Eger - hetilap, 1888

1888-07-31 / 31. szám

Legújabban megjelentek és SZOLCSÁNYI GYULA könyvkereskedésében EGERBEN az eredeti budapesti árakon kaphatók: Magyar lexikon. Az egyetemes ismeretek encyclopae- diája. Uj olcsó kiadás. A mű terjedelme 160 füzet vagyis összesen 16 kötet 180 képes melléklettel és statisztikai táblákkal. Egy-egy fűzet Gyürky Antal. A szöllö mint kincsbánya. Tanulmány miként lehet a szőlőt, a tudomány elveinek meg­felelő mivelés és mellékterményeinek teljes kihasz­nálása által valóságos kincsbányává tenni, és bor­termelésünk jövőjéről, szemben a filloxeiával Verne Gyula. Észak a dél ellen. Fordította Hu­szár Imre 85 a szövegbe nyomott képpel Döntvénytár, a m. kir. curia, a budapesti kir. ítélő tábla és a pénzügyi közigazgatási bíróság elvi je­lentőségű határozatai. Uj folyam 19-ik kötet. Az összes szeszadó törvények. 1888. XX. törvény czikk. Az ideiglenes vámdijpótlékról. 1888. XXIV t. ez. A szeszadóról és sajtolt élesztő megadózta fásáról. 1888. XXV. t. ez. A kisebbik adótétel mel lett termelhető alkoholmennyiségnek felosztásáról Jegyzetekkel és magyarázatokkal . Goethe Faust első része. Fordította Szabó Mihály Tompa Mihály Vi r á g r e g ék. Hetedik kiadás a költő arczképével fűzve .............................................. F arkas Elek. Legújabb házi titkár. Magyar le velező és önügyvéd, vagyis elméleti és gyakorlati 20- .50 2.— 2.—-.50 1.40 2.50 vezérkönyv a közéletben előforduló mindennemű levelek, folyamodványok, kérvények, felebbezések, jogügyleti okiratok hel)Tes szerkesztésére, iparosok, . kereskedők, hivatalnokok és magánosok használa­tára. Kilenczedik a legújabb törvénykezésre való tekintette! teljesen átdolgozott kiadás. Fűzve 2.40 Erdélyi János A est hetikai előtanulmányok . —.30 Taine Hippolit Adolf A németalföldi művészet bölcseleté.................................................................—.50 Ballagj Aladár I. Frigyes Vil mos povo sz király - .30 Dr. Csillag Gyula A királyi kisebb haszonvé­telek megváltásáról . . ... . . —.60 Gyürky Antal. Gazdasági mellékiparágak, és a gazda­sági háziipar népszerű ismertetése, gyakorlati út­mutatással. Különös tekintettel a falusi nép viszo­nyaira. Második megbővitett kiadás . . . —.60 K. Beniczky Irma. Arany kincstár. Nélkülözhetlen ta­nácsadó minden család és háztartás számára . —.80 Dr. Hankó Vilmos. Házi kincstár. Több száz titkos szer. Hasznos tudnivalók a háztartás, gazdaság, egészségtan és a mindennapi élet köréből . . —.80 Kisfaludy Árpád. Levelek húgomhoz az olvasásról . —.60 Vas Gereben összes munkái VlII-ik kötet. J u r á t u s élet ..........................................................................2.— R endkívüli árleszállítás Dr. Wekerle. Kis Lexikon, egyetemes ismerettár számos képes melléklettel. Egész vászonba kötve 4 frt helyett csak 2 frt; börsarokkal 4 frt 80 kr. helyett 2 frt 40 kr. Minden bárhol megjelent és bárki által hirdetett munkák általam gyorsan és árfelemelés nélkül megszerezhetők. Tömegesebb megrendelések és nagyobb szabású munkák igen előnyös RÉSZLETFIZETÉSI FELTÉTELEK mellet" megszerezhetők. Vidéki megrendelések gyors és pontos elintézéséről kezeskedem. Magamat a n. é. közönség becses pártfogásába ajánlva vagyok teljes tisztelettel SZOLCSÁNYI GYULA, (93) 8­könyv- és papirkereskedö. 843.925. 1888. Hirdetmény. Közhírré tétetik, hogy az 1888-ik évre szólló hadmentességi, adó-kivetési, valamint, a tőke-, kamat-, járadék-adó pótkivetési lajst­romok a heves megyei kir. adófelügyelő ur által érvényesítve előírás vegeit megkül­dettek. Erről az érdekelt adózók azon felhívás­sal értesittetnek hogy a jelzett kivetési lajstromok az 1883. évi XLÍV. t. czikk 16. §-a értelmében f. év julius hó 23-tól kezdve a városi számvevőség irodahelyiségében 8 napi közszemlére kitétetvék. hol azokat a Hivatalos órák alatt mindenki megtekintheti, s a netáni felszólamlásokat pedig: a) azon adózók, kik az illető kivetési lajstromban megállapított adóval a kivetés évében első ízben rovattak meg, adótarto­zásuknak az adókönyvecskébe történt be-j jegyzését követő 15 nap alatt a városi ta# nácsnál előterjeszthetik. 4150. sz. ai. 1888. Vállalkozási hirdetmény. Ja Miskolczon három század lovasság ré­siére felépített és f. évi szeptemberben hasz­nálatba is veendő laktanyában gyakorlandó markotányosság, a szükséges helyiségekkel, |z étel és ital kiszolgáltatási jogával, három ívre bérbe adatik. A vállalkozni akarók felhivatnak, hogy a feltételeknek megfelelő zárt ajánlataikat megbízhatóságuk igazolásával f. évi auguszt. hó 14-ik napjának d. e. 10 órájáig alulírott­nál nyújtsák be. A feltételek az alispáni hivatalban meg­tekinthetők. Miskolcz, 1888. július 25. Eger, 1888. julius hó 23. I Csiky Attilla, 030) 1* X." 7 városi főszámv$rő. operg tulajdonos az egri érseki-lyeettmi nyomda. bepinezézett borok, törkölypálinka, szilvó- rium, a hagyatékhoz tartozó farkasvölgyi pinczénél, továbbá ganonanemüek, Nagy FerenczHatv.il. negyedbeli lakásán, — előb­biek hordóstul, utóbbiak zsákostól a f. évi augusztushó 9-ik napjának d. e. 9 órájakor megtartandó nyilvános uiagán-árvérés útján készpénz-fizetés mellett, el fognak adatni. Kelt Egerváros árvaszékének 1888. évi julius 28-án tartott ülésből. Grónay Sándor, (133) 1* árvaszéki elnök. MM? (131) 1—2 MELCZER GYULA, alispán. 2948. 1888. Egerváros tétetik, hogy Czekkel János fííszerkereskedésében egy tanuló HIRDETMÉNY. (134) 1* felvétetik. szül. Bóta árvaszéke részéről közhírré: néhai özv. Hajnal Bernátné,; Erzsébet hagyatékához tartozó Eger, 1888. Nyomatott az egri érseki-1 yoeumi inomdálan.

Next

/
Oldalképek
Tartalom