Eger - hetilap, 1888

1888-01-10 / 2. szám

14 tartotta elnökválasztó közgyűlését, melynek lefolyását követke­zőkép közöljük. Mititzky József alelnök üdvözölte a szép szám­mal megjelent tagtársakat, előadván, hogy évközben az elnöki szék Lovag Tóth István ur leköszönése folytán megüresedett, melynek betöltésére felhívja a közgyűlést. — Erre átalános éljen­zés között Gyubek Lajos tagtársunk választatott meg elnökké., ki nem lévén jelen, egy három tagú küldöttség által kéretett fel a megjelenésre, s midőn a küldöttség kíséretében megjelent, Mititzky József alelnök meleg hangon üdvözölte s felkérte az elnöki szék elfoglalására, és a tanácskozás tovább vezetésére. Elnök elfoglal­ván helyét, körülbelül a következő beköszöntő beszédet mondotta : „Mélyen tisztelt tagtárs urak! Midőn az elnöki széket elfoglalom, mielőtt a tanácskozást tovább vezetném, fogadják szívélyes kö­szönetéin az átalános bizalomért, melylyel engem e nem várt s ál­talam nem keresett díszes állásra egyhangúlag megválasztani szí­vesek voltak. Midőn az elnökség elfogadására magamat elhatá­roztam, — számot vetettem csekély tehetségemmel, s azon meg­győződésre jutottam, hogy azt csak akkor leszek képes áldást- hozólag betölteni, ha e kör minden tagja odaadólag támogat kö­telességem teljesítésében; mert uraim, e kör feladata nemcsak odáig terjed, hogy kaszinószerü társalgás és önművelődéssel érje be, hanem ezen kívül még hivatva van különösen nálunk pótolni a törvény hiányossága folytán meg nem alakíthatott testületi ügyek, illetve iparos érdekek szószóló és támogató tisztét; hogy ezt sükerrel teljesíthesse a választmány feladata leend. módokról gondoskodva, önök elé javaslatit terjeszteni, hogy az iparos ér­dekekkel azonos gazdasági érdekek is e kör körébe vonva, ez által körünk úgy anyagi, mint erkölcsileg erősbüljön s igy meg­erősítve. mint egri polgárokat érdeklő városi ügyekben is, ha kell kezdeményezőleg felléphessen; midőn e teendőkre röviden jelez­tem álláspontomat, még csak azt kell felemlítenem, hogy az el­múlt évről szóló jelentést, mely a kör beléletét hűen tükrözi vissza, körünk jegyzője fogja előterjeszteni. Ezek után személyem iránt tanúsított bizalmukat újból megköszönve, a tanácskozás további vezetését átveszem. Elnök urnák fentebb leirt átalános örömmel fogadott beszéde után Tancsa Lajos jegyző felolvasta évi jelen­tését, melyből kitűnik, hogy a körnek 227 tagja van. — Hálásan van felemlítve e jelentésben Lovag Tóth István ur áldozatkész­sége, ki sajnálatunkra elnöki állásáról lemondott; továbbá Szolcsá- nyi Gyula ur iránt a szives elismerés, — ki könyvtárunk, — mely ma már 350 kötetből áll — alapításánál nem csak buzgón közremű­ködött, hanem azt a körnek oly olcsó árban szerezte be, mely ál­tal szép kis összeget takarított meg kezdő könyvtárunk részére. Ezután felolvastatott a számvizsgálók jelentése; a pénztáros a be­fizetésekről! kimutatása, a jövő évi költségelőirányzat, mely min­denben helyesnek találtatván, elfogadtatott, ezután következett a választmányi tagok megválasztása, mely egyhangúlag megtörtént; végül Tancsa Lajos jegyzőnek a kör megalakulása óta tett buz­tott s Eger felé indított, lovas és gyalog csapatokat rendelvén azok fedezetére. Hogy pedig a figyelő csapatokat, melyek a Tisza mentében fel valának állítva ama vidék védelmére, zavarba hoz­za és megcsalja, úgy tétette vagy színlelte magát, mintha ő, t. i. a nagyváradi basa, a Tököly párthiveivel majd Temesvár, majd Nagyvárad és Gyula felől szándékoznék Lipót császár tartomá­nyait megtámadni. De Heisslert, ki a törökök mozdulatait éber figyelemmel kisérte s az ő tervét megtudta, nem csalhatta meg, s ő készen várta csapataival a Tiszánál az ő jövetelüket, és mi­dőn a megrakott szekerekkel átmentek a Tiszán, hirtelen megtá­madta őket, kik eleinte védelmezték magokat a szekerek mellől, melyek nékik a védelemben oltalmul vagy fedezetül szolgáltak; de midőn lőporral töltött s égő golyókat lövöldöztek közéjök s ez­zel a szekerekbe fogott marhákat megriasztották, s azok ijedtök- ben a szekerekkel ide s tova kezdettek volna rohanni: azonnal felbomlott a rend s a zavarban megfutamlottak a török lovasok vagy spahik, ott hagyván a veszedelemben a janicsárokat, kiket Heissler katonái vagy levagdaltak vagy elfogdostak. Azonban na­gyobb volt a zsákmányolás, mint az öldöklés, s annál jobban esett a mieinknek az a sok gabona s eleség, mely ezúttal hatalmokba került, mivel ama kiélt s elpusztított vidéken ők is kezdették az élelem hiányát érezni. Midőn pedig Szolimán nagyvezér meghallotta volna, hogy Eger szorosabban bekerittetett, több ezer török és tatárból álló sereget indított annak felszabadítására. S ámbár nagyitó és ijesz­tő liirek keringtek Eger felszabadításának nehézségeiről, hogy t. i. a bajor vezér nagy sereggel táboroz a Tiszánál azon vidéknek fedezésére s az Eger felé vezető utak mind el vannak foglalva a gó fáradozásainak elismeréseid jegyzőkönyvileg köszönet szavaz- tatik; más tárgy nem lévén, elnök az ülést bezárta. — A kisbirtokosok országos földhitelintézete, mint legközvet­lenebb forrásból értesülünk, az egri kir. törvszék, mint telekk. hatóság területén jelzálog-kölcsöneinek közvetítésével és lebonyo­lításával Dr. Ury József ügyvédet bízta meg. Ez által vidékünk kisebb földbirtokosainak is alkalma nyilik olcsóbb hi’el szerzésére, és ha netalán viszonyaikhoz mérten terhes kamatú kölcsönökkel terhelvék, azoktól leendő menekülésre. Reményijük is, hogy töb­ben igénybe fogják venni az intézet jótékonyságát, és az általa nyújtott, törvénybiztosi tóttá előnyöket igyekezni fognak maguk­nak megszerezni, mire most az eddiginél bővebben nyilik számuk­ra alkalom, miután az intézetnek fennevezett helybeli megbízott­ja útján könnyen elérhetik. — Hymen. Ruzsin Ottó, városunkban előnyösen ismert fiatal, derék kereskedő, e napokban váltott jegyet Akantisz Veronka kisasszonynyal, hölgykoszorunk egyik kedves alakjával. — Az egri korcsolyázó egylet e hó 6-án, Vizkereszt ünnepén nyitotta meg a pályát ünnepélyesen. — Már délután három órá­tól az egész jégpálya örvendett az életnek. Láttunk kolonneokat, párokat, korcsolyázni a katonai zenekar szép zenéje mellett. Este 5 óra felé ki világítás fejezte be az ünnepélyt, mely nemcsak kor­csolya-sport kedvelő mindkét nembeli fiatalságunknak adott egy kellemesen szórakoztató délutánt, de anyagilag is hozott hasznot a korcsolyázó egyletnek. (Ami nagyon ritka esetek közé tartozik.) — Gyászhir. Kronavätter Károly, nyug. csász. és kir. őrnagy, a hadi érem, a pápai és tiszti jelvény tulajdonosa, élete 63-ik, boldog házassága 16-ik évében, f. hó 3-án elhunyt. Teme­tése, közönségünk tömeges részvéte mellett, katonai diszszel f. hó 5-én ment végbe. — Interpelláczió. T. dr. Danilovich Pál úr, mikor Eger város tiszti főorvosa volt, egészségügyi, s egyéb szakülések al­kalmával több Ízben kifejezést adott aggodalmának ama veszély fölött, mely közegészségügyünket magasan fekvő temetke­zési helyeink részéről fenyegeti. Szerinte ugyanis a te­metők talajába szivárgó eső és hóviz hullagázokkal saturálva, magasabb fekvésénél fogva a lapályosabb helyekre foly, s vesze­delmes miazmákkal inficiálja a temetőkkel szomszédos kutakat, melyek esetleg vészteljes járványoknak lehetnek forrásai. Ily alkalmakkor a t. városi főorvos ur mindig erélyesen sürgette, hogy temetőink mostani helyökön cassáltassanak, s a város lej­tős fekvésű déli részén helyeztessenek el. At. főorvos úr e köz­hírré lett nézete annyira megrémítette kivált a temetők szom­szédságában lakókat, hogy azóta kutjaikból nem mernek se főzni se inni, — inkább lőrét isznak. — S ime mi történik ? Uj esz­tendő napján Budapesten, dr. Lóri nézi Ferencz orvos szerkesz­tésében megjelenik egy „Hosszú élet“ czimű, népszerű császáriak által; mindamellett mégis megindultak, megkisérleudők a megszállott város felmentését; de midőn kémeik vagy előőrseik közelednének a Tisza vidékéhez, és meglátnák Caraffának némely figyelő csapatait vagyis azoknak zászlóit, azokat bajor zászlók­nak vélve, hirtelen visszafordultak s elrémitették őket azon hír­rel, hogy a bajor vezér nagy sereggel jön ellenök, és sietve s ijedten tértek vissza a nagyvezérhez, kit Károly lothringeni her- czeg serege nagy részével Eszéknél szorongatott. S úgy látszik, hogy ezek ellen vagyis ezek szándékának meghiúsítására küldöt­te volt a lothringeni herczeg Veteranit négyezer magyar és né­met lovassal a Zagyvához, hogy Eger felmentésének elejét vegye. Azután még nagyobb sereget akart a nagyvezér Eger fel­mentésére küldeni; mert miután Mohácsnál megveretett, s Erdély elfoglalásának tervében is a lothringeni herczeg által megelőzte- tett: minden gondját Eger felszabadítására fordította s ehez ké­pest megparancsolta, hogy seregéből tízezer lovas siessen Eger felmentésére és vigyen élelmet a bekerített őrségnek ; de ezek a győzedelmes ellenség félelme és Caraffa hire által el lévén ré­mítve, gyáva félénkségből nem mertek Eger felmentésére vagyis e felmentés megkísérlésére megindulni, s azon ürügy alatt, hogy már háromrendbeli zsoldjuk nincsen kifizetve, felmondották az en­gedelmességet a nagyvezérnek, miből eredt azután ama neveze­tes katonai lázadás, melynek maga a nagyvezér is áldozatul esett. Az őrség több ízben tört ki a várból részint támadás, de leginkább zsákmányolás vagy eleségrablás végett főleg a meg­szállás első hónapjaiban, mikor még az éhség és nyomor által nem voltak annyira megtörve. Azt nem is kell említenünk, hogy !■

Next

/
Oldalképek
Tartalom