Eger - hetilap, 1888
1888-07-17 / 29. szám
227 letre nézve volt jó 212; szabályszerű 155, kevésbbé szabályszerű 2. — Érettségi vizsgálatra jelentkezett 28 tanuló; Írásbelit tett 27, szóbelit 25; éspedig jelesen 3; jól 7; egyszerűn 12. — Az Értesítő statistikai kimutatását, a főgymnásium beléletéból, némely fontosabb és érdekesebb mozzanatok ismertetése követi, melyet az intézeti igazgatónak, már a korábbi évekbeli értesítőkben megkezdett, s ezúttal folytatott, — a szülői közönséghez, s általán a növeléssel foglalkozókhoz intézett nagybecsű paedagogiai fejtegetése zár be, melynek érdekes tárgyát a vérmérséklet (temperamentum) a gyermekeknél, s annak növelészeti irányzása s kezelése képezi. A 132 lapra terjedő, valóban gazdag és becses tartalmú Értesítőt a jövő 1888/9-iki iskolai évre vonatkozó előleges tudnivalók s tájékoztató pontok fejezik be. Válasz „az egri szöllöszeti s borászati egylet, és még valami“ ez. czikkre. Nem mintha időszerű volna ezt az ügyet most tárgyalni, vagy védeni akarnám magamat, hanem csak azért, hogy Bóta Antal neve alatt iró úrnak egyik-másik állítását megczáfoljam s néhol az egész intelligencziát sértő kifejezéseire figyelmeztessem, — válaszolok. Mindenekelőtt azt hozza fel, hogy mily üdvös volt a borászati egylet múlt évi azon határozata, hogy a kormánytól kapott direkt termő amerikai szőllővesszőket. szétosztatta a szőllősgaz- dák közt, az úgynevezett igazi kísérleti telepekre; már kérem ez először is rósz határozat volt, azon egyszerű okból, mivel egyik sem sokra megy azzal a neki jutott 50 vagy 100 drb vesszővel, mivel ezt nem képes annyira elszaporitani, hogy szükségletét fedezné. — Ennél sokkal czélszerübb lett volna az egész vesszőmennyiséget az egylet telepén helyesen elültetni, ahol is legalább 90%-a megeredt volna; míg igy határozottan állíthatom, hogy nincs meg 60—70°/0, mivel egyik jobban, másik rosz- szabbul ültetvén el, nagyrésze elveszett. — Már most feltéve, hogy az egész vesszőmennyiség az egylet telepén maiad elültetve, már a második-harmadik évben oly erős hajtást hozott volna, hogy azt lebújtva (homlitva) az anyatőkék megmaradása mellett több gyökeres vesszőt nyertek volna, mint amennyit szétosztogattak, s az egész csak 1—2 évi várakozást igényelt volna; már a 3—4-ik évben nem egy, hanem 3—4 hajtást is hozott volna, tehát 3—4-szer annyi gyökeres vesszőt is nyerhetni, s ez igy megy fokozatosan. Ekkor úgy gondolkozók magában, hogy a jó Isten csodát akart vele művelni, s ez az ócska krajezár, melyet mire sem becsült, olyan pénz, aminővel a gazdagok se birnak. Érezte, mint reszket az a kis pénz a kezében, készen arra, hogy újból megsokasodjék. Majd a kis lány kezdett remegni arra a gondolatra, hogy padláskamrácskája egyszerre csak kincsekkel fog betelni. Meg azt sem tudta mihez fogjon ezzel a sok pénzzel, mely a hold világánál ott fénylett szemei előtt. Aggódva tekintett maga körül. Mint dolgos leányka, mindig hordott magával tűt és ezér- nát. Most hát előkeresett a lomok közül egy vászondarabot, és zsacskót varrt belőle. De oly szűkre szabta, hogy kezecskéje is alig fért belé, mert a vászondarab keskeny volt, azonkívül sietett is vele. Miután a koldus asszonytól kapott krajezárt a zacskó fenekére helyezte, elkezdte a többi pénzt utána berakni. Amint egy sor pénzt bele tömött, megint csak azon vette észre magát, hogy a zacskó — üres. A száz meg száz fényes pénz egészen belefért. Látta, hogy akár még tízszer annyit is belérakhatott volna. III. Reggel, midőn a kis lány fölébredt, azt hitte, hogy álmodott. Meg kelle tapintania zsacskóját, hogy annak valóságos ottlétéről meggyőződjék. A zacskó valamivel súlyosabb volt, mint az előző estén, ami a kis lány előtt megfoghatóvá tette, hogy a csuda- krajezár az éjjel is működött. Gyorsan felöltözködött, s faczipőcskéit kezeibe fogva, nehogy zajt csináljon, sietve haladt le a falépcsőkön. Zsacskóját gondosan elrejté kendője alá, s kebléhez szorította. Guillaume és neje, kik még mélyen aludtak, nem vették őt észre. Pedig fekvő he- lyök előtt kelle a leánykának elhaladnia, s kevésbe múlt, hogy félelmében, amint mellettök elment, le nem roskadt. De hirtelen az ajtóhoz futott, kinyitotta azt, s elrohant, anélkül hogy az ajtót maga után behúzta volna. Nem jobb lett volna tehát várni 1—-2 évig, s akkor a már szaporított vesszőket osztogatni szét, s mig évenkint több-több vessző került volna eladásra, lassankint az anyatelepet is lehetett volna nagyobbitani. — Van a direkt termő fajoknak oly szaporítási módja, mely mellett, 5000 tőke után néhány év múlva, évenkint 25—35.000 vesszőt nyerhetni. — Az igaz, hogy nagy a közöny a borászati egylet iránt, de azért a jóakarat megvan Eger bortermelőiben, s annak idejében, (értem alatta a telet, mivel most nem lehet sem ültetni, sem vesszőt hozatni) majd egyesült erővel indítjuk meg a mozgalmat, hogy telepünkön a tavaszra hozzáfoghassunk a legczélhoz vezetőbb direkt termő fajok ültetéséhez, s a veszszők árát, a mennyiben az egylet anyagi helyzete nem engedné, részvények kibocsátása által fedeznénk, s én remélem, hogy Eger bortermelői, ha tervemet czélszerünek fogják tartani is, némi anyagi támogatástól sem fognak visszahúzódni, annál is inkább, mivel néhány év múlva busásan vissza lesz fizetve. Hogy Eger intelligencziája oly hátramaradott volna, hogy minden újítást, minden czélszerűt visszautasítana, s hogy munkásaikat az esetleges tanulmánytól visszatartaná, sőt hogy Ferk Miklós ur Egerben léteiét kárhoztatná, (habár többet várunk tőle), azt nem csak nem hiszem el, de visszautasítom. Hogy Ferk Miklós ur a külvárosi és népiskolai gyermekeket tanitja, azt helyesen teszi, ezt tenni kötelessége is, s ha van valami eredménye fáradozásának még elismerést is érdemel; azt hiszem azonban, hogy az a 6—8 éves gyermek nem képes felfogni, mi az az okszerű szőllőmüvelés, borászat, s talán czélsze- rűbb volna, ha a már felnőttebb 14—16 éves legényeket oktatná, kiknek könnyebb felfogásuk, némi tapasztalatuk, s előismereteik is vannak, s a jelen philloxei a-válsággal szemben, ezeknek kellene tudniok épúgy a védekezést, mint az okszerű szőllőmüve- lést, nem a jövő nemzedéknek, midőn már szőllőink sem lesznek. — A rám vonatkozó passust, mintha én akarnék mindenkit oktatni, szintén visszautasítom, mivel én nem vagyok hivatva, hogy bárkit is nyilvánosan tanítsak, s ami ismereteim vannak, azzal sem dicsekedni, sem azt fitogtatni nem szoktam, ezt jegyezze meg a czikkiró magának. —• Végül azt jegyzem meg, hogy nem áll az, hogy a kisebb szőlősgazdák oly nagyon mennének a jó példa után; én tudom, hogy vannak már Egerben amerikai telepek, de azok közt vajmi kevés a kisebb szőllősgazdáké; nem kell tehát a nagyobb szőlősgazdákat ostorozni, azok megtesznek mindent, amit tehetnek, hacsak az kell az egri szőllőmüvelőknek, hogy jó példával s tanácscsal járjunk elől, azt hiszem, ebben nem fognak szűkölködni. — Az idézett semmittevésnek ideje lejárt, Tél volt, s a deczemberi reggelek ugyancsak csípősek valónak. Az ég, a halvány hajnalpirtól nyert megtört fényében olyan volt, mint a háborította föld. Ez az általános, az egész látkört átfogó fehér szemfödele a nagy természetnek, siri nyugalmat idézett elő. A szegények nővérkéje gyorsan sietett tova a városba vezető ösvényen. Semmi neszt sem hallott faczipőinek ropogásán kivid a hóban. Bár nagyon el vala fogódva, még is a legjártabb nyomokat kereste ki magának. Amint egyre közeledék. eszébe jutott, hogy nagy sietségében elfeledett Istenhez imádkozni. Letérdelt az utszélre. Ott egyedül elveszve a szunyadó természet ez óriási, szomorú fön- ségében, mondá el reggeli imáját, amaz édes gyermeteg szózattal, minőket Isten csak az angyalok ajkára adott. Aztán fölemelkedett. A hideg kissé átjárta. Meggyorsitá tehát lépteit. Az országban nagy Ínség uralkodott, kivált a mostani időszakban. A tél nagyon zord vala, s a kenyér oly drága, hogy csak a vagyonosak juthattak hozzá. A szegény emberek, — kik csak napfényből és könyörületből éltek, — már korareggel kiindultak körülnézni, nem jő-e már a vigasztaló tavasz, s vele a bővebb alamizsna. Ott jártak keltek az országúton, megtelepedve annak egy-egy fordulóján, vagy a házkapuk alatt, alamizsnát könyörögve az elhaladóktól; mert lakó kamrácskáikban oly hideg volt, akárcsak künn a szabadban laktak volna. Pedig oly nagy számmal voltak, hogy akár egy egész falut is be lehetett volna telepíteni velők. A szegények nővérkéje megnyitotta zacskóját. Amint a városba ért, egy világtalan embert látott felé közeledni, akit egy kis lányka vezetett kezénél fogva. A leányka szomorúan tekintett a szegények nővérkéjére, mert benne is egy hasonsorsúra vélt ismerni, minthogy a szegények nővérkéje ép oly nyomorúságosán volt öltözködve, mint ö. — Atyám, — szólt a szegények nővérkéje az öreg koldushoz, — nyújtsd ide kezedet. A Jézuska küldött hozzád. *
