Eger - hetilap, 1888
1888-08-28 / 35. szám
274 mennyien rendesen részesültek. A rabdologházban naponkint 28 — 32 egyén foglalkoztatása mellett készült asztalos-munka 98 db. 45 frt 14 kr., — bodnár-munka 57 db. 466 frt 95 kr. értékben. A rabok külső munkálkodásából befolyt 935 napszám után 167 frt 45 kr. Az összes munkásrabok részére jul. hóban a pótkenyér- adagok árában 27 frt 38 kr. adatott ki. A jul. hóban értékesített rabipartermékek árából az államot 144 frt 46 kr. a munkás-rabokat pedig 72 frt 23 kr. illeti. A kir. építészeti hivatal jelentése szerint az ál- lamutakon tekintettel a beállott mezei munkaidőre, jul. hóban a kavicsszállitás igen lassan haladt. Jul. hóban mindössze csak 50 két köbméteres kavicsgarmada lett szállítva, úgy, hogy ez idő szerint az útvonalon az 1888-iki szállítmányból összesen 1218 két köbméteres garmada van előállítva. A műtárgyak apróbb helyre- állítási munkálatai folyamatban vannak. A megyei útvonalakon az aratási időszak miatt közmunka-leszolgálmányok nem fordultak elő. A kir. adófelügyelő jelentése szerint, a lefolytjuk hóban a fegyveradó kivetése, 20 község kivételével, befejezést nyert. — Az adófizetést illetőleg befizettetett az egri kir. adóhivatalnál 32,589 frt 50 kr.; tehát 11,554 frt 66 krral több, mint a megelőző hóban ; a gyöngyösi kir. adóhivatalnál 19,026 frt 56 kr. többlet 2763 frt 51 kr. a hevesi kir. adóhivatalnál 9229 frt 12 kr. többlet 7959 frt 93 kr. Ezek szerint a befizetési eredmény a megye területén a múlt év hasonhavi befizetésénél 22,278 irt 11 krral kedvezőbb. Parádi fürdő-levél. — 1888. aug. 20. — Asszonyom! ügy tudom, a „Jósziv“ egy díszes kötésű példányát kegyed is bírja (már t. i. azt, amit a könyvárus útján szerzett s nem a melyet az Isten adott, mert az is díszes kötésű ám), s ha nem csalódom, ott láttam a kegyed zöld redőnyöktől félhomályossá s a platánoktól és pálmáktól kellemessé varázsolt salonja asztalán. Ha nem olvasta volna még e könyv minden sorát végig, úgy vegye kezébe, Asszonyom, s olvassa el. Megérdemlik azok a sorok, mert nagyon sok szép van bennök elmondva. Én nekem tetszik valamennyi, mert tanúit, okos és bölcs elmék eszme-szüleményei vannak ott letéve; hanem mégis . . . mégis azt hiszem, nem tévedek, ha valamennyinek fölébe helyezem azt a három és fél sorocskát, melyekben az emberi szívnek egyik érzeménye olyan találóan van definiálva, egy ebnes kis paradoxonban. De hogy kegyed Asszonyom sokáig ne találgassa szerzőjét, azt is meg súgom, hogy Gyarmathy Zsigáné irta, a ki a magyar varrottas-ipar érdekében oly fáradhatatlan tevékenységet fejt ki és hébe-hóba egy-egy kis beszélykében olyan szépen rajzolja a jó kalotaszeghi népet. És hogy a hamis kis szöszi Irén meg ne előzzön — kezébe vevén a nagy octáv kiadású „Jó sziv“-et lapozgatás végett — hát azt is meg súgom, hogy az a derék magyar nő a „Lelkese- dés“-ről irta azt a néhány sort, mondván, hogy: „Semmi sem ra- gadósabb, mint az igazi lelkesültség s minél többfelé oszlik, annál több marad az egyesnél is. Csak ezt az egy ragályt ne fordítsa el országunkról az Úr.“ És úgy látszik ez útófohásznak lett is meghallgattatása, mert jóllehet fürdő-ven légeink nagyrészének egészsége nem a legjobb, hanem azért a szivök mégis nagyon „jó“, már a mennyiben az olyan szivet, melyben a Részvéttel Lelkesedés jár karöltve, bízvást nevezhetjük „jó“ szívnek. Hogy pedig a parádi fürdő jelenlegi vendégei „jó szivüek“, és hogy az Úr még a lelkesedés ragályát a magyar ember szivéről nem hárította el, annak e hó 19-én estve igazán szép jelét láttuk. A dolog igy történt, Asszonyom! Nevezett nap délutánján fél 5 óra táján a fürdőtől mintegy fél órányira fekvő község fölött hatalmas fiistgomoly emelkedett az éguek, majd félrevert harangok kongása hatott el hozzánk s csakhamar hire futott, hogy a falunak csaknem kellő közepén, egy palócz ház padlásán tűz ütött ki. A nép zavara és rémülete óriásivá növekedett. Nők és férfiak összekulcsolt kezekkel fohászkodtak az Éghez; hogy csak szél ne támadjon, mert tönkre jutnak! — És szerencse a szerencsétlenségben, hogy nagyobb légáram nem volt, mert higyje el Asszonyom, különben Párád ma romokban hever s lakosai kol- dús botot vehetnek kezükbe. így is a tüzes szalma-csóvák a fölmelegedett lég által oly magasan és oly széjjel vitettek, hogy félő volt, vájjon nem fog-e majd valahol a falu másik részén tüzet szítani egy ily aláhulló szikra valamely buza-kazalban, vagy száraz széna-boglyában? Hanem Isten szeme őrködött a falu fölött s csak két ház jutott a lángok martalékáéi. De még a tüzet teljesen el sem oltották Asszonyom, midőn a Hir ángy .la megcsattogtatta szárnyait, útra kelt és elment a falutól fél órányira napkelet felé egy áldozatkész, nemeslelkű hölgy ajtajára, s ott bekopogtatván, elmesélte, hogy mily szegény embereken töltötte kedvét újabban a Rombolás szelleme. Az egyik károsúlt például, egy öreg özvegy palócz ember, kinek valamikor még az Öröm és a Boldogság is lakó társa volt, mert szerető felesége és családja környezők. Hanem aztán, hogy a gyermekei meghaltak, a felesége meg búbánatjában megőrült, szegény ember olyan egyedül maradt, mint az ujjam, s igy éldegélt ottan a ház végibeu egy kamarában, akár csak a templom egere. Az „EGER“ tárczája. Ilonka névnapjára.- 1888. aug. 18. (Mjslj^ővéreid, e kis virágok, Majd halkan megsúgják neked, Hogy odaadnám a világot, Csak hogy bírhassam szivedet. Akként világítod meg éltem, Mint tiszta napfény a ködöt. Feléd vonz mély s hű szenvedélyem, Te egy nő, milliók között. Egyetlen arcz, mely drága, édes! Egyetlen ajk, mely hatalom! Egy csoda-szempár, szende fényes, Melytől mint elhagyott vadon, Ha csillag függ felette: lelkem Derült lesz. Milliók közül Egyetlen egy szív, mely ha vész ér, Tán bánatában megkövül. A kéz, mely megsimitja főmet, S mely boldogít — a te kezed. Te bírod múltamat, jövőmet; Lábadhoz tettem eszemet. A hang, mely meg tud hatni, hangod; S mit rólad irok, énekem, — Mint tűzvészt félrevert harangok — Azt jelzi: lángban áll szivem. Téged szeretlek, téged áldlak, Hogy jó legyek, te rajtad áll. Rajtad, hogy az egekbe szálljak. Vagy lent maradjak, mint fűszál. Boldog sorsom te vagy! a végzet Téged választott üdvömül, Te egyetlen! te szent! te édes! Te egy nő, milliók közül! Werner Gyula. A szomszédok. — Elbeszélés. — Vacano után . Milesz Béla. I. Ott laktak künn ama kaszárnyaszerű bérházak egyikében, melyek a gyárakkal telepitett külvárosban főleg szegény emberek számára vannak építve. S ugyan miért éppen szegény emberek számára, holott ép oly nagyok, tágasak s nagy rész ben csinosak, mint a belváros házai? Hát biz egyetlen előkelő urnák sem jut eszébe, hogy ide menjen lakni, vagy ilyet vásároljon, mert ezek-
