Eger - hetilap, 1890

1890-01-14 / 2. szám

át, hanem, hogy az influenza betegséghez még a tüdőlob bacte- riuma által előidézett betegség is járult.

Ezen bacteriiimok ugyanis olyan betegeknél, kik hurutos bántalmakban szenvednek a légzőszervekben, könnyebben befészkelhetik magukat s idézhetik elő a tüdőlobot, mint különben egészséges emb> reknél; az influenzának pedig fő jellege, hogy a légzőszervekben hurutos állapotot teremt, vagyis előkészítik a tüdólob számára az alkalmas talajt.

Ezeket tudván, még az elővigyázati rendszabályokról kellene valamit mondanunk, csakhogy őszintén szólva, itt sokat nem lehetne tanácsolni. Fodolog marad mindenesetre, hogy hurutos bán- talmakra hajlandó betegek őrizkedjenek mindentől, mi bajukat elősegítené (por, füst, nedves hideg, stb.) Különös gondot kell azonban a szellőzésre fordítanunk, mert, mint tudjuk, a nem szellőzött, fiillött. szobákban a bacteriumok miliardjai tenyésznek minden hasadékban, mely a padlón, falon, bútoron, szöveten stb. van. Szellőztetés alkalmával ezen bacteriumok szobáinkból a nagy világűrbe jutnak, s ott annyira összekeverednek s megritkulnak, hogy sokszor a legerősebb górcsői nagyítás mellett is alig, vagy csak néhány ritka példányban találhatók föl, mig rosszul szellőzött helyeken a levegőben is csak úgy hemzsegnek és viczkán- doznak, mint nyárban a posványos helyeken a szúnyogok, persze azon különbséggel, hogy a bacillusokat szabad szemmel nem láthatjuk.

Végtére Nothnagel még a fellábadás alatt kellő vigyázatot ajánl, s szerinte az influenzás betegnek, miután a betegség tünetei elmúltak, még nehány napig egyenletes hőmérsék mellett, a szobát kell őriznie, nehogy visszaesés történjék. Dr. X.

Polgármesterünk figyelmébe!

Az állami italmérési jövedékről szóló törvény f. 1890. évi januáriushó 1-én életbe lépett.

Talán egy városnak se csinált annyi kárt e törvény, mint Eger városának.

Szép, csendes, intelligens, egészséges város a mi városunk ; de ipara, kereskedelme nincsen. A vidéki ember nem jár hozzánk, mert olyan árút s annyiért majdnem minden faluban kap, mint nálunk. Ha meg el akar adni valamit, még a nagyobb községekben, az úgynevezett mezővárosokban is jobb s több vevője akad, mint Egerben.

Egyedül az italmérés virágzott nálunk. Ami forgalmunk volt, ennek köszönhettük.

Korcsmárosaink s pálinkamérőink nagy számmal voltak, és minthogy regalebért nem fizettek, vagy csak igen keveset; mint— Szemtelen disznója van! morog a doktor.

— De szemtelen maga is, a kis tündér panaszkodik, — mondja a jegyző.

— Rebarbara a hasába! szitkozódik a patikárus.

— Helyes, kitűnő eszme, boszuljuk meg! kiált fel nevetve a jegyző. Doktor, önnek valami jó hascsikaró szert kell adnia!

— Helyes! helyes! kiált fel nevetve a kompánia, a pap pera- moremje elhangzik a kárörvendő kaczaj közt.

— Aloe felolvasztva, mindig van nálam egy üvegcsével! morogja a doktor.

— Beadom én — buzgólkodik a jegyző.

— A vizit? kérdi a visszatérő Héthársy, — a fiatalság s a hölgyek úg3r is a tiszttartóékhoz mennek át. most már ismét az önöké vagyok. Szerelem, játék, felváltva, ez az élv.

— Meg az ivás! — harsog a patikárus — a hölgyek elmentek, most már hangosabban mulathatunk!

— Úgy, úgy, eleget játszottunk! — mondja a bóbiskolásból egyszerre fölébredt nagybácsi s kerül-fordul s egyszerre boros üvegekkel s poharakkal telik meg az asztal.

— Ürmössel kezdjük — kiált a patikárus közhelyeslés között.

A jegyző töltöget s Héthársynak maga adja át a legdiszesbb

piros poharat. A hoppon maradt czigányok az ajtónál gyülekeztek.

— Köszönöm, uraim, nekem ez is mindegy, az ivásban is legyőzhetetlen a Héthársy nemzetség. Egészségére, főtisztelendő úr, csak fenékig, mint én. A körömpróbát egy Héthársy találta fel. — Ejnye, de keserű ez az ürmös, még egygyel kérek! — Húzd rá czigány, mit ácsorogsz ? Dal, zene, szerelem a lovagok gyönyörűsége. Igyunk, uraim, csak ki vele, a körömpróbákig!

hogy továbbá legtöbbnyire tiszta, jó egri bort mértek: a bor és pálinka nálunk sokkal jobb és sokkal olcsóbb volt, mint a vidék bármely községében. Ez vonzotta hozzánk a vidékiek legnagyobb részét s a többi üzleteket is leginkább a korcsmák s pálinkamérések látogatói népesítették meg.

Az állami italmérési jövedékről szóló törvény azonban előnyös helyzetünknek e téren is véget vetett.

Most az egri korcsmárosnak, az egri pálinkamérőnek sokkal nagyobb a terhe, mint bármely falusi italmérőnek.

Több ezer lakossal bíró községben is megszerezhették, még a kizárólagos italmérési jogosultságot is annyiért, amennyit nálunk egy-egy korcsmárosnak, főleg pedig pálinkamérőnek kell fizetnie. Ezenfelül az egri kereskedőre több állami adót, nagyobb mennyiségű fogyasztási adót s négyszer annyi községi pótadót vetnek ki, mint a falusi korcsmárosra.

Tagadhatatlan, hogy az italmérőknek nagyon válságos a helyzetük. Az egri fogyasztókra nem támaszkodhatnak; mert az egri ember aránylag kevés pálinkát iszik, s bora is nagyon sok embernek terem itt. Azután olyanok is elegen vannak, vagy lesznek, akik a törkölyükből pálinkát főznek s ezt iszszák.

Nem marad tehát más hátra, mint hogy az italmérők kénytelenek lesznek a kisebb teherrel küzdő falusi korcsmárossal versenyezni s a vidéki fogyasztó közönséget magukhoz édesgetni.

Kívánatos volna, hogy ez sikerüljön. Nemcsak az italmérők magánérdeke; hanem városunk forgalma s igy közérdekünk is követeli ezen törekvés előmozdítását.

E közérdek birt bennünket is arra, hogy polgármesterünk figyelmét felhívjuk a vidéki községek eljárására.

ügy halljuk u. i., hogy Baktán, Ostor oson stöbb megyei, meg közelvidéki községben ki dobolták, hogy italt nem szabad a községbe bevinni.

Lehet, hogy az ily doboltatás nem a községi elöljáróságnak hivatalos ténye; hanem csak a kisbirónak s a regalebérlőnek — ezt az ismeretes szót használjuk a kizárólagos italmérési jogosultság haszonbérlője helyett — a községi elöljáróság által elnézett müve.

Az is lehet, hogy a községi elöljáróság, vagy az ily eljárást, netalán sugalló más hatóság tévedésén alapúi a vidéki közönség ilyen megijesztése.

Akármi legyen az oka: ezt szó nélkül nem hagyhatjuk, annál kevésbbé, mert a falusi ember legtöbbnyire szentii'ásnak tartja azt, amit kidobolnak.

De nem hagyhatjuk szó nélkül ez eljárást azért sem, mert e hirdetés a törvénynyel ellenkezik, és nemcsak városunkra, hanem a vidéki közönségre nézve is hátrányos.

Hej, huj, azt a barnát szeretem ! — Csak azt húzd, bankót adok! Éljen a doktor! tele pohárt az egészségére! — Hej, huj! Szervusz bácsikám! Igyunk! Kocczints méregkeverő! Mit mond ez a nótárius, hogy én félig hagytam a poharat? Öttel iszik ki ilyenkor egy Héthársy egymásután! Huj! . . .

Egyszerre a gyomrához kapott Héthársy úr, rettenetes csi- karást érzett, hogy belehalványodott az arcza. Egy székbe vágta magát,.

— Nos, mi a baj? kérdi a társaság felugrálva.

— Roppant hascsikarást érzek. Szédül a fejem!

— A jegyző, a plébános ijedten dugták össze fejüket. A doktor meg fontos képpel vizsgáira a paczienst. — Komoly az eset! — mondá.

— ügy van, én is attól tartok! hagyta helyben a patikus, a helységünkben már előfordultak szórványos koleraesetek.

— Kolera! óh, szent Jehova! De én semmit sem hallottam.

— Kolera! ordítottak a czigányok s rohantak, összetörve hegedűiket.

— Nem akartuk falunkat a kontumácziának kitenni, de úgy látszik, már jelentést kell tennünk.

— Óh, minden szentek, óh Ábrahám, Jákob, Dávid istene! Héthársy úr gyomrát szorítva, fetrengett a karosszékben.

— De csitt! a szimptomák még nem mutatkoznak — még lehet segíteni. Hamar ágyba, három dunyhát rá, hegyibe annyi bundát, amennyi van! — így ni! — Derekas izzadás még megölheti a kolera bacillusait. igyunk, urak, a szegény paciens fel- gyógyulására !

Héthársy kékült, zöldült, remegett, a foga vaczogott a féle-