Eger - hetilap, 1887
1887-01-11 / 2. szám
2-ik szám. 26-ik év-folyam 1887. Január 11. Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Negyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ EGER* Hirdetésekért minden 3 lnisáhozoit petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy peiit- 8orhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztöseg (Baktai-ut, Exingerféle ház.) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Eger, jan. 11. 1887. Helyzetünkről, közelebbről, illetékes és in e g b i z- liató forrásból, a következő sorokat vettük: Budapest jan. 9. 1887. Már néhány hete annak, hogy a levegő háborús hírekkel van tele. De uj év óta, a kir valódi fenyegető s bizton bekövetkező eseményként áll előttünk. Hivatalos s nem hivatalos közlemények egyaránt hangoztatják: a háború a küszöbön. Mindenki kíváncsian nézett az országgyűlés ajtaja megnyílta elé: várván, hogy itt majd csak kezdetét veendi a láthatár tisztulása. Valóságos i mennykócsapásként hatott, a megnyitás napján, azon hivatalos tudósítás, mely a lapokban a Bud. Corr. közleménye gyanánt látott napvilágot, s mely egyenes felszólítást tartalmaz a közös hadügyministerhez, hogy a fenyegetett határok láttassanak el hadi készletekkel, a mi egyértelmű a mozgósítás megkezdésével. Mi ez? kérdé mindenki. Tehát a háború csakugyan küszöbön. Nagyon természetes, hogy csak is orosz háborúról lehet szó. Tudni kell azt, hogy a Bud. Corr. (Budapestéi- Correspon- denz) a magyar kormány hivatalos könyomatu lapja. Ily kő- nyomatu lapok ma már tömegesen jelennek meg, rendesen este felé éjfélig. Rendesen a szerkesztőségek, börziánerek. vagy egyes Az „EGER“ tárczája. 1887. jan. 8. Fényes hintók hogy robognak! Lázas szivek hogy dobognak • Szép szemekben hogy csillog a fény! . . . Egymagámban elmélázva, Égve lassú, rejlő lázba — Itt hallgatom . . . képzelem el én . . . Megdobban a fényes padlat, Zeng a zene ... a vigalmat yigan kezdik . . . vége sincs talán! . . . Ő is ott lejt, — ott ragadja A táncz-örvény forgatagja, Ott, nem tudom, kinek oldalán. Mulass édes, gondfeledve ! Borús, árnyas életedre Vessen fényt e vig, rövidke éj ! Csald meg magad . . . megjött kedved Tova szállni ne is engedd! Nem fáj nekem vigságod, ne félj! Szép alakod lejtve, ringva, Bele játszik álmaimba . . . Tetszel nekik ? hogyne tetszenél ? ! nagy czégek járatják, mert drágák. Ezek naponként annyiszor jelennek meg. a mennyiszer érdekes közlemény akad, egész éjfélig, várva lesve, mi merül fel itt, vagy Európa fővárosaiban, hol megvannak távirati összeköttetéseik. Ilyen könyomatu lapokon szokták a kormányok, esetleg világnak szánt híreiket tudtul adni, s másnap, már minden lapban olvasható ugyanazon közlemény, melyet minden lap kinyomat olvasóinak. Hogy a kormányt mi inditotta e harczias hir közlésére? kérdés tárgya. Hiszen a kormány, csak nem lapja utján fogja felhívni a hadügyministert, hogy mozgósítson már. Kettő lehet e dologban : vagy a német kormánynak akar szolgálatot tenni a mi kormányunk, hol — mint tudjuk — a német parlament nem akarja megszavazni, az óriási katonai létszám felemelését, az úgynevezett hét éves ciclust, tehát nyomást akar gyakorolni, hogy a háború előtt állunk; vagy a magyar kormány, az óriási pénzügyi zavartól, melynek kellő közepén áll, akarja a közönség figyelmét elvonni, a háborús hir terjesztése által. Mert hogy annyira háború küszöbén állanánk, nehéz elhinni. Ne is higvjék egyelőre olvasóim. Háborút nem szoktak ily modorban kezdeni — ez csak üres puffogat.ás — levegőbe. Hogy is van a hét sváb története ?.. Gróf Bathiány László, a sokat De én téged megőrizlek — S mig karolnak, tánczba visznek, Az én szivem biztatón beszél . . . S majd ha, későn, elfáradva, Lepihensz lágy, hó-ágyadba — Almaidba belopom magam; S elmondom majd, mit csináltam, Mig mulattál te a bálban : — Rád gondoltam, rád csak — boldogan ! Kardoss I. „L’appétit vient en mangeant.“ (Evésközben jő meg az étvágy.) Chavette Jenőtől. Egy napon könyvkötőm boltjába léptem, s nejéhez, ki egyedül volt az üzletben, igy szóltam: — Hát az én könyveim, melyeket ma kellett volna haza küldeni ? — Látja, uram, „Ön“ van a présben. Colimard azt hitte, estig kész lesz velők, de egész váratlanul egy közjegyzőhöz hitták. — Hogyan, tán örököltek ? — Ah, uram, — mint egy álom, alig merünk rá gondolni. Oly váratlanul jött az egész. Ha azt mondom, hogy örököltünk, eszelős vagyok. Talán egy gyüriicskét, egy emléktárgyat, egy semmit . . ki tudja! . . Lehet, hogy csak egy almát kapunk . . . egy egyszerű almácskát ... s mi boldogoknak fogjuk érezni ma-
