Eger - hetilap, 1887
1887-03-22 / 12. szám
12-ik szám. 26-ik év-folyam 1887. Márczins 23. Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt — kr Félévre . . 2 n 50 „ Negyed évre. 1 n 30 n Egy hónapra — n 45 n Egyes szám — n 12 n Hirdetésekért minden 3 hasábozott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilltérben egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztöseg (Baktai-ut, Exingerféle ház.) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Béke és háború váló ponton. Katkoff minden határtalan erőlködése daczára, világos lett a nemzetek előtt, hogy a pánszláv eszme jogosúlatlan, s el lesz temetve. Buroknak bizonyult, mely a széthúzó s összeütköző érdekek számtalan csiráját hordozza magában. Ábrándnak elég jó volt pólyáikból még ki nem bontakozott népecskék számára; s ürügynek elég alkalmas, mely alá Oroszország keleti törekvéseit rejthető. A pánszláv eszme nevében eresztettek útra aina dandárok, melyek győzelmei után megalakult a független Bulgária; a fen- hatóság vékony selyemszálán köttetett Törökországhoz Rumé- lia; területeket kapott Montenegró; önálló lett Szerbia, s mely, hogy Görögország se maradjon éhes a hatalmas lakmározásban, maga után hagyott egy reményt a Helleszpontuszon: hogy Macze- dónia hovatovább övé lesz. Az Aja-Szófián még megmaradt a félhold, de az erő, mely azt megvédhető, lenyügöztetett. A maradék Törökország körűi, apró független államok egész gyűrűje keletkezett — a világ szemében : — az orosz politika őrszemei. A pánszlávizmus, diadalát ünnepelte. Az elhullott orosz katonák csontjai fölé emlékoszlopokat emeltek. Hadd jelezzék ama határköveket, ahol nagy világtörténelmi változások készíttettek elő. S hadd emlékeztessék a balkáni népeket: mily hálával tartoznak a „szabaditó Oroszország“ iránt. S hadd tartsák meg friss emlékben az orosz hadakat, addig, mig a kozáklovak a végső döntésre, újólag átszáguldanak a balkáni hegyi-útakon. Európa, valami babonás félelemtől leigézve, hinni kezdte, hogy a pánszlávizmus történelmi kényszerűség, mely beteljesül, bárhogyan álljanak is útjába. Azt hitték, hivatása van, mint a keresztény vallásnak volt. Azt hitték, a rejtélyes s elemi erők végnélkűli sora van háta mögött, mint annak idejében a népvándorlásnak. áksakoíf s Kattkoff egy uj tan prófétáiként tekintettek; körülbelül úgy, mint gondolkozó rómaiak nézhették az apostolokat. S Skobelefet — a kardcsörtetőt — körülbelül úgy fogadták Párisban, mint a hanyatló Byzanczban hajdan ama nyers népek követeit, melyek fegyverüket jöttek áruba bocsátani a birodalom védelmére, s kiknek sisakjain ott tükrözött az uj kor szürkülete . . . A berlini szerződés értelmében az osztrák-magyar zászlóaljak bevonúltak Serajevóba. Ki sem sejtette, hogy az első lövés, mely Boszniában el- dörrent, a pánszlávizmusnak volt szánva. Osztozkodásnak, megalkuvásnak, vagy legjobb esetben — „ár“-nak tartották azt, annak fejében, hogy a monarchia nem avatkozott be — Törökország javára, s hagyta meztelenre vetkeztetni a fényes portát. Nem emlékszünk politikai eseményre az utolsó évek alatt, melyet több elfogultsággal Ítélt volna meg a közvélemény. Magyarok, németek s lengyelek vetekedtek abban, hogy Andrássy külpolitikáját gyanúsítsák. S a maglaji kelepcze után nem volt népszerűtlenebb ember a nemes grófnál. Pedig a higgadtabbak gyanúsnak találhatták volna, hogy eme „megalkuvásért Oroszországgal“ — a csehek is haragszanak. Nem is említve az orosz pánszláv lapok illetlen dühöngéseit. Az orosz intéző körök sem tudták rejteni kedvetlenségüket. Legfeljebb azzal vigasztalták titokban magukat: hogy a monarchia, mely a Balkán felé nyújtotta ki kezét, könnyen ottvesztheti ezt a kezet, sőt utána többet is. Olyan népecskék közzé ékelte be magát, melyeknek emlékezetében még élénken élt, hogy a czár katonái ontották érte vérüket. Akikben könnyű lesz felkelteni a félelmet, hogy szabadságuk s lételük fenyegetve van. S amelyek — minden természeti szervezet törvénye szerint — folyton izgatottságban tartatnak a közéjök került idegen elemek által. Semmi kétség — az osztrák-magyar birodalom végzetteljes lejtőre lépett. Még jobban felhalmozta magában a bomlás elemeit. Oly pontig ment előre, hol örökösen érinteni fogja egy más nagy hatalmasság érdek-köreit. Egy oly nagyhatalmasságét, mely Európában a legtöbb szuronynyal rendelkezik, melynek birtokában egy romboló eszme van. A pánszláv eszme, mely kiolvaszthatja a monarchia foglalatából ama szláv érczeket, melyek népességének kétharmadát teszik ki. A közvélemény ily nagyfokú félelme s csüggeteg pesszimizmusa az ellenzék jóslataiból, szónoklataiból táplálkozott. Az ellenzék — úgy vélte — a haza érdekében cselekszik, ha minden megengedett alkotmányos eszközzel izgat ama külpolitika ellen, melynek első lépése Bosznia s Herczegovina megszállására vezetett. Úgy vélték, hogy mint a babylóni király palotafalairól a titkos írásnak, akként kell az ellenzéki politikusok padjairól a nemzet felé lángolni az igazságnak : „magyar nép! romlás felé vezetnek vezéreid.“ És amely pillanatban csapataink átlépték Bosznia határát, azon pillanatban kezdett visszafejlődni a pánszlávizmus. Ez a nap fekete betűkkel lehet beírva a panszlávok évkönyveibe. Itt kezdődött el a század legnagyobb hazudságának leleplezése. Az okkupáczió által a rend s a civilisatio rátette kezét egy rendetlen tartományra, mely a pánszlávizmus tűzfészke vala. A törvényenkivűliség, lázadás, zavar, fejedelemgyilkolás, bujto-
