Eger - hetilap, 1890
1890-11-18 / 46. szám
364 csó kamatra. így azután nem kellene a községnek lakosaira 50 — 60"/o községi pótadót kivetni. A tulajdonos elébbi házhelyével szabadon rendelkezhetnék, csak beépítenie nem volna azt szabad. Elismerem, hogy az ilyen intézkedés a magánjogba ütközik, de a közérdek és az államérdek elébbre való, mely azt diktálja, hogy egyesnek százszor inkább megsértessék magánjoga, mint elhamvadó községek meredezzenek ijesztő képül, s tömeges adóképtelenség álljon be. A gyakori tűzkároknak pedig ez a kimarad- liatlan következménye. 3. Állami általánosan kötelező biztosítást kellene behozni. A biztosításnál úgy járnék el, hogy mindenkinek csak annyira volna szabad vagyonát biztosítani, a mennyire azt az állam becsüse, s a biztositó fél becsüse, a vidéken már elébb titkos szavazattal megválasztott becslő elnöklete alatt közösen megállapítják. Ezen eljárás a biztosítási üzletet sokkal reálisabb alapra helyezné. Megszűnnék a sok per, kellemetlenség, elégületlenség; továbbá azon most igen gyakran előforduló eset sem következnék be, hogy a biztositó társulat esetleg huzamosabb ideig oly értéktől is felveszi a magas dijat, melyet, ha a biztosított tárgy el ég, nem térit meg, mert csak azon összeget fizeti ki, melyet a káreset felvételére kiküldött megbízottja állapit meg. így a biztositó fél éveken keresztül olyan érték után is fizetett dijjat, a mi neki nem lett megtérítve. A sok lelketlen számításból űzött túlbiztosításnak is az utólagos érték felvétele a magyarázata. Előleges becsűnél az lehetetlenné volna téve. Utólagos becsűnél a biztositó társulatok kellőleg nem ellenőrizhetik a valódi értéket, s azért igyekeznek a kárösszeget kiküldötteik minél alacsonyabbra állapítani meg. így egyforma eljárás alá esik a becsületes és nem becsületes bevalló. Az állami kötelező biztosításnak továbbá még az az előnye is megvolna, hogy a biztosítási dijjakat, miután mindenki kényszerülne biztosítani, alacsonyakra lehetne szabni, a mostaniaknak hozzávetőleg mintegy felére. Mégis kiszámitliatlan előnyt nyújtana •— ez az állami biztosítás, mind az államnak, mind a biztosító félnek. Igen örülnék s meg lennék elégedve, ha sikerülne nekem jelen soraimmal élénkebb mozgalmat, s eszmecserét a benne foglalt fontos életbevágó kérdésekre felidézni. Ihász Lajos. Az „EGER“ tárczája. Néhány szó XVIII. századbeli művelődésünk,- s eszközeiről s az „Urániáról.“ (IV. közlemény.) Nem mulaszt el alkalmat, hogy ne nyomatékositsa a nyelv ápolásának szükségességét, becsét, fontosságát, valahányszor csak módja van reá. A nagyoknak elismerését (Br. Prónay L. levelét Kazinczyhoz, a fentebb említett Pálffyét) csak azért közli: „hadd ragadtasson munkára ezeknek elhevitő olvasások által ismét vala- melly érdemes Hazafi; és azok, a kik tsüggedni kezdenek, végyenek vigasztalást.“! Hiszen, már föuraink sorában is igy írnak: „Erősen el vagyok én arról hitetve, hogy a Magyar Nyelv’ végső elmúlásának tzélja még nem jelent — bé; mert soha sem érte — el azon magasságát vagy ki-terjedését, a’ melly után mindenek öszve- omlani szoktak e múlandó világban. Méltán és biztosan igyekeznek tehát nyájas Nyelvünk gyarapodásán azok, a’ kik azzal velősen birnak. ... Én fanaticus betsüllője vagyok hazai Nyelvünknek’ s mindazoknak, a’ kik azt a’ végső feledékenységtől oltalmazzák. (Br. Prónay lev. K.-hoz.) Jelentős nyilatkozat ez, más tekintetben is: a szellemnek szabadabb mozgását jelzi a nemzeti irányban, mely rövid időre bár, de Leopold kormánya végéig, utat kezdett magának törni, Ferencz kormányának elnyomó rendszeréig. Különfélék. — Közép-afrikai hittérítők Egerben. Pater Daniel Sorur Pharim Ben, Jézustársaságbeli áldozó pap, afrikai hittérítő, társával, pater Geyer Xavérral, a múlt pénteken, f. hó 14-én a déli vonattal Budapestről Egerbe jöttek, s a ft. cisterci rendház szívesen látott vendégei voltak. A t. hittérítők a délutáni órákban, afrikai telepök érdekében, az érsek-udvarban, s a mélt. egri fókáptalan tagjainál tisztelegtek, s másnap, szombaton, f. hó 15-én a reggeli vonattal Kassára utaztak, hol pat. Geyer Xavér a múlt vasárnap f. hó 16-án egyházi szónoklatot tartott. P. Daniel Sorur Pharim Ben, a közép-afrikai négerek Dinkatür- zséből való, jelenleg mintegy 30—32 éves, magas, és igen érdekes alak, kidomborodó ajkakkal, s homlokkal, rövid göndör hajzattal, fénylő fekete bőrrel, élénk, villogó szemekkel, átható tekintettel, s egészen szőrtelen ábrázattal. Szüleivel együtt még gyermekkorában rabszolgaságba került, honnét azonban megszökött, s mint szökevény jutott a hittérítők hajlékába. A középiskolát Rómában, a theologiát afrikai Beyruthban végezte; a Jézustársaságba mint növendék 1874-ben vétetett föl, 1881-ben szenteltetett áldozó pappá. Saját anyanyelvét, a négert már teljesen elfeledte , daczára annak , hogy bámulatos nyelvismerettel bir. Második anyanyelve, mely egyszersmind a hittéritőtelep társalgási nyelve is: az olasz; ezenkívül teljesen birja az arab, angol, frauczia nyelveket, s folyékonyan beszél németül is. Angliában és Francziaországban ő tartott egyházi beszédeket, miután azonban még a német nyelvben nem bir egyházi beszédek tartására elegendő gyakorlottsággal, német egyházi szónoklatokat utitársa, pater Geyger Xavér szokott tartani, ki született uémet, — Passauból való. Jelenleg mindaketten afrikai Suakimban laknak, mint az ottani kath. hittérítő telep tagjai. — Rendkívül érdekes és tanulságos volt megfigyelni ama hatást, melyet t. pater Dániel, a szer ecsen pap, Egerben azokra gyakorolt, kik őt látták. Hogy midőn utczáin- kon végighaladt, mindenki megbámulta a szálas termetű, délczeg magatartású, élénk tekintetű négert, kath. papi öltözetben, — mondanunk sem kell. De az is bizonyos, hogy a néposztály számos tagjai közt valóságos rémületet idézett elő. Legfeltűnőbb volt ama megdöbbenés, mely a fiatalabb korú tanuló ifjúságot elfogta, midőn főgymnásiumuuk II. osztályába, egészen váratlanul, belépett. Az ifjak arczán egyszerre szokatlan ámulat tükröződött le, s még a legbátrabb fiukon is észlelhető volt a tökéletes elfogultság. — Páter Sorur Pharim Ben Dániel jezsuita atya rendkívül érdekes élettörténetét maga irta meg, s az nem rég több nyelven nyomtatásban is megjelent. E biográfiából, mely különösen nagy érdekkel s tanulsággal Írja le a Közép-Afrikában élő néger Dinkák törzsét, melyből ő is származott, — alkalmilag közölni fogunk egyes, figyelemre méltóbb részleteket. Ma már egészen ismeretlenek java részen a nevek, mélyek a nemzetiség szolgálatába állottak: az Orpheus, előbb, Péczeli: „Mindenes gyűjteménye,“ Sándor István: „Sokféléje“ munkásainak müvei sok tekintetben puszta gyakorlás bár, de tiszteletre méltó fáradozás, hogy megbizonyodjék: a magyar nyelv méltó a „valóságoknak tanulására az oskoláinkon; s kivettetvén az idegen nyelv, szemlátomást fogunk előre menni a tanulásban; s a Mesterségekben és Tudományokban a szomszéd német néppel hasonlag haladhatunk, mely kitagadta magából az idegen (latin, franczia) nyelveket. *) Lélekemelő a szívós vonzódás ez idétt a nemzetiségért aggódó emberekben a magyar nyelv iránt. Mondják bár szalmatüz- nek a 90. évek felbuzdulását, kétségtelennek fog feltűnni a vizsgálódó szeme előtt egyesek részéről az állandó törekvés: az elemiektől kezdve. az oskolákban magyar nyelven tanitassék az ifjúság. S míg utolsó gondolatuk, alapvetőkép ide jut ki, az alatt a tényleges állapotokat javítandók, sokféle színű munkákkal igyekeztek hatni: eredeti és forditás, költői és prózai mű ; gnó- ma, epigramm, tanköltemény, lyrai fajok az ódáig; levelek, utazások stb. mind útegyengetés, a nemzetiségnek ápolása mellett, a nyelvnek irodalmi színvonalra emelése, legkivált a stilnemek megállapítása felé. De elvi tudatossággal Kazinczy fejti fel e törekvést. Mint a társadalom bizonyos izlésnemeket szokott megállapítani az együttélés különféle viszonyaiban: azonkép törekedett erre mindig minden miivészetnem. *) A XVIII. sz.-ban vitta a német szellem diadalát, a „Sturm és Drang“ — korszakban, a franczia szellemen.
