Eger - hetilap, 1891

1891-06-23 / 25. szám

208

ifjú levita a kath. egyházi költészet meghasadt szivű csalogányának életéből sok gyöngéd és nemes vonást ismertet, vagy hoz ismét emlékezetbe. Örömmel adván hirt azon lángszellem tiszteletének propagálásáról, kinek már csak költészete és porhüvelye a miénk, s kinek emlékezete talán a mi szivünkben él legmelegebben, — szívesen közöljük e kis tanulmányból azon részt, mely Mindszenty nemes szivének uralkodó érzelmeiről szól s mely sokakra nézve tartalmaz ismeretlen részleteket: — Otthagyja u. m. a papnevelő falait s kilép az életbe; járnia kell — támasz, harczolni — fegyver, eveznie — lapát nélkül: nincs barátja! Látja mily sivár az élet hű kebel hián! Számüzöttnek érzi magát és a fájdalom megdöbbenő hangján kérdi:

„A. jó barátot? hírből ismerem,

Meg nem mutattad, hol, hol nem terem E drága kincs!“ (Számvetés.)

Egerben tartózkodása alatt több barát jut közel szivéhez. Különösen Ivapácsy Dezső, kit „szive lelke felének“ nevez s ki az ő bátorító szavára ragad lantot, és kezd dalolni, még pedig oly ritka sükerrel, hogy költeményes kötete rövid idő alatt két kiadást ért; továbbá: Benő fi Soma arlői espe- res-plebános, ki szintén tiszteletreméltó babérokat aratott az egyházi költészet mezején, s kinek vendégszerető házánál jól érzi magát Mindszenty; Kuthen (Barina Vendel tápió-szent- mártoni pleb.), Tárkányi, Lázár Miklós, Pájer, Pauliko- vics, Tál abér, Orosz Ad ám, mind helyet találtak szerető szivében. A főhely azonban mindig a Kapácsyé és Benofié maradt. 1854-ben kezd szive melegebben érezni Kapacs y iránt. Megszereti az ifjút, kinek keblét ideális eszmék hevítik, ki szomjas lelkének nem e sárgömbön, de a ragyogó magasban keres tápot, ki nem tart az érdekhajhászó „tányérnyalók seregével,“ de a szabadság emlejét szíva, inkább bátran szembeszáll a külvilággal, mintsem fejét gyáván szolgajárom alá hajtsa. Szeretettől áthatva ajánlja fel szivét „e kétes harczban biztos fegyverül,“ „amelyben nem csalódik, akár borúi, akár derül!“ (K. D.-nek.) Ez emlékversre válaszolja Kapácsy:

— „Kit Istene oly nagy boldogságra vezet,

Mint engem, amidőn veled fogtam kezet:

Áldott annak élte s nyugalmas lesz sírja,

Mert az üdvösséget a baráti frigyben,

Már a földön bírja!“

Ugyancsak Kapácsynak szól a 3. kötetben olvasható „Levél.“ Ha valaki kételkednék e barátság nemes szentségében, elolvasva ezen, a baráti bizalom hangján irt minden sorából lelkesedést és eszményi szeretetet sugárzó levelet: meg fogja érteni, miért szerette Mindszenty Kapácsyt s miért Írja ez utóbbi válaszképen e „Levélre“ a többi között ezeket:

Az elegánsak kerek sipkával jelennek meg, a fashionables-ek selyem mellényben; dohányoznak, koczingatnak és nyíltan szerelmeskednek. Ha a rendőrség azoknak, akiket jegyzékre vesz, megtiltaná, hogy ez élvezetes kertbe lépjenek, talán csak itt lehetne még újból föltalálni Párisban azt a régi deák-életet, mely oly szabad s oly vidám volt. s a melynek már a hagyományai is napról-napra elhomályosulnak.

Frigyes, mint vidéki, nem az az ember volt, aki megütközött volna azokon, akikkel itt találkozott, Bernerette pedig, aki csak mulatni akart, mit sem vétetett vele észre. Egy bizonyos világismeret s gyakorlat kell ahhoz is: tudni azt, hogy hol van megengedve mulatni. A mi boldog párunk nem elmélkedett élvezetei felett ; miután az estét áttánczolták, elfáradva s megelégedetten tértek haza. Frigyes annyira ujoncz volt, hogy első ifjúkori bolondságait magának a boldogságnak képzelte. Mikor Bernerette, karjára támaszkodva, vígan lépkedett mellette végig a Neuf-boulevard-on, semmi kellemesebbet elképzelni nem volt képes, mint igy élni napról-napra. Időről-időre kikérdezték egymást dolgaik felől is, de e kérdésekre egyik sem adott határozott feleletet. A kis bútorozott szoba, a Luxembourg közelében, két hónapra előre ki volt fizetve; s ez volt a fódolog. Néha idejőve, Bernerette papírba takarva egy pástétomot hozott magával, Frigyes pedig egy üveg jó bort. Ilyenkor asztalhoz ültek; a fiatal leány csemegéül azon vaudevillesek couplet-it énekelte el, a melyekben szelepeit ; ha a szöveget elfelejtette, Frigyes azok helyett másokat rögtönzött, melyekben barátnőjét dicsőítette, s ha

— „Nyughely nékem hű baráti kebled,

Hol bűvös álom lep meg engemet,

Mely álom egy szebb, egy tündérvilágba Röpíti szárnyán fájó lelkemet! . .

S a részvét hangján olyau édesen szól Dobbanásiban hozzám jó szived,

Hogy rideg éltét kebleden szeretné Átálmodhatni örökös hived!“

Mindszenty haláláig forrón szereti barátját. Kapácsy szivéből barátjának halála sem tépheti ki eme szép és számos önzetlen ténynyel megszentelt érzelmet. Sokszor elzarándokol barátjának sírjához, hogy könynyel adózzék a dicsőült emlékének. Ha temető-búcsúkor, vagy halottak napján az egyszerű sirhoz mégy óh vándor! tudd meg, hogy szép koszorút az emlékkőre, lámpákat a sírra — a lángoló érzelem halvány jelképéül, — ama szeretet helyezett, mely Kapácsy szivét melengeti! Kapácsy után legjobban szereti Benőfit. Szereti, mert megértik egymást, mind a ketteu a magasba vágynak, szárnyuk is van a repülésre. — született költő mind a kettő. Mily örömmel megy látogatóba barátjához: dallal száll hozzá és szivét kéri, mert: „A te szived, azaz én babérom,

S az maradjon innen s túl a síron,

A te szived, a te szent szerelmed,

Hírnél, fénynél forróbban melenget! majd tovább: („Benőfinél“)

Ilyen szív kell s ily költő szivemnek,

Ki nem ismer, csak szent büszkeséget,

Ki nem lép a hitványság porába,

A féltett dics koszorúja végett! (u. o.)

Kinek szive oltárán a baráti szeretet ily tündöklő fényben ragyog, az az odaadó testvéri szer etetnek is áldozatot gyújt. S/Ívesen viselné testvéréért a koldusbotot, a kinos szenvedést; ha lehetne, a boldogságról is lemondana, ha ezzel testvérét gazdagíthatná! („Testvéremnek.“) Érdemes sorok a figyelmes megfontolásra és követésre, különösen most, midőn a testvéri és felebaráti szeretetet kezdi a rút önzés a királyságról elűzni s helyét mindenütt elfoglalni! Szereti anyját a bálványozásig. Midőn bűvös újjai lantjának húrjaiba kapnak, az első hang édes anyjáról szól. Az édes anya képe folyton mellette van; midőn Mária anyai boldogságát zengi — anyjára gondol; midőn a keresztény anyákhoz szól, figyelmeztetve ókét. hogy az egyház és a haza reményét hordják karjaikon, — anyjára gondol; midőn költeményeit kiadja, igy sóhajt fel: „Szegény anyám! Mért nem élsz te most in?“ Majdnem minden gondolata a körül forog, ki szivének legkedvesebb a földön, ki az ő mindene! Mily szép sziliekkel ecseteli ifjúsága kedves estéit, midőn anyjával együtt végezte esti imáját, s mikor anyja már nyugodni tért, ő még jobvalamire rímet nem talált, csókkal helyettesítette. így töltötték el az éjjelt kettecskén, anélkül, hogy az elfutó időre csak gondoltak volna is.

„Te nem dolgozol semmit, mondá Gérard, s a te futólagos szerelmeskedésed tovább fog tartani, mint egy szenvedély. Vigyázz magadra; elköltőd a pénzedet, s elhanyagolod az eszközöket, a melyekkel újból pénzt szerezhetnél.

„Légy nyugodt, válaszold Frigyes; a tételem kidolgozása halad, Bernerette pedig egy fehérnemű-tisztító intézetbe lép. Engedd meg, hogy a boldogság egy pillanatát békén élvezhessem, s ne nyugtalankodjál a jövő miatt.

Eközben azonban elközelgett az idő, mikor a tételt ki kellett nyomatni. Sietve nyert befejezést, de azért nem volt kevéssé jó. Frigyest ügyvéddé avatták; értekezésének több példányát, oklevelével együtt elküldötte Besanconba. Atyja e kellemes újságra feleletül sokkal nagyobb pénzösszeg küldésével válaszolt, mint a mennyi a haza utazás költségeire szükséges volt. Az apai öröm is igy, tudtán kívül, a szerelem segélyére volt. Frigyes visszaadhatta barátjának a kölcsönzött pénzt, s őt figyelmeztető intéseinek s aggodalmainak alaptalanságáról meggyőzhette. Ajándékot is akart venni Bernerettenek, de ez visszautasította.

(Folyt, köv.)