Eger - hetilap, 1889

1889-01-15 / 3. szám

a hátralékkal együtt összesen — 15701 ügyd. Ebből elintéz- tetett a) elnöki 703; b) polgári 10519; c) bűnvádi 4480 — ösz- szesen 15702 ügyd. Hátralék a lefolyt 1888-ik évről: 85 iigyd.

— Az egri kir. posta- és táviróhivatal ügyforgalmi kimutatása az 1888-ik évről. Post a forgalom: A lefolyt évben feladott utalványok száma 37,201 drb; értékök; 1.406,640 frt. 11 kr. A kifizetett utalványok száma 30,120 db. értékök: 731,549 frt. 65 kr. A postahivatal évi jövedékbevétele vo.t: 44.311 frt. 22 kr. — Tá v i r ó-f or g a lom; a lefolyt 1888-ik évben Egerben föladatott Összesen 7955, — Egerbe érkezett 8850 db. távsürgöny.

— Az egri iparoskor közgyűlése, melyen alkalmasint az uj tisztviselőket is megválasztották, a múlt vasárnap, f. hó 13-án ment végbe a kör helyiségében. Az eredményről a t. jegyző úr elfeledte lapunkat tudósítani, mi az egyesület érdekében nem nagy buzgalmáról tanúskodik.

— A pusztai tyuk (Pterocles alchata), ez a sajátságos madárfaj. mely eddigelé Afrika speczialitásai közé tartozott, újabb időkben nálunk is kezd meghonosülni s mint a lapokban olvastuk, már több vidéken lőttek belőlük egyes példányokat. Legközelebb -Sümeghy Árpád, tiszanánai fiatal gyógyszerész, Glósz Károly szorgalmas polgártársunk veje, lőtt az ottani vidéken egy példányt, melyet a t. gyógyszerész ur az egri cist. r. főgymnásium természetrajzi kabinetjének ajándékozott, mely, az ifjúság közművelődése iránt tanúsított nemes tette, a nevezett tanintézet elöljárósága részéről méltán megérdemlett köszönetben részesült.

Felhívás. A „magyarországi tanítók Eötvös-alapját gyűjtő és kezelő országos bizottság-' ezennel tisztelettel felkéri az ügyfeleket, valamint azon uemeslelkü emberbarátokat, a kik a taniró-özvegyek és árvák sorsának enyhítését, valamint a magasabb intézetekben jelesen tanuló tanitógyermekek jövőjét szivükön viselik, emlékezzenek meg 1 frt évi járulékaikkal, illetőleg kegyes adományaikkal a nemzet legszerényebb napszámosainak országos jótékony intézetéről és küldjék be adományaikat még f. évi január hó 24-dike előtt Orley Jánoshoz az Eötvös-alap pénztárnokához {Budapest, VIII. kerület, Szentkirályi-utczai fővárosi népiskola) annyival is inkább, minthogy számadó könyveink a jelen évben is január 25-én záratnak le és igy a később érkező összegek már nem gyarapíthatják a jelen évben kiosztandó segélyösszegek és ösztöndíjakat. Ügyfeleinket ismételve fokozódó tevékenységre kell kérnünk az „Eötvös-alap" érdekében; mert ámbár alapunk tőkésített vagyona a jelen évben 8750 forinttal gyarapodott, jótékony intézetünk rendes évi bevétele, mely a kiosztás alá eső -segélyösszegek és ösztöndíjak megállapításánál számba veendő, a

mult 1887-ik évi rendes bevétellel szemben még nem mutat emelkedést. A mai pénztári kimutatás szerint jelen évi rendes tiszta bevételünk csak 2271 forintot tesz. Ugyanazért, nehogy ismét üres kézzel kelljen alapunknak a hozzá forduló tanító özvegyek, árvák és jelesen tanuló ifjak nagyobb részét elbocsátani: lefolyó évünk utolsó perczeiben újra felemeljük kérő szavunkat, s éltet bennünket az a reménység, hogy felhívásunk nem maiad „kiáltószó“ a pusztában! Budapesten, 1889. január 5-én. Péterfy Sándor, az „Eötvös-alap“ orsz. bizottságának elnöke. Luttenberger Ágost, s. k. titkár. Orley János. s. k. pénztáros.

— Gyászhir. G e i g e r Sándor pékmester, az egri iparos polgárság egyik előkelőbb tagja, f. hó 11-én 56 éves korában elhunyt. Temetése, a polgárság tömeges részvéte mellett, díszes egyházi szertartással, múlt vasárnap, f. hó 13-án ment végbe.

— Csőd. Nem kis meglepetést szült közönségünk körében, hogy Prédán József, fiatal kereskedőnek a Széchenyi-utczai alapítványi bérház sarkán csak nem rég nyitott, díszes, gazdagon berendezett, s élénk forgalmú norinbergi és díszműáru-üzlete pár nap óta be van zárva. Mint értesültünk, az üzlettulajdonos, Prédán József, fizetésképtelenségét bejelentette, s csődöt kért maga ellen. Hir szerint, a csőd egyesség utján fog kedvező megoldást nyerni.

— Jegyzőválasztás. A lemondás folytán megüresedett felnémetül körjegyzői ál'á-ua egyhangúlag Buzás Ágoston választatott meg.

— Lázongó község. — F. hó 9-én Mező-Tárkány községében harangozó-választás végett gyülésezett a képviselő testület. 14 pályázó közül a képviselő testület Csuka Józsefet választó, természetesen a sok pályázó és összesei eglett rokonok nem voltak a választással megelégedve, betörtek a képviselő testület ülésébe, szidták az elnöklő papot, elöljárókat, képviselőtestületi tagokat, azokat, szétkergették, az asztalra ültek, s oda bort tettek és ittak. A fejetlenség annyira ment, hogy a lázongó tömeg a harangot is félre akarta veretni, s folyton azt kiabálták, ha azonnal más harangozót nem választanak, sok halál és tűz lesz a faluban. Egy tömeg a parochiát is betörte, s ott gorombáskodtak. — Másnap leveleket szórtak szét a faluban, hogy az uj harangozót agyon ütik és a pap istállóját felgyújtják, — A vizsgálat folyik ugyan, de nem nagy erélylyel; pedig a hitvány tömeg megérdem- lené ha az ujjokra koppintanának.

— Áruló csizmasarok. B. adótiszt lakásába f. é. jan. 8-án éjjel betörtek. A vakmerő betörő azonban észrevétetvén, üldözőbe vétetett, ki azonban a kerítésen keresztül megugrott. Ugrás közben

Most egy éles fordulóhoz értünk, balról magas sziklafal, jobbról tátongó mélység; a korlátfának nyoma sincs. A kanyarodásnál a hordagyat valamivel fölebb s kissé ferdén kellett tartani, mert a tér itt igen szűk volt és lejtős. E veszedelmes helyet előttünk már mindnyájan elhaladták. Varga is, beteg ápolóim legiigyesebbike, erős, zömök ember, éppen átlépte az áléit hordágyéval e pontot, midőn lába alatt a kő, melyre hágott, megmozdul, az eső által porhanyó vált földből kiválik, Varga elveszíti egyensúlyát, s a hordagyat maga felé rántva, egy sikolással a mélységbe zuhan . . .

S ez oly gyorsan történt, hogy az előttünk menők mit sem vettek észre.

— Megállj, segítség —- orditám túl a vihart, ide a hordágy köteleit, kiáltám kétségbeesetten.

Megálltak mindnyájan. De hol van Varga, hol Kelemen'? Élnek-e még? S ha igen, ki látja őket e sötétségben! Oh ég! — könyörgöm hangosan — szórd még sűrűbben villámidát; világíts, hadd lássuk, hol vannak a szerencsétlenek!

És az ég meghallgatta könyörgésemet. Mert most ujult erővel szórja szikráit; piff, paff, puff, siketitő recsegés, a föld sarkaiból kimozdulni látszik, a felhők megnyílnak, mintha az égboltozat megrepedezett volna, a vakító fény megkápraztatja szemeinket, én elszédülök, de csak egy pillanatra, legényem görcsösen tart kezei között. De most mi ez ? Mit látok ? Nagy világosság terjed egyszerre felülről, mintha az Ur angyala fáklyát tartana; Varga öt lépésnyire fekszik tőlünk egy sziklameredeken, a mélységben, bal karjával egy fiatal törzsbe kapaszkodik, jobbjával Kelement tartja szíjánál fogva, Varga arcza vérrel boriivá, melle erősen emelkedik, hangot kiadni nem tud, csak hörgését hallani.

— Hamar, két embert le kell ereszteni —• ordítom kísérőimnek, kik sápadtan, csaknem megkövülve bámulták e borzasztó

jelenetet, mire négyen ugrottak hozzám. „Kitartás Varga! rögtön kiszabadul, kitartás!

Két embert leeresztünk — a világosság még mindig tart, a mentők már magukhoz erősítették szegényekét; mi a sziklafalnak dőlünk és szerencsésen felhúzzuk őket.

Varga koponyájából vérzett, azonban a seb nem volt veszélyes, csak rendkívülien ki volt merülve. Kelemen teljesen magához jött, de nagyon bágyadt volt.

Csak ekkor néztük meg a világosság okát. Éppen fejünk fölött pár méterrel kinyúló sziklacsucson egy korhadozó tölgyfa tengette sivár életét, ide sújtott be a villám s meggyujtotta — s ez volt a mi szerencsénk.

Aztán könnyebbült lélekkel mentünk tovább, majd a vihar ereje is megtörött, a villám czikkázó, vékony, fonal alakját elveszti s szélesebb szalagot mutatott; a dörgés később következett reá s hosszú morgásban végződött; az eső is csöndeseden.

Végre valahára kiértünk. Már élénkbe jöttek lámpákkal.

A hullát a fakamrába helyeztem, levetkeztetvéu, a sérülésnek semmi nyomát sem mutatta, csak szive táján lehetett egy körülbelül négykrajczáros nagyságú pergament keménységű barnás foltot észrevenni, mely famódjára elágazott. Ennek megfelelőleg köpenyegének egy gombja mellett a szövet meg volt perzselve.

A villám tehát oda ütött, éppen a szivébe. Alvás közben érte, nem érzett semmi fájdalmat; szép halál; bizonyosan Örzsi- jéről álmodozott, midőn érte. Szép álmát most is folytatja róla*