Eger - hetilap, 1889

1889-10-01 / 40. szám

322

kán a tarkanyi erdőségekben, kiválóbb sportsmanek társaságában vadászatot rendezett, melynek egyik mozzanatos eredményeiül a magas vendég egy igen szép példány (14 ágú) szarvast lőtt. Miután pedig az altábornagy ur vadász-szerencséje fölött való örömében magyar őszinteséggel kivallotta, hogy bár évtizedek óta kedveli a vadászat nemes sportját, ez az első alkalom, hogy szarvast lőtt, — a vadász-iustit úcziók kérlelhetlen s elengedhetetlen paragrafusa szerint teljes készséggel alávetette magát a felavatás szertartásának, mely aztán praesente cadavere annak rendi és módja szerint csakhamar végre is hajtatott.

— Gyászistentisztelet. A haza és a szabadság, a jog és

igazság védelmeért a dicsőség útjáról vérpadra lépett 13 aradi vértanú és egy nagy hazafias jellem emlékezete megköveteli, hogy emlékünnepet üljünk haláluk gyászos évnapján; — ennélfogva a hevesmegyei hon védegylet az 1849. október 6-án vértanú-halállal kimúlt gróf Batthányi Lajos, az első független felelős magyar ministerium elnöke, — gróf Vécsey Károly. Török lgnácz. Laliner György, Knézich Károly, Kiss Ernő, Aulich Lajos, Damjanics János, Nagy Sándor József, Pöltenberg Ernő, gróf Leiningen- Veszterburg Károly, Schveidel József, Dezseify Aristid és Lázár Vilmos honvéd-tábornokok gyászos emlékezetére f. évi október 7-én reggel 10 órakor az egri minorita szerzet temlomában a helybeli dalkör közreműködésével díszes gyászisteni tiszteletet fog tartani, — a melyre a houvéd-bajtársak, valamint minden honpolgár és honleány tisztelettel meghivatnak. Eger. október 1-én 1889. A hevesmegyei honvédegylet által.

— Egyházi zene. A múlt vasárnap, f. é. szept. 29-én a székesföegyházban tartott szokott ünnepi istentisztelet alkalmával Pfeiffer Berta kisasszony énekelt egy offertoriumot. Pfeiffer Berta kisasszony, Pfeiffer Irma kissszony, az egri székesfóegyházbeli énekkar első énekesnőjének nővére, Csehországból, pár hét óta nővére látogatására városunkban tartózkodik. A fiatal kisasszony csak imént került ki a piágai zen-konzervatóriumból, mint kiképzett opera-énekesnő, s múlt vasárnapi éneke alkalmából kitűnő iskolázottsága, s meglepő szép, és rokonszenves hangja által méltán meglepte úgy a laikusokat, mint a szakértőket egyiránt. Ez incidensből ismételve szóba került székes- főegyházunk khórusán egy másod soprán-énekesnő-állomás rendszeresítésének elkerülhetetlen szükségessége, melynek betöltésére Pfeiffer Berta kisasszonynál alkalmasabb s képzettebb énekesnő, kit ez állomásra fiatalsága is előnyösen ajánl, — egyhamar alig lenne található, s ki ez állomást, testvéréhez való ragaszkodása tekintetéből is, igen szerény feltételek mellett volna hajlandó elfogadni. — A jövő vasárnap, f. okt. hó 6-án, a székesfőegyházban ugyancsak a regg. ünnepi isten-tisztelet alatt a kóruson, mint

— De mit szól majd az apám, ha az ó engedelme nélkül elrejtelek ?

— Azt fogja mondani, hogy jól cselekedted.

— Ki tudja ?

— Rejts el hamar. Már jönnek.

— Várj, mE az apám megjő.

— Várjak. Átkozom a lelkét. Öt perez alatt itt lesznek. Gyorsan, rejts el, vagy lelőlek, mint a kutyát.

Fortunato a legnagyobb hidegvérrel válaszolt:

— Puskád nincs megtöltve, s egy árva töltésed sincs már a táskádban.

— De van tőröm.

— De tudsz-e úgy szaladni, mint én ?

Ezzel egy ugrást tön, hogy távul álljon az üldözött embertől.

— Te nem vagy Mateo Falcone fia. Elsziveled, hogy házatok előtt fogjanak el ?

E szavakra a fiú meghökkent.

Hát mit adsz ? — kérdé aztán közelebb lépve.

Az üldözött ember keresgélni kezdett bőrtáskájában, s egy öt frankos aranyat vett ki belőle, melyen alkalmasint lőport akart venni. — Fortunato az aranypénz láttára mosolyogui kezdett, zsebre dugta azt, s igy szólt Gianettohoz:

— Semmit se félj!

Ekkor a ház mellett levő szénaboglyában hirtelen egy nagy lyukat vájt, Giauetto belebujt, s a fiú betömte ót, oly ügyesen, hogy senki se gyanithatta volna, hogy a boglyában valaki rejtőzik, úgy azonban, hogy Giauetto mégis bírt lélekzeni. De a fiúnak még más ötlete is támadt, mely egy vad ember ravaszságának is becsületére vált volna. Egy macskát hozott elő kölykei- vel, s azokat a boglya tetejébe tette, hogy elhitesse, mikép a boglyához hetek óta nem nyúltak. Mikor pedig észrevette a boghalijuk, egy uj offertoriumot fog énekelni Pfeiffer Irma k. a. magán-gordonka kísérettel, melyet dr. Tróján A. ur, a nemrég városunkba telepedett orvos fog játszani, ki, hir szerint, ép oly művészileg kezeli e hatásos hangszert, mint orvosi gyakorlatában a műtő-eszközöket. A ritka érdekű egyházi zene-előadásra eleve fölhívjuk r. müveit közöhségünk becses figyelmét.

— Az egri koszorús dalkör közgyűlésén, az egylet tevékeny jegyzője, ifj. Székely János, a dalkör beléletéről a lefolyt évben a következő jelentést olvasta fel:

Tekintetes dalköri közgyűlés! Az egri dalkör 1888—9. egyleti évben kifejtett működéséről s beléletében elöfordúlt egyes mozzanatokról van szerencsém jelentésemet a következőkben meg- tenui. A most lefolyt egyleti év 1888. szeptember hó 18-án tartott évi rendes közgyűléssel vette kezdetét. Ez alkalommal a dalkör vezetésében csak azon változás állott be, hogy a dalkör volt alelnökét, Kapácsy Dezső urat, érdemeinek elösmeréseül tiszteletbeli elnökke választotta, s az igy üresedésbe jött alelnöki helyet fötisztelendó dr. Maczki Valér úrral, a dalkör egyik legügybuz- góbb tagjával töltötte be. Egyébként a dalkör tisztikar.«, a régi maradt. A dalkör ez egyleti évben is betöltötte alapszabályszerü hivatását. Nem mulasztott el egy alkalmat is, hogy hazafias érzületének kifejezést adjon, október 6-án gyászolt az aradi vértanúkért. megünnepelte a nemzeti ébredés évfordúlóját, s legnagyobb hazánkfia Kosutli Lajos névünnepét s végül részt vett Kápolnán az ottani ütközetben elesett honvédek emlékünnepén. Tanúlmá- nyainak eredményét dalkörünk négy Ízben mutatta be pártolói és a nagyközönségnek u. m. a Karácsonykor, márczius 2-án, Hús- vétkor és augusztus 3-án tartott hangversenyeken, mely utóbbi hangversenyre Willmouth Bódog kitűnő vonó négyesét megnyervén, a nagyközönséget nem mindennapi műélvezetben részesítette. A dalkör ez évi működését is nagy részben f. év augusztus 15. és következő napjain Szegeden tartott országos dalütinnpély előkészületei töltötték be. Ezen versenyre augusztus 14-én 38 működő s 10 pártoló taggal utazott dalkörünk, s Sz. István ünnepén érkezett, vissza. A dalkör Szegeden jól és szépen énekelt, reménye volt az első dijra, s habár több érdek összetalálkozása folytán azt elnyernie nem sükerűlt is, de legalább elérte ama erkölcsi eredményt, hogy a közvéleményben az ország első dalárdái közé emelkedve elnémított minden már létének kezdetétől ellene szórt rágalmat. Ez alkalommal kitüntetésül a Szegedi hölgyek legszebb és legértékesebb diját nyerte el. Elszomorító jelenségként kell ez alkalommal fölemlítenem, miszerint a dalkör a nagyközönség rész- vétlensége folytán, melylyel estélyeiről magát távoltartotta, az anyagiak hiánya miatt önerejéből a Szegedi versenyre nem mehetett, s kénytelen volt, ez ízben először, egyesek és testületekhez

lyához vezető vérnyomokat, nagy hirtelen porral hintette be azokat. Maga pedig nyugottan végig nyújtózott a gyepen tovább sütkérezve.

Pár perez múlva Mateo házát- hat barna egyenruhás sárga- hajtókás katona fogta körül, egy altiszt vezetése mellett. Ez az altiszt Mateoval távol rokonságban állott. Tiodoro Gambának hitták, nagyon erélyes és tevékeny csendőr volt, kitől az üldözöttek nagyon féltek, mert már sokakat elfogott közülök.

— Jó napot, kis öcsém! — mondá közelebb lépve Fortunáiéhoz, — de megnőttél!

— Ej bátya, még sem vagyok oly magas mint te, — válaszolt a ficzkó együgyű képpel.

— Majd utolérsz. Nem láttál egy embert erre jönni? Mondsza csak. . . .

— Hogy láttam-é egy embert erre jönni?

— Igen is, — egy hegyes kecskebőr süveges embert, sárga vörös csikós rékliben.

— Egy hegyes siivegü embert sárga-vörös csikós rekliben?

— Úgy van; felelj nyomban és ne ismételd a kérdéseimet.

— Ma reggel a tisztelendő ur lovagolt el, Pietro nevű lován a házunk előtt. Azt kérdezte, hogy van az apám, és én azt feleltem neki, hogy . . .

— 0 te gaz kópé, most együgyitnek akarsz látszani. Mondsza gyorsan, merre menekült Giauetto, mert őt üldözzük, s bizonyos vagyok benne, hogy erre jött.

— Ki tudja?

— Ki tudja? Én tudom, hogy te láttad őt.

— Hát látjuk-e az erre menőket, mikor alszunk ?

— Te nem aludtál, semmirekellő. A puskaropogás bizonyára fölébresztett.