Eger - hetilap, 1889

1889-11-12 / 46. szám

369 József, Bertóti (barát) József. Parádi vál. kér. Schmidhauzer Adolf, Hámán András, Ivády Albert. Bodonyi vál. kér. Ivády Béla, Gulyás János. Bátonyi vál. kér. Ivády Miklós, Snapp Sándor. Mikófalvi vál. kér. Ambrózy Mihály, Less Lajos, Kovács (csikós) Máté. Különfélék. — Hangverseny. Székely Irén k. a., néh. Székely Imre zongora-művész s a magyar zene egyik kiváló művelője kedves leányá­nak hangversenye, e hó 9-én szombaton folyt le az ó kaszinó nagy termében elite-közönségünk nagyszámú részvéte mellett. Rég ideje emlékszünk reá, hogy müveit közönségünk oly nagymérvű érdek­lődést tanúsított volna bármely művész hangversenye, mint a fiatal zongora-művésznő ez esti sikerei iránt. Első nyilvános hangver­senye volt ez az ifjú művésznőnek, öt számból álló, választékosán összeállított programmal, melynek a művésznő által betöltött 1-ső és 3-ik számai, (Liszt F. Ave Máriája; két etüde Székely Imre kiadatlan müveiből, és Grieg Balladá-ja,) hogy nem idéztek elő nagyobb hatást a közönség körében, annak oka egyrészt abban rejlik, hogy a k. a. inkább a technikai részre fordította figyelmét, miután rendkívüli zongora-technikával rendelkezik, s hosszabb időt igénylő e nehéz bravour-darabjai sehogy sem voltak össze­egyeztethetők közönségünknek inkább a fülbemászó, könnyed dalla­mosság felé hajló Ízlésével, de másrészt azért is, mert e nagy szabású müvek, mint pl. a Griegféle Ballada megérthetéséhez azoknak többszöri hallása szükséges. Sokkal szerencsésebb volt az utolsó szám, melyben a k. a. néh. édes atyjának „Puszta gyen- dai idyllek“ ez. a. kiadott s elterjedt magyar-népdal-átirataiból ját­szott néhányat, melyeket közönségünk meg is ujrázott, s melyet természetesen nagyobb tapsvihar kisért. mint az előbbenieket. A programra többi számait, jelesen a 2-ik számot Pfeiffer Mariska k. a. a főszékesegyház primadonnája sok routinnal párosult Beet- hovenféle nagy magándalával, melyet Pauerné Madarasy Vilma úrnő finom játékával kisért; a 4-ik számot pedig Dr. Tróján or­vos ur töltötte be a programúitól eltérőleg, amenyiben a Schumann- Popper féle Merengés helyett Mignon dalát és egy Serenádot, ját­szott Zsasskovszky Károly úr diskrét harmoniumkisérete mellett, mély érzéssel. A sikerült hangversenyt az éjfél utáni órákba nyúló kedélyes tánczmulatság követte, Palócz kitűnő bandájának pompás talpalá valói mellett, melyet a hangversenyen részt vett egri arany fiatalság rögtönzött a kedves művésznő tiszteletére A négyeseket 16—20 pár tánczolta. A díszes hölgykoszorúban ott voltak: Belánszky Elvira, Borhy Ilona, Deesy Anna, Erdélyi Gizella, és Marianna, Eliássy Ida, Gáspárdy Anna, Gáspárdy Katinka, Gröber Anna, Irén és Jolánka, Halasy Berta és Margit, Imre Leona, Kovács Mariska, Lipcsey Mariska, Pamlényi Klára, Ilyenkor mindig eszembe jutnak. — s a kaczagástól köny- nyeim potyognak, — a néhai „Kis tükör,“ Jókai egykori humo- ristikus lapjának érdekes német fordításai: .Eszem adta barna szűz, Eg a szemed, mint a tűz, Ha az enyim úgy égne, S'áz forintot megérne. Mein Verstand hat’ s gegeben, braune Maid. Dein Auge, wie Feuer, blintzt. Wenn das meine so brennte Wäre werth hundert gulden--Münz. Bója fel a réz fokosom nyelére, Merken Sie auf meinen messingenen Kleiderstoek auf, stb. Ez az oka, amiért én Strakoschtól a német klassikus költők remekeit németül szeretem hallani anélkül, hogy akár jó maga­mat, akár az én derék egri polgártársaimat a ger m anizácz ió mételyétől félteném. Sőt örülök rajta, ha minél nagyobb közön­sége van, mert abból arról győződöm meg, hogy Eger derék müveit közönsége közt nagy számmal vannak, akik jól tudnak németül, s igy műveltség tekintetében sokkal fölötte állanak azoknak, akik, esetleg, anyanyelvükön kivid más nyelvet nem be­szélnek. E tekintetben pedig teljesen igaza van a régi diák pél­daszónak : „Quot linguas caíles, tot homines vales.“ Ahány nyel­vet beszélsz, annyi embert érsz. De nemzetiségi tekintetben sem féltem én az én jó egri népemet Strakosck germanizalásától, mert hát Strakosch szít­ét ett magy ar ember, aki szivéből szereti s becsüli hazáját, s aki épen úgy nem tehet róla, hogy a sors német művész­nek teremtette, mint ahogy Liszt Ferencz, Joachim, a (Sajó-Várkony), Pát-z Szidike, Stráda Villy (Jász-Kisér), Szabó Ella, Székely Irén k. a.-nyok. — Az egervidéki jótékony nöegylet szokásos „Katalin­tól n c z e st ély ét“ a törzs-kaszinó nagytermében f. hó 23-án tartja, melyre a nagyérdemű közönséget tisztelettel meghívja, — az egyesület nevében: özv. Mészáros Istvánná, elnök. Belépti dij 1 frt 50 kr. Kezdete 7,9 órakor. Felülfizetések a jótékony czélrá köszönettel fogadtatnak. — Jegyek előre válthatók: Kölln er Lőrincz utóda gyógyszertárában és este a pénztárnál. Az estély rendezősége: Biró József, Brezovay Miklós, Danek Leo, Dani- lovich Gyula, Dusárdy Lajos, dr. Eötvös József, Földváry Árpád, Frantz Gyula, Fülöp Zoltán, Gotli Elek, dr. Gotli Ferencz, Grö­ber Ferencz, dr. Hartl Károly, Horváth Béla, Hunyor Ödön, ifj. Imre Miklós, Kemechey Jenő, dr. Lefevre Dezső, Mészáros Kálmán, Pilepic Rudolf, Porubszky Sándor, Simonyi Károly, Szabó Béla, Tahy Márton, Ury Lajos, gróf Zichy Károly. — Városi ügyek. A folyó hó 10-én tartott rendkívüli képvi- selőtesíületi ülésében tárgyaltatott az egri kir. pénzügyigazgató­ság megkeresése, melyben a szeszes italok elárusitása után fize­tendő italmérési adó beszedési jogának megváltás utján leendő biztosítása czéljából megtartandó tárgyalás batáridejéül folyó hó 11-ik napját tűzte ki, s egyszersmind a várost felhívja, hogy ezen határidőre képviseltetéséről gondoskodjék ; ezen felhívás folytán, s az ügy beható megvitatása után határoztatott: Tekintettel azon körülményre, hogy az 1888-ik évi XXXV. t. ez. 28-ik §-a sze­rint az esetben, ha a szeszesitalok elárusitása után fizetendő italmérési adó beszedési jogának megváltására megkisérlett egyez­ség kivitele az egyes adókötelezettekkel nem sikerülne, a meg­váltás a várossal kisérlendő meg; minélfogva e képv. testület elvileg ezennel kimondja: hogy amennyiben a megváltás kivitele az egyes adókötelezettekkel nem sikerülne, és amennyiben a város anyagi helyzete tulcsigázott követelés által veszélyezve nem lenne, a kizárólagos italmérési jogosultság megváltására hajlandó; miért is e czélból az egyezkedés megkísérlésére h. pol­gármester elnöklete alatt, egy két tagú bizottságot küld ki oly utasításai, hogy a beszerzendő adatok alapján, a megváltásra vonatkozólag belátása szerint egyezkedjék s az elért eredményt jóváhagyás végett a képviselőtestületnek jelentse be. — Az egri polg. lővésztársulat szokásos évi bezáró libalövé­sét f. hó 1. 2. és 3-án tartotta meg, mely alkalommal összesen 73 liba lövetett, ebből Grónay Sándor 15, László János 8, Makay Félix 7, Subich Géza 6, Mártonfly László 5, Polereczky Gyula 5, Murányváry János 4, Csemniczky Pál 4, Komáromy József 3-at, a többi résztvevők mind 2—2-őt lőttek. — Ugyanez alkalommal dijlövészet is tartatott, melynek dijait Murányváry János és Bár­dos Bertalan urak nyerték el. — Az ünnepély 1 és 3. napja társas ebéddel volt, egybekötve, melyben számosán, vettek részt számos pohárköszöntő és Balogh Gábor kitűnő zenekara mellett igen gyöngyösi születésű Ketten Henrik, s még számos magyar születésű „hirhedett művészi a világnak“, — kik azonban korán sem becsülték meg szülő hazájokat úgy, mint Strakosch, — nem tehetnek róla, hogy őket a sors idegen földön, idegen ajkú, s érzésű művészekké alkotta. Nagyon érdekes annak a históriája, hogyan lett Strakosch- ból. egy felső-magyarországi szegény, apró zsidó gyerekből, a német drámai művészetnek manapság egyik legkimagaslóbb apos­tola; — s talán a müveit olvasót nem fogjuk vele untatni, ha élettörténetét rövid vonásokban elmondjuk. Strakosch Sándor 1845-ben született Felsőmagyaror- szág Sebes nevű helységében szegény szüléktől, kik bizony édes­keveset áldozhattak gyermekük szellemi kiművelésére. De a genie „a koporsóból is kitör és eget kér,“ — s a kis Sanyi gyerek egyszer csak azon vette magát észre, hogy egy kóbor kintornás­sal — megszökött a szülei háztól, s miközben meczénása, az ő nyekegő verklijén valczerokkal, — a verklis apró utitársa, a kis Sándor gyerek, zeneszűnetközben Schiller „Die Glocke“ czimű remek költeményének deklamálásával mulattatta a falusi szájtátó tót atyafiakat, igyekezvén őket meggyőzni Schiller költői nagy­ságáról, s az ő maga parányiságának rendkívüli szavalóképessé­géről. Szülei kétségbeesetten keresték a kis szökevényt, mig végre egy távul eső tót faluban megtalálták a kis deklamátort minden nemű és korú bámuló hallgatóság nagy csoportjától körül­véve, mely a kis zsidó szónokot nagyobb áhitattal hallgatta az utcza közepén, mint tisztelet es uramat vasárnap a templombeli szószéken. Sok hányattatás után az ifjú Strakosch Sándor, telve sze­génységgel s a költészet iránt való lelkesedéssel, Bécsbe jött *

Next

/
Oldalképek
Tartalom