Eger - hetilap, 1889
1889-02-05 / 6. szám
45 «zára közelsége és a megközelítés könnyűségének, valóban jutalmazó kilátást nyújt. Útépítésünk tekintélyes vonalakat létesített. Egészen uj, vágott 1 in. széles gyalogutak: Béliéről a Kilátóhoz (elágazástól) -= 1664 m. — innen a Gyökereshez (torkolatig) = 1250 m,, — szintén uj II. oszt. ut: a Somorrétről a Kékestetőig = 3225 m. — innen a Négyes-határig (a meglevő gyalogút felhasználásával) = 2395 m. Egész uj vágott ut a Négyes-határtól a Vályuskutig = 1475 m. Ezen összes utak lánczczal teljesített bemérés után jelzőtáblákkal látvák el, miken a távol s helyenként a tengerszin fölötti magasság is adva van. Ezen felül a Somorrét szélétől a Jávörös — Kékestető — Dobogó — Négyes-határig terjedő vonal fehér. — innen a Vályuskutig terjedő vonal fehér alapon vörös festékkel külön is jelezve van. A Kékestetőn, a Mátra s közép-Magyarország e legmagasabb pontján emelni tervezett kilátó ügye lassan halad előre. A Mátra legmagasabb pontja ugyanis nem csúcs, de hegyhát, honnan a környező pontok majd egyenlő magassága és az óriás fák miatt kilátást létesitni nagy akadályokba ütközik. A készített költségvetés szerint egy 17. m. magas fa-kilátó, beszámítva Gyöngyös város képviselőtestülete által nagylelkűiig ingyen felajánlott kemény fát, 900 írtba kerülne; — vasból legalább 4000 forintba. így ez csak a jövő terve. Az Osztály azonban 1887-ről 300 frtot tett félre e czélra s az 1888. évi költség- vetésben, mivel uj területek kultiválását vette czélba, e czélra nem volt több, mint 100 frt fölvehető. A választmány azonban folyamodott az Egyesülethez segélyért s ha a központ kiterjeszti kegyét reánk, a nagy mű létesülni fog. Mint az 1888. év eseményét említjük örömmel fel, hogy Gyöngyös város saját és lakói érdekeinek helyes felismerésével a tulajdonát képező Bene-pusztán egy vendéglőt épített vendégszobákkal s hogy a vendéglő környékének parkírozása már is jelentékenyen előre haladt, — továbbá, hogy a Beliéhez vezető, szintén most készült jó kőut oldalán, az erdészlaktól a vendéglőig -elterülő térséget erősen befásitá. Szóval, oly hosszú tespedés után pezsgő élet minden felé. A jövő évbeni működésünk főbb irányokban, hogy az a t. Nagygyűlés helyeslésével találkozik, — a gyöngyösi Mátrán következő leend: 1. Részt veszünk csekély anyagi erőnkhöz képest a gy ászhiri; egy szempillantás a hozott sorokra, rózsás arczárói ■eltűnik az üde pir, helyét halvány, félelmet s gyötrelmet visszatükröző szili foglalja el. Mohó vágygyal szakítván föl a borítékot, már a következő perczben szívrendítő kiáltás hangzik fel: „Anyám halt meg!“ E kinos jajszónál az átnézett irás kihull a kezéből, arczán könypatak kígyózván alá. Nem látja már többé a jótevő kezet, mely gyermekségében ápolta, ruházta; megszűnt már ragyogni az egyetlen csillag, mely, miként a napsugár éltet •és melegít, — pislogásával reményt önt s bizalmat a szenvedésdűlt szívbe. — Mily sebző, mily kimondhatatlan fájdalom ez, egy őszinte, egy gyermeki kebelre! A bizalom szava, a vigasz angyala nem hangzik, nem létezik többé, ha a test s a lelket nyomják a fájdalmak ! . . De, ha homályos szemeit fölveti az égre, a remény csillaga, lepislog ő reája, bevilágítja azon végtelen űrt. mely most oly annyira hideg, oly annyira puszta. „Viszontlátás, viszontlátás!“ — hangzik onnan felül, hol az örök egyesülés könyek és válási perczek által meg nem zavartatik; — igen, a hit szava fülébe zengi : a halál nem jelent megsemmisülést; a haldokló szemében rezgő fájdalomköny, csak egy harmatcsepp, melyet az öröklét napja csillogó örömkönynyé fog átvarázsolni. — E háznál elég ez, — térjünk be máshová. e) Kövessük lépten-nyomon a levélhordozót. Ismételten kopog egy öreg tábornok pipázó szobája remekszép ajtaján. A füstfelhők sűrű gomolyokba terjengnek szanaszét. „Szabad“ — mondja egy stentori hang s ime a mi Istvánunk maga előtt látja az egykori urát, tiszteletgerjesztő, megnyerő szép arczát; ez támszékében ülve, hosszú pipájából füstöket ereszt,get s letevőn újságát, a volt káplárjával mulattatja magát. — A tábornok ur katonás tekintettel végig méri a levelet, miközben öröm pir festi be arczát. minthogy fia írását ismeri fel benne; az olvasás közben mosoly ül ajkára s mindegyre erősebben szívja a kellemes illatú szálas török dohányt. A harcztérról érkezett levél vétele után Istvánunk távozik s a jókedvű úr ezeket olvassa: „Heves a Vadász-társulat által a Nagy Jávoros-kutnál épitni elhatározott menedékház létesítésében. — 2. Utat építünk, vagy legalább javítunk a Vályuskuttól Benőre. Ezenfelül működésünk más irányban is érvényesül end.. () excellentiája dr. Samassa József egri érsek kegyes volt megengedni, hogy a 11000 hold terjedelmű solymosi erdőt működésünk körébe vonhassuk. A solymosi Gályára vezető utak rendezése, úgy a szabad Galyatetőn egy kilátó építése szintén a jövő év teendője. Ezen kívül a számos források indőnkénti tisztításán felül, a jelentékenyebbek foglalását is eszközlendjük. Anyagi erőnket sokkal inkább igénybe veszik a halaszthat- lan teendők, sem hogy azt múzeumunk gyarapítására fordíthatnánk. Egyesek lekötelező figyelme fordul ugyan féléje, de széles körben, maga a nagy közönség még nem érdeklődik iránta. Kétségtelenül megjő ez is, ha az, mi már van, közte a Wissinger Károly, ny. tanár ur által oly nagy fáradtsággal készített dombortérkép, felállítva, rendezve leend. A rendezés csak most lett lehetséges, midőn a Gyöngyösi Takarékpénztár szívességéből s az ő épületében jutányosán helyiséget sükerűlt szereznünk. Társadalmilag működésünk határozottan eredményes. Nagyobb társas kirándulások tétettek és pedig sok Ízben a regényes oro- szii. solymosi hegyekbe, Kékesre stb. Mindezeket koronázta nyári közgyűlésünk P.-Beuén, mi annyinknak volt jó jogczim a kirándulásra. A közeli s messze vidékiek is mindinkább keresik fel hegyeinket, mihez kedvező körülmény az is, hogy utánjárásunk s a vasutak szívessége folytán Gyöngyös immár fürdőjegygyel bárhonnan megközelíthető. Mozgalom indult meg Gyöngyösön a czélból is, hogy Benén, mi erre mintegy ki van jelölve a természet által, hideg-viz-gyógy- intézet létesíthessék s reményünk van, hogy ez év folyamán létesülni is fog; — biztos kilátás van arra is, hogy a bene-parádi kocsiút teljes erővel munkába vétetik, ■— Párádon uj építkezések történetidnek, szóval vidám kép mindenfelé! Őrködjék felettünk Mátránk jó szelleme! Ügyv. alelnök. volt az összeütközés, nagy veszély környezett, katonáink oroszlánként, rettenthetlen hősiességgel küzdöttek; azonban a lelkesedés akkor öltött legóriásibb mérveket, midőn az ellenséges várőrség merész ellenállását, vitéz magatartását leküzdve a vár végleg a mi hatalmunkba került. A te fiad is jó atyám ! megtette a kötelességét. A rohamnál jobb karom nehéz sebet kapott, de én ennek daczára a győzelem teljes tudatában megfeledkezvén a fájdalomról, bal kezembe ragadám a zászlót s a győzelem e dicső jelvényét trombitáink harsogása s katonáink határtalan örömria- dala közepette tüzém föl a vároromra. A karom javulásnak indul s már nemsokára szabadságot kapván, elmondhatom mindazt, mit a te hős lelked minden bizonyára érdeklődéssel veend. Hagyjuk azonban az ősz generált örömét élvezni s csatlakozzunk ismét a levélhordóhoz. f) Megint egy más házhoz közéig, melynek a körülötte elterülő díszkertek "tisztes külsőt kölcsönöznek. Ez egy egyszerű ugyan, de gazdag özvegy háza; leánya távol lakik tőle. Egy belső szobában fel s alá járkálva csüggedés közt várja az asszo iy a postát. Végre nagysokára megnyílik az ajtó s kellemes meglepetéssel teljesül a vágya. „Miért hagytál el engem, engem s e ház gazdagságát, hogy fiatal éltedet a szegénységnek, az önmegtagadásnak zsákmányául dobjad; hogy a kolostorban undorgerjesztő betegeket ápolj, — holott itthon az ünnepeltség mirtusa övezhetné gondot nem ismerő redőtlen homlokodat, — mindenkitől szerettetve, mindenkitől tisztelteivé élhetnéd napjaidat! így ömlengett a dúsgazdag asszony, amint a levelet átvevé, czéloz- ván saját leányára. De mily boldogító vala a felelet, mely e töprenkedésre következik. A leányka leplezetlenül ecseteli azon kiváló szerencsét, mely neki jutott osztályrészül; ecseteli lelke békességét, mely elönti egész valóját, gyámolitván a szenvedő emberiséget; rajzolja a világ múlandó és az örök örömek közti roppant különbséget; leírja azon benső örömérzetet, mely szivében honol, midőn beteg embertársai ágya mellett virraszt, mi-
