Eger - hetilap, 1890
1890-03-04 / 9. szám
9-ik szám. 29 -ik év-folyam 1890. Márczius 4-én. Előfizetési dij: Egész évre . 5 írt — kr Félévre . . 2 „ 50 r Negyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ Hirdetésekért minden 5 hasáboson péti sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy peiit- sorbelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza 30. sz. Szabóféle ház) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Az iszákosság és az uj regále-jog. Szeretem a népet, mert fia vagyok; szeretem és sajnálom, mert szegény és tudatlan; szegény és neveletlen, mert nem gondozzák úgy, mint kellene. Tudatlanságából, bűneiből és szenvedélyeiből egyesek és társulatok hasznot húznak s minden módot s eszközt fölhasználnak, hogy megakadályozzák megérését, mert jól tudják, hogy ha öntudatra ébredne a bárányszelidségü nép, egy pillanatra farkassá változnék, mely őket szétszaggatná. Készakarva hagyják vak sötétségben sinyleni, hogy ne lássa az isten napját, mely több helyen immár a felvilágosodottság ragyogó fényében tündöklik. Attól félnek talán, hogy e szegény s alapjában mint a gyermek jó indulatu nép megvakulna a hirtelen fénytől? Nem hiszem, inkább attól tartanak, hogy a felvilágosodottság s haladás napja alkalmas talajjá változtatná egész lényét az öngondolkozás s önbecsülés csiráinak kifejlődésére és tenyésztésére, mely okvetlen maga után vonná e jó mesterek elűzését. Pedig hiába mesterkednek, hiába hízelegnek a nép szenvedélyeinek, az ige, az eszme utat tör magának, melyet sem zsarnoki féltésből támadt vérengzés, sem a még ennél is veszedelmesebb ámító hízelgés nem leend képes elnyomni. Hiszen a sötét felhők sem boríthatják mindig az eget, s végtére is a meleg nap sugarai alatt, ha mindjárt többször eget s földet rázó menydörgés kíséretében is, de szétpárolognak s az egész világra mosolygó derült ég fog borulni. Már láthatni, mint törnek elő egyes vidéken a felvilágosodottság, humanizmus s kölcsönös szeretet sugarai; fényük messze-messze tengereket túlra is elterjed s nem tartja vissza sem a pólusok fagyasztó hidege, sem Afrika izzó hősége, sem a Himalaja, sem a világ oczeánia s hol megjelenik, bámulva nézik a népek e szokatlan fényt, szemük eleintén káprázik. de csakhamar megszokják azt úgy annyira, hogy nélküle többé nem létezhetnek. Mert a világot, haladásában fidtartani nem lehet, most annál kevésbbé, mint hajdan. A villany, magnetizmus s a gőz soha nem álmodott gyorsasággal hoz minden eszmét és eseményt éjszakról délre, keletről nyugatra a népek tudatára. Egyesek, társulatok, sőt egész népek indulnak útra egymást meglátogatni s a legutóbbi párizsi világkiállításon majdnem minden nép-faj képviselve volt. Saját szemünkkel látjuk ennek vagy annak az országnak haladását vagy elmaradását; megösmerjük intézményeit, szokásait, gondolkozásmódját, bűneit és erényeit s a magunkéival összehasonlítva, következtetést vonunk belőle. E gyors és könnyű érintkezésből magyarázható meg, hogy az afrikai néger rabszolga nyögése, és a szibériai ólombányákban kinzott áldozatok utolsó sóhaja majdnem ugyanazon pillanatban jut tudomásunkra s a halálizzadság még le nem száradt e szerencsétlenek sápadt, beesett arczárói, már is felindul a megbántott emberi méltóság haragja s tomboló viharként, rázza meg úgy a fehér czárnak, mint a fekete rabszolga-királynak trónját. Vigyázzanak ők, mert a szabadságért, s a humanizmusért haldoklók végső jaja az ég felé száll, aztán mindig nagyobb és nagyobb hullámokat ver maga körül, s minél távolabb terjed, annál erősebb lesz hangja, mig végre a földkerekséget bejárva minden érző szivet megrendít s forrongásba hoz. Mondom, vigyázzanak, mert a forrongásba hozott szivek mind meg annyi vulkánok, melyek ha kitörnek, tüzet és forró lávát okádnak s legelőször azokat semmisítik meg, kik fölöttük állanak; féket vesztett vad- paripák azok, melyek ha egyszer megrökönyödtek, szétszaggatják zaboláikat s ekkor jaj azoknak, kik a nyeregben ültek. Egy gyenge sugara a felkelő napnak Európa beborult egén is mutatkozik immár; hál’ istennek felébredünk mi is s kezdünk minden téren előrehaladni. De mig az ébredés hajnalpirja örömmel tölti be telkemet, addig e fénynél annál borzasztóbb világításban láthatók azon setét-komor felhők, melyek minden oldalról még társadalmi életünkre nehezednek. Ezek között egy sincs oly terhes, egy sincs oly vészes, mint az, mely a szesz párájából gomolyodott össze, s melynek biizbödt légkörében ezrek és ezrek szívják be a korai halál csiráját, ezrek és ezrek süllyednek testileg és lelkileg az erkölcstelenség piszkos sarába, honnan kihúzni e szerencsétleneket majdnem lehetetlen. Valóban sajátságos érzés fogott el az utóbbi időben, midőn az uj regálé-jogról olvastam, vagy szőkébb körben beszélni hallottam. A régi regálé-tulajdonosok sajnálták s megrövidítve érezték magukat, hogy oly olcsón csinálták meg az állammal a „Geschäftet“, mely állításuk szerint abból most kétszer-háromszor több hasznot, fog huzni. A régi bérlők, jobbadán zsidó polgártársaink, kik különben mértékletes s józan életmódjukról ösmeretesek, most mértéket nem ösmerő kapzsisággal hezitálták fel a bérlet árát, ők tudván legjobban, mily értékes egy jó korcsma. A városok, községek, uradalmak képviselői újságban és élő szóval vitatkoztak a kárról, mely okét az uj törvény által érte. Sokan hajba kaptak egymással, perlekedtek. czivakodtak, de tágítani egyik sem akart, mert mindegyik szerette volna a nagyobb hasznot huzni. Es húzta is mindakettő: a bérlő és a bérlet-tulajdonos, s huzza azt most is. csak egy veszített, mindig s most is vészit, s ez az egy a fogyasztó közönség, a nép. Ez a tudatlan, gyermek-gondolkozásu és szenvedélyű nép, mely ha öl ül: iszik, ha sir: iszik, mely ha dolgozik: iszik; ha pihen: még többet iszik, mely annyira iszik, hogy végtére is összezsugorodik agyveleje a szesztől, elméje elhomályosodik, családját elhanyagolja, s miután a nyomor és becstelenség örvényébe lökte, ő maga a szemét-dombon vagy a közkórházban vész el. Hogy miként gyakorolja az ilyen nép polgári jogát, azt mondanom sem kell, hiszen mindnyájan tudjuk; tudjuk s majdnem minden nap tapasztaljuk, mi szokott a műveletlen osztálynál ily esetben mérvadó lenni. Bizonyára nem az egyéni meggyőződés. hiszen erről azt sem tudja, mely fán terem, hanem igen is a szesz, s ki ebből neki többet ád, arra szavaz, s ki ezzel őt tovább bírja kitartani, arra hallgat, A népnek ezen szenvedélyét jól ismerik azok a derék férfiak, kik őket eszközül használják föl önző és homályos czéljaik kivitelére. Ilyenkor azután folyik a pálinka, mint a viz. szól a zene hajnalhasadtáig. a népfia torkig jóllakhatik a kábító alkoholból s szívhatja magába, mig csak a mérgezés tetőpontját el nem érte. Majd duzzadt-piros lesz arcza, szemei őrjöngő tűzben égnek, erejét fokozódottnak érzi s csak alkalmat keres magának azt megpróbálni. Az alkalom sem várat magára sokáig, mert a kolomposok chablonszerü frázisaikat sűrűn szórják a né]) közé, mely önuralmát már régen elveszité. most még csak egy közéjük ordított „előre!“ s az őrjöngő tömeg bottal, kővel, puskával, doronggal és vasvillával rohan, az ellen, kire éppen uszítják. A törvény és rend őreit leverik, az erkölcs, vagyon és az élet veszélyben forog s csak miután a katonák szuronya, a puska agya vagy éles tölténye vérét patakmódra megeresztő, ocsúdik fel sápadtan, vérbe-fagyva verve a boldogtalan nép. Ébredése még keserűbb lesz. a megbántott rend és törvény büntetést kíván, s minthogy a hős vezérek már akkor illantak el.
