Eger - hetilap, 1890

1890-09-02 / 35. szám

ból, melyek a kivehetőség körébe tartoznak. Az erélyes, körültekintő, tenni kész és tenni erős miniszter szavait érdeklődéssel fogadta a ház és az ország, mert tudták, bogy szavaival a helyzet valódi képe van megvilágítva s hogy a mit tervez s remény gyanánt az elérhetőség prizmáján keresztül megmutat, az már félig-meddig a kézzelfogható tények sorába tartozik, mert a helyzetet megbirálja, s ő, a mindig dolgozó miniszter, ismeri a munka hatalmát.

A miniszternek mindeuekfelett őszinte beszédéből kiviláglott, habár e részben óvakodott teljes szigorúságában megmutatni a helyzet képét, nehogy leverje s megijessze az igaz hazafiakat, — mondjuk — szavaiból félreérthet lenül kiviláglott az, hogy a köz- gazdasági helyzetet rózsás színben maga sem látja, csak azt érzi és tudja, hogy e helyzetből okvetlenül ki kellene bontakozni. A módot nem ösmeri, s nincs tisztában vele, hogy melyik végén kellene a dolgot megfognia. Kísérletei és kezdeményezései sükerte- lenek, vagy legalább is nem olyanok, mint a milyet a rájok fordított figyelem és buzgóságtól várni lehetne. A kereskedelem és ipar tere az, mely legjobb akarat mellett sem áll még sem a miniszternek, sem a nemzetnek hatalma alatt, s ha néhol érünk is el fényes eredményt, mint pl. a közlekedésügy terén, még ez eredményt sem tekinthetjük mindennek, jóllehet az már a kereskedelemmel szoros kapcsolatban áll.

Felette sajnos, hogy az ország legfontosabb érdekeinek, t. i. az iparnak és kereskedelemnek dolga még mindig a remény és ohajtozás tárgyai közé tartoznak. Sajnos, hogy még a Baross ismert ereje, buzgósága és miniszteri hatalma sem képes Magyar- ország nemzetgazdasági életének nagyobb lendületet biztosítani. Igen, nem képes még az ő miniszteri hatalma sem, mert az ő intencziói s a fogyasztó közönség között nincsenek meg azon érintkezési pontok, melyek a sükert előidézhetnék. Vagyis a fogyasztó közönség nem érti az üdvös czélt, mely abban áll, hogy a magyar ipar és kereskedelem tárgyait vegye pártfogása alá.

Bevallotta őszintén a miniszter, sőt hangsúlyozta, hogy az az oka a magyar ipar és kereskedelem szekere megfeneklésének, mert a magyar fogyasztó közönség meggondolatlan könnyelműséggel idegen árukon kapkod. Az egyéni jogkör nem tartozván a miniszteri mindenhatóság körébe, e részben ö sem képes a közönséget visszafelé fordítani, mit, ha tehetne, egészen másként állana a dolog. Azonban ime megjelöli iparunk és kereskedelmünk pangásának okait. Vegye hasznát az intésnek mindenki jószántából. De egyúttal felhívja a sajtót is, hogy iparkodjék a közönségbe a nemzetgazdasági hazafiság magvait elhinteni.

Az ilyen beszéd, nyíltságával, valóban megbecsülhetetlen. Többet ér, mint a hazafias frázisok bárminő nagy tömege, és

Az „EGER“ tárczája.

Egyedül.

Mint a hajnal, hogyha támad,

Beragyogja a vidéket, ügy vonja be rózsa-színnel Szerelmem e zordon létet.

S ne legyenek tisztelőim,

Hagyjanak el a barátok,

Zúduljon rám minden veszély,

Bú, szenvedés, minden átok!

Csak te maradj, a mi voltál:

Szivem benső szentélyében Örök fénynyel ékes oltár!

Mátray Lajos.

A főnyeremény.

(Beszélyke.)

Esti hét óra van. Vastag novemberi köd nehezedik a fővárosra, melynek egyik néptelen utczáján igen türelmetlenül és sebes léptekkel jár fel és alá egy csinosan öltözött fiatal ember. Jobbra-balra tekintget s minden mozdulatán meglátszik, hogy nagyon vár valakire. Hosszas türelme végre meg is termi számára a rózsát, még pedig egy szép leány alakjában, kit a sürü

miután illetékes szájból hangzik, meg van az a jó haszna, hogy az oktalanul festett illúziókat lemossa és elhalványítsa.

Hasonló értelemben és irányban mások is beszéltek már, sőt a sajtó egy időben valóságosan ingerült, agitatiót fejtett ki a hazai ipar pártolása mellett. Sükere alig volt felismerhető. Hogy mégis annyi sükertelenség, annyi meddő beszéd után a miniszter újra a sajtóra hivatkozik, hogy vegye fel a hazafiságra buzdítás zászlaját, annak több oka lehet. Egyik az, hogy a sajtó most már hivatkozhatik egy kétségbevonhatlan tekintélyű embernek, a miniszternek tapasztalataira és szavaira; a másik az, hogy a miniszter is tudja és érzi azt, miszerint e kérdésben csak folytonos, makacs ösztönzéssel lehet eredményt elérni.

Nos, az agitátióra a magyar sajtó a hazafiság szent nevében vállalkozik.

Mi igaz tehát a dologban? Mit mond a miniszter a magyar ipar és kereskedelem felvirágoztatásának akadályairól? Az az igaz, hogy a magyar közönség nem tanúsít kellő érdeklődést a magyar ipar termékei iránt. Sőt nemcsak hogy kellő érdeklődést nem tanusit, de vannak még gyászmagyarkák, a kik kicsinyléssel beszélnek a magyar iparról. Itt kezdődik az ok, a mely miatt hazai iparunk fellendülni nem tud. Iparunk fejlődéséhez mindenekelőtt a hazai tőke lenne mulhatlanul szükséges. De hát ez még mindég a külföldre vándorol, s elvonatván nemzeti iparunktól, nagyon természetes, ha ez, — zsenge korát tekintve — a külföldi megnőtt iparral a versenyt kiállani nem képes.

Midőn egyszer-másszor hazafias hangot hallottunk megszólalni a magyar ipar pártolása mellett, nyomban reá azt az ellenvetést hallottuk odadobni, de mindig ezt az egyet és sohasem mást, hogy a magyar ipartermék minőség és olcsóság tekintetében nem állja ki a versenyt a külfölddel. Eleintén adtunk is némi hitelt emez állításnak, de egy idő óta rá jöttünk, hogy ez csak kibúvó ajtó, melyet használni szokott mindaz, a kinek közvetlen tapasztalata nincs a dologról s a ki csak odaveti ezt a kifogást, mert mástól is igy hallotta, s a kinek a hazafiságról fogalma sincs és a külföld imádásában a botorságig megy, mert még a paprikát is külföldi patikából rendeli meg. De egyúttal — hála istennek — a külföldi iparnak a magyar ipar feletti nagy előnye, illetve az előbbinek az utóbbi melletti nélkiilözhetlensége alaptalan vélemény.

Ama végzetes felfogás ellen szólalt fel Baross miniszter is, s ennek kiirtására hívta fel a hazafias sajtót.

Hiszen uraim, tisztelt közönség, nézzünk utánna a dolognak, igyekezzünk közvetlen meggyőződést szerezni a dolgok állásáról, mert másként a balvéleményt sarkából kiforgatni nem lehet, s annyit legalább megtenni, hogy a közvetlen meggyőződés czéljá- ból magunknak alkalmilag fáradságot vegyünk, ez hazafias köteköd daczára már jó távolról megismervén, gyors léptekkel siet feléje.

— Jó estét, Berta! ma ugyan megvárakoztattál; pedig igen érdekes mondani valóm van.

— Jó estét, Emil! — mond a leány s melegen kezet szőrit az ifjúval; — mi az az érdekes újság ?

— Emlékszel édesem, hogy mindkettőnknek van egy-egy vöröskereszt-egyleti sorsjegyünk; ma volt a húzás és ... .

— És ? kérdi kíváncsian Berta.

— És mi megnyertük az 50 ezer forintos főnyereményt.

— Nem tudom, higyjek-e szavaidnak? Te talán tréfálsz Emil?

— Nem, Berta — szólt az ifjú — nem tréfálok. A mit mondtam, a legkomolyabb valóság. Igen, mi, kik még tegnap szegények valánk, s csupán a tiszta szerelem volt egyedüli kincsünk, ma gazdagok vagyunk a főnyeremény birtokában. De mi lelt ? Miért lettél olyan szótlau? Hát nem is örülsz velem szerencsénknek ?

— De igen, nagyon örülök, szólt Berta vontatottan.

— Én még holnap felmondom állásomat. A nyeremény egyik felén csinos kereskedést rendezünk be, a másik felét kiadjuk kamatra s igy biztositva lesz jövőnk. Most már semmi sem gátol többé, hogy egymáséi lehessünk. Tudod, édes Bertám, köznapokon az üzleti teendőket végezzük, vasár- és ünnep-napokon pedig ki-kirándulunk a szabadba, a vidékre. Esténkint eljárunk a színházba is, melyet te annyira szeretsz. Lásd, én már előre megállapítottam jövő életünk tervét, mely ellen - reményiem — neked sincs kifogásod ?

Ezeket útközben mondá az ifjú s mig ő egész lelkesedéssel beszélt, a nő egy szóval sem szakitá félbe őt. Hallgatag volt s