Eger - hetilap, 1890
1890-03-25 / 12. szám
zelebb tartott közgyűlésen szólalt fel utólszor e tárgyban, midőn Szabolcsmegyének, a közigazgatás államosítása elleni feliratát pártoló fölterjesztéssel támogatta az országgyűlés képviselő háza előtt. Tette ezt, mert nem feledé, hogy a megye, az igazi törvényhatóság, ezen legsajátabb magyar alkotás, nemcsak közigazgatási szervezet, nemcsak autonom testület, hanem magán-állami czélok koustituált intézménye, melynek az administration és ön- kormányzaton kívül még más fontosabb hivatása is van; mert érezte, hogy a közigazgatás bármily tökéletesítésével, mit mindnyájan akarunk, a nagy és nehéz kérdés, melynek csak része a közigazgatás, meg nem oldatik; mert nem találta elfogadhatónak, hogy az államosítás a dolgok természetes fejleménye, s előhala- dási stádiumot jelez; mert tisztán állott előtte, hogy a modernis- rnussal űzött hajsza lármájában kevés őszinte hangja van a polgárosodásnak, melyre hivatkoznak, de melynek igazi érdekei nem lehetnek ellentétben a szabadság érdekeivel; mert meggyőződése, hogy a jogi és nemzeti állam erős vára, melynek eszméjén mindnyájan lelkesedve csüggünk, ez intézmény f'eutartása mellett is, sőt igy még biztosabban kiépíthető. És ha kénytelen volt is elismerni, hogy az új áramlatnak most kedvez az idő, s ha kénytelen volt is megengedni, hogy ez idő szerint csakugyan lehetséges, sőt valószínű annak sikere; de ezen körülményben csak annál súlyosabb aggodalomra talált okot, mert előre látta, mert attól tart, hogy a megingatott régi alapon emelendő új épület, mesterei minden ügyessége mellett, nem lesz, nem lehet oly biztos és lakályos, hogy még azok is, kik ma az építési tervet úgy bámúlják, lassankint elhidegedve, s idegenkedéssel ne forduljanak el tőle; s ekkor a dolgok erejénél fogva, önmagától bekövetkezik az, mit most senki sem látszik akarni, az annyira perkorreskált centralisatio. Ezért szólalt fel megyénk az államosítás ellen. S e felfogást, s ez aggodalmat szó — nem, csak — ha lehetséges — az ellenkező való czáfolhatja s szüntetheti meg. Ily kétségek, ily aggodalmak közt annál jobban esik lelkűnknek az a bizonyosság, mit újra hangsúlyozok, hogy legalább addig, mig a törvényhatóságok sorsa eldűl, mi itt hivatásunknak, különösen a közigazgatásnak, melynek jósága és tisztasága mindig szivünkön feküdt, most már Méltóságod kormányzata alatt békén és nyugodtan élhetünk, sőt magasbb színvonalra emelhetjük azt. Igen is, Méltóságod azon ambitiója, hogy a vezetése alatti megye közigazgatása tökéletes legyen, örömmel és bizalommal tölt el bennünket. S nem becsülhetjük meg jobban e nemes auibi- tiót, mint azzal, hogy megvalósításához, ime, felajánljuk nemcsak a tisztikar szolgálatát, hanem az egész bizottság, az egész megye közreműködését.“ neje. a most is élő Eugenia császárnő. uj életrekeltője volt már a XVIII. században megunt aczéllal. náddal garnirozott ruháknak. Ha közelebbi figyelemre méltatjuk ez adatokat, úgy könnyen nyomára akadunk annak, hogy az illetők nem első kezdeményezői, csak felújítói voltak egy régibb viseletnek. Müveltségtörténeti tanulmányaink folyamán pedig az is kiderül, hogy az ilyenek az általános fejlődésnek csak kiegészítő musaik darabjai, melyek legtöbb esetben nagy hullámokat, soha sem vernek, megteszik kisebb vagy nagyobb körutjokát s azután a lomtárba kerülnek. Síkkal fontosabb azonban az a tapasztalat, mire tanulmányaink közepette bukkanunk, hogy az öltözködésben s ruházkodásban történő nevezetesebb változások sohasem egyes személyek szeszélyére vagy ötleteire vihetők vissza, hanem a legszorosabb összeköttetésben vannak azok, — idejök, koruk jellemével, annyira, hogy biztos párhuzamba hozhatók ugyanazon kor művészetével, irodalmával s erkölcseivel. Hogy állításom sokkal szilárdabb alappal bir, mint első pillanatra látszik, ez — a ruházat majdnem minden darabjáról kimutatható egy kis történeti visszapillantással. Szolgáljon mintául egynek pl. a kalapnak vázlatos története. Tisztelt hallgatóim sorában talán lesz olyan, aki visszaemlékezve az 1871-iki bécsi világkiállításra, emlékezni fog a férfi- kalapoknak, a két utolsó században használt példányaiból eszközölt kiállításra. Igaz. hogy furcsa alakok voltak köztük, egyiket a másikkal összehasonlítva, oly tarkabarkák voltak, hogy nem tudta az ember, vájjon azok disztelenségén csudálkozzék-e jobban, vagy azon fejek hóbortosságán, melyek azokat időnként viselték. S mégis a legszorosabb pragmatikai összefüggés mutatható ki köztük és koruk közt. Kezdjük a 30 éves háború korával, a XVII. század első A szintén közlelkesedéssel kisért beszéd után, Isaak István megyebizottsági tag azon indítványa, hogy úgy főispán ő mlga beköszöntő, valamint a megyei főjegyző üdvözlő beszéde kinyo- matván, a megyebizottsági tagoknak megküldessenek, elfogadtatván, — s a jelen közgyűlés nyomban megszerkesztett jegyzőkönyve hitelesíttetvén, főispán ő mlga a közgyűlést bezárta. Közgyűlés után a testületek: nevezetesen az egri mélt. fókáptalan, a kir. törvényszék, a megyei tisztikar, az egri cist. r. főgymnasium küldöttsége, az egri tanitó-testület, a városi tanács s a délután folyamán a többi hivatalok, egyletek s intézetek tisztelegtek, főnökeikkel élőkön, főispán ő mlgánál. A föispáni fogadtatás és beigtatás e rövid vonásokban ecsetelt diszes ünnepségét déli 1 órakor, a törzskasziuó nagy termében, főispán ő mlga tiszteletére rendezett, mintegy 250 terítékű diszlakoma zárta be, melyen a főispán kíséretében érkezett vendégeken s a megye bizottsági tagjain kívül, a városi polgárság köréből is nagy számmal vettek részt. A diszebédeu kifejlett vidám, lelkes hangulatot Balogh zenekarának kedvelt magyar dalai is hatalmasan fokozták. Csakhamar megindult a hivatalos és nem hivatalos, — szebb- nél-szebb — toasztok hosszú sora. Az első pohárköszöntőt dr. Kállay Zoltán, Hevesmegye főispánja ő mlga mondotta király ő felségére, melyet a veudégkö- zönség állva hallgatott végig. Utána Zalár József, megyei főjegyző köszöntötte fel a főispánt a megye közönsége nevében. Majd felállott Szmrecsá- nyi Pál egri apát-kanonok ő nsga, s klasszikus szabású beszédben üdvözölte a föispáni beigtatásra megjelent magas vendégeket. — Azután Gtrónay Sándor, Eger város helyettes polgármestere üdvözölte, szépen átgondolt, egyszerű, keresetlen, de a szív őszinte hevével elmondott beszédben főispán ö migát, mint Eger város legifjabb polgárát, mit főispán ö mlga, nyomban, hasonló szives é< meleg szavakban köszönt meg, mint Heves megye s Eger város uj polgára. Utána Kállay Andor. Szabolcs- megye főispánja köszönte meg. igen szép, lelkes és hatásos szavakban, vendégtársai nevében is. üdvözöltetésöket, amaz óhajtásának adva kifejezést, hogy a szomszéd megyék közt eddig fönnállóit jó baráti viszony s kapcsolat, jövőben még szorosabbra fűződjék. — Pohár köszöntőket mondottak még: Komjáthy Béla országgyűlési képviselő dr. Samassa József egri érsekre, gr. Fesz tét ich Pál, egy huszár-gavallér speechet a heves- megyei hölgyekre. Lipcsey Tamás, tiszajárási fszb. stb. mások. A diszebéd. hivatalos alakjában, d. u. 3 órakor ért véget, mely után a vendégek, s a megyebizottsági tagok egy nagy része a délutáni vonattal távozott ünneplő városunk falai közöl. felével. Ekkor a nemezkalap volt. Isten tudja már mióta, az uralkodó, de most egészen uj és jellemző alakban jelenik meg. A nagyon is szertartásos spanyoloktól, kik a 30 éves háborút megelőző korszakban a divat terén vezetők voltak, a XVII. század keskeny karimáju. kemény, finom selyem kalapot örökölt. Durva harczias mozgalmak, nem annyira a szabadságra, mint szabadosságra való törekvések s a háború elvadult erkölcsei jellemzik az 1618 s 1648. közti időt ; az államférfin, az udvari ember, a polgár helyét teljesen a katona foglalta el s a katona a liadiszereucse hullámzó játéka szerint, majd mint vitéz levente, majd mint kalandor s közönséges szerencsevadász szerepel, jellemében épugy, mint külső magaviseletében. Ezzel kapcsolatban azutáu meglepő az imént, említett spanyol kalap furcsa átalakulása a hadseregnél, épugy mint a polgári életben. Az eddig uralkodó szokás ellenére, a kemény kalap — most puhává, miudenfélekép könnyen alakíthatóvá s épen ezért alaktalanná válik, a feltűnőt, a phautastikust keresve, egy ujjnyi széles karimáját másfél arasztnyival megtoldva, ereszetet csinált belőle, mely mellől a rőfnyi hosszaságban lecsüngő szines toll. a hátaközepén játszadozott. S a kalapnak ily alakban kellett a társadalom különböző osztályait szolgálni, — persze mindegyiket a maga módja szerint. A kalandor pl. míg a szerencse kedvezett neki magasan homloka felett, inkább a hátán, mint a fején látszott viselni ; a polgár, ki a kuruez időben még fenn tudta magát tartani, — egyszerűen egyenesen vízszintesen viselte, ki azonban a dolgok folyásával nem volt megelégedve s elkeseredéssel nézett a jövő elé - az szemére húzta, hogy elfedje vele mogorva, zord arczát. így tett, e rakouczátlau korban, a kalap, ahány ember volt annyiféle szolgálatot s mindamellett megmaradt azon kor szellemének híven megfelelő symbolumáúl. (Folyt, köv)
