Eger - hetilap, 1888

1888-10-23 / 43. szám

241

Különfélék.

— Az egri egyházmegye papsága ma, kedden tartja nyugdíjintézete ügyében három évenkint megtartatni szokott közgyűlését Egerben. A közgyűlésben részt vesz a főkaptalan valamennyi tagja, a főesperesek, esperesek, a központi s a lelkészkedő papság választott küldöttjei, több mint hetvenen. A gyűlésen érsek ur ő exja elnököl. A gyűlés lefolyásáról lapunk közelebbi számában részletes tudósítást adunk.

— A hevesmegyei 48-as honvédegylet, Csiky Sándor elnöklete, s számos régi bonvédbajtársak részvéte mellett, f. hó 14-én közgyűlést tartott, melyen, Földváry Kálmán, az egyesület eddigi buzgó jegyzőjének e tisztjéről, halmozott teendőivel indokolt lemondása folytán, ugyancsak az ő ajánlatára Szentkirályi Ödön választatott meg az egylet jegyzőjéül, mit a megválasztott el is fogadott. — A mosonymegyei 48-as honvédegylet átirata, némely módosításokkal, elfogadtatott. A f. évi ok. hó

27-én Budapesten tartandó országos honvédgyülésen a hevesmegyei honvédegyesület képviseletére Vavrik Endre, Bpesten lakó bajtársunknak levél utján való fölkérése elhatároztatott, — Csiky Sándor elnök előterjesztésére, hogy a szabadságharczban elesett s a hatvani temetőben nyugvó bajtársakról f. é. nov. 1-én, mint Halottak ünnepének előestéjén, az előző évekhez képest,, kegyelete s emlékezés czéljából sírjaikhoz az egyesület testületileg vonuljon ki, s az ünnepben való részvételre s csatlakozásra városunk hazafias közönsége falragasz utján hivassák föl, elfogadtatott, s a mondott napra, az egybegyülekezés helyéül az Bszterházy-tér, idejéül pedig délutáni 4 óra tűzetett ki. A sírnál lelkesítő hazafias

szónoklat tartására elnök Csiky Sándor kéretett föl, Horváth József bajtárs pedig arra kéretett, hogy a fiatalság köréből, tágas ismeretsége folytán, egy második szónoklat tartársára szemeljen, s illetve, kérjen föl valakit. — Az egylet részéről városunk hazafias közönségéhez, a gyászmenetben való részvétel iránt említett fölhívás a következőleg hangzik: „Gyászmenet, az 1848'9-ki szabadságharczban elvérzett honvédek szobrához. A hevesmegyei honvédegylet az akadémiai polgárság közreműködésével egyetértve, a folyó évi november hó 1-én délután 5 órakor, a hazánk szabadságáért vérük s vagyonuk feláldozásával a kápolnai 1849-ki véres csatában hősi halált szenvedett honvédek emlékére a hatvani sirkertben felállított szoborhoz gyászmenetet fogván tartani, ezen czélból úgy az 1848—9-diki honvéd-bajtársakat, valamint az ő emlékök irányában kegyelettel viseltető honpolgárokat

és honleányokat minél nagyobb számbani részvételre és megjelenésre ezennel felhivjul . A fentirt napon, és idejében a gyülekezés szinhelye a Lyceum bejárata előtti térség lesz. Egerben október 25-én 1888. A rendezőség.

— Megyei árvas éki ülnökválasztás. Hevesmegye közönsége f. hó 16-án tartott rllndes évnegyedes közgyűlésén, a Csernyus Kálmán megyei árvaszékiülnök nyugdíjaztatása folytán megürült, megyei árvaszéki elnökségre MikusA utalt egyhangúlag választotta meg, miután versenytársa, ifj. Székely János, megyei tiszti pénztáros, ki ez ülnökítégre szintén pályázni szándékozott, időközben e szándékától alállott. — Mikus Antal, már mint a megyei árvaszéknél alkalmazott közigazgatási gyakornok, kitüntette magát jeles szakértelme, s páratlan vasszorgalma által, mely utóbbinak már egyszer, a túlfeszített munka folytán, csaknem áldozatául esett. Egyhangú megválasztatásáért tehát nemcsak Mikus Antalnak, ki lajfttukn.uk is barátja, s egy időben buzgó rendes munkatársa is volt, — hanem Hevesmegyének is gratulálhatunk.

— Vértessi Arnold, a „Debreczeni Ellenőr“ szerkesztője, kiváló beszélyirónk tiszteletére, ezredik elbeszélésének jubilaeuma alkalmából, tudvalevőleg a múlt napokban a Kisfaludy-társaság ünnepélyt rendezett. E jubilaeum alkalmával az ünnepelt jeles irót, földinket, nemcsak a budapesti írói körük részesítették méltán megérdemelt ovácziókban, hanem az ország minden részéből kapott üdvözlő sürgönyöket és leveleket. Egerből e lapok szerkesztője üdvözölte Vértessit, mint városunk szülöttét, kollégáját, kor- s egykori iskolatársát. Ez üdvözlő levelet lapunk múlt számában közöltük. Vértessi Arnold e napokban a következő levélben válaszolt e lapok szerkesztőjének üdvözlő soraira: „T. Szabó Ignácz főgvmn. tanár urnák, az „Eger“ szerkesztőjének. Debreczen okt. 19. 1888. Kedves Barátom! A „Budapesti Hírlap “-hoz küldött szives soraidat olvastam és nagyon szépen köszönöm megemlékezésedet.

Fájdalom! attól a dicsőségtől meg kellett téged fosztanom, hogy első novellámat tenálad Írtam meg, mert az a kis humoros tárcza nem az én nevem alatt jelent meg Vas Gereben lapjában. Engedd hát át megnyugodva Vadnay Károly barátomnak az első novellám dicsőségét; a tied marad mindenesetre az érdem, hogy te bátorítottál engem az írásra, s nélküled talán később jelent volna meg az az első novella is.

Ha most, a között az igazán páratlan, lelkesült ovatio közt, melylyel engem az összes sajtó és közönség elhalmozni kegyeskedett, megemlékezem erről, irántad is, a ki engem harmincz év előtt buzdítottál, le kell rónom köszönetem adóját.

Versaillesába. Ott fürdő is van, szép közönség s abban természetesen szépek a szépnemből. Feleségem egész nap a fürdőben ült mint monda, talpai fájtak, s igy nekem némi szabadságom vala. Es én — mi tűrés tagadás benne . , . . de ne előzzük meg az eseményeket, meg fogják tudni a történteket résztvevő felebarátaim a végén úgy is. Egyébiránt úgy kell az asszonyoknak, miért hagyják védtelenül a tapasztalatlan férjeket.

Bármennyire szaporodott is márkákra és fillérekre átváltott pénzünk a tágabb haza elhagyott határánál, még is szemmeilát- ható volt, hogy már erősen a décadence utján vagyunk pénz dolgában. Jegyünk meglővén azonban, meglehetős nyugalommal folytatónk a körutat Nórinberga felé, hol feleségem, mint aféle, okos asszony, a hires töltsért, én ellenben a sört óhajtottam megismerni. Regensburgban már nem mertünk megszállani, tartván a költségtől, tehát csak a nappalt töltöttük ott, a minek az volt a kellemes következménye, hogy a Walhallára, ennek kétszáz nemtudomhány lépcsőjén, úgy másztam fel, hogy egyes vessző alatt feleségemet, kettő alatt ellenben pakktáskát és paraplékat viseltem. Kezdődött már a vezeklés. Linzben nem ettünk linzi tortát, sem pedig Kremsben kremsi szenfet, ellenben Bruckban igen is ettünk virslit, és abban feleségem felismerni vélte az áldott szürke szőrét, a mely, t. i. a szürke, sok éven át húzván öregapjának szódás, kocsiját éppen elutazásunk napján került egy virsli-anyag amateur kezére.

Hazatértünk. Volt még 7 frt 43 krajczárunk és 67 fillérünk. {Ebből karpereczet csináltattunk a szolgálónak emlékül.) Megkezdődött a mindennapi élet, de az esték a kellemes visszaemlékezésnek voltak szentelve. Feleségem előszedte a sok hotel-árjegyzéket, képes annonceot, ebédczédulát a mit elrakott, s egy-egy borju-snicli avagy répacsuspeis eszünkbe juttató Nymphenbur- got vagy Feldaffingot. Akadt azután, a mi eszembe juttató Cann- stadtot, — borzasztóan.

Egy reggel reggeliztünk, — eddig természetes, mert azt hiszem, reggel más sem szokott vacsorázni — jön a postás. Hoz egy ivet, a mit alá kelle Írni, de meg a mi fő: kifizetni egy forint kilenczvenhat krajczárt, vámot. Mert a küldemény külföldről Cannstadtból jött, feleségem nevére, s a felirat szerint tartalmazott „diversét.“ Feleségem, mig a csomagot megkaptuk, találgatta. hogy mi lehet benne? Ki küldheti? Végre szemlét tartva canustadti ismeretsége felett, kisütötte, hogy vagy a constantzi lutheránus papnak, a volapüknyelv hires feltalálójának felesége küldi a volapük nyelvtant, a mit Ígért, vagy a vestíáliai Gene- ralinspectoratsauskultants-Wittve (a mint a Curlistába magát beírta), a kilátásba helyezett pumperniekelt.

Végre megjött a pakk. Sváb oroszlányos, bajor sakktáblás és osztrák-magyar duplafejüsasos ragyogó czéduláktól ékes burkából kifosztva — ott fekszik előttünk — — hogy nem tudott az asztal, s alatta a föld megnyillani, — egy félreismerhetlen formájú valami, egy sokat gyalázott, sokat viccelt komikus portéka, de a mely előttem tragikusabb volt, mint egy melinét-bomba, — szóval egy tournure, a melyet' az a marha szobapinczér küldött meg, mint írja „a Madame véletlenül ott feledvén.“ Egy tournure, a mely más körülmények közt mit sem jelentendett vala, de nálunk, fájdalom nagyon, mert feleségemnek — a ki mint mondám, okos asszony, volt —, az is elvei közé tartozott, hogy nem viselt tournurt. Feleségem, kit a várt pumperinckel elmaradása paffá tett, a volapükk hiánya ellen nem panaszolkodhatott, mert az a zcudar drótportéka ott az asztalon volapüknél-volapükkebben szólt. A mik ezután történtek, arról engedtessék meg hallgatnom. Azok borzasztók valónak, jószivü felebarátaim, még most is szánakozhattok rajtam.

Brr.

(A „P. L.“ után.)