Eger - hetilap, 1888
1888-10-30 / 44. szám
350 vasó és recitáló estélyét az úkaszinó nagytermében kevés számú, de válogatott közönség részvéte mellett. Úgy látszik. Szakáll úr — a múlt évi eredményekhez viszonyítva az idén sem számított nagyobb közönségre; közönségünk pedig valószínűleg a szórakozás hiányától félt, — hogy olyan válogatott számban jelent meg, pedig márcsak csupa kíváncsiságból is nagyobb számban képviseltethette volna magát e nálunk nagyon is szokatlan estélyen, ha egyébért nem is, hogy lássa, mily hatást lehet előidézni a művészet e legegyszerűbb nemével, melyhez semmiféle instrumentum, semmiféle apparatus, egy darabka Íráson és egy salon- kabáton kivtil nem szükséges. Szakáll úr különben ma is nagy mértékben megérdemli a dicséretet, mert habár újabb nagyobb tanulmányt nem fejtett is ki múlt évi szereplése óta, de amit akkor oly hatással ábrázolt t. i. a Moőr Károly nagy magánjelentét Schiller „Haramiák“ ez. müvéből, azt most is igen szép és nagy hatással adta elő. Kevésbbé sikerült oly jól ez alkalommal újonnan bemutatott „Othelló“-jának Gassióval, majd Desdemo- návali jelenete. Általában kár, hogy hangja kissé érdes, nem eléggé csengő. Kelolvasott „Bencze diák“-ja sokkal jobb volt. s elég jól sikerült a „Desperat úr“ előadása is, bár ezt a nem rég itt időzött Aradiféle színtársulat egyik kiváló tagja, Zilahy Gyula sokkal ügyesebben adta elő, s igy kissé erős próbát kellett kiállania Szakáll úrnak. Szavalatai közül a „veklári búcsú“ volt a legszebb; élénk derültséget idézett elő Greguss „A beteg és az orvosok“ ez. szavalatával is, szóval az egész est kellemesen szórakoztató volt, s a változatos és érdekes műsor majdnem 2 órát vett igénybe. — Herbst ur és leendő vejének komikus történetét beszéli el Vértesi Arnold összes munkáinak most megjelent hatodik füzetében. A kitűnő iró, kinek írói működését sokan azzal szeretik jellemezni, hogy sötét és pessimista, e novellában megmutatja, hogy az olvasók nevető idegeit is ugyancsak igénybe tudja venni. E novellában a mellett, hogy az egyes alakok pompásan és élet- hiven vannak jellemezve, csakúgy sziporkázik a szellem és a ka- czagfató helyzetek egymást váltják fel. De a hatodik füzet, — ép úgy mint az eddigi füzetek, — még egy más novella közlését is megkezdi, s általán a változatosság és a gazdag tartalom tekintetében minden eddig megjelent füzetes vállalatot felülmúl. Finom velin papirosra nyomott három nagy ivet tartalmaz minden füzet, s ennek daczára még is csak 15 kr. Egész évre előfizethetni 7 fit 80 krért, negyedévre 1 frt 95 (13 füzetre) a szerző nevére Debreczenben. Áz uj előfizetőknek az eddig megjelent füzetek egyszerre küldetnek meg, de megrendelhetni füzetenként való szállításra könyvkereskedés utján is. — Szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogy az ingyen sorsjegyet a héten is kisorsolták az előfizetők között s ezúttal a szerencsés nyerő Reitzer Ferenczné Budapestről (Aradi utcza 52 sz. a.) Éhes! Élt 70 esztendőt és közel a sírhoz az éhség gyötri. Ej öreg, nagyon szomorú dolog éhen várni a halált, éhen belelátni a sírba. Es talán éhen szenderülni el. A vén ember mintegy 30 esztendeje koldus. Az egész „Szent énekek könyve“ a kisujjában van s a könyjét az utolsó cseppig beleitatta a szakáiéba. Attól olyan sárga, aranyszínű. A lurkók, akik vihognak a szomorú menet körül, nem ismerik az éhes vén rongyot. Korán megvénült. A felesége megutálta. Kiverte a tanyáról s egy elzüllött zugtanitó foglalta el a helyét az asztalnál... Az öreg megvasvillázta. Börtönbe került, s mig ott volt, a fölépült zugtanitó a tanya utolsó darab göröngyét is elprédálta. Az asszony meghalt . . . Semmi se maradt, semmi. Csak egy leány, aki nyomort örökölt. Az öreg felcsapott koldusnak s a kórházból temette el leányát, akit megcsalt egy legény ... S mikor a menet megállt a városház udvarán, a biztos a föltámasztott vén koldusra rákiáltott: — Öreg, hát megint itt van kend ? A gyönge vén ember tátogatta a száját s könyörgött: — Mondtam, mondtam, hogy vigyenek be a szegények házába. Jó volna már ott nekem. — Hát senkije sincs kendnek ? — Van . . . Egy gyerek. A kis unokám. — Hogy hívják ? Elénk kifejezést öltött a vén koldus szeme. — Jánoska, egyéb neve nincs. — Hol van? — Gróf Vay Dániel. „Magyarország t ö r t é n e t e“ czimü füzetes vállalata 4-ik füzete most hagyta el a sajtót. E füzet Il-ik Béla haláláig terjed. Gr. Vay munkája népszerű nyelven van Írva, szem előtt tartva a legújabb történeti kutforrások adatait is. E vállalat, minden hazája múltjáért érdeklődő magyar ember pártfogására érdemes. Előfizethetni egész évre (36 füzet) 5 frt 40 kr., fél évre (18 füzet) 2 frt 70 kr., negyed évre (9 füzet) 1 frt 35 kr. Megrendelések és előfizetések Debreczenbe, a „Magyarország Története“ kiadóhivatalába („Debreczeni Ellenőr“ könyvnyomdája), czimezendők. Az uj előfizetőknek az eddig megjelent füzetek egyszerre küldetnek meg. — Takarodó. — Az Egerben állomásozó 60. sz. cs. és k r. Appelgyalogezred zenekara a múlt vasárnap, f. hó 28-án este disz takar odót tartott, mely alkalommal több előkelő épület előtt érdekes darabokat játszott. — Tűz. A f. hó 28—29-dike közti éjjel 12 — 1 óra között a felnémeti negyedben Losonczy Ferencz háza, eddig ismeretlen okból kigyuladt, s mire a tűzőrség odaért, már nemcsak a zsúf- tető, de a konyha- és kamrahelyiség is teljesen keresztülégett, s miután a falak is rőzsefonásból készültek, az egész viskót alapjában szét kellett bontani, hogy a tűz lokalizáltassék, s tovaterjedése meggátoltassék. Különben az egész tűzvész lefolyásáról a következő figyelemre méltó levelet kaptuk, melyet eredeti stílusában közlünk: „Tisztelt szerkesztő ur! A múlt éczaka tűz volt. Tetszik tudni. Egy czigány putri égett le a fekete fődig, mig a gazdája a „Lakatba“ muzsikált vidám czimboráknak. akik annyira tűzbe voltak, hogy leitták magukat a sárga fődig. Én magam is tűzbe voltam. Ott voltam a „Tűzoltóban“ s tüzesen karaziroztam az uj kaszirnőt, akinek tüzes szemeitől az én szivem is lángra gyűlt. Javában oltottam a tüzet, mikor egy csavargó bekiált, hogy „Tűz van.“ Én is abba hagytam a sükeretlen tűzoltást a kávéházban, s hirtelen az utczára ugrottam. Kongatást ugyan nem hallottam, de a tűz fellángolását a felnémeti hóstya felé azonnal észrevettem, s miután magamis egyik buzgó (?) tagja vagyok az egri önkéntes tűzoltó egyletnek, dupla-sritt marsban futottam a vész színhelye felé, mig csak a szusz tartott bennem. Útközben találkoztam a tűzoltó lajttal. melylyel épen akkor akadt el az egylet két derék táltosa. Éppen azon kezdtem gondolkozni, vájjon ki eszi el az abrakot e derék paripák elül? — mikor az őrparancsnok rám kiáltott, hogy mit tatom ott a számot, miért nem segítek a lajtot tolni ? Ijedtemben mindjárt kifogtam az egyik táltost, s magamat fogván be helyette, a lajttal együtt azonnal a vész színhelyére értünk, hol azonban már csak a teljesen leégett putrinak oltotluk el néhány csöbör vízzel a szomjúságát. S ekkor kezdett az éberségéről hires derék nagytemplomi bakter — kongatni, mire a többi harangok nyomban elhagyták a kongatást. Tűzoltó társaim beszélték, hogy a derék — Az árvák közt. — Kend szándékosan csinálja az utczai botrányokat. A vén koldus csóválja a fejét. — Nem én. Két nap óta nem ettem. Nem ám. Éhes vagyok. Hiába, nem tudok már koldulni ... A biztos odalépett az öreghez s megfogta a tarisznyáját. A vén rongy megrémülve kapta el a tarisznyát és mint az uzsorás a kincsét, olyan félelemmel és görcsösen szorította magához. — Kend csalja a világot. Hallottuk, hogy kendnek nagy summa pénze van. Tiltakozva s ijedten hadonázott az öreg. — Nincs, nincs, egy falat kenyerem sincs. A biztos kiragadta kezéből a tarisznyát. Az öreg összerogyott. A kibontott tarisznyából egy piros kendőt húztak ki. A kendőben 200 frt volt. — Ni, mennyi pénz? S kend éhen vágja magát a földhöz kint az utczán. Kiált a biztos a vén rongyra, aki térdre ereszkedve, összetette a kezét s nedves szemét esdőn forgatva rimánkodott. — Jaj, ne bántsák. Az nem az enyém. Egy krajezár se . . — Hát kié? Sirt az öreg s lebukott a feje: — A kis unokámé. (A „F.-T.“ után.) T-i.
