Eger - hetilap, 1888

1888-04-10 / 15. szám

118 — Általános gazdasági kiállítás N.-Körösön. Az országos magy. gazdasági egyesület, a Pestmegyei gazd. egyesülettel, a földmivelési ministerium támogatása s N.-Kőrös város hozzájáru­lásával f. é. Május hó 19. és 20-án, egy nagyobb szabású gazda­sági kiállítást fog Nagy-Kőrösön rendezni. — E kiállítás gazda­sági mozgalmaink terén egy uj rendszer inaugurálását jelenti. Eddig ugyanis a gazdasági mozgalmak szétszórtan, különböző helyeken és időkben tartattak, ami úgy a gazda közönség rész­vételét neliezité meg, mint a kiállítókat is elkedvetlenité, mert sokszor ismétlődve s e melett kis körben mozogva, tömérdek költ­ségeket hárított reájuk anélkül, hogy a keresett gyakorlati ered­ményeket csak némileg feltalálhatták volna. A Nagy-Körösi kiállí­tás egy üdvös kezdeményezést képez e téren. Ezen gazdasági mozgalom ugyanis, felöleli az összes ez iránybani tevékenységet s egyesíteni fogja a következő mozzanatokat. 1. Urszágos. részben helyi jelleggel fog ott lókiállitás, katonai lóvásár és lóverseny tartatni. 2. A Nagymélt. földművelés ipar és kereskedelmi minis­ter engedélye folytán, ott fog megtartatni a nemzetközi jelleggel bíró VII-ik tenyészállat vásár. 3. Rendszeresített gép és eszköz kiállítás. 4. Gazdasági általános termény kiállítás. 5. Kertészeti. 6. Szőllőszeti és borászati kiállítás. 7. Az orsz. gazd. egyesület gépversenye s végre itt fog megtartatni. 8. A társult egyesület gazdáinak nagy gyűlése is. Egyesítve lesz tehát minden mozza­nat, ami a látogató gazda közönségre érdekkel bírhat. Gondos­kodva lett, hogy e kiállítás pünkösdkor, azaz oly időben tartassák, amidőn a gazdasági munkák kevésbbé hátráltatják a gazdák rész­vételét, nemkülönben oly városban, mely a legérdekesebbje al­földi városainknak s a közelfekvő Kecskeméttel együtt, az ország legnagyobb részére nézve, nemcsak kulturális, de nép életi tekin­tetben is vonzó tanulmányozási objectumául kínálkozik. Ezeken felül gondoskodott a kiállítási bizottság, hogy a kiállító valamint a látogató közönség, az összes hazai vasutakon tetemes árked­vezményben részesüljön. Meg van tehát minden factor arra, hogy egy valóban gyakorlati értékű országos mozgalom minden irány­ban kielégítő legyen, miéit is a közönség figyelmét e kiállításra különösen is kell hogy felhívjam. Érdeklődőknek a részletes programmal készséggel szolgál a Nagy-Körösi kiállítási bizottság. Bpest. Köztelek, — a hová ily irányú megkeresések czimezendők. Bpest 1888. márczius hó, a kiállítás rendező bizottság nevében: Gr. Károlyi Sándor elnök. Irodalmi újdonságok. — „Jegyzői Szigorlat.“ Ez a. czime Hegedűs János szapáry- falvai községi jegyző által irt kézikönyvnek, melyre felhívjuk az érdeklődők figyelmét. — Az 1884. évi november 5-én 58,285. sz. a. kelt belügymiszteri rendelet, oly tárgyilagosan és részletesen körülírja a községi (kör-) jegyzői vizsgát s azok tárgyának hal­mazát, hogy ki sem kételkedhetik tovább, hogy egy községi jegy­zőnek mily sokoldalú ismeretekkel kell bírnia: úgyszólva az összes, törvénytárt ismernie kell. Épen ez oknál fogva, hogy oly nagy halmaz az, mit a jegyzőktől követelnek. — szemközt a törvény­ben kimondott iskolai képzettséggel, kérdés, hogy miképen lesz képes most egy szegénysorsú fiatal ember, ki magát a jegyzői pályára szánja és a törvényes iskolai képzettségen kívül más elő­ismeretekkel nem bir: a szakvizsgára elkészülni; mivel mindazon müveket, melyek e vizsgára vonatkoznak, talán nem is ismeri, de meg megszerezni sem képes. — E kérdést és e hiányt igyek­szik fentnevezett mű pótolni, akként, hogy a midőn igyekszik a tanulónak általános meghatározásokat adni, ugyanakkor a törvény szavait is ismerteti; arra törekszik, hogy mind az elmélet, mind a gyakorlat igényeinek megfeleljen, hogy meglegyen benne a mi jog és a mi tételes jntézmény. — Ennélfogva két haszna vau : a szakvizsgára készülőknek tankönyvül, — a g}rakorlati élet te­rén működőknek pedig, a törvény és rendeletek tömkelegében út­mutatóul szolgál, s a mű IV-ik részében pedig egy, — mindkettő által használható — teljes mintatárt közól. De tekintettel van a könyv arra is, hogy a közigazgatást nemcsak a jegyzők viszik, s ugyanazért annak nagy hasznát vehetik a községi elöljárók, adó és katonaügygyel foglalkozók, valamint a lelkészek és taní­tók is. — Mindezek daczára a nagy 8-adrét alakú, 3112 ivre (504 oldalra) terjedő mit rendkívül olcsóra szabott ára csak 1 fi t 80 kr. — Megrendelhető a könyv Sziládi László nyomdatu­lajdonos és kiadónál Kecskeméten, még pedig vagy utánvétre, vagy pedig 2 írtnak előleges beküldése által, mely esetben a könyv bérmentve küldetik meg. Felelős szerkesztő: Szafbó Ignácz. Máriaczelli gyomorcsöppck. Kitiinö hatású szer a gyomor minden betegségeiben. Védjegy. Fölülmulhatatlan étvágy hiány, gyomorgyöngeség, rósz illatú lélek- zct, felfúvódás, savanyu felböffenés, kólika, gyomorhurut, gyomorégés, homok- es daraképzödés, túlságos nyálkaképzödés, sárgaság, undor és hányás, főfájás (ha a gyomortól ered), gyomorgörcs, székszorulás, a gyo­mornak ételekkel és italokkal való túlterhelése, giliszták, lép-, máj- és 1 aranyeres bántalmak eseteiben. — 3 Egy üvegcse ára használati uta- j sitassal együtt 35 kr., kettős na- j laczk 60 kr. Központi szétküldés Brady Károly jj gyógyszerész által Kremsierben (Mór- s vaország). * Kapható minden gyógyszertárban. Óvá»! A valódi máriaczelli gyomorcsöppeket sokat i hamisítják és utánozzák. A valódiság jeléül minden üvegnek piros, a fenti védjegygyel ellátott borítékba kell göngyölve lennie és a minden üveghez mellékelt használati utasításon meg kell jegyezve leimi, hogy az Kremsierben Gusek Henrik könyvnyomdájában nyo- 1)1 tott. 65 u Valódi kapható: Egerben az Irgal- masok, özv. Köllnerné és Buzáth La­jos gyógyszertárában. — Gyöngyösön: Baruch József és Mersits Ferdinand gyógyszertárában. — Mezőkövesden: Fridély Ede gyógyszertárában. — Po­roszlón : Rolkó Kálmán gyógyszertárá­ban. — Miskolcz : Kurucz János, Szabó .Gyula, Ujházy Kálmán gyógyszertárá­ban. — Szilvás : Gödry Lajos gyógy­szertárában. (31) 7— 10538—10617. sz. 887. tk. Árverési hirdetmény. Az egri kir. törvényszék, területén Eger városában fekvő, a végrehajtást szenvedő néhai Kummer Teréz talajdonát képező ingatlan: u. m. az Egri belső 2621 sz. tljkvben A j- 3237. hrsz. alatt fölvett ház beltelek a hevesmegyei takarékpénztár rehajtató által ellene illetve örökösse^a^- csek János ellen lSO'Trt tőke, 18 384. 1888. Hirdetmény! Közhírré tétetik, hogy az 1888. 1889. év­re szóló III. osztályú kereseti és a nyilvá­marczius 21-töl járó 6% kamata, '2'» beik- \nos számadásra kötelezett egyletek és vál­tatási dij; 34 frt 64 kr perbeli 9 reliajtási és még felmerülendő iránt Petravich Antal egri ügy hajtató által 350 frt töke s enAk perbeli 9 fit vég- VJ-latok adókivetési lajstroma, a \lievesme- jrülendő ttiltségek 8*i-ei kir- adófelügyelő úr által javaslatba gri ügyvjfl végre- hozva leérkezett. 1887 Erről az érdekeltek azon felhívással érte­évi május hó 13 napjától járó 8°J kamatai, sittéinek, hogy a kirovandó adónak megál­| 41 frt 30 kr perbeli, 9 frt 85 kij tási már megállapított költségek 1 zetett végrehatások folytán 1888 lis hó (26) huszonhatodikán ezen szék árverési termében d. e. 10 ó frt kikiáltási árban árvereltetni kikiáltási áron alól is eladatni fo: Az árverelni szándékozók tarto*iak a ki kiáltási ár 10°/0-t bánatpénzül kiküldött kezéhez leteoni. A vételár 3 részletben, um. '3 -u» az »r-j— verés jogerejüvé váltától számított V) usíf> alatt, 7.,-da ugyanattól számított 3 h\alafct, ' Vj-da ugyanattól számított 6 hó alatK.6°/o kamatokkal az egri m. kir. adó hivatalnál ! lesz befizetendő. végrehaj- lapitása végett, a bizottsági tárgyalások iránt ve- folyó év április hó 27. és 28-ik napjain évi apri- Lger város közházának tanács termében, kir. törv-j délelőtti 9 órától tartatnak meg. A tárgya­kor 1880 | láson minden adóköteles, érdekeinek védel- ; esetleg mére személyesen megjelenhetik, vagy ma­gát meghatalmazottja által képviseltetheti, nem különben, hogy bárkinek is jogában áll mások jövedelmét meghatározó adatokat a kivető bizottság elé terjeszteni. Eger, 1888. április 9-én. bírósági (6Í) 1* / Csiky Attila, v. fószámy/évő. MINDENKI Az egyidejűleg megállapított árverési I feltételek ezen telekkönyvi hatóságnál a szokott hivatalos órák alatt, valamint. Eger | város elöljáróságánál megtekinthetők. Kelt Egerben, a kir. törvszék telek­könyvi hatóságánál 1888-ik évi január hó! 21-ik napján. Turcsányi, kir. törvszéki biró. szerezhet magának törvényileg megengedett sorsjegyeknek részletfizetésekre történő elárusitása által évenkiní legalább 1200 forintnyi jövedelmet. Bővebb tudósítás nyerhető Fuchs H. váltó­házánál Budapesten, Dorottya-utcza 9. sz. (50) 4-10 (60) 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom