Eger - hetilap, 1889
1889-10-15 / 42. szám
336 ünnepi gyászszertartást a bold, ravatala fölött dr. Samassa József egri érsek ur ő exja tartotta. E közben, fúvó hangszerek kíséretében az egri papnövelő intézet növendéksége Nesveda megható gyászdalát zengette szép szabatossággal, melyhez az alkalmi szöveget Babik J. fiatal egyházi költőnk irta. A gyászdal elhangzása után az impozáns gyászmenet, a katonai zenekar gyászindulói mellett, megindult a temető felé. E gyászmenetben részt vettek: az egri papság, a csász. és kir. közöshadseregbeli, s a magy. kir. honvédségi tisztikar, a tanintézetek, tanárkarukkal, s az egri mélt. főkáptalan gazdatisztikara, t. Póka István urad. jószágkormányzóval élükön, testületileg; a megyei s városi hatóságok, a kir. törvényszék, s egyéb hivatalok tisztviselői nagy számmal, s a lakosság minden osztályából hatalmas tömeggé sorakozott rengeteg gyászoló közönség. A halottas kocsi nyomában a boldogult temetésére megjelent rokonság lépdelt mély gyászban. A boldogult hült tetemei a sz. Rókusról nevezett sirkertben, a boldogult által saját tervei szerint még élete utolsó éveiben építtetett egyszerű mauzóleumba helyeztettek örök nyugodalomra. S e mauzóleum, melynek kisded kápolnájában a boldogult életnagyságú alakja bronzba öntve, térdelő állásban imádkozik a feszület előtt, - a harmadik maradandóbb tárgy, mely a boldogult emlékét őrizni van hivatva. Első az „Immaculata-szobor“, melyet évek előtt Münchenben több ezer forint értékben öntetett, s melyet Egernek szánt. Miután azonban ama megmásíthatatlan szándéka, hogy a szobor az Eszterházy Károly néh. egri püspök, az egri lyceum halhatatlan nevű alkotója egykoron felállitni szándékolt érczszobra számára föntartott, úgynevezett Eszter- házy-téren állíttassák föl, ép e czél miatt akadályokba ütközött, — az Immaculata-szobrot Bpestuek ajándékozta. E szobor ez idő szerint a bpesti Rókus-kórház előtti tért disziti. A második emlék a székesegyházi úgynevezett Mária-kápolna, melyet néhány év előtt Szoldatics, Rómában élő jó nevű festőművész hazánkfia által tetemes összegen egész belterjében freskó-festéssel diszittetett föl, az egyik falképen a festőművész által odarajzoltatván saját térdelő alakját is, amint védszentje, sz. Miklós püspök oltalma alatt a kápolnát a bold. Szűznek felajánlja. Bold. Lengyel Miklós nagyprépost ravatalát a kegyelet következő értékes koszorúi díszítették: „Szeretett nagybátyjának. Desewífy Jolán.“ — „Őszintén szerető húga. Gizela.“ — „Kedves jó nagybátyjának. Lengyel Ilona.“ — „Tisztelve szerető húga: Mathilde.“ — „Örök tisztelői: Béla és Jolán.“ — „Feledhetlen nagybátyjának: Kállay Árpád és családja.“ — „Nagykállói Kállay Sándor és neje. Szeretett nagybátyjának. — „Szeretett nagybátyjának : Szeréna.“ — „Feledhetlen jóakarójának: dr. Akantisz.“ A szőlő gondozása. (Egy franczia szőlős gazda tanácsai.) Ez évi január 8-áu Bajára érkezett Guyott franczia szőlősgazda az ott tartózkodó ismerőséhez és vele együtt Arad és Lippa fillokszéralepte vidékének megtekintésére mentek s február 18-án Pest-Kiskunmegye Hajós vidékének átnézése után, Bpesten át haza utazott. A vele közel egy hónapi érintkezés és folytonos értekezés után itteni ismerőse az alább következőket terjesztette a Temesváron székelő „délmagyarországi természettudományi társulat“ bírálata alá, hogy onnét azután a fillokszéralepte vidékeken is köztudomásra legyen s igy a szőlő gondozása folytán a a rovar pusztításai, a mennyire lehet, meggátoltassanak. Az említett társulat két hónapi szünetelés után e hónapban tartja havi üléseit, melyeknek főtárgya leend az em’ékiratban összeállított értekezés, és sikeres megoldása után TVu.esmegye legközelebbi évnegyedes közgyűlésén tárgyaltatik s kedvező esetben országszerte ismertetik. A szőlő gondozása A gazdálkodás minden ágában nagyon sok helytelen eljárást tapasztalhatni, melynek forrása nem egyébb az előítéletekhez való ragaszkodásnál; mely sehol se rögzött meg annyira, mint a szőlő- termelésnél s főleg a szőlőtrágyázás kérdésénél. Sok szőlősgazda a szőlő trágyázását nemcsak feleslegesnek, de sőt károsnak tarja, s ha épen azt meri állítani valaki, hogy a szőlőt friss, nem pedig 1—2 éves korhadt trágyával trágyázzuk, azt bizonyosan sokan kinevetik. Ha friss marhatrágyával kezdjük a javítást, azt sokan káros hatásúnak mondják, mert a még le nem kötött ammóniák vagy megakadályozhatja a gyikgomba (callus) képződését, vagy oly erővel támadja meg maró hatásánál fogva a hajszál-gyökereket, hogy azok könnyen elpusztulhatnak; mert szerintük a gyakorlat azt bizonyította volna be, hogy sokkal nagyobb sikerrel lehet alkalmazni a már elkorhadt 1—3 éves trágyát, mint a frisset s ezen tapasztalásból kiindulva, a friss trágya alkalmazása nemcsak hogy száműzetett a szőlőkből, hanem alkalmazása meg se kezdetett ; és ez által kiszámíthatatlan károk okoztattak. A kiélt talajban ásványsó nélkül a szőlők elgyengültek, a betegeket pedig a fillokszéra pusztítja, mint minden beteges állapotot, növényt és igy tovább a halált jelző féreg, mint a beteges emberi testet a tetii stb. A homlitás általi szőlő-szaporitás régen meghaladott álláspont. A gondolkodó és a növény-élettannal foglalkozó gazda nem fogadhatja el helyesnek a homlitást. Az „EGER“ tárczája. A fekete-sárga zászlót. . . A fekete-sárga zászlót Ne lobogtassátok! Vigyétek el Bécsbe innen! A magyarnak átok. Könny tapadt rá, vér tapadt rá Évszázadok óta. Azért mindig oly szomorú, Hej, a magyar a nóta! Sírva fakad a szabadság, Ha látja a szinét; Bús haragra lobbantja föl A magyarnak szivét. Összerezzen kebelének Minden fájó húrja: Zsarnoki kény vasvesszőjét Átszenvedi újra. Börtön, golyó, akasztófa Termett a nyomában — Nemzeti szent gyűlölettel Gyűlöljük mindnyájan! Van minekünk szép lobogónk. Rajta a hon képe — Drága kincsünk és ereklyénk, Bár meg is van tépve. Harczi kürtök harsogása Zeng le róla hozzánk. Fényes képek hosszú sora Büszkén mosolyog ránk. Mikor leng a íűvalomban, Mint egy égi kendő: Ezerévnek hagyományit Ringatja a szellő. Fogjon egyet minden magyar S tartson a kezébe! Lobogtassuk diadallal A világ szemébe! Érte éljünk! És hogyha kell: Vérünk érte hulljon! S koporsónkra szemfedőül Lobogónk boruljon! Pósa Lajos. Már késő! (Amerikai történet.) — Halló, kalauz, jegyszedő, gépész! — Miféle nyomorúság ez?! Negyed tizenegyre; a vonat még sem indul. Panaszt teszek az igazgatóságnál. Bepörlöm a társaságot. — Hallatlan ez, eny- nyire megvárakoztatni az embert! — Ah uram, ne kiabáljon oly békétleuül. Egész idegessé tesz. — De a drága időt igy pazarolni. — Útközben behozza a gép a késedelmet. — Az én időm mégis csak kárba vész. A gép a saját mulasztását hozza be, nem pedig az enyémet. — Ennyi idő alatt mennyi mindent cselekedhettem volna! Itt a berekeszelt úti kalitkában alig foghat az ember valamihez. — Olvasson hírlapot. — Úgy, igaz! Az éppen a kezemben van. Hozzá is fogok mindjárt. Köszönöm szives figyelmeztetését. Mielőtt azonban belemélyednénk az olvasmányba, szabad tudnom, kinek köszönhetem e tanácsot? Én Dick Athanáz vagyok, a telefon gyáros. — Örülök uram a szerencsének. Rég ismerem a híréből. Én Peace Beatrix vagyok, a „Török papucs" ez. czipőgyár tulajdonosának a leánya. — Ah, ki krokodilus-bőrböl azokat a nagyszerű téli czipő- ket gyártja? — Szolgálatára. — Rendkívül örülök a szerencsének! Bocsánatot kérek iménti kifakadásaimért. Nem leszek többé terhére. Meg fogja engedni nemde, ha most már beletemetkezem a hírlapomba? — Csak tessék. A vonat ezalatt megindult, s Peace Beatrix, ki a megnyerő külsejű 24—30 éves missek közzé tartozott, kikönyökölve az ab-
