Eger - hetilap, 1890

1890-02-11 / 6. szám

adásra leginkább hivatott szakközlöuyt a philloxera pusztította vidéken lévő iskolák néptanítóinak figyelmébe ajánlom. — A kultusz miniszter által ajánlott Borászati lapok“, mely az ország egyedüli ez irányú szaklapja, s munkatársai az összes hazai szakértők, kiválóan és részletesen tárgyalja a philloxera kérdést. Most a tavasz közeledtével, a szőlők újratelepítéséről közöl eredeti gyakorlati tapasztalatokon nyugvó czikksorozatokat. A lap mely minden szombaton l'/s Ívnyi tartalomban, jelenik meg évi előfizetési ára 5 frt, néptanítók 4 írtai fizethernek elő. — Előfizetéseket elfogad és mutatvány számot szívesen küld a kiadó hivatal. Budapest (Köztelek).

— Az utczai köszöntés reformja. A müveit, népek- és nemzeteknél a férfiak, tudvalevőleg, nemzetközi bevett szokás szerint az utczán kalap-emeléssel üdvözlik ismerőseiket, s hasonlóval viszonozzák a köszöntést. E régi szokás ellen most nagy forradalom készül Európában. A mozgalom közelebbről Gráczban indult meg, mely köztudomás szerint a nyugalmazott osztrák tisztek Eldorádója, s miután az „öreg urak“ közt, kik nyugalmi napjaikban csak parádéra öliik fel hében-korban az „uniformist“, különben ők is „cibil“-ben járnak, mint a többi „bagázs“, - sokan vannak olyanok, akiknek a haza védelmében kihullott a — hajuk, s igy kivált, télnek idején, a sok kalapemelés mialt, tarkoponyájuk nagyon gyakran ki van téve a csuznak, migrain- nek, s más eféle kellemetlen bajoknak, — közelebbről forradalmat indítottak az utczai kalap-emelés divatja ellen, s elhatározták. hogy ezentúl a civil-életben is katonásan, tudniillik a kéznek a kalap széléhez való emelése s egy kis fejbólintás által fogják egymást, s ismerőseiket az utczán köszönteni, — teimé- szetesen, ott. ahol dukál, az obiigát mosolygás és egy pár üdvözlőszó kíséretében. A reform, melynek Gráczban mindegyre több követője akad ugyannyira, hogy az uj köszöntés-mód ott már úgyszólván közszokássá vált, — különösen czélszertiségi s egészségi szempontból már sok helyütt figyelmet keltett s helyesléssel találkozott. így közelebbről Czernoviczban indult meg ez ügyben a gráczihoz egészen hasonló mozgalom. — A kalap-emelés helytelen és káros divatjának mi is határozott ellenségei vagyunk, mert az udvarias üdvözléshez még a legmagasabb személyisegekkel szemben is, teljesen elegendőnek, s az udvariasság és etiquette szabályainak tökéletesen megfelelőnek tartjuk az illedelmes főhajtást. s esetleg az udvarias üdvözlő szavak kölcsönös kicserélését, mint minővel mai napság hölgyeink is viszonozni szokták a férfiak köszöntését. — s melyhez tehát a kalap megemelése teljesen fölösleges, de ép ily mértékben teljesen fölöslegesnek tartjuk az utczai köszöntés tisztességéhez és udvariasságához amaz osztrák katonai czafrangot is, hogy köszöntés közben kezünkkel kalapunk szélét megérintsük. Hadd maradjon ez a sallang, a „Csau“-val együtt a hadsereg köszöntésmódjának specialitása. — Tehát jelszavunk, az utczai köszöntésre nézve: udvarias főhajtás, konvenczionális üdvözlő szavak kíséretében, s békét hagyása a kalapnak.

A nagyhírű orosz daltársulat, mely D imitriSlavianskij Agrenev igazgatása alatt, 57 tagból áll, s közelebbről Bécsben és Budapesten a népszínházban történt több izbeii föllépése által oly rendkívüli hatást keltett, mint lapunknak Becsből írják, f. febr. hó 20-án a miskolczi szi n házban fog föllépni. Igazgatójuk tudósította e lapok szerkesztőjét, hogy f. febr. bő 21-én hajlandók Egerbe is átrándulni s itt egy hangversenyt rendezni, ha. legkevesebb 800 frt tiszta jövedelemről biztosítva lesznek. Szerkesztőségünk azonban, e nálunk hallat lau jövedelmet még a muszkáknak se helyezhette kilátásba, s igy legalább Egerben, nem lesz szerencsénk hallhatni a nagyszerű orosz nemzeti daltársulatot, mely páratlan gyermekkarával, legszebb fiatal orosz és cserkesz nőkből válogatott hölgykarával, szemen- szedett tenoristáival s párjokat ritkító, rengeteg mély hangú bas- sistáival. — elragadó nemzeti diszöltönyeikkel, s csudásan fegyelmezett, páratlan tökélylyel betanult, s meglepő zenészeti finomsággal árnyalt nemzeti népdalaikkal, az összes művész- és laikus világot egyaránt elragadta s eddigelé alig tapasztalt lelkesedésre hangolta. Különösen az igazgató leánykája, Slavianskij Na dija, ez a fiatal művésznő, Mar ellesi asszonynak, a hírneves párisi énekmesternőnek egyik legkiválóbb tanítványa, kinél a mi kedves ifjú művésznőnk, Komáromy Mariska is tanul, s ki szintén e réven lett collégiális barátnője, sőt egyideig lakos- társa a most oly rendkívüli feltűnést keltett fiatal orosz énekesnőnek, — ragadja a legfölcsigázottabb enthuziazmusra a közönséget, nemcsak rendkívüli szépsége s üdeségével. de remek énekével is, főleg pedig a magyar dalokkal, melyeket Komáromy Mariskától tanult, s miket igaz nemes érzéssel s felfogással szokott

énekelni. — Nos, tehát miután Egerbe nem jőnek, azok, kik kiváncsiak őket látni és lit Haiti, s módjuk is van hozzá, mind e vágyukat betöltheti!; f. hó 20-án. az e részben irigylendő szomszéd városban — Miskolczon.

— Lörinczfy legújabb mókái. — Lörinczfy János, a hírhedt egri sikkasztó árvagyám, közelebbről ismét két polgártársunkat tisztelte meg „becses“ soraival. A levelek Zentán adattak fel, Eörinczfynek félreismerhetlenül sajátkezű Írásai; s mint elébbi levelei, úgy ezek is telvék akasztófa-humorral. A levelek következők: „T. ez. Z. N. urnák. Eger. St. Francisco. 1890. jan. 19. Kedves barátom! Hogy van, lássa nem volt otthon mikor 1889. febr. 2-ikán a ezukrászdájában voltam, különben ha otthon lett volna is, nem ismert volna meg, mert most én barát és Bazil szerzetes, fehér csuklyás subába járok hosszú szakállal. Voltam a város háznál is a hadnagynál, de már nem Urban a hadnagy, egészen más, kertem tőle engedélyt a kéregetésre, de nem adott, azt mondta, hogy ő nem adhat, csak a főkapitány; de az meg nem volt ott, aztán Gyöngyösre mentem. Szoktunk most a szegény templomok számára gyűjteni. Ne mutassa fel a levelemet senkinek sem. Isten vele; másszor többet. Lörinczfy.“

„Ft. P. Zs. ur nyugalm. plébános urnák Eger. St. Francisco 1890. jan. 19-én. Kedves barátom ! Na hát beszéltem a főprinczi- pálisunkkal Túráiban, nem ugyan most. hanem még 1887 febr. 17-én. Jól érzi magát, legalább akkor nem volt semmi baja. Mondd meg Jankónak, hogy Zapletal Francisco Kómából e via Anina Collegio Bolemico, hogy küldjön neki még vágj’ 500 forintot; aztán kap megint egy házassági engedélyt, a metyben már a feleségének a neve is be lesz téve. Isten veled. L. János.“ U. i. Légy szives megmondani L-nak, hogy a legutolsó levelemben érintett bagatell-biróság által nem állami, hanem a városi községi bíróság értelmezendő.

— Az emberiség statisztikája. A magyarországi néprajzi társaság derék folyóirata, az „Ethnografia“ februárhavi füzetében Nagy Géza. az 1889-ik év végéig közzétett források alapján, a földön élő összes emberiség számát a következőkben állítja össze,. A földkerekség összes lakóinak száma átlag 1540 millió. Ebből legtöbb a khinai, 370 millió és hindu : 100 millió. Augol van 95 m., orosz 80, német 70. franczia 46. bengáli 45, spanyol 42. japáni 39, olasz 34, arab 20. portugál 18, török 14. lengyel 13, skandináv 10, perzsa 10, holland 9, oláh 8, cseh-tót 8, magyar 7. görög 5, csagatáj 5 millió stb. A legkisebb nép a vogul: 7000. — Népcsaládok szerint van 684 millió árja (indoeurópai) 800,000 őseurópai (grúz és básk), 1422/3 millió uralaltáji (tukéns), 440 millió indo-kinai, 25 millió sémita (amibe csak az 1 millió héberül beszélő keleti és lengj7elországi zsidó van beleszámítva, s nem a világon szerteszéledt többi 61/., millió izraelita), 23 millió khámita (etiopiabe'iek, berberek, egyiptomiak), 178 millió afrikai. 3 ft millió maláj-polinéziabeli, mintegy 2V, millió oczeániabeli, 10 millió amerikai indiánus és 120 ezer sarkvidéki ember.

— A llngográf. Ez legújabb találmánya Edisonnak, mellyel megszólaltatja a robogó lokomotivokat. Ez a, lingográf egy beszélő masina, vasszekrény, mely tele van bronz-drótokkal, csövekkel stb. melj’eket a gép gőze hoz rezgésbe. Van a géphez alkalmazva egy billentyűzet is, melyen a vonatvezető klaviroz olyképen, hogy megnyomja a gombokat, melyekre egy-egy szó van Írva, s akkor a gép messzire elhangzó éles szóval elkiáltja, amit a vonatvezető a beszélő masinával mondatni akar.j A masinának fontos gyakorlati baszna van. Így a lokomotív előre kihirdeti az utasoknak, hogy micsoda állomásra érnek, hány óra van, s az illető állomáson Jmennyi ideig áll a vonat, ^jigy útközben kihirdeti, hogjt: „Alagút!“, „Jobbfelől szép kilátás!“ „Balról a tenger“ stb. egyéb oly dolgokat, miket az utasoknak jó tudniok. Az is szép dolog lesz, ha nyílt pályán két vonat robog el egymás mellett, s a helyett, hogy éktelenül fütyülnének, „Jó napot!“ „Jó estét.!“, „Szerencsés utat!“ stb. kivannak egymásnak^. A szerencsétlenségek megakadályozására és a veszedelmek jelzésére is akarják használni a lingográfot, s ily esetben ezt kiabáltatják vele: „Meneküljünk“ „Baj van.“ „Vigyázz!“ vagy más eféléket. Ez utóbbiakra azonban nem sokat lehet adni. mert a vonatvezető végzetes pillanatokban bizony többnyire elfeledi majd a gombokat megnyomni, vagy pedig rémületében fölcseréli a gombokat, és „Jó napot!“ kivan a vele szemberohanó vonatnak; az összeütközésről pedig talán azt mondatja az utasoknak, hogy „Szerencsés utat!“ — A lingográfnak azonban van annyi jó tulajdonsága — ha csakugyan olyan, mint aminőnek az első leírása mondja. — hogy érdeklődéssel várhatják a vasutasok és az utazók, vájjon beválik-e, s lesz-e praktikus értéke? („Gnzd. Mérn.“)