Eger - hetilap, 1891
1891-03-31 / 13. szám
103 nésitésre mint a német lírai költemények. S kifejti, hogy e sajátság nem a zenei elemek (zengzetes szűk, az eufónia, az érzelmek hullámzását festő alakzatok, tiszta ritmus, csengő rímek és asszonanciák) hiányából származott hátránya a magyar lírának, hanem a nemzeti szellem-, a faji vérmérséklet-, a forró érzésnek a formában is karakténzáló megnyilatkozása. Forró vérű keleti fajunk költőinél a heves, lobbanékony és mégis huzamos érzés gyakran eleven, festői, szemléletes képhalmazba alakul át, s ezért ők érzelgés helyett mindig festenek hasonlatokban, kiil- világi dolgokról vett képekben tolmácsolják érzésöket s igy sok az epikai rész, az elbeszélni való. — Másfelől, ezek folyomá- nyaképen a magyar lírának egy, a fentebbi sajátsággal rokon tartalmú és közös forrású, egészen sajátos jellegére hívja fel a figyelmet. U. i. költőinknél a huzamos, heves érzésből alakult gondolatok, képek auuyira folytonosak, egész eseményekké szélesedők, hogy a lira sokszor átmegy az elbeszélés terére. Máskor meg epikai anyagot választanak teljesen komoly elbeszélői szándékkal, de lépten-nyomon éreztetik, hogy azt alanyiságuk, lelki hangulataik tolmácsolására használják. Különös előszeretettel hajolnak az u. n. lírai regények, „bokor-dalok“ felé, melyekben egy-egy szivéleti történetet beszélnek el saját lelki életökböl. E jellemzés alaposságának, okszerűségének igazolására az irodalomtörténet kiválóbb alakjait szólítja elő. Elkezdve a XVl-ik századbeli Balassinál, egészen korunkig minden egymásután jövő emberöltőnek legkimagaslóbb lírikusával megbizonyitja tételének igazságát. Dr. Maczki a magyar lira e jellemvonását s közben a lantos költemények költői és nyelvészeti becsét, a költő lelki működését, majd jelesebb lírikusaink jellemzését annyi önálló eredetiséggel, oly mélyreható elmével s mégis művészi felhevüiéssel, annyi magyar szellemmel s a hazaiért való lelkesüléssel rajzolá, hogy az a zajos taps, melylyel a közönség fogadta, s mely a felolvasás után még fokozottabb mértékben felhangzott, valóban igazságos, őszinte kritikája volt a szépszámú müveit közönségnek. Nehéz feladatát, hogy — tételét tekintve — munkájának tudományos értéke is meglegyen és populáris tulajdonságai se hiányozzanak, igen szépen oldotta meg. Amazt biztositák neki alapos, és egészen sajátos pszikologiai és esztétikai fejtegetései, emezt pedig gazdagon díszített s a száraz, pedáns bonczolgatástól mesz- sze térő nyelvezete, szép hasonlatai, metaforái és szófestései. Szóval a filozófiai, esztétikai és költői elemeket: a tudományt és költészetet olyképen tudta összeegyeztetni és érvényre emelni a művész lelki megrázkodása, lelkesülése, szenvedélye nélkül ? S mi más a lantos költemény, mint az érzés rengő tengerének egy- egy hullámcsapása, mely a dagály közeledtekor mind merészebb szökkenésekkel nyaldossa a parti gyep virágait, sodorja a porond aranyos fövényeit, zugó morajjal habzik a sziklák lábain, s szivár- ványos gyöngyözettel törtet ég felé. Minden mesterműben, tehát a költeményben is elengedhetetlen a hangulat ; nos, és a hangulat legegyenesebb kifejezője a lantos költemény. Azért áll legközelebb a lira a zenéhez is, mert a művészetek közöl a zene az, .mely a szó szoros értelmében a hangulatok művészete. S minthogy a jó lantos mű merő hangulat, azért van tele az ily költemény nyelvezete is merő zeneiséggel: dallammal, ritmussal, olva- dékonysággal, bájjal, öszhangzattal, formatökélylyel, kerekdedség- gel, aczélos rugalmassággal, lágyság- s erővel, találó hűséggel, hangfestéssel s andalító mámorral. A dal a szív nyelve, s a nyelv az elragadtatások sugalmainak ábrázolata s lenyomódása a hang- képekben ; azért a nyelvek s irodalmak legmesteribb művelői mindenkor a lantos költők valának. Am hasonlítsuk össze irodalmunk fejlődésében is az egykorú lantos és elbeszélő költőket, s látni fogjuk, mint gagyog Balassi mellett llosvai s Tinódi, Gyöngyösi mellett Zrínyi, Pálóczi H. A. mellett Gvadányi, sőt Csokonai s Kisfaludy Sándor mellett maga Kazinczy is! . . . Atalán elmondható, hogy a lantos költők nyelvezete egy-egy epochával is megelőzte a más nembeli költők nyelvezetét, a prózát meg olykor egy századdal is; nyelvünk fejlődéstörténete csaknem többet köszönhet egy-egy jelesebb lírikusnak, mint akár egy tuczat nyerészkedőnek; és Vörösmarty már rég megteremtette a költői dikciót, midőn elbeszélő prózáuk még mindig küzködött, gyámoltalankodott, szóval sehogyse volt; s mig Ányost lehetetlen élvezet nélkül olvasnunk ma is, sőt a 300 év előtti Balassi elévülhetetlen nagyság: addig a sokkal későbbi Degrének, kit pedig a szépprózai elbeszélés terén méltán magasztal irodalomtörténetünk könnyed francziás modoráért, — ezen Degrének első kori novelláit tán még tanulóink cnképző köre is visszavetné, ha ma nyújtaná be valaki. munkájában, hogy a hallgatók gyönyörködve meritek az erőteljes, érczes hangon, minden szóig érthetően előadott felolvasásból az ismeretek tanulságát. Mindkét est gazdag volt tehát hasznosan és nemesen szórakoztató szellemi gyönyörökben ; mindkét estén szóratott néhány telemarékkal abból a szellemi kincsből, mely a fógymnázium ősi falai közt létezik. Mindezek után nem hagyhatjuk kifejezetlenül amaz óhajtást, mely bizonyára a nagy közönségé is, hogy az intézet nagyérdemű tagjait mennél hamarabb és gyakrabban láthassuk a felolvasó asztalnál, körülkoszorúzván szellemi mnnkájokat a klasszikus-zene kedélynemesitő hangjai. Kelemen Lajos. Észrevételek az építendő föispáni lakás felett. Egy évvel ez előtt, midőn a föispáni lakáskérdés először felvettetett, legíökép két ok volt domináló; az egyik, hogy a főispán állandóan a megye székhelyén lakjék, másik, hogy az állampénztárból húzott 600 frt lakpénz, s a megye költségvetésében, föispáni hivatalos helyiség czimeu felvett évi 500 frt, ösz- szesen 1100 frt törlesztéssel egy 20 ezer frtos kölcsön vétessék fel, mely 20 év alatt töke s kamataival együtt törlesztve lesz. Köztudomású, hogy e czélból a külvárosban lévő „Szász“- féle ház, a főispán által már kiszemelve, majdnem megvétetett, midőn a januáriusi megye-közgyűlés elé, az állandó választmány oly javaslatot tett, hogy a czélnak inkább megfelelő telekre 25 ezer frt szavaztassék meg, s ezt a megyei törzsvagyon kölcsönözze. A közgyűlés, főleg azon indokból, hogy a megye székhelye az építkezés által szépüljön, s a belvárosban lehessen telket szerezni — minden elöleges számfejtés nélkül 30,000 irtot szavazott meg, s telekszerzés, esetleg építkezés czéljából egy 10 tagú küldöttséget nevezett ki, a közgyűlésnek teendő „jelentés-tétel“ mellett. Egyidejűleg az alispán megbizatott, a törzs- vagyonból a 30,000 frtot felvenni. A miniszter e határozatot „elvileg“ helybenhagyta, miből következik, hogy a végleges jóváhagyás még kikérendő. A küldöttség, a főispán kezdeményezése folytán, a barátok kolostora mögött elterülő szemináriumi mosóházhoz tartozó l1/* holdnyi kertet vette meg 4000 írtért, s az erre vonatkozó szerződést. megkötve, jóváhagyás végett a minisztériumhoz a főispán felterjesztette. És miért illeti meg a lantos költőket e dicséret ? Mi oka annak, hogy ők a legjobb nyelvkezelők ? Mert a nyelvtények is ugyanazon inspiráció szülöttei, mint a lantos müvek; mert a szó a lelki tartalom teste, tehát a szó ép úgy. mint a lantos mű, a lelki állapot megtestesülése. Az érzés, a hangulat, ez izzó tégely azon ős tűzerő, mely Herakleitosz szerint, a mindenséget alakitá; ez járja át hevével a költő egész lelki valóját is, s ez ihletés alatt születik úgy a lelki eszmény, mint annak megtestesülése is a nyelvben. E lelki hév egyaránt föltámadhat minden emberben; de a művész, a költő és nem költő között ép az a különbség, hogy mig ez utóbbi nem tudja lelki tartalmát kifejezni, addig a költő, a művész, képes erre, és pedig annál inkább, minél nagyobb a költői erő; s minél képesebb, annál nagyobb költő. Azért, a művészetet sok esztétikus a kifejezés, az előadás képességének is monda, és joggal, és helyesen. Már ha ez igy van, akkor ez ujjmutatás szerint pillantsunk bele a költő lelki műhelyébe. A költőt elfogván az érzés, ezt magát szavakkal kifejezni nem tudja, mert a szó az értelem kifejezője, a dolgok megnevezése, kel! tehát, hogy az érzés átalakuljon gondolattá, képpé, és csak ekkor fejezhető ki. illetőleg tolmácsolható, oly nyelven t. i. melynek értelme hasonló hangulatokat, érzéseket támaszt másokban is. Minél inkább oly szervezetű tehát a költői lélek, hogy benne az érzések könnyen alakulnak át gondolatokká, annál szemléletesebben képes tolmácsolni hangulatait is. És minél állandóbban uralkodik a költői hév, az érzés a lélekben, annál gazdagabb, változatosabb, elevenebb s szélesebb lefolyású a fantázia munkája is a képek termelésében. A kiről azt mondjuk, hogy tüzes a fantáziája, azzal azt mondtuk, hogy forró és huzamos érzésvilága eleven, gazdag s áradozó képzetsort sugalmazott lelkében. A forró vérü keleti és déli népek költése azért oly gazdag az eleven és áradozó képhalmazban, mert bennük az érzés sokkal hevesebb s lobbanékonyabb, mint a nyugati s éjszaki népfajokban. Mig az utóbbiak inkább álmodozók, érzelgők, bennük t. i. az érzés erős kitörés helyett csak sinylik hosszasan, mint a szén*
