Eger - hetilap, 1890

1890-04-01 / 13. szám

tanitóképzüiutézeti tanárokat, hogy a leghelyesebbeknek ismert elvek alapján szerkeszszenek egy ily reál-olvasókönyvet. Amint e derék munka megjelent s az elmélet és gyakorlat kritikáját egyaránt kiállotta, a katolikus egyházhatóságok nagyobb részben ajánló véleményezéssel elfogadták azt tankönyvül. Érsekünk ő nagyméltósága is engedélyezte egy körrendeletében egyházmegyéje iskolái részére. Majd az egri egyházmegyei tanfelügyelőség által két év előtt kiadott részletes tantervben is e reál-olvasókönyvet, s az abban követett rendszert vették alapúi. Az egri érs. tanítóképző-intézetben pedig, mint a legtöbb helyen, a gyakorlati tanítás vezetésénél néhány év óta szintén e könyvet használják az osztatlan népiskola tananyagának feldolgozására a gyakorló-iskola tanítói, valamint a paedagogia tanára is; s az intézet növendékei kiválóan annak a kezelésére képeztetnek.

Az Egri-főegyházmegyei tanítótestület is egyesületi működésében oda törekszik, liogy e tanítási mód mennél hamarabb elterjedjen. Központi bizottsága: a tan.-képzőintézet tanári kara s Égerváros rom. kát. tanítótestülete a kötelező- és pályatételekben leginkább e tágygyal foglalkoztatja az egyesület tagjait, igyekszik megnyerni a régi rendszer híveit; egyszóval hatáskörében mindent elkövet, hogy egyengesse az utat eme jeles tankönyvnek és az abban érvényre emelt rendszernek.

Nagyon természetesnek találhatjuk tehát, hogy a Mócsy- Petrovácz-Schulcz-féle „Olvasó és Tankönyv,“ kissé borsos ára mellett is, rövid idő alatt is meglehetősen elterjedt egyházmegyénkben, kivált Hevesmegyében, hol Halász Ferencz kir. tanfelügyelő úr az egyházhatósági approbáció után közigazgatási utón elrendelte, hogy a községek saját pénztárukból szerezzék azt be az iskolás gyermekeknek.

Mindezeket, mint konkrét tényeket azért hoztam fel, hogy az említett tanítási módnak a réginél sokkal jobb és helyesebb voltát már igy feltüntessem. De nézzük annak mibenlétét is legalább röviden, hogy igy teljesen igazolva láttassuk óhajunk alaposságát.

Hogy a reáliáknak a népiskolában is megvan a maguk fontossága, az minden kétségen kívül áll. Ezek nélkül a tanulók ismeretei egyoldalúak, hiányosak volnának; látókörük szűk, ítéletük és gondolkozásuk hibás maradna; az egyház és állam törekvéseit soha sem tudnák megérteni; a haza fogalma hiányoznék elméjükből s annak szeretete keblükből; semmiféle közügy iránt, ahol saját érdekeiket közvetlenül előmozdítva nem látják, rokonszenvvel nem viseltetnének s azt jóakaratúlag és szívesen nem támogatnák; a művelődés egyik fontos tényezőjének: a helyes irányú olvasmányoknak, népies újságoknak tartalmát, ismeretterjesztő részét megérteni nem volnának képesek. Minden

kalapja. Az igazság ellen vétenénk, ha Német- és Francziaor- szág közt oly választófalat képzelnénk, aminőt a természet nem adott, de ha volna is, — csekélynek bizonyulna a divat tovább terjedése megakadályozásában. Francziaország politikai határa elég jó szülőnek vált be, hogy a szomszéd államból beszivárgó divatot — a kalapról van szó — a néniéinél finomabb franczia ízléshez alakítsa. Ennek folytán 1640 körül, még a háború tartama alatt elveszti a kalap eddigi bizarr alakját: gömbje és karimája szerényen összébb húzódnak és megkeményednek. Felgyűlt karimája megmarad, csakhogy először két oldalon, később három oldalon nyer felhajtást, s az igy előállott három szögletü kalapoknál az eddig hosszan lecsüngő toll helyét, a díszes tollszegély- zet váltotta fel. Ez, tisztelt hölgyeim! és uraim! XIV. Lajosnak és korának háromszögletű, tollal szegélyezett kemény kalapja, mely minden egyéni tetszés szerinti átalakításnak ellenállt, — megfelelőleg azon kor absolutistikus szellemének.

Azonban akadtak újabb befolyások, melyek nemsokára más változásokat idéztek elő a háromszögletű furcsaságon. XIV. Lajos kora az óriási vendéghajnak, a parókának volt a korszaka, igazi jellemzője ezen silány időnek, mely a czifrát, az áradozót, a dagá- lyost szerette s az arczot a hajfürtök özönébe foglalta, — épen úgy, mint a gondolatot erőszakos frázisokba, a művészi ideális- must czikornyás ékességekbe. A paróka maga is föveg volt, még pedig elég nehéz és meleg, úgy annyira, hogy egy más föveg fölöslegessé vált, s igy a kalap, mely a csinosan rendbeszedett hajfürtöket csak összekuszálhatta volna, kézijátékszerré változott, alakra oly kicsinynyé, hogy a fejre többé nem lehetett feltenni. Rendeltetése többé nem az volt, hogy a fejet védje és takarja, hanem, hogy a kéz szertartásos mozgásait és fordulatait kisérje. Amint azonban, állandóan a kézben viselni, némileg terhessé vált, a XVIII. század folyamán, kötszög]etfivé csapták össze, hogy a

egyes tárgynak, a történelemnek éppen úgy, mint a földrajznak, vagy a természetrajznak és természettannak itt is megvan a maga fontos és sajátos czélja, de egyszersmind a népiskola természetéhez képest a maga quantum a és „mikéntje“ is. Hogy e „czél“, „miként“ és mennyi“ itt nem lehet, rendszeres ismeretek közlése, az nagyon világos.

Régente talán mind a czél, mind a mód és eszköz félreismerésével körülbelül a középiskolai tananyagnak és módszernek összezsugoritott torz képét nyújtották, vagyis silány módszerrel száraz, élettelen anyagot adtak a reáliákból a népiskolában. A történelem nevek és évszámok halmaza, s szárazán felemlített események időrendi táblázata volt. A földrajznál a legnagyobb szerep szintén a neveknek jutott; tauitását elkezdték a csillagos éggel s a földgolyóval, s mielőtt a szemléleti ismeretek alapján egyetlen földrajzi fogalom (álló-, folyóvíz, sziget, hegy, stb.) létezett volna elméjében; mielőtt leghalványabb képzete lett volna — nem az országról vagy megyéről, de csak a környékről is, elkezdte tanulni, hogy a föld égi-test és gömbölyű, ezek és ezek a tengerek és világrészek vannak rajta, majd rátért Európára is, s mikor már az egész világot ismerte (?) szárazon és vizen egyaránt, akkor aztán befejezésül rákerült a a sor „szükebbkörü“ édes hazánkra is, s ha talán valamely szerencsésebb községben lakott, akkor azt is megtanulta földrajzából, hogy az ő szülőföldje tulajdonképen dinnyetermelésről hires ott, ahol ez a könyvecske megfordul. — A természetrajznál ily fölösleges és meddő definálásokból indultak ki: mi a termény ? — mi a természetrajz? stb., s tanultak osztályokat, rendeket és mennél több egyedet, a legtöbbet puszi án felemlítve. — A természetlant, lehet mondani egészen elmellőzték.

Az 1868. népiskolai törvényekkel megalkotott — s mégin- kább a 77-iki miniszteri — úgyszintén a püspöki tanterv már jobbára helyes általános irányt jelöl ki, s igy ezen mizerábilis iskolai állapotokat — legalább látszólag — megszünteti. A történelemből nevek, évszámok, az uralkodók származásrendje és egymásutánja, s szárazán felemlített események helyett érdekes kis korrajzokat s egyszerű, de helyes jellem- és életrajzokat kivan adni, hogy „mig a történelemben kimagasló alakok és nagy jellemek képe kidomborodjék, addig a tanuló ama kor viszonyaiba is bepillanthasson és tudnivágyása felébresztessék.“ — A földrajz tanítását az iskolának, majd a községnek közvetlen szemléltetés alapján elkészített helyrajzából kiindúlva, a környék rajzolta- tásával kiszélesítve, a járás és megye fogalmát kifejtve, a földrajzi fogalmakat lehetőleg szemléltetés utján a gyermek elméjében világossá téve, a térképen utaztatási modorban kívánja eszközöltetni. Csak midőn már a földrajzi fogalmakkal s a térképolvasáshónalj alatt annál kényelmesebben viselhessék, — a hová a kalap eredetileg aligha volt szánva. Ezen alakban szolgálta az előkelő müveit társaságot körülbelül a franczia forradalom korszakáig; a salonon kívül legföljebb a katonaságnál tűrték meg s nézték el, hogy minden játék szerűsége mellett egyenjogúsitotta magát.

Épen száz évvel ez előtt, egészen nem várt oldalról ellenfele akadt, mely a franczia forradalom segítségével, véget vetett eddigi uralmának. A 30 éves háború könnyelműséget és féktelenséget egyaránt jelző, nagy tunya kalapja Angolországban is otthon érezte magát; a belzavarok, a háborúk, melyek I. Károlyt vérpadra juttatták — forradalmi korszakot jeleztek. A király- párti főnemesség sokkal fesztelenebbül viselte azt, mint a német- országi harczok szerencse-lovagjai; de már az angol királyi udvar politikájának ellenfelei, az independensek, a köztársaságiak: —a puritánok, megtartották ugyan a kalap alakját, hanem egyszerűen, toll nélkül s egyenes karimával használták. Ezen alakjában vitték a puritánok és a quükkerek Északamerikába át, ahol az. e vallási és politikai felekezetbelieknél, a gömbnek függélyes irányban való megnyúlásával, lassan megkeményedett s a mai cylinder alakját öltötte magára; ugyanakkor Angolországban, a királyság visszaállítása után II. Károly alatt, ki XIV. Lajosnak és politikájának uszályhordozója volt, — a háromszögletű és a kétszögletü kalap lett az uralkodó. Ugyanazon polit ikai életnek a symbol urna itt is, mint Francziaországban. A puritánok, a quükkerek kalapja eddig semmi figyelemben sem részesült; az északamerikai szabadságharc/ alkalmával azonban csakhamar divatba jött. A rokon- szenv, melylyel az Egyesült államok háborúja Európa mindinkább szaporodó szabadelvű köreiben találkozott, átment az amerikai kalapra is, s igy lett, a mai cylinder, — mert ezzé nőtte ki magát a quükker kalap — a politikai, irodalmi és társadalmi téren a szabadelvű eszmék symboluma.