Eger - hetilap, 1888
1888-10-09 / 41. szám
327 Wliitehead-torpédó, azzal a különbséggel, hogy mig ezt compri- mált levegő hozza mozgásba, melynek működése csak néhány perczig tart, addig azt villanyos erő mozgatja, mely megengedi, hogy órákon át maradhasson a viz alatt. Egész uj készülékeket alkalmaztak, hogy a viz alatt látni lehessen, a hajó belsejét pedig villanyos lámpák világítják meg. A „Gimnote“ hadászati czéljai- ról eddig már a legkalandosabb nézetek láttak napvilágot. Annyi bizonyos, hogy a franczia kormány e kérdést még függőben tartja mindaddig, mig a végleges kísérletek feltalálói reményeinek igazat adnak. Ha ez egyszer megvan, akkor nem lesz nehéz hadászati czélokra felszerelni. A „Gymnote“ első lépés egy eddig még járatlan utón, mely annyira eltér mindattól, mit mai napig a tengeri hajózásban és harczban ismerünk, hogy még elképzelni sem lehet, mily forradalmat fog ez irányban előidézni. — Simics Jánost, a trieszti rabló-gyilkost, f. okt. hó 6-án regg. 7 órakor végezték ki kötél által Budapesten, miután kegyelmi kérvényét király ő felsége is visszavetette. A szomorú ekzekuczió hivatalos intézésével Lenk Gyula, bpesíi kir. törvényszéki bíró, — kit, mint pár év előtt egri kir. alügyészt, családi kötelékek is fűznek városunkhoz, — volt megbízva. Hogy a szerencsétlen kivégzett, ki — mint egy jelenvolt hirlaptudósitó Írja, — erős testi szervezeténél fogva, a bitófán mintegy 6 perczig vívódott a halállal, úgy, hogy Kozarek a gyepmester ismételve kényszerült a szerencsétlen akasztottnak testét kötelekkel kihúzatni, — jobb családból származott, kitetszik abból, hogy most Újvidéken lakó öcscse, Simics Dusán, kihez az elitéit utolsó sorait irta, — néhány év előtt az egri jogakademiánál folytatta jogi tanulmányait. — A „Gyöngyösi Bank-Részvény-Társaság' által alakított községi hitelegyletek ügyrendje. 1. §. A „Gyöngyösi Bank-Rész- vény-Társaság“ alakit Hevesmegye azon községeiben, melyeket erre alkalmasnak talál, hitelegyleteket oly czélból, hogy a községben lakó kisbirtokos és iparos a költséges és hosszadalmas be- keblezési eljárás mellőzésével könnyen hozzá férhető és olcsó hitelhez juthasson. 2. §. Minden községben külön egylet alakitta- tik. Mindenki csak azon községben lehet egyleti tag, a melyben lakik. Ugyanazon községben a körülményekhez képest több hitel- egylet is alakittathatik. 3. §. Egyleti tagoknak 6 hónapnál hosz- szabb lejáratú és 500 írtnál magasabb összegű hitel nem nyújtható. Az adóssági okmányt rendszerint csakis az illető kölcsönt vevő egyleti tag tartozik aláírni. 4. §. Az egy és ugyanazon egyletben levő tagok a Társaság által nekik adott kölcsön és összes járulékaiért a Társasággal szemben egyetemlegesen kezeskednek, a hitelrészesek pedig egymás között hitel-összegük arányában felelősek. 5. §. Mihelyt valamely községből a Társaság vezér- igazgatójánál annyi egyén jelentkezik a hitelegyletbe való belépésre, hogy a Társaság igazgatósága ezek számát, úgy vagyoni és erkölcsi viszonyait a hitelegylet megalakítására alkalmasnak találja, ezt azon községben megalakítja. 6. §. E végből a Társaság vezérigazgatója, vagy ennek megbízottja, a jelentkezőket az illető községben egy alakuló gyűlésre hivja össze. A jelentkezők nevei és az általuk igénybe venni szándékolt hitel összege kinyomattatik és a megjelentek között egy-egy példányban kiosz- tatik. Mindenkinek jogában áll neveket törleni és az összegeket lejebb szállítani. Az egyletbe csak az vétetik fel tagul, kinek neve a titkosan beadott szavazatlapok több mint fele részén feltüntetve van, és oly hitelösszegben részesül, mely összeg a szavazatlapok több mint fele részében foglaltatik. 7. §. A szavazás eredménye a Társaság igazgatósága elé terjesztetik, melynek jogában áll egyes neveket törülni és egyes összegeket leszállítani. 8. §. Az igazgatóság által elfogadott lajstromban foglalt tagok képezik a hitelegyletet és ezen tagok együttesen tartoznak a kötelezettségeket magában foglaló kezességi okmányt a Társaság részére kiállítani. 9. §. Az alakuló gyűlésen egyszersmind az egylet saját kebeléből titkos szavazattal és viszonylagos szótöbbséggel 4 egyént választ, kik a Társaság igazgatósága által évről-évre kinevezett másik két egyleti taggal együtt az egylet bizottmányát képezik, a mely bizottmány saját kebeléből elnököt választ, ki az egylet ügyeit vezeti. 10. §. Ha az egylet tagjainak száma az 50-et meghaladná, akkor az egyleti tagok részéről még két- a Társaság részéről pedig még egy taggal lesz a bizottmány kibővitendő. 11. §. Az egylet bizottmánya a hitelrészesek végrehajtó közege és azok összeköttetését a Társaság igazgatósága közvetiti. Hatásköréhez különösen a következők tar:óznak: 1.) Felveszi az egyletbe az évközben jelentkező egyéneket. A bizottmány által évközben felvett egyénért is az egylet minden tagja egyetemlegesen szavatol, a felvett tag pedig elvállalja az egyetemleges jótállást valamennyi hitelrészesnek a Társaság iránti kötelezettségeiért azon naptári félév kezdetétől, melyben ő belépett. Ez iránt tartozik a felvett tag pótnyilatkozatot. aláírni. 2.) Megállapítja az évközben jelentkezett egyes egyleti tagoknak nyújtandó hitel nagyságát. 3.) Feljebb emelheti az ez iránt folyamodó tagok hitelét és az egylet tagjai aztán ezen felemelt összeg erejéig szavatolnak. 4.) Figyelemmel kiséri az egyleti tagok vagyoni viszonyait és az ezekben netán beálló botrányos változásokat a Társaság vezérigazgatójának bejelenti. 12. §. A bizottmány határozatait általános szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetében az elnök szava dönt. Érvényes határozathozatalhoz 5 tag jelenléte szükséges. 13. §. A bizottmánynak minden ülésében az igazgatóság magát a vezérigazgató, vagy más kiküldötte által képviseltetheti. 14. §. Bizottmá- nyi tag, saját vagy vele közel rokonságban lévő egyének hitelének megszabásánál jelen nem lehet. 15. §. A Társaság igazgatósága az egylet bizottmányának ajánlatait és határozatait jogosítva lévén felülbírálni, megtagadhatja a tagokúi ajánlott egyének felvételét, esetleg azoknak felvételét bizonyos feltétel teljesítéséhez kötheti; az egyes tagoknak megszavazott hitelt kisebbre szabhatja, a fizetési haladék adását megtagadhatja és igy lejáratkor a kölcsön visszafizetését követelheti. 16. §. A bizottmány elnöke az egylet összes tagjait, — tehát az évközben a bizottmány által felvett tagokat is, — évenként közgyűlésre hivja össze és ezen, a hitelré'szesek és az általuk igénybe vett összeg felett ismét oly szavazás gyakoroltatok, mint az alakuló gyűlésen. (6. §.) Az ekkor kiosztandó szavazatlapokon — ha az illetők kívánnák — azok nevei is felveendők, kik évközben jelentkeztek tagságra, de a bizottmány által visszautasittattak. 17. §. Minden közgyűlésen az egylet által választott bizottmányi tagok fele része kilép és helyük uj választás által töltetik be. A kisorsoltak újból választhatók. Az első közgyűlésen a kilépők sorshúzás által alapittatnak meg. 18. §. A Társaság jogosítva van magát a közgyűlésen vezérigazgatója vagy más kiküldöttje által képviseltetni. 19. §. A közgyűlés által befogadott egyleti tagok lajstroma a Társasák igazgatósága elé terjesztetik, melynek ismét jogában áll egyes neveket törülni és egyes összegeket leszállítani. 20. §. Ha oly tag neve töröltetnék, kit a közgyűlés a bizottmányba választott, helyébe az utánna legtöbb szavazatot nyert tag lép be. 21. §. A hitelrészesek közgyűlésén a szavazatok hitelösszegek szerint számítva viszonylagos többséggel történnek; érvényes határvzat hozatalra a szavazatok ^'iának jelenléte szükséges. Minden tug szavazatképes és szavazatát csak személyesen gyakorolhatja. 22. §. A közgyűlésen rendszerint csupán azon ügyek tárgyalhatok, melyek a napirendre kitűzve lettek. (Vége köv.) Felelős szerkesztő: Sza/foó Ignácz. 9014. • i8ss Hirdetmény. Egerváros tulajdonához tartozó felső malom, folyó év október hó 25-én délelőtti 10 órakor a polgármesteri hivatalban tartandó nyilvános árverés utján 1889-ik év január hó 1-től kezdve 6 évre bérbe fog adatni. Miről a bérleni kívánók azzal értesittetnek, hogy az egy évi bérlet kikiáltási ára 285 frt •/. krban állapíttatott meg; és hogy az árverési feltételek, a házi pénztárban megtekinthetők. Eger, 1888. október 3-án tartott tanácsülésből. 6rfaay Sándorj ' (189) 1* h. polgármester. 9020. 1888. Értesítés! Az amerikai szőllővesszők, beszerzési forrásairól a hirdetmény a földm-, ipar- és kereskedelmi minisztériumtól a városi elöljárósághoz megkiildetett, ezen körülmény azzal hozatik a szőllő tulajdonosok tudomására, bogy a beszerzésmódozatai és az árak alulirott hivatalos helyiségében a hivatalos órák alatt megtekinthetők; megjegyeztetik hogy megrendelések csupán október hó végéig fogadtatnak el. Eger 1888. október 1. h. polgármester helyett: Almásy Félix, (192) 1* v. tanácsos. \