívességből, közreműködtek, csaknem valamennyien a budapesti magasabb zeneiskolák kiválóbb müvésznövendékei, kik ez intézetek nyilvános vizsgálatain jeles tehetségeik s művészi rátermettségük által már is kitűntek, s kik képzettségük s előhaladásnk magas fokáról e hangversenyen is fényes bizonyságot adtak. E közreműködők négyen voltak: két hölgy, és két fiatal ember. Három közülök föld ink, kik a művészet terén is becsületére válnak az „e g r i“ névnek. Legelső sorban tehát a vendégmüvésznőről, Pavelko Jolán kisasszonyról kötelesség megemlékeznünk. A kisasszony a budapesti zenede zongoraosztályának egyik legkiválóbb tehetségű növendéke, mint S. kanonok úr közelrokona, ez idő szerint városunkban vakácziózik, s e körülménynek köszönhetjük, hogy szerencsénk volt őt e hangversenyen hallhatni. Mert a kisasszony játéka bátGérard eljött hozzá s kérdezte e rögtöni elzárkózás indokát. Nem csinált titkot belőle; de visszautasította barátjának, segély- ajánlatait. „Itt az ideje, rnondá, hogy szakítsak oly szokásokkal, melyek csak vesztemre vezetnek. Jobb egy kis unalmat elviselni, mint valóságos szerencsétlenségnek tenni ki magunkat. Nem rejtette el az a miatt érzett bánatát, bogy Bernerette-től elválva kell lennie, s Gérard csak sajnálni tudta, de ugyanakkor szerencsésnek mondta ezen elhatározásáért. A bojt közepén elment az opera-bálba. Kevés emberre talált. Ez utolsó 'isten hozzád az élvezetekhez még csak egy emlék édességével sem birt. A zenekar, mely számosabb volt, mint a közönség, a tél tánczdarabjait játszotta az ürességben. Néhány álarezos ödöngött. a csarnokokban; magaviseletükön és beszédjükön észre lehetett venni, hogy a jó társaságbeli nők többé nem vettek részt ez elfeledett ünnepélyeken. Fiigyes épen haza akart menni, mikor egy dominó ült melléje. Megismerte Berne- rette-t, s ez megmondta neki, hogy csak abban a reményben jött el, hogy vele találkozzék. Frigyes megkérdezte, mit csinált azóta hogy nem látta; elmondta, hogy a színházhoz volt reménye bejuthatni; egy szerepet tanult be első felléptére. Frigyes marinál- kisértetbe jött, hogy vacsorára viszi; de azután reágondolt, hogy mily könnyen engedte magát egy hasonló alkalommal, mikor Besangonból visszatért, elragadtatni; kezet fogott vele s egyedül hagyta el a termet. Azt mondják, hogy a bánat jobb, mint az unalom; s ez a szomorú szó szerencsétlenségre igaz. Egy fenköltebb lélek, bárminő legyen is az a bánat, talál energiá-t, bátorságot; a nagy fájdalom gyakran nagy jótétemény. Az unalom ellenben, megőrli, elroncsolja az embert; a szellem eltompul, a test mozdulatlanná lesz, s a gondolat összevissza csapong. Mikor nincs többé czélja ran helyt állott még ama kövelelőbb kritika előtt is, mely az úgynevezett „tuez at.-kon czert-zongoristák“ művészetével a csömörlésig jóllakott. Pavelko Jolán k. a. e hangversenyestén Schumann „Scerzo“-ját, és Székely Imre „ 17-ik magyar ábrándját“ adta elő s a sűrű tapsok és kihívásoknak engedve, Székely Imre „Gyendai idyllek“ ez. magyar szalon-darabjaiból játszott néhányat. A kisasszony tehnikája gyors, biztos és szabatos; iskolája jeles mesterre, interpretácziója helyes és nemes felfogásra, s gyöngéd érzésre vall; rendkívül finom billentyű verése pedig, a telmika e legnehezebb művészetének legnagyobb mesterére: Remmert Mártára emlékeztet. — Alföldy Irén kisasszony, a budapesti zeneiskola énekosztályáuak ugyancsak egyik legkiválóbb, végzett növendéke, ki a nevezett intézet nyilvános vizsgálatain szintén feltűnt már pompás hanganyaga s jeles iskolázottsága által, Schuberttól és Goldmarktól énekelt két gyönyörű dalt, melyeket, a közönség zajos éljenei s kihívásai folytán még néhány magyar dallal szerzett meg. Alföldy kisasszonyt, mint miivésznö- vendéket, magánkörben egy év előtt hallottuk énekelni, s már akkor feltűnt előttünk az énekművészet iránt való nagy hajlama, páratlan szorgalma, s kincseket érő hanganyaga által. Annál nagyobb volt ez alkalommal kedves meglepetésünk ama rendkívüli haladás fölött, melyet a kisasszony egy év után, e hangversenyen való nyilvános fellépése által tanúsított. Nemcsak iskolája nyert igen sokat tudásban, felfogásban és érzésben, hanem hangja is nagy mértékben finomult s pallérozódott annyira, hogy ritka hang- terjedelmének mindenütt tiszta, csengő skálájával ép oly játszias könnyedséggel bánik el a legfőbb, mint a középső registerekben. E mellett nemes Ízléssel énekel, s — ami nagyon sokat jelent, — ez első felléptével az egri publikum előtt a legcsekélyebb lámpaláz sem volt észrevehető rajta. Miután tudjuk, hogy a t. kisasszony az énekmüvésznői pályára készül, eleve is a legszebb jövőt jósolhatjuk neki. — Barna Ödön a budapesti zeneiskolának szintén egy jeles növendéke, az európai hírű gordonkaművész Popper tanítványa, gordonkán játszott néhány jól választott, Ízletes darabot, melyek közöl különösen Popper „Tarantellá“-jával igen ügyes tehnikai készültségéről, s mesteri iskolázottságáról tett tanúságot. Nagy kár, hogy nem volt tisztességes, jó hangszer a keze ügyében. Melodikus darabjaiban az érzelemteljes dallamok hatását nagyon leszállította gyarló instrumentumának — náthás hangja. De azért a sűrű tapsokat, s éljeneket nagyon megérdemelte. —■ Különös elismeréssel kell még kiemelnünk Láng Sándor földinket, e kiváló készültségű fiatal zongoristát, aki Alföldy kisasszony énekét, és Barna gordonka-játékát zongorán kisérte annyi önmegtagadással, diskréczióval, finomsággal s ügyességgel, hogy valóban megbámultuk érte. Mert „jól kisérni“ egy szeszélyes művésznőt, vagy művészt, sokkal nagyobb mesterség, mint az életnek, ez rosszabb állapot a halálnál. Mikor az okosság, az érdek és a belátás állanak szembe a szenvedélylyel, könnyű bárkinek is korholni épen azt, akit e szenvedély elragadt. Az ily féle tárgyban érvek bőven akadnak, s akarva nem akarva engedni kell. De mikor az áldozat meg van hozva, mikor a belátásnak, az okosságnak elég van téve. mely bölcs vagy sofista nem ért érveinek végére? s mit lehet felelni annak, aki kérdi: „Követtem tanácsaitokat, de elveszítettem mindent: bölcsen cselekedtem, de most szenvedek? Ilyen volt Frigyes helyzete. Bernerette két Ízben irt neki. Első levelében azt irta, hogy az élet elviselhetetlenné lett előtte, s kérte: jöjjön el hozzá időről-időre, s ne hagyja el egészen. Sokkal bizalmatlanabb volt önmagával szemben, semhogy e kérésnek engedett volna. A második levél kevéssel ezután jött. „Találkoztam szüleimmel, irta Bernerette, s kezdenek velem gyengédebben bánni. Egyik nagybátyám meghalt s egy kis pénzt hagyott reánk. Jelmezeket készíttetek első felléptemre, melyek neked is tetszeni fognak, s melyeket szeretnék neked megmutatni. Jöjj be hát egy pillanatra, ha elmégy a kapunk előtt,“ Frigyes ezúttal reábeszéltette magát. Meglátogatta barátnőjét; de semmi se volt igaz abból, amit vele tudatott. Csak látni akarta őt. Frigyest nagyon meghatotta ez állhatatosság; de csak annál nagyobb szomorúsággal érezte annak a szükségét, hogy ellenálljon. Már az első szavaknál, melyeket kiejtett, hogy e tárgyra térjen, Bernerette befogta a száját. „Tudom, monda, ölelj meg, s menj.“ Gérard vidékre utazott, s Frigyest is magával vitte. Az első szép napok, a lovaglási gyakorlatok visszaadták némileg a jó kedvét; Gérard is úgy tett, mint ö; haza küldte, monda, kedvesét; szabadon akart élni. A két ifjú együtt barangolta be
