Eger - hetilap, 1889
1889-07-09 / 28. szám
28-ik szám. 28-ik év-folyam 1889. Julius 9-én. Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt — kr Félévre . . 2 50 ,, Negyed évre. 1 T) 30 „ Egy hónapra — n 45 » Egyes szára — n 12 n Hirdetésekért minden 3 hasábozo.t petit sorhely után 6, hélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy peiit- sorhelvért lő kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztöseg (Széchenyi-utcza 30. sz. Szabóféle liáz) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Néhány szó közigazgatásunk reformjáról. Mióta a Tisza-kabinet reconstruáltetőit, s az uj erőkkel uj eszmék vétettek fel a minisztériumba, reformok hangzanak mindenfelé. E reformok között első helyen szerepel közigazgatásunk megújítása. Előre látható, hogy az országgyűlés legközelebbi ülésszaka alattié kérdés körül fog a legnagyobb és leghevesebb vita kifejlődni. És méltán. Mert nem kevesebbről van szó, mint egy közel 9 százados institutionak: a vármegye-rendszernek gyökeres átváltoztatásáról vagy éppen uj rendszerrel leendő felcseréléséről. Ily nagy átalakítás még akkor is a legnagyobb és legkörültekintőbb megfontolást igényelné, ha nem oly fényes múlt, nem oly kegyeletes emlékek fűződnének a megváltoztatandó intézményhez, mint a magyar vármegye-rendszerhez. Hát. még igy, midőn ősi alkotmányunk egyik sarkalatos intézményéről van szó, azon intézményről, mely állami életünk bölcsőjétől, egész a legújabb korig a legjelesebb szolgálatokat tette alkotmányunk védelme, nemzeti jellegünk kifejlése s fenntartása körül. Mert ha végig .tekintünk hazánk ezeréves történetén, nincs kimagaslóbb, nincs jelentősebb momentum, melyben ne a vármegye vitte volna a főszerepet. Szt, István összes alkotásainak alapja a vármegye volt; a különböző külső megtámadások és bellvillongások között a nemzeti élet súlypontja mindig a vármegyében rejlett; e körül csoportosult a nemzet, ha léte, alkotmánya, nemzetisége, függetlensége akár erőszakkal, akár cselszövénynyel megtámadtatott, s e pozitiójából mindig diadalmasan verte vissza ellenségeit. Ezért méltán nevezte az 1847/8-iki korszakalkotó országgyűlés végze- ményeinek 16-ik czikkében a vármegyéket az alkotmányosság védbástyáinak. Csak természetes tehát, ha e fényes múltú s nemzet-fenntartó intézmény reformja elé szorongó aggodalommal néz minden magyar. S a kik e reformokat keresztül akarják vinni, nagyon óvatosaknak, a nemzet Ítéletét és benső szükségeit, a nemzet geniu- sát nagyon ismerőknek kell lenniük, nehogy elvegyenek a nemzettől oly intézményt, a melyet ujjal, jobbal, vagy csak olyannal is, mint a régi volt — pótolni nem tudnak. Mert hogy közigazgatásunknak nagy, mélyreható reformra van szüksége, azt úgy hiszem, mindenki belátja; de hogy e reformok milyenek legyenek, az iránt — úgy hiszem — két ember sincs egy véleményen egész Magyarországban. Igaz ugyan, hogy manapság az államosításban, a centralizációban látják sokan az orvoslást, mint oly rendszerben, mely az eddigi autonomikus rendszerrel homlokegyenest ellenkezik; ámde be kell látni minden egyesnek, hogy egy nemzetet egyik rendszerből, mely már csaknem vérébe ment át, a vele homlok- egyenest ellenkező másik rendszerbe egyszerre átvinni — a leghelytelenebb volna, sőt merem állítani, a lehetetlenségek közé tartoznék. Ha elfogadjuk is tehát az államosítást, mint irányadó eszmét, a kivitel módozataiban, a megvalósítás mérvében nagy eltérések lesznek. A magyar vármegyerendszer virágzásának korszaka a 16-ik századtól, 1848-ig terjed. Ebben a korban érte el kifejlődésének tetőpontját, ebben a korszakban oldotta meg legszebben alkotmányvédelmi és köz- igazgatási feladatát, Ámde az 1848-iki átalakulások, melyek elsöpörték és újakkal helyettesítették legtöbb állami intézményünket, nem hagyhatták érintetlenül ez ősi intézményt sem. 1849-ig a vármegye rendi alapon nyugodott; de 1848-ban megszűnvén a rendiség, s helyébe az egyenlőség elve lépvén, a vármegye alapját, éltető elemét veszítette el. Innen származik az az ellentét, mely a régi vármegyerendszer, és ujabbkori intézményeink között észlelhető, a mely ellentét annál szembetűnőbb, minél bivebt kifejezésre jutott a rendiség az 1848 előtti vármegyében. Ez ellentétet, mely különösen e rendszer és a parlamenti felelős kormányrendszer között mutatkozott, érezte már az 1847/8-iki országgyűlés is; de azon izgalmas napokban ily higgadt megfontolást igénylő kérdés megoldására gondolni sem lehetett. Ezért az 1848: 16. t, ez. csak ideiglenes állapotot teremtett, rendelvén 1. §-ában, hogy a ministerium a megyei szerkezetnek népképviselet alapján rendezéséről a legközelebbi országgyűlésnek törvényjavaslatot fog előterjeszteni. Az utóbbi 20 év alatt a vármegye-rendszer körül létrejött törvényhozási alkotások ez alapból indultak ki, s czéljuk lett volna összhangzásba hozni a vármegye-rendszert a parlamenti felelős kormány formával. Azonban e czél nem éretett el. mert az autonómiát csaknem egészen megsemmisítették, a nélkül, hogy jó közigazgatást teremtettek volna. És e kísérletek meghiúsulta vezetett a centralizáció eszméjéhez. Sokan u. i. úgy gondolkoznak, hogy 20 évi toldo- zás-foldozás után is oly rósz a közigazgatás, hogy a legenyhébb bírálatot sem állja ki. Ennek oka az. hogy a parlamenti felelős kormánynyal a középkori alkotási! vármegye sehogy sem fér össze. El kell tehát törülni a várgymegyét, mint minden bajnak kutfor- rását, s az egész közigazgatási rendszert a parlamenti kormányformával összhangzóan újra kell alkotni. Ez a legmerevebb centralicatió volna, minő Francziaország- ban van; ez az autonómia teljes megsemmisítése volna, melyre nyugodt lelkiismerettel szavazni alig lehetne. Ha a nemzetek életében tabula rasát csinálni lehetne, melyre aztán tetszésünk szerint rajzolhatnánk oly alakzatokat, minőket épen jónak gondolunk. — e tervet meg lehetne valósítani; ámde ily tabula rasát csinálni nem lehet; a ki a nemzetek életét vezetni hivat va van, annak mindig számolni kell a nemzet gondolkozásával, érzésével, sympathiáival; s ezért mondom, hogy egy oly országban, mint a miénk, hol az autonómia csaknem vérébe ment át a nemzetnek, — ily mereven keresztülvinni a centrali- zátiót, helytelen politika lenne. He ettől eltekintve is az autonómia nem ellentétes lényegében a parlamenti kormányformával, hanem csak körére nézve, és épen azért a kettőt ki lehet egyeztetni egymással, csak azt kell helyesen meghatározni, mit tartsunk fel a felelős kormánynak, s mit utaljunk az autonómia körébe. Utalok e tekintetben Anglia példájára, hol a parlamentarizmus és az autonómia, már századok óta a legszebb harmóniában működik egymás mellett. Csakhogy az angolok nem is gondoltak soha centralizációra, nem akarták újjal felcserélni régi intézményeiket, hanem ha intézményeikben valamely rész elavult, korszerűen átidomitották azt, s igy biztosították az állami organizmus minden részének összhangzó működését, Ha az elválasztó vonalat sikerül megvonni a felelős központi kormány és az autonomikus testek hatalmi körei között, — felesleges lesz minden centralizáció, felesleges lesz régi rendszerünknek ujjal leendő felcserélése. Mert ez által nemcsak a két
