Eger - hetilap, 1891
1891-06-16 / 24. szám
24-ik szám. 30-ik év-folyam 1891. junius 16-án. Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Negyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ Hirdetésekért: minden 3 hasáb'zott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden Hirdetéstől 30, nyilttérbeL egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 30. sz. Szabóféle ház) és Szolcsányi Gyula könykereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Városunk anyagi érdekei. Szőlőink immár végpusztulásnak indultak. Minő jövő vár a nagyon is óvatosan megindult uj ültetésekre? — nagyon kétséges. Szőlősgazdáink legnagyobb része nagyon keveset, vágy épen semmit se bízik az uj telepítésekben, s ez az oka, hogy a legtöbben csak kisérletképen fogtak, aránylag csekély területeken, szőlőiknek amerikai vagy direkt-termő fajok által való beültetéséhez, s csak igen kevés azok száma, kik, mintegy va banque-ot játszva. merész kezekkel, s mondhatni: erejüket túlhaladó áldozatokkal fogtak, nagyobb területeken, uj rendszer alapján, szőlők létesítéséhez. E körülmény magyarázza meg, hogy az uj, nagyobb szabású szőlő-munkálatok még eddig elég magas niveaun tartják a munkás kezek dijait, s a szőlőmunkások napszáma, az előző, boldogabb évekéihez képest, nagyobb, érezhetőbb csökkenést alig tüntet föl, s igy földműves népünk még alig érzi a filloxera pusztító hatásának következményeit. Nem igy szőlős gazdáink, kik szüleik elpusztulása által évi jövedelmük legnagyobb részétől, sőt többeknél elmondhatni, hogy összes jövedelműktől meg lőnek fosztva, s ma még megmaradt- vagyonúk feláldozásának árán tett kísérletekkel ügyekeznek a véginségtől menekülni. De számosán vannak szegényebb sorsú szőlősgazdáink között, kik erre nem voltak képesek, miként ezt néhány év előtt még dúsan virágzó, — ma már parlagon heverő szőlőterületeink nagy sokaságában szomorúan tapasztaljuk. De mi lesz akkor, ha némelyek aggasztó sejtelmei bekövetkeznek, a tömérdek áldozatot fölemésztett kísérletek meghiúsulnak, s eléáll a vérmes reményűek szomorú csalódása? Midőn a szőlősgazda, kétségbeesetten tekint végig a végkép elpusztult szőlők felett, melyekre hasztalanul pazarolta megmaradt vagyonát, s midőn lakosságunk legnagyobb része, a földműves osztály, keresetének főforrásától, a szőlőmunkától megfosztva, kenyér nélkül marad? E szomorú jövő korai bekövetkezését látszik eleve sejteni városi hatóságunk, midőn törekvéseinek egyik legfontosabb tárgyául azt tűzte ki, hogy a munkás osztály számára a jövőben keresetforrásokról gondoskodjék. E czél felé törekvő egyik nevezetes lépése városi hatóságunknak az, hogy a magas kormánynál közelebbről lépéseket tegyen egy dohány-gyárnak Egerben felállítása iránt. E kérelem alapos, és sükerrel is kecsegtető annál inkább, mert városunk közel vidéke jelentékeny területen foglalkozik dohánytermeléssel, melynek beváltó hivatala itt a szomszéd Kápolna községben van, honnét könnyű szerrel s aránylag csekély költséggel volna a beváltott nyers anyag az egri dohánygyárba szállítható, a jóval távulabb eső budapesti vagy kassai gyáraknál. Hasonló nemes törekvés lelkesíti az egri pénzintézeteket is, melyeknek nagy érdekükben áll, hogy lakosságunk hitelképességét minden lehető módon fentartsák, sőt fokozzák, midőn nem régiben, előrelátó derék férfiak indítványára, elhatározták, hogy pénztáraikban gyümölcstelenül heverő jelentékeny tőkéiket biztos jövedelmet Ígérő iparvállalatokba fektessék, s ez által városunk munkás népének is uj keresetforrást nyissanak. Örömmel üdvözöljük e nemes elhatározásukat, s teljes sükert és szerencsét kívánunk vállalkozásukhoz. Az „EGER“ tárczája. A kegyelmes úr. Pompás terem. Kényelmes pamlagok. Pazar fény. Összehordott czifraságok. Sok pénz, csekélyke s hebehurgya Ízlés. Az egyik ajtó más terembe nyílik; Ott ételtől, italtól roskadó Asztal körül vig társaság zajong, Pattog a jókedv, gyöngyöt hány a serleg. S jelenti az inas: „Kegyelmes úr! Megjött az ispán Kis-Tatárkövéről.“ „Bocsánat, uraim!“ — szól meghajolva A házigazda, s átcsusszan legott a Szomszéd terembe; mint hajó után A meghasadt folyón az árnyvonal, Úgy száll nyomában a karylpa-illat. Egy összetört, fakó emberke áll ott. Deres szakálla megpörzsölve, arczán Égés nyoma, kezén nagy hólyagok, És mintha füstbe páczolgatta volna Testét s ruháját, oly pernyeszagú. „Áh, áh, barátom, jó színben virul! Most érkezett?“ „A mint kegyelmes úr Táviratát olvastam, lóra ültem, Darázsfán voltam már két óra múlva, S most a futár vonattal érkezém.“ „Derék ! Beszélje el tehát, mi történt ?“ „Irtóztató csapás, kegyelmes úr ! Kő nem maradt kövön Tatárkövén. Éjféli álmát alvá a falu, Hogy a harang megkondult, s reggelig Nyaldosta a pokoli láng mohón A jámbor nép viskóit, s mig a végső Szegig föl nem falt a tüznyelvű sárkány Mindent, mi volt, éhsége nem lohadt. Télviz-időn ilyen csapás! A nép Úgy áll, a mint az ágyból menekült, Elvesztve mindenét; jár tétován S a pusztulás füstölgő romjain Tehetlenűl, elfásultan mereng.“ „Jó, jó; de . . .“ szisszen közbevágva a Kegyelmes úr ... Se lát, se hall az ispán,
