Eger - hetilap, 1891
1891-05-26 / 21. szám
173 Elestek ők s neveiket a feledés sűrű fátyola takarja be előttünk; de elfeledhetjük-e a vivőit harczokat? kiirthatjuk-e szivünkből a múlt emlékeit, — elfelejthetjük-e azt, amiért a sok áldozat hozva lön, elfelejthetjük-e a — hazát? Megmutatták a hősök, hogy mi az a hazaszeretet: letépték kezükről a rabság bilincseit. Ez az ő nagy, halhatatlan érdemük. Azóta sok évtized múlt el, telve keserűséggel, telve fájdalommal, mégis mint egy perez, úgy tűntek el a semmiségbe. De emlékük ott maradt szivünkben s nem lesz képes onnan kitörülni semmiféle erő, s élni fog az ott mindig, mig csak magyar lesz e földön. A ti példátok, hősök, megtanított szeretni e hazát s annak feláldozni mindent, életet, boldogságot és szerelmet. Sírotokon ott lebeg a magyar géniusz, de ott van ami kegyeletünk is, mely egy fohászt fakaszt ki szivünkből, s ez az: áldja meg a mindenható a hős honvédek porait! Mi mindig követjük példátokat s bármily túlnyomó hatalom ellenében is kimondjuk, hőn kívánjuk: hogy éljen a magyar haza! A szónok végső szavára következő lelkesülő éljenzés lecsen- desiilése után az egri dalkör elénekelte szabatossággal a Kölcsey- Hymnust. Most Szapáry József joghallgató dicséretes nyugodtsággal, fokozódó lelkesedéssel szavalta el saját alkalmi szép költeményét, melyet az igen tisztelt olvasó e becses lap más helyén találhat fel. A közelismerést nyert szónoklatok utáu az ünnepi szertartást az egri dalkör a Marseillaise előadásával zárta be. Most az ünneplők részint a kápolnai előkelőbb családok meghívására, magánházakhoz, részint a helység egyik kis vendéglőjében rendezett társasebédre oszlottak szét. A társas ebéden résztvevőknek az egri dalkör nyújtott egy pár élvezetes órát, hazafias, és népdalaival fűszerezvén a társalgás és étkezés folyamát, Pohárköszöntőket mondottak: Osiky Sándor Kosit th Lajosra, Klampaczky Alajos Csiky Sándorra, Kosa Miklós az egri dalkörre, majd ennek jelenlegi karmesterére Rudassy Jánosra, Maczki Emil Kapácsy Dezsőre, Kapácsy Dezső Klampaczky Alajosra és Kápolna községének elöljáróságára, majd az emlékkőnél szereplő derék ifjú szónokokra, Jetléry Mihály az emlékkő gondozását teljesítő dohány-bevált. felügyelőre stb. stb. Szőke Sándor. Különfélék. — József föherczeg ö fensége a magy. kir. honvédség fő- parancsnoka, f. é. junius hó 19-én Egerbe jő, s itt jan. hó 20-án a helybeli magy. kir. honvédcsapatok fölött szemlét tart. Honvédfőparancsnok ő fensége f. évi jan. hó 21-én távozik városunkból. — Régi magyar egyházi énekeket adott elé a Foglárintézet ének-kara a múlt vasárnapon az angolkisasszonyok templomában. S Már azt hittük, hogy századéves álmunk Beteljesül: hogy szabadok Rezünk; Nem vágyódtunk mi másnak birtokára, Örökségünket kívántuk csupán, S ha nem juthattunk szép szerével hozzá, Megvívtuk azt a nag haláltusán! Ki hitte volna, hogy Arad mezőjén Tizenhárom vezér vérezni fog? Hogy száműzés halál várjon azokra, Kiknek szive hazájukért dobog?! A szívnek fáj ha visszagondol rája, S a megtöl t szemben fájó köny remeg. . . Kiknél dicsőbbek nem voltak hazánkban, így haltak ők, az isten-emberek! Dicső apák! fölszentelt sírotokhoz Zarándokol egy nemzet lelke ma, S imádkozik, hogy szenvedő hazánkra Adjon áldást a mindenség Ura! Meghaltatok, hogy szabadok lehessünk, Hogy boldog hazát hagyjatok nekünk, Áldás lebegjen drága hantotoknál Oh áldd meg őket, áldd meg Istenünk! Szapáry József. A czél az, hogy egyrészről a május királynéja méltóbban tisztel - tessék ; másrészről, hogy azok a régi gyönyörű dallamú és magyar zamatú énekeink, melyek feledésbe merültek, megismertessenek és igy terjedjenek, s kiszorítsák azokat az ugrós német énekeket, melyek újabban nagyon kezdenek tért foglalni. A jövő vasárnap, máj. 31-én a 8 órai szentmise alatt, ugyanazon énekkar, elő fogja adni: „Az üdvösséges Jézus és Mária köszöntése“ (Náray „Lyra coelestis“ 1695.); „Oh dicsőült szép kincs“ (Kisdi Benedek „Cantus catholici.“ 1652.); „Angyaloknak nagyságos asszonya“ (Kisdi: „Cantus cath.“ 1551.) Ezeket a régi magyar énekeket, mind a derék Bogisich prépost megfejtése szerint énekli a kar. Továbbá énekelni fogja még: Mozart világhírű „Ave ve- rum“-ját, és Beleznay Antal nagyváradi orgonás és törekvő s szép készültségi! fiatal egyházi zeneszerzőnk „Üdvözlégy Mária“ szoprán-szólóját, hegedű és harmonium-kisérettel. Fölhívjuk rá a régi magyar egyh. zene iránt érdeklődők figyelmét. — Reményi EdejÁvilághírű hegedűművész hazánkfiának II. hangversenye, melyet ez úttal, felerészben a hevesmegyei egyesült jótékony nőegylet javára, rendezett, a múlt szombaton, f. hó 23-án, a nyári szinkörben folyt le, nagy számú s igen díszes hallgató közönség jelenlétében, mely nagy művész hazánkfiát a legmelegebb rokonszenv kitüntetéseivel fogadta. — Reményi. Ede pénteken, f. hó 22-én, az esti gyorsvonattal érkezett meg Budapestről, s a ft. cistercziek vendégszerető házánál szállt meg. Köztudomású már. hogy Reményi Ede leánykáját, Adriennét, az utóbbi napokban Parisban nagy veszély fenyegette. Egy rajongó párisi ifjú, annak hallatára, hogy Reményi kisasszony hosszabb időre, talán végleg elhagyja a franezía fővárost, s ő a bájos Adriennét talán soha se fogja többé látni, művész hazánkfia párisi lakására rohant, s állítólag elébb Adrienne kisasszonyra lőtt, utóbb magát sebzette meg életveszélyesen. Más verzió szerint az elkeseredett ifjú nem használta revolverét Reményi-kisasszony ellen, csupán maga ellen fordította gyilkos fegyverét. Szóval: művész barátunk családja fölött a gondviselés őrködött, s habár a baleset miatt pár napot késve, de még is szerencsésen érkeztek meg Budapestre. Reményi Ede élénk, derült kedélye szembetűnő módon mutatta határtalan örömét a fölött, hogy kedvelt leánykája s családja szerencsésen megmenekült a végzetessé válhatott katastrófától. Ez atyai öröme meglátszott a hangverseny alkalmával, eleven, üde. s ezúttal fölöttéb gondos játékán is, midőn nyirettyűje alatt a hurok finom, olvadékony hangja a lágy kantilénákban, a biztonság energikus fensége a maestozókban, a pajzán játsziasság a scerzókban, s a tehnika hatalma és ereje a prestók s fortisssimókban annyi öntudattal s érzéssel szólalt meg, minőt csak azoknál tapasztalunk, kik müvészetök legmagasabb fokához közelítenek. Legjobban meghódította a sziveket a Bihariféle hős-magyar remek interpretácziójával, különösen pedig magyar népdal-átirataival, melyekben Reményi fölülmúl hatatlan mester. Mindezeket, de különösen a „Repülj fecském“ hires átiratát, fülemile-csicsergésével, a hálás közönség részéről frenetikus tapsok Ahmed Wefik, egy modern török. A csak nem rég elhunyt Ahmed Wefik basáról, az úgynevezett, „ifjú törökök“ egykori vezéréről, igen sok érdekes és mulatságos történetet jegyeztek föl. Ahmed Wefik, mint brussai helytartó, feszélytelen erélyességével sok reformot létesített, mi másnak egyátalán lehetetlen lett volna. Ha uj utczákat akart létesíteni, az utczatervbe eső házak tulajdonosainak huszonnégy órai időt engedett házaik lerombolására, s ha e határidő eltelte után se teljesítették parancsait, maga romboltatta le az útba eső házakat. Egy török szent sírja épen egyik, a kormányzó által tervbe vett országút közepén állott, Ahmed Wefik el akarta távolítani az akadályt anélkül azonban, hogy erről a mahomedán papságot eleve értesítse. Egy éjjel tehát szép csöndesen elhor- datta a síremléket s egy más helyütt állíttatta fel azt az országút mellett. Másnap reggel egybehivatta a molláhkat és derviseket, kivezette őket a török szent újonnan fölállított síremlékéhez, s azzal a kedélyes, szivszerint való mosolygással, mely sajátja volt, s melynek senki sem állhatott ellent, tanukul hívta fel őket annak bizonyságára, mily csadatévő erővel bir vala az ott nyugovó nagy szent, aki önként, saját jó szántából helyezte át síremlékét egy más helyre, nehogy a közlekedésnek útjában legyen. A szultán ministerei felől nem sokat tartott, s a velők való érintkezéséről sok érdekes apró történet forog közszájon. —■ Egy *
