Eger - hetilap, 1891
1891-07-07 / 27. szám
1 — 222 — „Három kis gyermekem fekszik a nagy-lapási temetőben. Mindig reménykedtem, hogy megsegít annyira az Isten, bogy egyszerű sírkereszteket állíthatok nekik, de nem telt. Kérlek tégedet, ültess legalább kisdedeim jeltelen sírjához egy élő fács- kát. Az Isten megfizet érte!“ Óh, szent vagy te szent apaszeretet! A kik eddeg toliam munkáját figyelemmel kisérték azok tudják, hogy nagyobb előszeretettel keresem a vidám dolgokat, mint a szomorút. A tanítók szolgálati viszonyai azonban szomorúbbak egy 5 felvonásos rémdrámánál. Csak néha jut csekély ideig, olyan kacagtató falusias tanitómarakodásra, némi kedvem ; de újra átszürődik szívemeu mindaz a szenvedés, a minek krónikáját e sorokban nyújtom. Ugyan ki lenne az, a kinek szívét őszinte részvétre nem hangolná az alábbi történet ? Túl a Dunán annyi sokak egyikéül viseli egyik kartársunk a minin um nehéz keresztjét. Addig, a meddig az Isteni gondviselés nem látogatta meg, ritka önmegtagadással viselte — azt. De a létért való küzdelem kimerítette s ágyba fektette. Ott fekszik immár más fél év óta szárnyaszegetten. Családja éhez, de imába foglalja őt, hogy engedtessék neki élni. Az ételt elvonják mind, hogy teljen patikaszerre, doktorra. Hasztalan. A háromszáz forint évi fizetésből így sem telik. Ekkor a szerető hitves az évek fáradságával szerzett lim-lomo- kat kezdi kótyavetyélni. Betegnek nem kell felső ruha, előbb is azt adogatja el. Aztán a tányérokat, úgy sincs belőle mit enni, majd a bútorzat kerül piacra, utoljára nem marad, csak a szalmás vaczok, a nehéz beteg egyre sínylődik, lelkének nagyobb az ő betegsége, látva az elzüllést, a nyomort. Már csak egy kés maradt meg. De árokpart mellől ezzel levágható a koldusbot. Fizetését D/g évre már előre kiszedte. A falut úgy is rettegés bántja, hogy ha elpatkol a tanító, mit ad majd a másikuak ? A halálvergődés fuldoklásaihoz kozzászegődik az éhező gyermekek jajszava: e kettő köuyörög az Ur zsámolyánál jobb sorsrt1 mely után buzgó imádság epedez. mindnyájunk ajakán ... Verner László. Különfélék. Hajnald Lajos, | kalocsai bíboros érsek, áldásos élete 76-ik évében, —évekig tartó hosszas szenvedés után, a műit szombaton, f. jul. hó 4-én délutáni 1 órakor, érseki székhelyén, Kalocsán, elhunyt. A boldogul than a magyar kath. klérus főpapságának egyik legkimagaslóbb tagját, a haza egy nagy fiát, a magyar tudományok és művészetek pedig nemcsak a nagy tudóst, hanem a fejedelmi bökezii- ségü Mecénást is gyászolják. Temetése, a bíboros egyháznagyot megillető fénynyel és pompával, holnap, szerdán f. hó 8-án fog Kalocsán végbemenni. — Albori Jenő báró, csász. és kir. tábornok, hadosztály-parancsnok jelenleg városunkban tartózkodik, s az itteni közös hadcsapatok fölött hivatalos szemlét tart. A tábornok ur a múlt éjjel igen érdekes lövő gyakorlatokat tartatott a csapatokkal. — Fögymnásiumunk tanári karából az intézet védnöke, zir- czi apát ur ő nsga, ft. Rázgha Balduin, Wolf Ágoston és Reiszer Ottó tanár urakat más, ideiglenes küldetésekre szó- litá el. Tanári székeiket az intézetnél a jövő isk. évre Misko- vics Elek zirczi tanár, Richter Mátyás bajai, Diszk ay Etel szintén zirczi, s Magdics Gáspár és Küzdi Aurél ifjú tanárok, az utóbbi, mint az Egerbe ismét visszatérő rendi növendékek tanulmányi felügyelője, — lesznek hivatva betölteni. — Hymen. Dobrányi Lajos, gyöngyösi kir. járásbirósági albiró, egri arany fiatalságunk egyik legkiválóbb s legkedveltebb tagja, a múlt csütörtökön, f. jul. hó 2-án váltott jegyet özv. Mészáros Istvánné ritka műveltségű, kedves leányával: Kornélia kisasszonynyal. A nemes frigy iránt a nagyszámú előkelő rokonság s a két család számos barátai által kifejezett Szerencsekivá- natoklioz részünkről is őszinte szívvel s örömmel csatlakozunk. — „A cistercirend egri kath. fögymnásiumának Értesítője az 1890/1. iskolai évről. Közli Szvorényi József, igazgató. Eger, érs.-lyc. könyvnyomda, 1891.“ E czim alatt hagyta el a múlt jun. hó utolján a sajtót fögymnásiumunk értesítője, 14fi nagy Vili. lapra terjedő gazdag tartalommal. — Az értesítőt Török Konstant, az intézet egyik fiatal tanára, a ritka szorgalmú iro- dalomtörténet-buvár nyitja meg Faludi Ferenczről irt, buzgó forrástanulmányra, finom esthetikai érzékre, s alapos kritikai készültakkor, ha még reám fog emlékezni, becsüléssel lesz talán az irányában, aki igy mert önnel beszélni. Akkor majd meg fogja tudni, mi az a szerelem.“ Darcy kisasszony e szavakra felkelt és eltávozott. Látta Frigyes zavarát s a hatást, melyet beszéde benne keltett; szomorúsággal telve hagyta őt vissza. A szegény ifjú sokkal tapasztalatlanabb volt, semhogy gyanította volna, hogy egy ily nyilatkozatban is kaczérság lehet. Nem ismerte azokat a különös indokokat, melyek néha a nők cselekedeteit kormányozzák ; nem tudta, hogy az a nő, aki valóban el akar utasítani, megelégszik egy „nem“ szóval, s hogy az, aki magyarázatokba bocsátkozik, meg akar győzve lenni. Bármiként legyen is, e társalgásnak a legkárhozatosabb hatása lett reá. A helyett, hogy Darcy kisasszonyt meggyőzni iparkodott volna, a következő napokban minden alkalmat elkerült, hogy vele egyedül beszéljen. Ez pedig sokkal büszkébb lévén, semhogy valamit megbánjon, hagyta őt hallgatagon eltávozni. Elment atyjához s a próba-év megkezdésének szükségéről beszélt neki. Ami házasságukat illeti, Darcy kisasszony magára vállalta, hogy arról szüleinek nyilatkozni fog: nem merte teljesen visszautasítani, félve családját felingerelni maga ellen, csak azt kérte, adjanak neki gondolkodási időt, s kivitte, hogy egy évig hagyják őt még nyugodtan. Frigyes elhatározta tehát, hogy visszatér Pá- risba; tartás-pénzét valamivel megtoldottak s Besangont még sokkal szomorúbban hagyta el, mint amint odajött. A Darcy kisasszonynyal való utolsó találkozása, mint egy gyászos előjel üldözte őt, s mialatt a postakocsi szülőföldjétől messze vitte, halkan ismételgette magában: „Meg fogja tudni, mi az a szerelem.“ IV. Ez alkalommal nem a quartier latin-ben vett lakást; az igazságügyi palotában lévén dolga, a „Quai aux Fleurs“ közelében bérelt szobát. Alig érkezett meg, mikor barátja Gérard meglátogatta, aki Frigyes távoliét' ben jelentékeny örökségre tett szert. Egy igen vagyonos nagybátyjának halála gazdaggá tette őt; a Chaussée- d’Antin“-en volt lakása, kocsit s lovakat tartott; ezen kívül csinos kedvese is volt; igen sok fiatal ember látogatta; egész nap, néha egész éjjel is játszottak nála. Megfordult a bálokban, látogatta a színházakat, sétányokat; egy szóval a szerény deákból, divatos fiatal ember lett. Anélkül, hogy tanulmányait elhanyagolta volna, Frigyest a barátját környező örvény magával ragadta, Csakhamar megvetni tanulta régi chaumiére-beli kedvteléseit. Nem oly hely volt ez, ahová magát mutogatni ment az úgynevezett arany fiatalság. Emez gyakran kevésbbé jó társaságban van, de az keveset határoz; elegendő a divat, s sokkal előkelőbb Musardnál gazemberek között mulatni, mint a Neuf-boulevardon tisztességes emberekkel. Gérard nem az az ember volt, aki nem akarta volna ide bevezetni Frigyest. Ez a lehetőségig ellenállott, s a vége az lett, hogy megadta magát. Egy eddig ismeretlen világ nyílt meg előtte ; közeli ismeretséget kötött színésznőkkel, tánczosnőkkel, s ez istenségek közelsége roppant hátassal van egy vidékire; játékosokkal, szeleburdiakkal ismerkedett meg s olyan emberekkel, akik mosolyogva beszéltek a 200 aranyról, amit az este elveszítettek; gyakran velők töltötte az egész éjszakát, s másnap látta, hogy 12 óra után hogy készültek neki újra az ivásnak s a játéknak, s öltözködés közben is azt kérdezték egymástól, mi lesz a mai
