Eger - hetilap, 1890
1890-06-10 / 23. szám
181 isteniisztelet (Te Deum.) — Főgymnásiumunknál a záró vizsgálatok a rendes tanórákban tartatnak, s az érettségi vizsgálatok kivételével, valamennyien nyilvánosak. — A magán- vizsgálatok juu. 19-21. napjain tartatnak. — Vizsgarend, a) A belvárosi elemi fi tanod a osztályaiban. Folyó évi június hó 17-én az I-so osztályban, 18-án a Il-ik osztályban, 19-én a III-ik osztályban, 20-án a IV-ik osztályban, 21-én az V. Vl-ik osztályban, b) A külvárosi elemi iskolákban. Folyó évi június hó 23-án a Hatvan I. és 11-ik negyedben. 24-én a Hatvan III-ik negyedben és a „Széchenyi- útcza“-i vegyes iskolában, 25-én a „Mária-utcza“ i és a Sáncz negyedi vegyes iskolákban, 26-án a Makiár első negyedben levő felső és alsó vegyes iskolákban, 27-én a „Széchenyi-utcza“-i leányiskolában, cl Ismétlő tanulók vizsgarendje. Folyó évi juniushó 8-án a Makiár első negyedben levő felső és alsó iskolákban és a Sáncz-netryedben, 15-én a „Széchenyi-uteza“-i vegyes és a „Mái ia-utcza“-i vegyes iskolákban, 22-én a Hatvan ]. II. és III-ik negyedben levő vegyes iskolákban. — Kelt Egerben, 1890. évi jun. hó 1-én. Az iskolaszék/' elnökség. — Értesítés. Az egri községi iskolaszék határozata folytán a községi elemi iskolákban az 1889—90-ik tanévi záróvizsgák következő napokon fognak megtartatni. A külván si iskolákban: Junius 16-án, Makiár I. negyedben. Elnök: Musenitz Béla. tanító: Izsépi Béla. 17-én, Makiár II. n. Elnök: Plank Géza, tanító: Grónay Andor. 18-án. Hatvan II. n. Elnök: Polereczky Gyula, tanító: Józsa Pál. 19-én, Hatvan I. n. Elnök: Baranyai Sándor, tanító: László Lehel. 20-án, Hatvan IV. n. Elnök: Csiky Sándor, tanító: Dien^s József. 21-én, Czifra-Suiez n. Elnök S/tupka János, tanító : Horváth Lajos. 22-én, a külvárosi ismétlő iskolások vizsgája, mely 9 órakor veszi kezdetét. Elnökök: Végh Jenő, Petravich Ferencz, Nagy Bernát, Balázs Ignácz. Musenitz Béla, Bodó Antal. A A belvárosi iskolákban jun. 23-án, az össze.; rém. kától, tanítók vizsgája a vallástanból. Elnök: Grónay Sándor, vallástanitó: Katidra Kabos. Délután 5 órakor tornavizsga. 24-én, az összes izraelita tanulók vizsgája a vallástanból. Elnök: Schvartz Dávid, vallástanitók: Veisz Soma, Viener Dávid. 25-én. vizsga az összes tantárgyakból a IV. V-ik osztályban. Elnök: Eizemann Oszkár, tanító: Derszib Rudolf. 26-án, a III. osztályban. Elnök: Gáspárdy Géyza, tanító: Fejér Béla. 27-én, a II. osztályban. Elnök: Petravich Antal, tanító: Bánhidy Gyula. 28-án, az I. osztályban. Elnök: Mednyánszky Sándor, tanító: Csepreghy Gyula. A vizsga minden osztályban reggeli 8 órakor veszi kezdetét, melyre a t. ez. szülők és a népnevelés iránt érdeklődő ügybarátok tisztelettel meghivatnak. Eger, 1890. május 7-éu. Derszib Rudolf\ igazgató. — A jogászok nyári mulatsága. Mint mikor valamely tiindé- ries melodrámában a kárpit felvonul, úgy tűnt fel előttem f. hó 7-én szombaton az érseki kert. Gyönyörű világos nyári este volt. A nap a derült tiszta égaljról mosolygva inte búcsúzét, tüzes búcsúcsókjának hevét piczike délnyugati szellőcske mérsékelte, oly gyöngéd, oly enyhes, mint egy hó-kacsó által lebegtetett legyezőnek varázs-szellője; s e költői aetherben lent a százados vadgesztenyék alatt a tánezhevébe merült drvadok és faunok festői csoportja. Azt hittem, az olympusra kerültem, pedig hát csak jogász-mulatság volt az érsekkertben, ismét egy alkalom, hogy az ember költői hangulatra ragadtas.-ék. No édes hölgyeim, s vájjon nem-e kezd'em el referádámat költői hangon e nyári mulatságról ? .... folytatnám is . . . szeretném még elmondani, hogy hogyan kezdték el 6 óra tájban a táuczot, hogyan gyúltak ki a tánc/, hevében azok a rózsás arczocskák, mikor Palócz Jancsi egy-egy újabb frissel gyújtott a tánezolók talpa alá, s mint úsztak a faunok arczai a boldogság mámorában, valahányszor szemébe tekinthettek egy-egy dryadnak vagy nymphának .... hogyan gyúlr ki a hold, (vagy igaz, hisz hold nem is volt) s mily tündérfényt árasztottak a különböző színes lampionok a tánezolók bájos csoportjára, hogyan rengető a szerelmi hangon suttogó szellő a fák dús lombozatát, s mily kellemesen hangicsáltak a fülemülék ............a zöld bokrok közül .... „brekeke brekeke ko áx tun“.......................izé, akarom mondani a békák................. H id a fejem?.......................... De nem lehet; a legköliőibb han gulatból is kiragadtatnám azonnal, ha eszembe jut, mily prózai volt e mulatság háttere. Mikor az ember már egészen benne volt az ábrándok világában, hamis nyelvecskék egyszerre kihozták abból. Alig tánczolrál egygyel — a következő pillanatban mindjárt tudott mondani reá a másik valamit. Igenigen ....se hamiskás nyelvecskék egyike-másika még arra is rávetemedett............hogy azokra a hölgyecskékre, akik különválv a vagy sétálva — a tánezolók közé nem elegyedtek, reájuk fogta, hogy azok: félig sült menyasszonyok.......................... így h át jobb lesz, ha én is hallgatok. Henem a mivel tartozom, azt még elmondom............... No. ne ijedjenek meg, csak a névsort. A négyeseket ugyanis 34—36 pár járta s e díszes colonneokban ott láttuk: Czakó Mariska, dr. Danilovich Pálné, Diviaczky Irma (P.-Szikszó), Ficzere Ilonka és Margit (Ostoros), Frank Anna, Gáspárdy Anna, Halassy Berta és Margit, Horánszky Etelka, Mert éhezem. Találok benne mindig újat. S ha helyenként ugyanazon hang csendül is fel, ugyanazon gondolat szólal is meg ismételten, a záró eszmék azonosak, — elhallgatom. . . Vagy hallja csak kérem, ott a bokor fülemüléjét; talán megunhatná azt valaki, mert dala többször ugyanazon véghangokban csattan ki? Vagy megunhatná valaki az egész tavaszt csak azért, mert minden évben visszavirul? nem uj-e az mindig minden bájával, ha az elszálltaknak ismétlése is? — S én kegyedet, mint látom, ez élvezetében zavartam meg. Legyen nagylelkű Adjon részt élvezetében. Olvassunk együtt. Es olvasgatni kezdtünk. „Ne várjatok tőlem, ne várjatok uj dalt“. . . — Tetszik önnek romokon a virág? . Itt az „elvirágzotí szív“ utolsó virághajtásai a lélek veszteségei, az életboldogság romjai fölött. . . A „fájó múlt“ megható sirirata. „Tavaszi dal.“ Tavaszló lélek felzengése a szerelem boldog sóvárgásában, reményében. Könnyen talált, s találó képek. Hangzatos, zenére termett dal. Nem csodálom, hogy négy zeneköltő is dallamba foglalta. — Képek . . . nézze csak, kivánhat-e élénkebb, odaillőbb, beszédesebb képeket, mint minők péld. az „Ó ha tudnám“ (45 1.) „A k é t k e dő n ek“ r (47 1.) költeményekben is majdnem pazarul felcsillognak? — Átálán úgy találom, hogy Kapácsy a természet képeinek nyelvén szerencsésen tud beszélni. Ha költeményei gyakran a képek, hasonlatok sorozatán épülnek föl, képzelme nem ürességeket lenget, megvan a a sziu, a tartalom legtöbbnyire. „Egy gyűrű fölött.“ (19 1.) Ne szóljon, kérem, a boldogság „ne tovább ja“ ellen. Érzem én is, az oly könnyen ömlő sorokban az ilyen szó megzavarja az élvezetet. Hanem én úgy látom, e költemény maga is egy gyűrű, kerek, csillogó, értékes tartalmú, csiszolt. „Ablaka alatt“ (23 1.) „Ma láttam őt“ (26 1.) „A feledhetetlen“ (27 1.), az epedés, a kétségeiben is édes szerelmi vágy vívódása, őszinte, meleg érzés, keresetlen természetességben megnyilatkozva. „Megérkezésekor“ (31 1.) — Szép. De várjon, még egyszer elolvasom. Nos? Észrevette a változást? — Igen ; az utolsó előtti két versszakot kihagytam. Nem találja szebbnek, igy is teljesnek, — fölöslegesnek tehát a kihagyottakat, mik nélkül a hangulat is egységesebb, az érzelmek jobban össze- simulvák, a viszontlátás önfeledtető boldogsága a kétkedés ily ismétlő kérdései nélkül természetesebb, költőibb. így szerettein volna én, ha „Barátnőmhez (39 1.) ez. költemény utolsó szaka is ki nem hajt. Lemetszem kegyetlenül. Oly szép, oly sokat mondó befejezés a maga egyszerűségében is az utolsó előtti szak. De ugyané költeményben azt sem irtain volna ám: „Hogy általad bizonyítsa (Isten), miként végkép el nem hagyott.“ „Fényképe előtt“ (34 1.) Az elragadtatás szárnyalása; itt-ott talán túlfeszítve. Nekem legalább legjobban tetszik benne az az egyszerű kép: „. . . . sok búm, szenvedésem Úgy oszlik el, mint a siró patak, mely Csendesen elhal a virágos réten.“ Hogy e költeményben is, mint máshol, a „hit, remény, szeretet“ a mag, melyből egy-egy versszak kifejlik, — maguk, csúnya kritikusok ellen legyen a költő ügyvéde — a fülemüle. „Bűvös leány“ (42 1.) — Na, mondja, nem azt az óhajtást kelti e költemény, miért is nem ilyen valamennyi a kötetben? Ki ilyet ir, el kell fogadnia, hogy mértékül ezt alkalmazzuk rá. Egyik kiválóbb alkotás. „Találkozás után“ (50 1.) — Legyen igaza; az ezüsthangnak szivvirágról lehulló himporhoz hasonlítását én sem tartom megállhatónak. „Kedvesemhez.“ (52 1.) Soroljuk a „Bűvös leány“ mellé. „Édes vigasz“ (54 1.) A szerelem csodájának hálás magasztalása. Talán a befejező két sor elh-n lehetne kifogásunk, meit a szerelem rózsalánezos fogságába tán meg' sem az a bántó világ juttatta a költőt. „Távozáskor“ (57 1.) Eleven; pattogós vers; de refrain- jának a szakok tartalmával összefüggése nem eléggé tiszta.és zárt.
