Eger - hetilap, 1889

1889-10-22 / 43. szám

347

Nem kevésbbé fontos Apponyi gróf beszédjének a hadseregre vonatkozó része is ; mert itt igen szerencsésen formulázta azon álláspontot, melyet Magyarország jelenlegi helyzetében elfoglalni törekszik, s elfoglalni jogosítva van.

Eddig a hadsereg gyakran mintegy független állam áz államban, úgy viselkedett. Mintha dualizmus nem is’léteznék hagyományos szellemében megkövülve K Korral Béffl haladva, oly ^követelményekkel állott erő, melyek Magyarország közjogi helyzetével, a magyar állam souverainitásával Összeegyeztethetők nem voltak. Gyakran úgy viselkedett, mintha joga volna az államtól bármit is követelni, amit az különben önkényt meg nem adna. Ebből származtak aztán a különféle súrlódások a nemzet és hadserege között, származott az egyetértés hiánya.

Apponyi akaija az egyetértést, „de nem azon az áron, melyet a magyar nemzet megfizetni soha sem fog, hogy belenyugodjék abba, hogy a nemzet követelményei, közjogi állása bármily alakban, nemzeti egyénisége ne részesüljön kellő tiszteletben. E végből követeli hogy „távolittassék el mindaz, a mi még ma hadseregünk intézményeiben itt-ott, Magyarország közjogi állásával teljesen össze nem egyeztethető, a magyar nemzeti önérzetet sérti, a magyar nemzettel való identificálást megakadályozza, vagy megnehezíti. Megmondja Apponyi gróf a módot is, melylyel ezen any- nyira óhajtott eredmény elérhető; t. i. nagyobb erély fejtendő ki a nemzet elévülhetetlen követelményeinek érvényesítésében a közügyek terén, különösen a katonai politikában.“

Nagyon fontos kijelentések ezek, mert ezekben van kifejezve mindaz, a mit dualistikus közjogi állásában, tételes közjogának sérelme nélkül, sőt annak teljesítése végett a nemzet követelhet és követelnie kell. Fontosak e kijelentések azért is, mert eddig a hadsereg kérdése „uebánts-virág“ volt, s még a közel múltban a ministerelnök kijelentése szerint is, mindjárt ideges lett, ha róla volt a szó; de midőn ily nyíltan formuláztatnak a nemzet követelményei, ily élesen megvilágittatnak a tarthatatlan állapotok, remélhető, hogy kissé alább fog szállni az az idegesség, s elfogad- tatik az az egyedül helyes tan, hogy a hadsereg sem önczél, hanem épen olyan eszköze az államnak, mint a közigazgatási vagy pénzügyigazgatási szervezet.

De ezen nyilatkozatoknak — belső tartalmukon kívül — még különös súlyt kölcsönöz gr. Apponyi politikai egyénisége.

Addig, mig a hadsereg kérdését csupán a függetlenségi párt szellőztette, nem sokat törődtek vele; mert azt mondták, hogy mivolna, mint őt. Biharbau, Szabolcsban, Szathmárban rajongtak érette s nem hízelkedem prózámnak, de tudom, hogy még élő barátai e sorokat könyektől nedves szemekkel olvasandják.

„Hibái is voltak. Nagy szivének túlságos jósága, szereteté- nek mértéktelen gyöngédsége, lelkének ábrándos költészete.

„A nagy franczia forradalom története volt kedvencz tanulmánya. Visszaemlékezem, milyen gyöngéd barátsággal csepegtető belém az emberiség nagy eszméit, belém, ki akkor még azokat csak dadogni tudám, s midőn Lamartine „Girondisták története“ megjelent, milyen lelkesedéssel olvasá fel a kiválóbb részeket; éjeket töltőnk a Mirabeau, Danton, Saint-Just társaságában és megvirradánk Bocskay, Thököly és Rákóczyval szemben.

„Készülünk az eljövendő napra, s eljötté talpon állva talált.“

Ez volt Komáromy György és rajta is megesett az, a mi ez időben igen sok tüzesvérü fiatal emberen: szerelmes lett Lendvaynéba, a nagy művésznőbe és szép asszonyba. Lend- rayné ekkor állt dicsősége és szépsége tetőpontján; négy évvel tésőbb irta róla Petőfi a következő sorokat:

„Én alkotóm, mindenható vagy,

Hozd vissza a pillanatot,

Midőn e hölgy a szerelemnek Első tüzére gyuladott;

Midőn ajkán a vallomásnak Első szent hangja reszkete. —

S ott én legyek, kit csókra hí föl Édes, kedves tekintete! stb.“

Lendvayné ekkor Kolozsvárott vendégszerepeit, hol Komá- >my otthon volt. Ugyanakkor ott tartózkodott Barabás Miklós, hires arczképfestő, kivel Komáromy, emlékül Lendvayné számára festette saját arczképét. Ez arczképet meglátta a művésznőnél ollaky Ferencz, az erdélyi „gubernium“ fogalmazója s féltőkéin a daliás Komáromyra, elkérte a művésznőtől. Hollaky volt

vei e párt az önálló magyar hadsereg eszméje mellett küzd, elfogultan itél a közös hadseregről; tehát akármit is tegyen e hadsereg, a függetlenségi pártnak úgy sem fog tetszeni. Ámde azt, a közjogi alapon álló ellenzék nagynevű vezére veszi ily éles, de igazságos bírálat alá ugyanazt a hadsereget, nem mellő'7’^ oly könnyen, mert az a bírálat nem akarja vaitoztatníTfen- álló közjogi alapot, hanem ellenkezőleg: teljességre akarja azt hozni. J

Hisszük, hogy e bírálat, ez az állásfoglalás a nemzet jogos követelményei mellett, nem kedves mindenütt; hisszük, hogy az

u. n. kormány-képesség fokozására — amint ezt a kormánypárt közlönyei Apponyival szemben értelmezik, — nem alkalmasak; de azt is hisszük, és ez a legerősebb hitünk, hogy sokkal biztosabb ut a nemzet kegye a kormányhatalom elnyeréséhez, mint bizonyos visszás állapoíűk dédelgető;^ és á politikai meggyőződésnek a „kormányképesség“ szempontjából való alárendelése, vagy épen változtatása.

Es épen ebben rejlik az oka annak, hogy Apponyi és pártja mért van kitéve annyi sok támadásnak, mért akarják felfelé ép- úgy, mint lefelé gyűlöletessé tenni. Mert látják, hogy Apponyi a közjogi alapon, tehát a korona és nemzet által elfogadott alapon a „nemzetet, csak a nemzetet, és ismét egyedül a nemzetet akarja szolgálni.“ Dr. Csutorás László.

Különfélék.

— B. Albori cs. és kir. tábornok, dandár-parancsnok Mis- kolczról, az egri közöshadseregbeli helyőrség hivatalos megszemlélése czéljából városunkban tartózkodik, s Szele Gábor püspök ő mlga szívesen látott vendége.

— Hangverseny. Székely Irén k.-a. zongora-művésznő, néh. Székely Imre, egykor hirneves zongoraművész, tanár, s széles körökben ismert zeneszerző hazánkfiának jeles atyja nyomdokaiba lépő kedves és müveit leánykája, nyilvános művészi pályáját Egerben, bold, édes atyja által mindenkor kegyelettel emlegetett városunkban óhajtja megkezdeni, s a végből első nyilvános hangversenyét Egerben, a törzskaszinó nagy termében, f. é. nov. hó 9-én fogja megtartani. Mint jó forrásból értesülünk, e hangversenyen két kiváló helyi zenemüvészi erő: Pfeiffer Irma k.-a., az egri székesfőegyház közkedveltségü első énekesnője, és dr. Tróján A. ur gyakorló orvosunk, a

a kegyencz, igen elegáns, kissé széllel-bélelt, de szeretetreméltó fiú, kit úgy a mindennap látott nagy urak barátsága kissé elbi- zakodottá is tett, mint a hölgyek pazar kegye ez elbizakodottságra fel is jogosított. Lendvayné odaadta a képet s a diadalmas imádó hazavitte azt és oly helyen akasztotta föl, hova bár rendszerint jár minden egészséges ember, de arról sohase beszél. — Komáromy, midőn ezt megtudta, természetesen felelősségre akarván vonni Hollakyt, eziránt levelet irt neki, melyben ez adat igazsága felől kérdezte meg. Hollaky azt üzente, hogy igenis, azt tévé. Erre Komáromy kihivatta őt. A mérkőzés a daliás Komáromynak összevagdaltatásával végződött, azonban a közvélemény erősen elitélte Hollakyt eljárásáért. Á kép természetesen eltávolíttatott a sérelmes helyről.

Nevezetes párviadal volt még Erdélyben gróf Bánffy János párbaja az egyik Bornemisszával, ki a harminczas évek leghíresebb pisztoiylövője volt Erdélyben. Szintén asszony felett kocz- czantak össze, pedig jó barátok voltak. Midőn a segédek, kik mindkettőjüknek szintén igen jó barátai voltak, szemközt állíták őket, s a pisztolyokat is a felek kezeibe adták, még egyszer föl- szólíták őket a kibékülésre.

A két ellenfél hallani se akart arról. A jel tehát megadatott a harczra.

Ebben a pillanatban egy szarka repült el Bánffy feje fölött. Bornemissza hirtelen fölkapja pisztolyát s röptében lelövi a jámbor madarat.

— Mit szólasz ehhez ? — kérdé aztán ellenfelétől gúnynyal.

Bánffy hidegvérrel válaszolt:

— A szarka nem lő vissza.

Ez valóban shaksperei mondás volt, igazságát a következmény bizonyitá, mert a hires czéllövő elhibázta Bánffyt, kinek golyója azonban Bornemissza mellébe hatolt.