Eger - hetilap, 1889
1889-12-24 / 52. szám
418 1 831 óta. amidőn ugyanis nz Influenza járványosán ütött ki a kliolera előtt, mindkettő ktilön-kitien lépett föl, és pedig többször télen es tavaszszal, mint nyáron. Jelszavunk legyen: félni jó; de megijedni nem s zabad. Sztupka József, szigorló oivo-. A fényűzés. ii. Hogy mily rendkívüli mérveket öltött a fényűzés a régi görög és római birodalmakban, melyek a leghatalmasabb fészkei s terjesztői voltak a luxusnak, — a történelmi adatok hosszú sora tanúsítja. Az athénei sereg Marathon mezején oly rendkívüli fénynyel és pompával volt fölszerelve, hogy e luxus is jelentékenyen hozzájárult ama lelkesedéihez, melylyel oly fényes diadalt aratott az ellenségen. Az athénebeliek különben is luxus- mul atságokra több pénzt pazaroltak el, mint, amennyit összes hajóhadukra költöttek, s Euripidész színdarabjainak előadása sokkal nagyobb összegbe került, mint a persáfe ellen viselt egész hadjárat. De fényűzés dolgában a rómaiak is méltán versenyeztek a görögökkel. Plinius, egyebek közt, azt Írja. hogy Paula Hostilián egy köntöst látott, mely három millió forintba került. Julius Caesar kegyenczének, Sevillának, 450 ezer forinton vásárolt egy- pár szem gyöngyöt; — s Kleopátrának az a hires gyöngyszeme, melyet Antonius előtt eezetbe feloldva ivott meg, 750 ezer forint értékű volt. Ismeretes dolog, hogy a rómaiak a legpazarabb fényűzést az étkezésben, s az ezekkel összekötött orgiákban fejtették ki. Lakomáikhoz a tünhalakat Clialcedonból, a csukákat Pessinusból, a szörbencset (osztrigát) Tarentumból, a datolyát Egyiptomból, a diót Thasosból, a gesztenyét Boetikából hozatták. S ha ehhez soroljuk, hogy lovaikat Spanyolországból, kutyáikat Phrigiából, a pávákat Samos szigetéről, a darvakat Milosból stb. szerezték be, s tekintetbe veszszük az akkori közlekedési eszközök gyarlósága mellett a tetemes szállítási költségeket is: elképzelhetjük, mily rengeteg összegeket fecséreltek el a gazdag romaiak a lakásaikban kifejtett fényűzésre. A hires Lucullus lakomái mind máig közmondásosak. Hogy t. olvasóinknak fogalmuk legyen egy ily lukullusi lakomáról, ezek egyikét, egykoru följegyzések szerint, kivonatosan a következőkben Írjuk le: Lucullus romai consul, s korának egyik legjelesebb hadvezére volt. A Kr. e. 74-ík évben Mithridates ellen harczolt nagy szerencsével; de fényes diadalainak gyümölcseit, ellenségei^ s irigyeinek cselszövényei miatt nem élvezhette, miért is végkép arisztokráczia virágának. Később azonban hírhedt játékbarlanggá nőtte ki magát, a melybe csak elsőrangú arisztokratákat vettek föl. Hogy ezeknek az arisztokrata iparlovagoknak milyen különös fogalmaik voltak a becsületről és a tisztességről, az kitűnik Lord Chesterfieldnek egy fiához intézett leveléből, a melyben azt Írja neki, bogy a „White’s Club“-ban ugyancsak otthon kell lenni a kártyafogásokban, ha csak az ember nem akar egy rövid délután koldussá lenni. A clubban a játék mellett a fogadások minden nemét is szenvedélyesen kultiválták. Hogy milyen emberek voltak ott együtt annak idején, kitűnik abból az általánosan ismert fogadásból, hogy az első báró, a ki az akasztófára kerül, Sir William Burdet lesz. A klubban leginkább faraót, de azonkívül egyéb hazárdjátékokat is játszottak. Éjjel-nappal szakadatlanul folyt a játék s a tagok mesés összegeket vesztettek. így Lord Carlyle egy éjjel 150,000 frtot vesztett el. John Domier közel egy milliónyi kártyaadósságot csinált, s hogy Lord Foley fiai mily összeget vesztettek, kitűnik abból, hogy adósságaik után évenként 200,000 frt kamatot fizettek. pedig a kamatok aránylag csekélyek voltak. A ki nem volt képes az adósságait kifizetni, az egyszerűen agyonlőtte mi gát. Azoknak a névsora, a kik a klubban ilyen okokból öngyilkossá lettek, ijesztően hosszú. Egyik közülök, Lord Mountford, valósággal tragikus véget ért. Miután ugyanis rengeteg vagyonát eljátszotta, valami alkalmazást kért, a kormánytól. Ezt nem kapván meg, elhatározta, hogy megöli magát. elkeseredve, ama pompás diadal-bevonulás után, melyet Róma rendezett számára, — csakhamar a magán-életbe vonult vissza, s távul a nyilvánosság zajától, Pauli mellett fekvő „Tusculall um“ nevű, s páratlan fénynyel fölszerelt villájában azontúl szakadatlan lakmározásban, dobzódásban s orgiákban tékozolta el rengeteg vagyonát. E villa termeinek egykori nagyszerű pompája, még mai romjaiban is látható. E villában balt m jg Tiberius császár. A Bachus-iinnepekre Lucullus nagyszerű lakomát rendezett, s arra meghívta barátait. A meghívó a következőleg szólt: „L. Licinius Lacullusnak van szerencséje barátját Cicerót, a Bacchus-ünnepekre magához vendégségbe meginni, s reméli, hogy óhajtását teljesülve lesz szerencséje láthatni.“ Miután Lucullusnál az ilyetén „bacchanáliák“ néha egy hétig is eltartottak, az ezekhez tartozó készülődések rendkívüli siirgést-forgást idéztek elő a pompás nyaralóban. A termek festett, falazatai, s a mozaik-padlók kifényesíthettek, s a legfinomabb kárpitokkal, szőnyegekkel és virágokkal földiszittettek. A konyha számára már hetek óta szállíttattak messze vidékekről a legfinomabb vadak, szárnyasok, halak, kagylók, gyümölcsök és sok mindenféle csemegék óriási mennyiségben, s rengeteg árakon. Végre elérkezett a Bachus-ünnep, a vendégek megérkeztek, s kölcsönös üdvözlések, ölelések, a szokásos fürdés, fölcziczomá- zás és étkezéshez való kényelmes öltözködés után, duzzadó selyemvánkosokkal kínálkozó apró köreveteken dúsan terített asztalhoz ültek Lucullus válogatott inyencz-vendégei. Az ilyen ebédféle lakmározást, mely aztán a késő éjbe, vagy a kora hajnalba nyúlt be, az előkelő romaiak rendszerint az ő napidőszámitásuk szerint 9 órakor kezdették, mi a mi napidö- számitásunkban a délutáni 2 és V, órának felel meg. A tulajdonképeni „ebédet“ (mensa) az úgynevezett „Ízlelte tő“ (gustatorium) előzte meg, mely állott osztrigából, angolnából, csigákból, ravennai spárgával környezett kolbászokból, finom tésztafélékből, s szicziliai dinnyéből. Ezekhez mézzel édesített falernumi mustot szolgált fel a pohárnok italul. A gustatorium után következett a tulajdonképeni ebéd, mely három részből állott: „prima, media, és ultima mensa.“ Mindenik résznek étlapját hangosan elrecitálta az asztalnok : „Prima mensa: phasianae colchorum ; ficedulae et turdi; gallina altilis, jecur anseris.“ Első fogás: colcliisi fáczánok; szalonkák, fenyves madarak, hizlalt tyúkok; libamáj.“ Ital: mézes mulzum-bor. „Media mensa. Altilia ex farina involuta, turturorum corona, phoenicopteruin linquae, coturnicis cerebrum, aquilae cochleae, et omnes fere conchulae.“ „Második ételforduló: Csibepástétom, vadgalambok, lángmadár (flamingo) nyelve, fürj-velő, csigák, tengeri rákok, kagylók.“ Ebből a czélból Szilveszter-estére összes ismerőseit meghívta a klubba vacsorára. Vigan ettek, ittak, énekeltek és éjfélig whisteztek. Mikor az óra éjfélt ütött, megnyílt az ajtó s belépett egy jegyző, hivatalos diszöltözetben. Lord Mountford fölállt, tollbamondta a jegyzőnek végrendeletét s azt három tanúval aláíratta. Erre félrevonult egy mellékszobába. Egyszerre löAms dördült el, mire mindenki odasietett: Lord Mountford egy vértócsa közepén feküdt a földön, szétroncsolt koponyával, kezében hatlövetű revolverrel . . . De voltak a klubban szerencsés játékosok is. Leghíresebb volt ezek közt Scott tábornok, a ki egyik leányát Canning György hires államférfiuhoz, a másikat Portland herczeghez adta feleségűi. Scott tábornok, saját, vallomása szerint, bámulatos éberségének és annak köszönhette rendkívüli szerencséjét, hogy kitünően tudott whistezni. Ebédje sültcsirkéből, pirított kenyérből s egy pohár vizből állt. Ilyen életmód mellett mindig frissen és vidáman ült a kártyaasztalhoz és hidegvérével anynyira vitte, hogy tisztességes utón 2 és félmillió forintot nyert a whisten. A klubban minden alkalomból és minden elképzelhető dologra fogadtak. Ha az arisztokráczia köréből valamely fiatal leány férjhez ment, arra fogadtak, hogy előbb vagy később fog-e lebetegedni, mint Z. grófné, és fiút szül-e vagy leányt. Fogadtak a kormány tartamára, fogadtak arra, hogy a klub egyik tagja korábban fog megnősülni, mint a másik, vagy hogy a hires Marlborough herczegnő tűi fogja-e élni Cleveland herczegnőt. E mellett az életmód mellett természetesen a játékbarlang
