Eger - hetilap, 1889

1889-04-09 / 15. szám

121

melyet dr. Fekete Károlyné szül. Zsasskovszky Irma úrnő, és H a ii s m a u n V. karnagy (négykézre zongorán) valamint Z s a s s k o v s z k y Károly (harmonium) ama művészi felfogással, s korrekt játékkal adtak elő, melyet az eféle magasabb színvonalú zenemüvek méltán megkövetelnek. A nagy közönségre nézve azonban kétségkívül a legnagyobb hatást gyakorolta a hangverseny két utolsó piége-je. Rossini, a hírneves olasz opera-szerző ünnepi nagymiséjének remek szerzeményű „Qui tollis“-át, (duett, soprano és alto) P au er né szül. Madarassy Vilma úrnő (alt), és Pfeifer Mariska kisasszony (soprán) — dr. Fekete-Zsasskovszky Irma úrnő (zongora) és Zsasskovszky Károly (harmonium) diskrét kísérete mellett — oly zenei tökélylyel adták elő, mely a legköve- telőbb művészi igényeket is kielégítette. Méltó befejezése volt a gyönyörű s ritka műélvet nyújtó hangversenynek Hausmann V. egri székesfőegyházi karnagy, a hangverseny páratlan buzgalma s fáradhatlan rendezőjének remek zeneszerzeménye, a 8 számból álló „Golgotha“ cantate, melyben a magánrészeket ismét Pfeifer Mariska k. a. (soprán), és ft. Katins zky Gyula nr (bassus) énekelték — mondanunk sem kell — hogy művészileg, meglepőn szép előadással s megfelelő nagy hatással. Méltók voltak a magánrészek előadásához a karok is, számszerint négy, melyeket többnyire műkedvelőkből alakult mintegy 24 tagú énekkar, megfelelő zenekari kiséret mellett, szintén teljes korrektséggel adott elő, s melyek közöl a 6. szám „Adagio finale“-ja (tiszta vegyes kar, zenekiséret nélkül) s a 8. sz. záró „Imadal“ kétségkívül a legnagyobb benyomást keltették, s Hausmannt, mint egyházi zeneszerzőt a legkedvezőbb világításba helyezték müveit közönségünk előtt. — A költségek levonása után fönma- radt tiszta jövedelem — mint halljuk — körülbelül 100 frtot hozott az egri szegényeknek.

— Nyilvános-köszönet. Az egri székesfőegyház ének- és zenekarának tagjai ezennel köszönetüket fejezik ki ama t. műkedvelő úrhölgyek- és uraknak, kik a múlt vasárnap, f. hó 7-én az érs.- lyceum dísztermében az egri szegények javára rendezett egyházi hangversenyben (Concert spirituel) közreműködni, s ez által a hangverseny szép siikerét biztosítani kegyesek voltak. Ezen t. műkedvelők névszerinti dr. Fekete Károlyné, szül. Zsasskovszky Irma, és Kollmann Károlyné úrnők; továbbá: Hausmann Ludmilla, Morvay Erzsiké, Neszvadba Mariska, Spányik Róza, Staud Margit, és Szál ay Mariska kisasszonyok. Búzás László, Dávid Sámuel, dr. Demkó György, É 1 i á s s y Ferencz, dr. Fekete Károly, Horváth Jenő, I z s é p i Béla, Katinszky Gyula, dr. Kerekes Arvéd, dr. ÍVlacz ki

vállalkozót nem szereti senki, hanem mindenki fél tőle, noha ez nem bánt senkit, noha ő a legmagasztosabb vonzalomból: felebaráti szeretetből áldozza is fel magát, elhagyva családi tűzhelyét, rokonokat, ismerősöket, élvezeteket és mindent, ami örömet ad, hogy örömtelenül élje le nehéz napjait, és hogy áldozatul dobja magát a közjóért.

Erre a vállalatin olyan elhatározottság, akaraterő, és olyan mélyen érző, forrón dobogó szív, és annyi lemondás szükséges, hogy az embert csaknem föléje emeli embertársainak.

És akad rá ember; nem is egyesével, hanem egész társaság: a trappista szerzetesek.

Nem nagy ideje még, hogy a trappisták a „Tre fontane“ apátságot birtokukba vették, és már is előnyösen változott meg az „Agro romano“ külseje.

Szőlő-ültetmények terülnek el a rónán nagy területeken, és az eucalyptus növény, a sárga-láz leghathatósabb ellenszere, hatalmas telepekbe osztva diszlik.

Hogy az apátság első elfoglalói közöl már csak egy trappista van életben, és a később érkezőkből már negyvenkettő hajtotta le gyötrő láz által kimerített, összetört testét a jól megérdemelt örök pihenésre, azt a külvilág nem tudja. Nem is törődik vele, hogy az apátság kis temetője rövid időn egészen megtelik.

A trappisták tudják ezt jól és még sem riadnak vissza; hanem folytatják a legnagyobb lemondás, a legmagasztosabb szeretet munkáját tovább és tovább, csüggedetlenül.

*

A kaszinói viharos este óta három év telt el.

Egy napon a „Tre fontane“ apátságba uj tag érkezett. Karthausban töltött három évet, és amint az letelt, ide vonzotta át a vágyódás.

Valér, Rudassy János, Si vám pel József, és Szabó Ignácz urak. Egyidejűleg mély köszönetüket fejezik ki a föntirtak, a helyben állomásozó csász. és kir. 60 sz. Appel gyalogsorezred mélyen tisztelt ezredese-, Vessely ezredes urnák ama szívességéért, hogy e hangversenyhez a katonai zenekart díjtalanul átengedni kegyeskedett; ugyszinte ft. Katinszky Gyula, Foglár-inté- zeti igazgató urnák az énekszöveg szabatos magyarításáért, valamint Sivampel József képző-intézeti tanár urnák a hangversenyterem berendezése körül kifejtett buzgó fáradozásaiért; ugyszinte t. Szolcsányi Gyula helybeli könyvárus urnák a jegyek elárusitása s a pénztárkezelés körül kifejtett buzgalmáért, valamint dr. Kerekes Arvéd urnák a harmonium, — és Wind István épitész-mérnök urnák 100 drb szék szives átengedéséért; végül a helybeli lapok t. szerkesztőségeinek a hangverseny közhírré tétele körül tanúsított szives közremüködésökért, s Eger részvevő müveit közönségének a szives megjelenésök által elért szép anyagi sükerért. Eger, apr. 8. 1889. Az egri székesfőegyházi ének- és zenekar összes tagjainak nevében Hausmann V. V. s. k. székesfőegyházi karnagy.

— Szederkényi Nándor, városunk országos képviselője pár nap óta körünkben tartózkodik. Közszeretetben álló képviselőnk az egri iparoskor tisztikarának fölkérésére már korábban megígérte, hogy a legközelebbi kedvező alkalommal, midőn körülményei a huzamosabb itthon tartózkodást meg fogják engedni, a most nevezett iparoskörben közérdekű felolvasást fog tartani. E becses ígéretét képviselőnk a múlt szombaton, f. hó 6-án váltotta be, mikor az esti órákban, a kör számos tagjainak, s városunk ez alkalomra meghívott némely kitűnőségeinek részvéte mellett, egy rendkívül érdekes szabad előadást tartott az egri vár hős védője- Dobó Istvánról, ennek családi viszonyairól, az egri vár védelmében kifejtett rendkívüli tevékenységéről, viszontagságos sorsáról, s élete tragikus végéről; az igazságnak legmegfelelőbben úgy állítva elénk az egri hőst, mint történelmünknek a mohácsi vész óta egyik legkimagaslóbb hazafiui alakját. Előadó az egri vár védelméről szóltában igen érdekes epizódokkal illustrálta különösen az egri iparosoknak, úgy az egri nőknek is a vár védelmezésében kifejtett bámulatra méltó hősies munkásságát. A szép számú intelligens polgárság, — melynek körében néhány hölgyet is láttunk, — mindvégig osztatlan figyelemmel, s fokozott érdeklődéssel hallgatta az előadást, mely minden izében a leggondosabb történelmi s gazdag forrástanulmányról, s az ezek folytán nyert roppant adathalmaznak alapos kritikai feldolgozásáról tett tanúságot. Lesz még alkalmunk e nagy érdekű előBernát testvérben a durva szőrcsuha alatt alig ismerné fel a legjobb ismerőse is Actis-Romero herczeget. Az alázatos, szelíd, de életerős szerzetesben az egykori szenvedélyes, kötekedő, durva és az élvezetek által elpuhitott főurat.

Ide vágyott ő, hogy naponta lássa Ambrus testvért, az egykori Weiden grófot, akit ő olyan igaztalanul illetett a leggyalázatosabb váddal.

Az első találkozásnál forrón megölelik egymást, és a rendfőnök nem sújtja őket büntetéssel, amiért ezzel az öleléssel megszegik a rend szigorú szabályait.

Azóta fagyban és égető melegben, szélben, viharban, esőben és verőfényben együtt dolgozik, együtt küzd, együtt fárad a két testvér, a napnak meghatározott óráiban szólva csak egymáshoz: „Memento móri.“

És az egykori világfiak nem kívánkoznak vissza a világba; jól érzik magokat ott, ahol vannak.

Sziveikben, ahol valaha annyi vad indulat tanyázott, most csendes megelégedés, szeretet és zavartalan boldogság honol.

A múlt napokban az Actis-Romero és a Welden-család hivatalos értesítőt kapott, amely tudatja, hogy Bernát, — illetve Ambrus testvér meghalt.

Egy napon betegedtek meg, egy napon adták vissza leikeiket a Mindenhatónak, és a többi atyák és testvérek egymásmellé temették el őket.

Fejfáik egyszerűek: fekete kereszt és rajta a név; a czim és a rang-megjelölés helyett csak két betű, fehér színben: „M. M.“