Eger - hetilap, 1890
1890-05-27 / 21. szám
165 Gál János, özv. König Pálné, Szolcsányi Gyula, Kosa Kálmán, Erdély Endre, Kobza Lajos, Szuhányi János, dr. Kállay Árpád, Farkas Pál, Farkas Kálmán, dr. Philippi Ödön, Kolozsváry József, Veréb Mátyás, dr. Ludányi Béla, Kontra László, Babik József 1 — 1 írttal, N. N. és egy másik N. 50—50 krrai. Fogadják a tisztelt pártoló tagok szives adakozásaikért, a segély-egylet nevében, legliálásabb köszönetünket. Frantz Gyula, segély-egyleti titkár. Rolla János, segély-egyleti pénztáros. — Honvéd ünnepély Kápolnán. Az 1849. évi február 27. és és 28-án Kápolna környékén vivott csatákban a szabadságért hősileg elesett honvédek emlékezetét hazafias kegyelettel ünnepelte meg a hevesmegyei honvédegylet f. hó 21-én. Az ünnepély fényének emelésében osztozott a nevezett honvédegylet jelen volt tagjain és a koszorús „Egri dalkör “-ön kivül a környék intelli- gentiájának számos érdeklődő tagja is. Az ünnepély, ismeretes programújával, a magasztos ozélnak megfelelőleg nyert lefolyást. Délelőtt 10 órakor ftsz. KI ampa ez ky Alajos, szihalmi plébános, mint a szabadságharcz egyik tagja, mutatott be gyász isteni- tiszteletet a dicsőén elhunyt hősök leiké üdvéért a r. k. templomban. A szentmise és libera szertartásai alatt a templom hazafiasai! ünneplő hívekkel telt meg, kiknek kebeléből a vallás és haza- szeretet egyesült érzelmeit művészi nagy tökéletességgel előadott gyászénekeivel az „Egri dalkör“ segítette a Magasságbelihez juttatni. Ezen művészi éneklésnek fenséges érzelmekre keltő hatása alatt Mindszenty Gedeonnak ezen ismeretes gyönyörű sora jutott önkéntelenül eszünkbe: „így szép a hit s honszeretet, egymás keblére hajolva.“ Az istenitisztelet után a jelenlevők 48-as nemzeti zászló és gyászlobogó alatt s a czigány-zene Rákóczy, Hunyady és Klapka-indulói mellett vonultak ki Kápolna község utczáin végig, lépésről-lépésre gyarapodva számban, a honvéd-emlék elé. E szép és kitünően gondozott emlékkő talapzatáról lelkesülten ifjúi hévvel tartott szónoklatot az egri jogakadémiai polgárság tehetséges két tagja: Farkas Dezső és Szapáry József. Az „Egri-dalkör“ alkalmi hazafias dalait hévvel és tőle megszokott szabatossággal adta elő. Az „Áldjon vagy verjen sors keze“ részletnél előtörő fortékhoz dörgő visszhangot szolgáltatott a közeli dombtetőn begyújtott mozsárágyúk megrendítő szava. Az ünnepély közebédben nyert befejezést. Mintegy 70 — 80 teríték várt az iinnepelőkre a honvédemlékkel szemben zöld lombokból készült sátor alatt, hol aztán vidám hangulatban a késő délutáni órákig maradt együtt, a társaság. Pohárköszöntők mondattak: Kossuth Lajosra, Csiky Sándorra, az „Egri-dalkör“-re s ennek kitűnő karmesterére: P ok or ni Jánosra, Klampaczky Alajosra, Dán yi Józsefre, Bideskuty Gyulára, Kapácsy Dezsőre, mint költőre, és a 48-as honvédek életben levő tagjaira. tönzött zongora; előtérben széksorok telve a pátfalvai intelligen- czia kedves hölgyeivel, és padsorok telve — a pátfalvai nép hiányával. Mi ez? kérdi félhangon a járásbirája, ki bennünket paraszt hangversenyre hitt meg, és hiába keresi a hangversenyhez — a parasztot. Hé, Pista! magad mellé veszed a Gyurit meg a Náczit, aztán végig szaladtok itt a közeli utczákon, benéztek minden házba, — aztán nekem egy negyed óra múlva tele legyen ez a terem néppel, vagy — ! „Értem tekintetes főszolgabíró úr“! És tele lett — tiz perez múlva nyalka legények- és lányokkal, hogy öröm volt nézni a zsúfolt házat. (Hogy nincs nekünk is ilyen szol- gabiránk vagy kettő!) Végre kezdetét vette a hanverseny. A nép kitett magáért. Olyan szépen énekeltek kottából, hogy a nélkül se tudtak volna szebben. Aztán volt szavalat, felolvasás, majd megint ének. Mind jól sikerűit: a nép kitett magáért. Kezdtem őket megbecsülni, és — ha kinevetnek is, bevallom — kezdtem trémázni, mint mindig, mikor uj közönség előtt kell fellépnem. Csak, azt a levéláriát meg ne Ígértem volna! Meg se fognak tapsolni . .! Es megtapsoltak, még pedig derekasan, különös hévvel a nekipirult — lányok, a minek okát csak akkor értettem meg, midőn később az egyik Panni elém bátorodva suttogva kérdé, hogy hát voltaképen melyiküknek jött az a levél Boszniából, a kit előbb tetszettem danolni ...............A kapitány jó ciceron e volt! — Már a magyar daltól nem féltem: nem is lett volna rá okom az eredményből Ítélve, mert bizony azt is meg kellett duplázni, most már — közóhajra. — De nem illik a saját dicsőségünkről regélni, hadd mondom el inkább, hogy milyen tüzes csárdást jártunk a hangverseny utáu egy csomóban a néppel, a mi egészen úgy ttint föl előttem, mintha egy népszínmű fináléjában járnám a kopogóst a párommal. — Finale? — De hát ez Operette . . .! Bocsássák meg, a sok nótázás, újrázás és táncz kizök— Az egri iparos-iskola tanulóinak pünkösdi kiállítása igen jól sükerült, s a közönség várakozásának minden tekintetben megfelelt. A különféle iparágak szép munkákkal voltak képviselve. A bíráló bizottság által sok tárgy dicséretesnek találtatott. A kiállítást mindkét nembeli közönség nagy számmal látogatta. Jutalmazásra Eger város tanácsa 50 írt. Zsendovits József kanonok ő nsga 30 frankot aranyban; az iparoskor 10 irtot; R u z s i n Bertalan fiatal egri polgár és bőrkereskedő 2 db. két forintos 2 db. egy forintos tallért és 2 db. húszast; Balkay József lakatos mester pedig 1 frtot ajánlottak fel. A kiállításról lapunk jövő számában bővebben ingunk megemlékezni. — Köszönetnyilvánítás. Pauer Vilma úrnő, Pfeifer Berta úrhölgy és dr. Tróján A. úr azon szivességökért, hogy az egri dalkör hangversenyét nagyrabecsült közremüködésök- kel emelni kegyeskedtek, fogadják e helyen is őszinte köszöne- tünkef. A rendezőség. — Kapácsy Dezső májushó l én megjelent költemény-kötetéről úgy a „Budapesti-Újság“, minta „Fővárosy-Lapok“ meleg ajánlattal emlékezvén meg, különösen utóbbi f. hó 23-án megjelent 191-ik számában következőket hozza: „Kapácsy Dezső költeményei. Egerben csinos kiállítása kötet jelent meg Hevesmegye árvaszéki jegyzőjétől és előadójától. Harmincz évi költői pályája legjavát gyüjté itt egybe, leginkább lírai költeményeket, melyek közül többet meg is zenésitettek, a mi a legbiztosabb jele annak, hogy a dal visszhangot keltett. Kapácsy Dezső, ki gyűjtések utján egész vagyont, tízezer forintnál többet juttatott hazafias és kulturális czélokra, s mint ilyen, versenytárs nélkül áll a mai materialisztikus kor társadalmi tényezői közi, megérdemli az elismerést verseiért is. A költemények: szerelmi, hazafias és emlékversek. Legsikerültebbek a rövid tavaszu szerelem hangulatos termékei. A kötet: „Fényben.“ „Árnyban“ és „Vegyes tartalmúak“ csoportjára osztja a verseket, melyek mind egy mélyen és nemesen érző poetikus szívből áradnak. Ä kötet elé Ábrányi Emil irt ajánlást, találóan jellemezve Kapácsyt,, mint ki polgári kötelességei teljesítésében soha sem lankadt. Mint poéta, dalaiban a nemes és gyöngéd hangulatok, a hazaszeretet, a lelkesedés, a magasra törő vágyak és remények tolmácsa. Maga a költő igy jellemzi verseit egy pályadijat nyert költeményében : „Szivem dala, mint megsebzett madáré, Rég elhangzott s többé nem halljátok sehol, Csak ha visszaszálltok édes-bus múltamba, Hol elrablá tőlem üdvömet a pokol. . . Ott zeng az én lelkem, mint egy aeolhárfa, Boldog édenemnek fényes, szép álmáról, S ott zokog keservem őrületes hangon, Vesztett boldogságom égő fájdalmáról." kentett a drámai stílusból. Ha ez által nagyon is fecsegővé lettem, büntessenek érte azzal, hogy ez első irodalmi kísérletemre ne mondják rá: Hogy volt?!“ A csaták sakkozója. (.Vége.) — Tizenkét húzás és matt, szólalt meg érczes hangon az idegen. A pasa ajkain megfagyott a mosoly. Resid aga egy székre ugrott és onnét bámulta kidülő szemekkel a soha nem látott küzdelmet. A nézők izgatottan taszigálták egymást és számlálták a húzásokat. Teljes erejével vetette most magát a világos a fekete királyra. Mind jobban szűkült a király körül az aczélgyürü. A tizedik húzásnál a pasa, királynéja feláldozásával akarta áttörni a fehér sereg ostromzárát. De hiában! A világos nem fogadta el az áldozatot, hanem pihent lovát vezette tüzbe: — Sakk a királynak! — Tizenegy, számlálták a nézők izgatottságuk tetőpontján, mert látták, hogy a legyőzhetetlennek tartott pasa a legközelebbi húzásban matt lesz. Szulejmán királya kényteleiVvolt a sarokföldre vonulni vissza. — Sakkmatt! mondá az idegen és tizenkettedik húzásával, úgy mint ezt előre kijelenté, mattot adott. A csodálkozás moraja futott végig a közönségen. A megvert pasa homlokát kezére hajtva bámult a sakktáblára, mintha régi emlékeket kutatna agyában. Aztán felemelé fejét és az idegenhez fordult: *
