Eger - hetilap, 1888
1888-02-14 / 7. szám
52 Egy szó a báli tudósítókhoz. Riporterek! ne írjatok báli tudósítást dialog alakjában!.... Hogy ez intésnek okát adjam, elmondok valamit saját életem történetéből. Két bűnöm van. Egyik, hogy a szőkét, meg a barnát egyaránt szeretem (meg is íakoltam érte: kopaszodom,) a másik meg, hogy egy óvtalan perez hóbortjától megkapatva, párbeszéd alakjában írtam meg egy egri jogász-báli tudósítást. Megbántam nagyon; de nem azt, hogy a szőkét, meg a barnát egyaránt szeretem, ezt a hajam bánta meg, hanem azt, hogy a báli referádák terén elfogtak a reform-eszmék. Késő bánat!.... Különben ennek is a szerkesztő úr volt az oka. Mikor az első tudósítást megírtam, már akkor szokatlan alakot használtam. Gondolom, egy jelképes csatát vivattam végig „derék tűzoltóinkkal. Fölpirúlt az arczom. mikor a tudósitást átadtam a szerkesztőnek. Balek voltam : másodéves jogász. A szerkesztő „bátorítólag mosolygott.“ Óh, ezek a szerkesztői mosolyok! még akkor nem tudtam, hogy az csalhat is (csak a nőkről hittem.) Mikor pedig a tudósításért 25 darab szivart kaptam, gyanútlan lelkem nem ütközött meg azon, hogy abból 18 darab egy szálat sem szelek J) Én mind készpénznek vettem. A mosolyt is, meg a szivart is. — Valami újat! valami újat! — mondogatta Dr. Kohn Jágó is, a ki halálos ellenségem. Ekkor határoztam el magam a merész tettre. De hisz önök tudják a többit. Megjelent a tudósítás. É n : Kezét csókolom ! Ó : Jó estét ! Én (udvariasan): Mily pompás sziliben van nagysád, lábacskái is minden nap kisebbek lesznek. 0: Ugyan, Calabas úr, ön túloz! Én (édeskésen): Mondjuk tehát, hogy minden másodnap ...............stb. Szóval megszületett a „tárczának tekinthető báli tudósítás dialóg alakjában.“ Bevallom a bűnömet: szerelmi vallomást burkoltam én a tudósításokba. Tárczát nem mertem Írni (erre nem bátorított a szerkesztői mosoly.) Becsempésztem tehát a szerelmi vallomásokat a báli tudósításokba. És azt hiszem, hogy ez új, szokatlan volt. — Istenem! A tavasz nyíló rózsájának üde varázsa ragyogott felém; egy darab remek, a mit a teremtés alkotott; természetes, ') Mert nem lirt hozzá, a riporter elég — szusz szál. Szerk. — tele az érintetlen szépség csillogó zománczával. Ingerlő, csábos, vonzó. . . A selymes, illatos haj gyürösödései a rózsaszínnel diskréten színezett nyakon. . . Imádandó orrocska. . . . Kedvesen árnyalt fekete szemek, melyekből néha kiragyog az öntudatlan szenvedély egy-egy sugara. Egészben kívánatos, mint a koraérett baraczk. . . . Mert legyen vagy „eredetien naiv“ (amint egy iró kifejezte), vagy chic-kes. Az előbbinél leköt a csodálat, a varázs, a másiknál az inger. Chic! . . . Hogy mi az? Bizony, nem tudok rá felelni. Egyszer egy kis ballerina igy szólt a maecenáshoz: — Báró! maga engem mindig chic-kesnek nevez, — mi az ? — Hogy mi az, Aveline? . . . Hát, az, az, — hogy . . . hogy ezentúl az apanage-odat megkétszerezem. Mást nem tudott felelni. És talán igaza volt. A chic kife- jezhetlen valami. Lehet egy pillantás, egy mozdulat, — lehet egy kaczérul oda tűzött csokor. Valami, amit látni, vagy érezni lehet, de meghatározni nem. De hát engem csak az előbbi vonz még is. Ezért irtana én báli tudósításokat, párbeszéd alakjában. Meglakoltam. Kinevettek, Lipcsty Adam is kinevetett, meg a szerkesztő is (ezt utólag tudtam meg. 2) De ugy-e megbocsátják nekem ezt a bűnömet?............. .... Riporterek, ne Írjatok báli tudósitást dialog alakjában! Calabas. — Gróf Keglevich Béla, Hevesmegye főispánját király ő felsége kir. kamarási méltóságra emelte. — Kovacsóczy István, egri főkáptalani prépost-kanonok 6 nsga, megtámadott egészsége helyreállítására a múlt héten, az Adriai tenger egyik enyhe s üde éghajlatú kellemes partvidékére, Abbáziába utazott, s oda szerencsésen megérkezett. — Öllé László, az egri kir. törvényszék egyik legképzettebb s buzgóbb bírája, ki már huzamosabb idő óta gyöngélkedik, — közelebbről nyugalmaztatását kérte. Király ő felsége a nevezett tszéki bíró nyugdíjaztatását e napokban helybenhagyta. — Esküvő. P r i d é 1 y Ödön mezőkövesdi gyógyszerész és ottani földbirtokos e hó ll-én szombaton a délelőtti órákban vezette oltárhoz székeslöegyházunkban Gröber Bérta kisasszonyt, Gröber Ferencz úr kedves, müveit leányát, az egri hölgykoszorú 2) Viijon kitől? ügy hiszem — álmodta. Szerk. Csak anyja ne látná a selymen ez egyet: Földi boldogságán, szive árán vetted. Hivat mellé szegényt, a ki ott virasszon, Aki imádkozzék, maga ne maradjon, Viaszgyertyát éget, föl-föl lobog a láng. „Moss tisztára Uram, ha vétekbe jutánk!“ „Mégegyszer mondjátok! Ah olyan jól esett!“ Ránéz a halottra, látja, hogy kikellett. Zajtalan feltárul az ajtó, belépe A vőlegény s lassan közeleg feléje. Halotti imára föl-föl lobog a láng. „Moss tisztára Uram, ha vétekbe jutánk!“ Végzik, újra kezdik, de már ez nem hallja, Ha moczezanni bírna, sikolína, szaladna. Halotti imára föl, föl lobog a láng: „Nem jösz esküvőnkre ? nem jösz édes anyánk ? Szép ruhát is vettél fel is öltöztettél, Vőlegényemet is, engem is megöltél! Eladtad a lelkem! itt van e ruhába! — Letépi magáról elejibe hányja — Sírban is égetne boldogságom ára!“ Szűzi lány-ruháját veszi föl magára. Indulnak ki ketten nesztelen, kézfogva, Az asszony mindenütt vánszorog nyomukba, Fekete az éjjel, egy lélek sincs ébren, Csak ezeket látja előtte fehéren! „Csöndesen menjetek, szálltok, mint a lélek! Éngem meg nem bocsát egy rémes kisértet. S oly iszonyú nékem az egyedül létei, Ez az uj házaspár ... s ez a sötét éjjel!“ Templom elé érnek, éjfélt üt az óra, Felpattan az ajtó titkos szellem-szóra, Besuhannak rajta, odaér az anyja, Előtte bezárul a templom ajtaja. „Megkondul a harang szivéhez kap a nő! „Temetésre? . . . Nem — nem . . . esküvő — esküvő! Nem haltál meg, élsz . . . élsz ! Mind csak hazug álom ! Lányom! Szép leányom! menyasszony leányom!“ Nincsen valasz rája, esdeklő szavára. Döngeti az ajtót a kilincset rázza: „Véres kéz . . . koporsó . . . vőlegényed vérbe . . . Nem igaz! Nem tettem . . . bent vannak fehérbe. Boruljatok térdre . . . Most száll áldás rajok! Oh! ha egy csepp rám is . . . Nyissátok! nyissátok! Vér . . . koporsó . . . átok! . . . iszonyú mit érzek! . . . Nincsen szava rája a hallgatag éjnek. 1
