Eger - hetilap, 1889
1889-07-23 / 30. szám
242 Egyszerre az est néma csöndjében fölhangzik ajkaikról meghatón, elbájolón s elbüvölűn a müezzimek édes-bus ima-dala: Allah, u ekber! Eshed’u enne la illah’i il’ Allah 1 Eshed’u enne Mohammed reszul’ullah. La illah’i il Allah ! — Bumm! — Mint egy mennykő-csapás riaszt fel égi álmaimból ajtóm csattauása, melyen elképpedve rohan be Kalamus barátom, e kiáltással: — L e d ü 11 a csonk a-m ecset! Beütött a mizeriek bolond- házába. A bolondok egyszerre kiokosodtak, s mind elszaladtak. Most már nem tudja az ember az utczán járók közöl ki az okos, ki a bolond! — Hát eddig tudtad? — vetém oda a kapcziozus kérdést. Kalamus barátom a fogas kérdésre még hosszabb képet meresztett. — Az igazat megvallva — hebegé — biz isten eddig se voltam egészen biztos benne. — Különben — vágtam közbe, hogy zavarából kisegítsem, — jól tudom, hogy mókázni akarsz velem. A csonka-mecset nem dűlt le. H . . . K . . , az én tisztelt barátom, csak e napokban biztosított, hogy a csonka-mecset, még három évig is kiállja a sarat, ha f. i. addig össze nem dili. Azt pedig tudhatod, hogy az én K . . .barátom szakember. Ha tehát a csonka-mecset három évig várhat, „mi is várhatunk.“ Három év múlva aztán megint újra kezdünk a fölött gondolkozni, hogy vájjon mit is csináljunk a csonka-mecsettel. Szentül hiszem azonban, hogy addig a csonka-mecset is jobban meggondolja magát, s egy szép napon csakugyan beadván a kulcsot, nehogy valahogyan emberben vagy állatban kárt tégyen, szép csöndesen végig nyújtózkodik a Mecset- utezán, s fölment bennünket, buzgó városi atyákat, hogy továbbá is töprenkedjünk sorsa fölött, s az újságíróknak se lesz többé mit rágódniok fölötte. Legfölebb még csak epitáíiumot kell valamelyik füzfa-poétájoknak kinyögni róla. Már én ennek is elvetettem a gondját. Megcsináltam előre. Szól pedig ilyeténképen: Itt fekszik a csonka-mecset, Akin bizony megesett Az a szomorú eset, Hogy ledűlt egy keveset, És a sárba béesett. Bequiescat in pice! hogy nem tette! kiabáltak összevissza s nagy kíváncsisággal fogták körül a beszélő Viktort. — Úgy akartam mondani, hogy nem tenné. — Maradjunk csak annál, hogy nem tette! — De ha a helyett, hogy találkozót adna, elpanaszolná a tolakodást férjének? akadékoskodik az az egy, akinek még most is eszében van, hogy Viktor végett neki is fizetni kellett a huszonegyfogás veszteséget. — Olló! Vastag szót használt, édesem! — Tolakodás. — Azt hiszi: az asszonyok tolakodásnak tekintik, ha valaki bájosnak találja őket s merészségre szánja el magát, hogy közelükbe jusson ? — Naivság! — Az asszonyok, a föltett esetben eleintén futnak, menekülnek, később duzzogást mutatnak, perlekednek is, két dologra határozhatják el magukat: vagy hallgatnak és meghódolnak. . . — Vagy a férjnél keresnek védelmet. — Ez a ritkább s egyszersmind a kellemetlenebb szer az olyan férjre nézve, mint a mi tisztelt Sup barátunk. — Dehogy ?! — Igen, mert saját neje kényszeríti, hogy nevetségessé váljék. — Avagy nem lesz-é nevetségessé a férj a nő előtt, ha ez védelmet kér tőle és nem kap? — Nem nyomorúságosán kicsinynek tünik-e föl mint férfi, ha napjainkban, midőn a könyökdöfésért is le szoktuk vágni a felebarátunk fülét, nem képes panaszolkodó nejét karddal megvédelmezui a férfi ellen, aki — ön szerint — tolakodó? — Lehet a férj igen okos, müveit, nagy szellemű, tisztességes űr, — de ha nem tudja a kardot forgatni, — nevetséges. A nő pedig sok mindent képes megbocsátani a férfiúnak, de a nevetségessé válást — soha. — Soha! soha! — igazolták a pajtások, szívből eredő meggyőződéssel. — Én részemről, — folytatta Viktor — ha találkozót kér— A poézis nem valami „elüt i“ benne. Nagyon „k i n r i m e s.“ — De a hangulat annál találóbb benne. S a modern kritikusok szerint a költeméuyben a hangulat a fő. A többi bliktri. — Különben mi ujság ? Ebben a bolond uborka-évadban semmi szenzácziós hir. Az emberek aratni vannak. Tehát nincs verekedés. Valami jóravaló lopásnak hire sincs, mert az embereknek nincs mit egymástól ellopuiok. Öngyilkosság, pénzt árnok-szökés elcsépelt dolgok. Még a budapesti lapok is a Lőrinczfy-sikkasz- táson kínlódnak. A szedő gyerek már harmadszor van a nyakamon kéziratért. S ha nincs kézirat, nem ád a szerkesztő — honoráriumot. — Hát ad ? No akkor mondok én neked újságot, — jó honoráriumért, — akár egy puttonra valót. — Csupa fül vagyok. — Tehát, numero primo. Kitűnő munkatársatok: Democri- tos Agriensis, tegnap kapott párisi udvari szabójától egy legújabb divatu „Anzug“-ot. — Nem ujság. Az egész város látta már végig parádézni benne a főutczán. — Numero secundo: A kompolti sváb banda itt muzsikált tegnapelőtt. Azóta a philloxera erősen pusztul szüléinkben. — Megfogadjuk városi bandának. Tovább ! — Numero tertio. Az uszodába naponkint háromszáz hölgy jár. A múlt napokban százegy nő volt benne e g y s z e r r e. — Épen annyi ágyulövést tesznek, mikor a királyi családban fiu-gyermek születik. — No hát, ilyen százegy pompás sugár-ágyú aztán csinálna olyan „general decliargel'-ot, aminőt még hős Dobó idejében sem hallottak hires Eger várában. — Ez alkalommal az uszoda vize annyira feldagadt, hogy kicsapott a medréből, s uj „árvízzel“ fenyegette a várost. Mindazáltal e dagály daczára is kristály- tiszta volt annyira, hogy Bukóffy Elemér hírneves uszóbajnokunk, imádottjának elvesztett hajtőjét azonnal megismerte a fenéken, s rögtön nagy diadallal föl is hozta onnét. Bizalmas baráti körben azonban azt suttogta, hogy odalenn a viz, épen olyan volt, mint a melegített parádi savanyú viz. — No ez a fölfedezés már ér valamit — a chémiai profes- soroknak. Tovább. — A. többit a jövő számra tartom föl. — az uborka-saisonra ezek is eléggé érdekesek. Megérnek egy dragaderosz Weckerle-szivart. Itt van, gyújts rá! tem volna a kis Nellitől, mint előnyös esetet vettem volna föl számításba, hogyha bepanaszol férjének. A tanár úr dulna-fulna, de nem hívna ki, minthogy pedig ma semmit sem lehet kard nélkül tisztességesen elintézni. . . óh, kedvesem, higyje el, hogy egy jó kardforgatónak csak ki kell nyújtania a kezét az olyan asszony után, akinek a férje, a tudomány miatt, nem ér rá vivő leczkéket venni Pax tanártól. — Minden attól függ, hogy ki az ügyesebb vivő ? tóditották a körüláliók. — S miután minden attól függ, — kapta meg a szót az, aki Viktor diadalára fogadni akart, — megnyertem az ezer darab havannát; mert remélem: nem teszi föl senki, hogy Sup tanár Vikit párbajra merné szólítani. Nevetséges! Még nem érkeztek véleményt mondani a jelenlevők, mikor fölnyilt az ajtó s a Viktor legénye lépett a szobába egy levéllel. A 72. számú hordár hozta, válasz nem kell rá. A házigazda kinyújtott mutató és közép ujjával vette át a levelet, felbontotta, átfutotta s mosolyogva nyújtotta át a társak egyikének. — Olvasd hangosan. Ebből kitűnik, hogy kifejtett elméletem minő alapos. A czimbora olvasta: „Egy át alán nem tisztelt úr! Ön elég szemérmetlen volt, nőmet az útczán, sétálás közben űzőbe venni, napokon keresztül zaklatni s végül tőle találkozót kérni. Találkozót nőmtől nem kapott, de ha még egyszer merészkedik az utczán közelébe tolakodni, tőlem fog valamit kapni, amit nem tesz az ablakába. — Fogadja megvetésemet. Sup tanár. Előttünk, kik a levél tartalmát olvastuk: Sipos mk. Kaszás mk. tanárok.“ (Vége következik.)
